Siblings Fun - Arlene & Minjoon

[Kai]Vannak azok a helyzetek, amikor mindenki más, aki helyettem kint lehetne, egyszerűen nem alkalmas a munkára a jelen állapotában. Van az az alkalom, amikor olyan szinten erősek a trauma tüneteink, hogy mindenki mást lefoglalnak, aki normális esetben kint szokott lenni munkában.
Egyik este Minjoon-t egy film triggerelt és azóta sem tudott rendesen kikeveredni belőle. Bernadette és Emilia azóta próbálnak valamit vele kezdeni több-kevesebb sikerrel. Pengének ilyenkor nincs szerepe, de nem is tud eléggé Minjoon szerűen viselkedni, így ő kimarad most. Myunghee dettó. Soo Hyun pedig túlságosan elfáradt az elmúlt pár napban, amíg ő helyettesítette Joonie-t, és valakinek a kicsikkel is foglalkozni kell, szóval maradtam én, Kai. Mindenki nagy bánatára.
Kellett volna órára mennem, de úgy döntöttem, elég fáradtak vagyunk ahhoz, hogy most kihagyjuk és csak munkába menjünk be. Így legalább nem kellett olyan korán kelnünk és volt némi időm takarítani is, mert eléggé el lett hanyagolva a lakás.
A nap szerencsére meglehetősen unalmas, csak páran vannak bent kora délután és azok is az asztaloknál ülve pötyögnek a készülékeiken vagy egyvalaki olvas az egyik sarokban. Így van lehetőségem rendet rakni, takarítani kicsit és feltölteni a készleteket. A munkatársam hátul van a raktárban és éppen kipakolja a megérkezett szállítmányt, így egyedül vagyok kint. Elbambulva támasztom a pultot, ahogy felcsendül az új vendéget jelentő csengő az ajtó felett.
-Jó napot kívánok! Mit adhatok? -fordulok hozzá egy csábos mosollyal az arcomon. Megtiltották, hogy elcsábítsak bárkit munkában, de attól még enyhe flörtöt nem szólták meg.

Outfit✠Music

Sibilings fun

Minjoon&Arlene

Park Minjoon. Az egyik bátyám. Nem mertem leszólítani őt, csupán figyeltem őt a bárban, ahol dolgozik. Annyi kérdésem lenne hozzá! Vajon tudja, ő, hogy micsoda? Vagy tud rólam? Ha igen, hogyan élte meg ő, ezt az egészet? Neki is ekkora ereje van? Vajon ellenségként tekint majd rám, vagy testvérként? Vajon tud a másik bátyánkról? Az ő életét is ennyire megkeseríti? Vagy ott van az édesapánk. Találkozott vele már? Még sorsolhatnám, és bizonyára világgá is menne a kérdéseimtől.  Valahogy mégis meg kell szólítanom azon felül, hogy mit rendelek. Csak tudnám hogyan! Mindig is a szavak embere voltam, néha túlságosan is. Most pedig semmi! Uram! Néztem egy pillanatra az égre. Kérlek add, hogy sikerüljön! Ki hitte volna, hogy maga Isten a nagyapám! Minden vasárnap temploma járok, szigorú katolikus neveltetést kaptam anyámtól, erre tessék. Kész csoda, hogy sosem említette, hogy egy angyal az édesapám.
A gondolataimból Minjoon ébreszt fel.
-Mit kérek? – kérdezem kissé zavartan. Ja igen, a rendelés!
-Egy vodka juice. Köszönöm. – mosolyodom el. – Valamint beszélgetni szeretnék Veled. – ideje nem tökölni, már egy ideje meg kellett volna szólítani őt én meg itt szerencsétlenkedek. Vajon nekem miért nem megy olyan könnyen, mint Damiennek? Mondjuk más faj is vagyunk, ráadásul, amit ő művel az már zaklatás. Annyira messzire nem mennék sosem, de nem is várhatok ölbetett kézzel.
-A nevem Arlene Young. – mutatkozom be neki.
-Mikor végzel? – kérdezem tőle mosolyogva. – Ez olyan dolog, amit jobb kettesben megbeszélni. –teszem hozzá.
Megtettem! Most vagy elküld melegebb éghajlatra, vagy lesz lehetőségem megismerni őt. Aztán ott hagyom őt.
Később, várom is őt a bejárat előtt. Tudom, eljött az ideje megtudnom, megérte-e leszólítani őt. Szeretnék testvér, nagyon is. Mindig is úgy éreztem egy részem hiányzik, de lehet nem az apa miatt, hanem mert egyedüli gyermek voltam?

~Sibilings fun ~ ★ ~

[Kai]Kicsit megilletődöttnek tűnik a lány, amikor végre elém kerül, mint aki nem is tudja, hogyan kezdjen neki a mondandójának. Pedig volt már itt egy párszor korábban, rémlik Minjoon emlékeiből. Nem kell sokat várnom, hogy összeszedje a gondolatait és végül kinyögi, amire felszalad a fél szemöldököm. Ezt is csak én tudom megcsinálni.
-Oh tényleg? És mi lesz a téma? -viszonzom a korábbi mosolyát, de nem igazán érdekel a válasz, csak a hallgatózó Bernadettet akarom megnyugtatni, hogy nem találta hirtelen ki ez a csinos idegen, hogy tulajdonképpen többen vagyunk és azon túl is félig angyalok. A paranoiás mindenüket úgysem lehet rendesen lecsendesíteni, de ez van.
-Minjoon, Park -válaszolok, miközben gyakorlott mozdulattal kezdem készíteni az italát. Nem is kell néznem, mit csinálok, ez már izommemóriából megy, így a teljes figyelmemet felé tudom irányítani. Kellemesen csalódom, amikor felteszi a kérdést, nem számítottam, hogy máris egy randi lesz belőle. Ha ügyes vagyok és Bernadette vagy SooHyun bele nem beszél vagy le nem vált közben, akkor talán még ágyba is tudom vinni, attól függ, merre terelődik majd az este. Nem szokták engedni, hogy kiéljem magam, hiszen vigyázni kell a kisherceg imidzsére, de álmodozni azért szabad.
-Nagyjából egy óra múlva. Kint várj majd, hátul megyek ki -engedem el egy félmosollyal és az italával, majd fordulok is a következő betérőhöz, aki egy nagyobb társasággal érkezett. Velük el is foglalom magam amíg el nem jön a műszakom vége, amikor még mindig én keresem meg Arlene-t a bejáratnál. Átvettem az ingünket egy kényelmesebb pólóra, a benti nadrágot fekete farmerra cseréltem és a köténytől is megszabadultam, így már sokkal lezserebben tudok elé lépni.
-Köszönöm, hogy megvártál. Szóval merre menjünk beszélgetni? -Van egy pár ötletem, a környékben vannak sokáig nyitva tartó kávézók és egyéb bárok is, valamin egy park is a közelben, de az udvariasság kedvéért hölgyeké az elsőbbség valamint a választás joga. De ha rám bízza, akkor a kávézók egyikének irányába kezdem el terelni a lépteinket, ahol ismerjük az egyik baristát. Szakmai ártalom, hogy ezeket tudja az ember, már csak azért is, mert nem a saját munkahelyére szokott bejárni a szabad napján valaki kávézni.


Outfit✠Music

Brother & Sister©️️

Már egy ideje járok ebbe a bárba, a campushoz közel, egyetemisták tanyája. Itt találtam meg második féltestvérem, Minjoont. Nem vagyok egy magánnyomozó, nem tudom, hogy is kéne ezt csinálni és valójában pont, hogy nem kéne előle bujkálnom... Még is, érthető okokból össze kell szednem magam, mielőtt elé lépek az igazsággal. Amiről fogalmam sincs, van-e tudomása vagy sem. És nem is tudom meg, ha nem lépek. Mélyet sóhajtok, és elhatározom, eljött a pillanat: megszólítom! Mikor a szemébe nézek, vajon ő is azt látja, amit én? Ugyan azok a szemek... Neki, nekem és Damiennek. Ez az, ami mind hármunkban közös. Bizonyára az apánk íriszei ezek. Haloványan elmosolyodom és megszólalok.
- Mi. Te és én.
Felelem a kérdésére és fel sem fogom, hogy netán úgy jöhet le, fel akarom őt szedni. Pedig erről szó sincsen! Mert való igaz, a bátyánkhoz gyengédebb érzelmek kötnek, mint az ildomos lenne, de Minjoonnal egészen más a helyzet. Ő valahogy olyan kedvességet áraszt, ami ártatlan és őszinte melegséggel tölt el. Mint egy régi barát, vagy testvér. Mivel egykeként nevelkedtem, így csupán tapogatózni tudok a fogalmak között. Ami azonban biztos, másként szeretem a két fivéremet. Mind a két érzés mély és különleges, de határozottan eltérő. És persze bizarr, hiszen alig(ha) ismerem őket!
- Nagyon ügyesen dolgozol! Ez igazi művészet...
Jegyzem meg, miközben kikérem az italom és ő filmbe illő módon készíti azt el. Mikor elém teszi a poharat, szívem szerint lehajtanám a szeszes italt, de az határozottan nem lenne jó ötlet ebben a helyzetben. Szóval, csak biccentek neki, hogy ott leszek, és elvonulok, hogy magányos töprengés közepette szopogassam el az italom. Egy egyszerű farmert viselek, hozzá fekete garbó és bőrdzseki. Kényelmes és csinos. Mikor idő van, a szívem a torkomban dobog és megindulok arra, amerre mondta. A falnak dőlök, közvetlenül az ajtó mellett és a karórámra pillantok. Felcsúszik a dzseki ujja és az óra alatt elő bújik a kék angyalszárny tetoválásom. Már csak percek kérdése... Mire felnézek, már ott is áll mellettem, ő is fölém magasodik, bár nem annyira, mint Damien. Zavartan mosolyogni kezdek rá.
- Igazán nincs mit. Én köszönöm, hogy időd szánsz rám.
Aranyos srác, ahogyan azt eddig is valahogy "kiéreztem". Nem tudom, mi is ez valójában, de mind a kettőjük közelében különösen erős érzelmek lobbannak bennem. Ami Minjoon mellett fog el, az határozottan szimpatikusabb és nem is félelmetes. Vajon bebeszélem magamnak mindezt, vagy valóban ők vannak rám ekkora hatással? Megtudom valaha? Számít egyáltalán?
- Egy diszkrét helyre... ahol magunkban lehetünk.
Magam is gondolkodom a helyszínen, nem hallhatnak meg! Nem szeretném őt veszélybe sodorni, hiszen vadásznak rám... még is, beszélnem kell vele. Szeretném, ha közelebbről is megismerkedhetnénk. A mágia a segítségemre lesz, bárhová megyünk, kiterjesztem az "elterelés buborékát", amitől teljesen érdektelenek leszünk a többiek számára és képtelenek lesznek oda figyelni arra, amiről beszélgetünk, mintha meg sem hallanák vagy érthetetlen nyelven beszélnénk. Szóval, hagyom, hogy vezessen. Bár van benne... valami különös, amit már korábban is kiszúrtam, még sem tartok vagy ódzkodok tőle. Nem tudom, micsoda lehet, de ahogy őt figyeltem, és figyeltem, furcsa érzésem lett. De ez most nem számít, semmiképp sem ártó jellegű, amire felfigyeltem, talán csak érzéki csalódás. Ahogy megindulunk, szóba elegyedek vele.
- Voltál már úgy, hogy megpillantottál valakit és elfogott az a különös érzés, hogy ismered? Mintha a sorsotok.. össze fonódna?
Fel-fel pillantok rá, ahogy kényelmes tempóban sétálunk a macskaköveken a kávézó felé. Ez talán nem is olyan rossz kezdés.

[Kai]-Be kell vallanom, kezded felkelteni az érdeklődésemet -vigyorgok magamnak gonoszul, de nem olyan igazán gonoszul, csak mint a macsak, akinek elől hagyták a sült csirkét. Bernadette csak úgy dörömböl a halántékomon, de leintem és visszatuszkolom. Ha a csaj bele akar mászni az ágyunkba, akkor az nem az én hibám lesz, de ez majd attól függ, merre is fog terelődni ez a sejtelmes beszélgetés.
-Ez csak gyakorlás kérdése -vonok vállat, én tényleg csak az izommemóriára támaszkodom, semmi másra. Joonie szereti ezt a munkát, ő akarta igazából, én csak nem utálom, hogy itt kell lennünk. Útjára engedem, amíg a nagyobb társasággal foglalkozom. Mikor kint megjelenek, már ott vár engem és mintha remegne a feszültségtől, hogy elmondhassa a titkát.
-Ez csak természetes -pillantok le rá, a pultben fel sem tűnt, hogy ennyire alacsony lenne. Nem mintha átlagon aluli lenne, csak mi vagyunk magasak. Néhányan nem is szeretik idebent.
-Ismerek egy jó kis csendes helyet -Indulok is meg a kis kávézó felé, igyekezve úgy lépni, hogy tudja velem tartani a lépést. A hosszú lábak hátránya, vagy éppen néha előnye. Annak a kávézónak az emeletén van egy csendes kis zug, ahol alig szokott valaki lenni, ha annyira titokzatos akar lenni, akkor legyen. Ez mondjuk még rá is játszik az elképzeléseimre.
-Nem éppen. Nem hiszek túlzottan a végzetben vagy a sorsban -Mindegyikünk úgy hiszi, hogy saját magunk vagyunk az életünk kovácsa. Ha nem ezt hisszük, akkor a sors, vagy a végzet, vagy a bárminek is hívjuk rossz indulatú. Akkor azt kell feltételeznünk, hogy direkt csinálta velünk azt a sok szörnyűséget, amit el kellett szenvednünk. Akkor már inkább tagadjuk meg a létezését és csak véletlenek sorozata volt, ami velünk történt. Sokkal jobb ez így. Még Myunghee, aki egy angyal is inkább saját magában hisz előbb, mint holmi sorsban.
Lassan megérkezünk a célunkhoz és kinyitom előtte az ajtót. Olyan gyorsan rendezem le a rendelést, amennyire lehet és kicsit a tippelési képességeimet kihasználva intézem el helyette is a döntést. Remélem szereti a cappucino-t. Bernadette addig törtet a tarkómon, amíg magam mellé nem engedem, hadd felügyeljen, ha annyira akar.
Leültetem magunkat az egyik sarokban, távol a kíváncsi fülektől és várakozva nézek rá.
-Hallgatlak -ajánlom föl, ahogy beleiszom a kávémba.


Outfit✠Music

Brother & Sister©️️

Fel pillantok rá, ragyogó, enyhén mandula vágású szemekkel, bájos mosollyal.
- Azt reméltem is.
Vágom rá a kijelentése hallatán, naivan, bele sem gondolva abba, az ő fejében - lévén, fogalma sincs arról, hogy a húga vagyok - egészen más forgatókönyv játszódhat le, mint a sajátomban. Két kezemmel el lököm hát magamat a pulttól, fülig érő vigyorral vonulva vissza a kis zugba, amit kinéztem magamnak a bárban, várva a percet, hogy végre jobban is megismerhessem a bátyám. Izgatottan lesem az órámat, igyekezve lassan szopogatni az italomat, ami nehezen megy. A percek szinte vánszorognak, de végül elérkezik a várva várt pillanat. Ideje korán kiérek a megbeszélt helyre, így már ott fogadom, nem kell várnia rám.
- A mai rohanó világban talán nem is annyira. De örülök, hogy te így gondolod.
Jegyzem meg őszintén a kedves szavaira, rendes embernek, azaz féllénynek tűnik. Remélem sok időt tölthetünk majd együtt és jó barátok lehetünk, így valahogy képzelem el a jó testvéri viszonyt, ami valahol oly távol áll a Damiennel való kapcsolatomtól. S ezen a ponton még csak nem is sejtem, hogy röviddel ezt a találkozót követően - ismét - az életemre törnek és a bátyánk elrabol majd, magával ragad, a birtokára, minden modern kommunikációs eszköztől megfosztva, így ki tudja, meddig nem érhetem majd el Minjoont, bármennyire is fog hiányozni. De ez csak később jön.
- Jól hangzik, menjünk!
Felelem neki vidáman és szívesen bele karolnék vagy csak megérinteném, noha nem tolakodásból vagy valamiféle perverzióból, hanem nemes egyszerűséggel azért, mert az érintés a szeretetnyelvem. Igyekszek tartani a tempót, nagyobbakat lépni, már-már tündérien szökkenni. Szinte sugárzom, persze, ő még nem sejtheti, mi ennek az oka, hogy mekkora élmény ez nem csak nekem, de nekünk.
- Számomra úgy tűnik, nem lehet véletlen a különös találkozások és momentumok összessége...
Reagálok a hozzám intézett feleletére, respektálva a nézeteit, de elárulva saját gondolataimat a témát illetően.
- Én... mikor megpillantottalak, úgy éreztem, megbízhatok benned, mintha már ismernénk egymást...
Szólalok meg némi szünet után, lesütve a szememet, magam sem tudom, miért. Hiszen nincs mit szégyellnem, őt illetően biztosan nincs és ez örömömre szolgál. Mindkét fivérem nagy hatást gyakorolt rám az első találkozásunkkor, vagyis attól kezdve. Bár mind a ketten erős érzelmeket váltanak ki belőlem, kétféle a kötelék, amely össze köt egyikükkel, másikukkal. Nem tudom, mit jelentenek ezek a gondolatok és érzetek, hogy valóságosak-e, vagy a család utáni sóvárgásom szüli-e őket, minden esetre, számomra nagyon is valódiak és fontosak. Ők, ketten, még ha nem is együtt nőttünk fel, akkor is. És ez boldogsággal és reménnyel tölt el. S közben mit sem sejtek arról, hogy Minjoonnal egy testben egyszerre sok testvérem is lakozik, ez által idővel, még különlegesebbé téve a mi kis családunkat és kötelékünket. Nem sétálunk soká, megérkezünk az általa említett helyre és én körbe pásztázva a meghitt, valóban diszkrét kis kávézót, elégedetten mosolygok bátyámra, miután ajtót nyitott előttem. Észbe sem kapok, ő már le is adja a rendelést és vezet is fel - ilyen érzés az, amikor van mellettünk egy nagy testvér? Tapogatózom csupán ezt illetően, hiszen egykeként nevelkedtem. Minden esetre, úgy látszik, a gondoskodás közös vonása fivéreimnek. Bár tény, Damien részéről ez enyhén szólva átcsap kevéssé "normális" formába, vagy hogy is fogalmazzak. Random feltűnni a lakásomon a legváratlanabb és legbizarrabb pillanatokban nem tűnik túl átlagos dolognak, még (fél)testvérek között sem. Követem Minjoont, tetszik a hely, ahová hozott és a csendes sarok, amit választott.
- Honnan tudtad, hogy szeretem a vaníliás cappucinót?
Kérdezem játékosan, mikor leülünk s egy úttal már hozzák is a rendelésünk. Bele kortyolok a forró kávéba, mikor is ő rögtön a lényegre tér. Ettől az izgatottság újabb hulláma csap le rám, pedig igazán nem volna min meglepődnöm. Nem nézek rá, a csészében gomolygó habra meredek, ami már-már mágikusan táncol. Megannyiszor játszottam le a fejemben ezt a beszélgetést, de ez most még is más... Damien lesokkolt, midőn az életembe robbant, túlzás nélkül, időm se lett volna felkészülni a személyére.
Ezzel szemben vele egészen más a helyzet. Nyugodt, baráti a légkör, de most rajtam a sor, hogy bevezessem a világunkba, ahogyan azt a bátyánk tette velem. Akaratlanul is sóhajtok egyet, két tenyerem közé fogom a gőzölgő nedűt, szemem sarkából rá látok a bal csuklómon ékeskedő, kék, tetovált angyalszárnyakra, a karórám alatt, ahogy a bőrdzseki ujja felcsúszik a mozdulattól. Ez emlékeztet arra, ki vagyok és hogy vele igazán nincs mitől tartanom. Így hát, fel pillantok, egyenesen a szemébe nézve, és csak úgy kicsúszik ajkaimon, aminek kell. Természetesen, könnyedén.
- A húgod vagyok. Arlene Young.
Egyszeriben röppen el minden félsz szívemből és meleg mosoly költözik arcomra.

[Kai] Nem sokkal azután, hogy letelt a munkaidőm, már terelem is tovább a lányt, aki meglehetősen rejtélyesen viselkedik velem, mint akinek a következő nagy plottwist van a farzsebében. Nem vagyok ellene a meglepetéseknek, de szerintem Bea vagy Minjoon egyenesen szívinfarktust kapna, ha túlságosan nagy az a bizonyos meglepetés. De ezt majd meglátjuk.
Megrendelem magunknak a kávékat, majd azokkal együtt csatlakozom hozzá a csendes sarokban, amit kiválasztottam magunknak. Rámeresztem sötét tekintetem, ami a test miatt szó szerint feketén csillog rá, míg az én sajátom kék lenne. De ilyen luxus nem jár, hogy változzon bármi is rajtunk kívülről, ha leváltjuk egymást.
-Nem tudtam, csak jól tippeltem. Egy idő után baristaként megtanulja az ember megsaccolni, ki milyen italt szeret -vonok vállat. Én egy picivel jobb vagyok a tippelésben, de Joonie meg valahogy finomabbra készíti ugyanazokat az italokat, amiket mindenki más ugyanazokkal a mozdulatokkal csinál. Én viszont közel sem vagyok annyit kint, mint egyesek közülünk, és ez miattuk van, mert esküszöm, hasznos vagyok. Nem úgy, ahogy ők képzelik, de igenis tudok az lenni.
Bernadett megrázza a vállam, hogy figyeljek már, a lány meg akar szólalni, így ismét rá fókuszálok. Bernadett nyilván közben elvétett néhány "fasz" és "bazmeg" jelzőt, de ez felém még egy egészen kedves bánásmód tőle.
Bár ne figyeltem volna inkább, mert kijelentésétől mindenki, még a szabadságot kivettek is ott tolonganak közvetlenül az arccsontom mögött és kezd elég sok lenni a nyomás a koponyámon. Kis híján el is ejtem a bögrét a kezemből, ahogy az összes protector egyszerre akarja kivenni a kezemből a frontot, alig sikerül nem hirtelen végig switchelni az összesen. Végül Bernadett verekszi ki magát a frontra hatalmas erőkkel és kihasználva a fürgeségi előnyét. Egy pislogással szituálja magát és éppen csak egy fél hanggal magasabban szólal meg, mint ahogy én beszéltem eddig.
-Húgom? Apai vagy anyai? -Tudom, hogy a többiek még a testvér fogalmán vannak megakadva, de én már azzal vagyok elfoglalva, hogy mennyire kell tőle tartanunk. Mert ha mi fél angyalok vagyunk és az apánk egyezik, akkor ő is félvér valamelyik fajtából. Szinte lehetetlen, hogy anyánktól legyen egy testvérünk, bár amikor kikerült a katatón gyászból, sokszor járkált körbe pasikat összeszedni, hogy szexszel felejtesse el a fájdalmát. Sokminden más mellett, teszem hozzá, de ez már a múlt. Szinte esélytelen, hogy anyánktól legyen húgunk, arról tudnánk, de semmit sem lehet kizárni. Ahh, ez gáz, nagyon gáz.
[Bernadette] -Hogyan találtál meg? És leginkább, mit szeretnél még a vallomáson túl? -kezdek el lapátolni még egy kis cukrot a bögrébe. Én vagyok "A goth" a csapatban, de egyszerűen képtelen vagyok a fiúkhoz hasonlóan csak tejjel inni a kávét, kiváltképp ilyen stresszhelyzetben.


Outfit✠Music

Brother & Sister©️️

Ahogy megérkezünk a kellemes, meghitt kis kávézóba, amint nézem, hogy a pult felé távozik, egy sóhaj szakad fel a tüdőmből. Izgatott vagyok, hogy is ne lennék? Apró madár-szívem zakatol, bár próbálok nyugalmat erőltetni magamra. S ez egyszer s mind meg is valósul, csak úgy, egy rajtam kívül álló tényező: A fivérem társasága révén. Szimpatikus arca, amin a saját vonásaimat vélem felfedezni - még ha az is lehet, hogy ezt csupán beképzelem magamnak -, apró mosolya és a forró ital, mind-mind olyan otthonossá teszik a pillanatot.
- Ez de érdekes!
Vágom rá kíváncsiskodva, kiszélesedő mosollyal. Minden oly idilli és mámoros, hogy a dolog, ami miatt eljöttem hozzá, puszta tényként csusszan ki a számon, igen csak könnyedén. A reakciója, amibe a nagy vidámságban bele sem gondoltam, váratlanul ér. Olyan... furcsává válik a viselkedése. Hirtelen válik úgymond rideggé, számítóvá, ettől pedig megszeppenek. Az eddig fülig érő szám lefittyed és szinte kétségbe esetten markolászom a meleg csészét, babrálva a szárával.
- A-apai....
Vágom rá, akár diák az iskolapadban, nagyot nyelve. Még is, mit vártam? Persze, hogy kiakad! Én is kiakadtam Damienen... mondjuk az sem segített, hogy egy random - szívdöglesztő - csóka tűnt fel a semmiből a lakásomon, ő volt történetesen Damien, mint utóbb kiderült. Szóval... igyekszem minél megértőbb lenni és nem a szívemre venni a kissé hűvösnek ható reakcióját. A kérdés viszont ezen a pont az, hogy... tud-e apánkról. Mármint, hogy ki is vagy micsoda valójában? Finoman megköszörülöm a torkom és ki is bököm a kérdést.
- Te... ismered őt?
Én magam sosem találkoztam apánkkal, a bátyánk pedig nem nyilatkozott ez ideáig erről. Így egy részt puhatolózás is a kérdésem, hiszen fogalmam sincs, mit tudhat Minjoon - ó, és ha tudnám, hogy nem is pontosan ő ül velem szemben! - , ergo, hogy be kell-e vezetnem a "természetfeletti" világába vagy - remélhetőleg - ezen már túl vagyunk. Ismét nyelek, amint a hogyanról érdeklődik, majd ráncolni kezdem a homlokom az ez után elhangzottakon. Egy pillanatra néma csend feszül közöttünk, ahogy farkasszemet nézünk... annyira más lett! A sokk? Vagy netán eddig csak megjátszotta az aranyos pultos srácot? Össze zavarodok, de csupán egy lélegzetvételnyi időre.
- Én.... a bátyámat.
A válaszom most is oly könnyedén jön, mint korábban a vallomás. A homlokom is kisimul és feszülten válom, mit felel.

[Kai] -Csak szakmai ártalom -vonok vállat, tényleg nem ez a legérdekesebb dolog, amit meg tudnék villantani magamból. Gondolatban el is lövök egy péniszviccet, mire majdnem mindenki fel is mordul, de visszakézből leintem őket. Nem tudják, mi a jó. De leszámítva az öv alatti érdemeimet is érdekesebb személy vagyok annál, akár megakadhatunk a nephilimségnél is, de azt nyilván nem egy vadidegennek fogom eldicsekedni.
Szegény lány nem tehet róla, hogy rögtön befeszül mindenki is a fejünkben, ahogyan minden izom a testben is, de nem tudunk mit tenni, meg kell védenünk saját magunkat. Ehhez peding tudnunk kell, hogy pontosan mivel is állunk szemben.
-Huhhh... -engedem el a benntartott lélegzetet, ezzel meg lett magyarázva az egyik kérdés, viszont felvet hatszáz másikat. Bent egy kisebb hangzavar is kerekedik, hogyan Bernadett és Soohyun megvitatják, milyen veszélyekkel járhat az újdonsült húgunk, gyorsan lesissegem őket, mert nem hallok tőlük semmit. -És akkor tudsz a... -nem fogom egy kávézó közepén kimondani a mondat végét, de kézzel mutogatom el a glóriát, hogy értse a dolgot. Valahogyan úgy akarok rákérdezni, mennyit tud, hogy közben nem vonom magunkra senki figyelmét. Milyen irónikus, mikor minden más helyzetben sosem érzem elégnek a felém irányuló fgyelmet, sosem lehet túl sok.
[Bernadette] -Nem, még csak az kéne -Nem túl nőies lenne a részemről lekopni valamit mérgemben, de most komolyan elfogott a vágy, hogy olyan jó vadnyugatiasan eltaláljak valamit. Nem mondom, hogy mindenért azt a tollas szarkupacot hibáztatom, ami velünk történt és amiért ilyenek lettünk, de, de igen, őt hibáztatom. Sokkal könnyebb rákenni az egészet, mint szembenézni azzal, hogy nem fogja senki ezt megjavítani nekünk. Haragudni könnyebb, mint elengedni.
-Az az öt perces fusimunka, amit anyámmal csinált az egész életemet gallyra vágta, nem kell belőle nekem több, köszönöm szépen -Talán ez egy kicsit -Na jó, nagyon- ellenségesebbre sikerült, mint akartam, de mit van mit tenni, én hevesebb személyiség vagyok, mint a szépfiú, vagy Joonie. Vagy mint sokan mások a rendszerben.
-Huh. - Adok hangot a meglepettségemnek másodjára ugyanazzal a hanggal, mint korábban, bár ez a válasza várható lett volna. Nem szokás megkeresni a féltestvéredet csak azért, hogy benyöghesd neki, "Én vagyok a tesód, szeretés van, yolo" aztán eltűnni ugyanúgy, mint szürke szamár a ködben. Mondjuk én a bátyja aztán egészen biztosan nem lesz, de szerintem a barinője sem. Valami másban kiegyezhetünk. Joonie viszont elkezdett mellettem kifelé nézegetni minden fáradtsága és az alig valamivel elkerült pánikrohama ellenére. Őt nagyon is érdekli a lehetőség a testvéri kapcsolatra, ide látom a szemén. Szigorúan én maradok kint pusztán protektorkodás miatt, de beengedem őt az anyósülésre, legalább lecsillapírja a hevesebb reakcióimat.
-Hát figyelj... Őszinte leszek veled, azért ez nem ennyire egyszerű, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Nem mondom, hogy nem, de azért ennél bonyolultabb. Meg szerintem ennek a részleteit nem nyilvánosan kéne megbeszélni. Mi lenne kényelmesebb, ha most átjönnél hozzám, vagy én mennék át valamikor máskor? Nem tudok most menni sajnos, mert holnap egyetem és munka is lesz -Pillantok jelzés értékűen a telefonunkon az időre. Soohyun nem boldog ezekkel a lehetőségekkel, Penge sem túlzottan, de mivel csak egy lányról van, aki lényegesen kisebb nálunk, nem túl feszélyezett. Még.

Outfit✠Music

Brother & Sister©️️

Bájos baba-mosoly szökik kerekded arcomra a válaszától, ahogyan vállat von. Finoman oldalra biccentem a fejem, amitől néhány obszidián hajtincs előre szökik a fülem mögül.
- Emberismeret?
Teszem fel a már-már költői kérdést. Vajon lehet benne valami? Vagy csupán ráérzés lenne? Bármelyik, számít. Számíthat. Mi intuíció vagy több annál és mit jelent ez a származásunk fényében? A gondolatmenet azonban feloszlik a szélben, elillanva a vanília és kávé aromájának mennyei gőzölgésében. Hiszen az imént még oly játékos és ártalmatlan csevej fullasztóan komollyá válik. Fivérem vonásai megfeszülnek, szinte láthatatlanul, mintha a hibátlan bőre alatt valaki másnak az izmai dermednének meg, elfojtva a görcsös vonaglást. Nem tudom mire vélni ezt a mozzanatot, betudom a sokknak és a művészekre jellemző, élénk képzelőerőnek. Még nem azonosultam teljesen a félangyallal és félboszorkával, aki - vagy ami - valójában vagyok. Ekkor viszont a pillanat túl feszül, akár a húr és a velem szemben ülő srác glóriát rajzol a feje fölé. Gesztusa bár teljesen érhető lehet józan ésszel, az izzasztó helyzetben egyszerűen kitör belőlem némi visszafogott kacaj. A kézfejemet a szám elé helyezem.
- Ne... ne haragudj, csak...!
Egy pillanatra le kell hűtenem magam, hiszen a feszültség révén robbanhatott ki belőlem ez a huncut kis heherészés. Vékony karomat, ami imént még rakoncátlan ajkaimat takarta, most kinyújtom Minjoon irányába az asztalon, tenyérrel felfelé. A felsőm ujja felcsúszik a mozdulattól, feltárva a kék színű angyalszárny tetoválást, ami az örökségünket ábrázolja. De nem tartom soká így a kezemet, ismét a cappucino után nyúlok és bele kortyolok.
- Ne aggódj, nyugodtan beszélgethetünk. Már az indulás előtt elterelő varázst bocsátottam magunkra. Nem érthetik, miről beszélgetünk, a többség még csak észre sem vesz minket.
Apró mosolyra húzódik a szám, remélem a helyzet így kissé megnyugtatja és fellélegzik. Persze, a magabiztosnak ható mosoly ellenére az én kismadár szívem csak úgy zakatol a mellkasomban. Mikor apánk kapcsán váratlanul határozott megjegyzés kerül terítékre, még a szemöldököm is felszalad.
- Hát... nem egy minta apa, az biztos...
Ennyit tudok hirtelen hozzá fűzni és együttérzően nézek a testvéremre. Hiszen az a kevés, amit jómagam is tudni vélek apáról, nos, nem túl rózsás. A gondolatot pedig csak nehezíti a lelki szemeim előtt felvillanó figyelmeztetés, amit anya mondott, mi szerint Damiennek a szeme sem áll jól, pont mint apánknak... mintha a bátyámtól jobban féltene, mint a léhűtő apámtól. És vajon Minjoontól? Elhessegetem a fellegeket.
- Ez... természetesen igaz. Én... azt is megértem, ha nem akarsz engem az életedbe. Biztos egy zakkant libának tűnhetek, hogy csak így felkerestelek, önző módon...
Nagyot nyelek és a kávémba bámulok egy kicsit, amíg beszélek. Az egy dolog, hogy engem fellelkesített és reménnyel töltött el, valamilyen furcsa, láthatatlan és ismeretlen oknál fogva, hogy vannak testvéreim. Hogy nem vagyok egyedül. Hús a húsomból, vér a véremből. Toll a tollamból. Mély levegőt veszek, ezt követően nézek fel rá ismét, mikor a lehetőségeinket kezdi latolgatni. Ettől némiképp visszatér a fény a tekintetembe és a halovány derű is az orcámra.
- Persze, kényelmesebb lenne... csak hát még sem akartam rád törni az ajtót, az nagyon creepy és bunkó lett volna, nekem elhiheted, a bátyánk így mutatkozott be.
Ismét igazat adok neki, de azért úgy érzem magyarázatot is kell szülnöm hozzá, miért is nyilvánosan zúdítottam rá a nefilimkedősdit. Kiszélesedik a mosolyom, újfent sikerül ellazulni és látom azt a bizonyos sínt, amire kerülhetünk.
- Valójában nekem most is jó, de igazán nem akarlak feltartani...
Szabadkozom, mert hát valóban nem szeretnék neki kellemetlenséget, beszélgethetünk máskor is, ha tanulnia és pihennie kell. Nem veszem lekoptató dumának, én sem aludtam túl sokat az egyetem alatt, mellette meg még melózni is, nem könnyű. Így hozzá igazodom. Én vállalkozóként meg tudom oldani, bármit feleljen is.