Is it me or...? - Zephyr & Minjoon

Ez a kávézó számomra a nyugalom helye, még ha állandóan pörög is. Évek óta semmi sem változott benne, a vendégek között van állandó és csak egyszer betérő is, de a környezet és a csevegés azóta ugyanaz, amióta itt kezdtem dolgozni.
Csak egy kis egyedül álló kávézó, semmi igazán különleges nincs benne, és pont ezért nem kell semmilyen eladási követelménynek vagy bevételi normának megfelelnem, ami kifejezetten jól jön nekem. Persze főnök van, de az egy végtelenül cuki nő és csak annyit vár el, hogy minden legyen tiszta, rendezett, ne legyenek veszekedések és legyünk kedvesek a vendégekkel. Ennél könnyebb nem is lehetne és már ezért is hálás vagyok.
Már eléggé benne járunk a délelőttben, vegyesen ülnek internet nomádok, tanuló egyetemisták és csak reggelizni összeült ismerősök az asztaloknál, de nincs egyáltalán nyüzsgés. Dallamos megnyugtató zene szól a háttérben és szinte már várom, hogy megszólaljon az ajtó feletti csengő és betoppanjon rajta az a szőke hullámos hajkorona.
Nem mindig tér be ilyenkor, de elég sokszor be szokott ugrani az órája előtt egy kávéért és valamiért mindig szívdobogva várom végig azt a pár lépést, amíg az ajtótól a pultig ér. Meg nem tudom magyarázni, mi vonz hozzá, de valami... Valami igen.
Nagyot ugrik a szívem, amikor meglátom a kirakatüvegen keresztül az alakját közeledni. Majdnem olyan érzés, mint egy kisebb pánikroham, de a jó értelemben. Ugyanúgy kezd remegni a kezem és akadok el a saját szavaimban, de nem a pánik miatt akarok megkapaszkodni az első kezem ügyébe kerülő bútorban. Ez annál valami jobb.
-Szia! A szokásosat adhatom? -köszönök rá jó előre és igyekszem nem túl sután mosolyogni rá. Mint aki nem éppen a saját idegességével küzd és tudja is, mit csinál, nem éppen elfelejtette, hogyan kell emberként funkcionálni.

Outfit✠Music

Joonie & Zeph

Wretched and divine

Nyűglődve kelek fel, enyhe fejfájással, mert kicsit túl hosszúra sikerült az éjszaka és nem aludtam csak valami három órát és már így is majdnem késésben vagyok az első órámról, és végül is úgy döntök hogy nem éri meg sietni, inkább visszadőlök még egy kicsit hogy csak a délutáni órámra érjek be. Biztos, ami biztos, és boldogan húzok rá még pár órát, amikor magamtól is felébredek. Tökre időben vagyok még, és az ebéd szünet elejére futok be a kedvenc kis kávézómba, ahol teljesen véletlenül az egyik ismerős a pultos. Hm, mondhatni, hiszen már fejből tudja mit fogok rendelni.
Sikerült elég lazára vennem egy kék farmerrel és a tárcaláncommal, meg egy sárgás felsővel. Álmosak, kb az első darabokat vettem fel amiket találtam. Jóvanazúgy, nekem úgyis minden jól áll. Elég egoista vagyok hozzá hogy így gondoljam. Fekete lezser dzsekit húztam fel, és kényelmes edzőcipőt, és így jelenek meg a kávézóban. Naná hogy ezer wattos mosolyt ragyogtatok Joongi felé aki olyan furcsa hatássl tud lenni rám. Mintha minden jó lenne, és nem kellene suli után bandáznom.
- Szia. Jaja, a szokásosat de most egészítsük ki egy kicsit azzal a fahéjas csigás akármivel is lécci - teszem hozzá ahogy felülök a pulthoz közel eső bárszékre, és magam mellé teszem a félvállas, sima fekete táskámat. Semmi extra.
- Mi a helyzet? Te mindig dolgozol? Eddig akárhányszor jöttem be, te mindig itt voltál - kezdek csevegni, nem esik nehezemre, és nem is erőltetem meg mgam. Tudni akarom, kicsoda micsoda ez a szerzet. Érzem hogy nem az aminek mutatja magát. Vajon ő is érzi rajtam? Vagy ezt már csak... beképzelem? Lehet, nem tudom.

Olyan könnyen szalad el mellettem az idő, és mégis képes vagyok olyan kis lényegtelen apróságokra emlékezni akár a közel, akár a távol múltból, hogy az sokakat megdöbbent, amikor véletlenül valamelyikünk elejti egy beszélgetés során. Mindenki a rendszerben tudja, hogyan kell engem eljátszani, de nem mindenki tudja pontosan mire is emlékszem. Ezen mindig aggódom, mikor teszik össze a kettő meg kettőt, hogy amúgy ebben a testben vagyunk ám többen is. Ilyenkor persze Soohyun mindig leint, hogy nincs okuk feltételezni és amúgy is ő mindenkire figyel, hogy nem történhessen ilyesmi.
Épp csak pislogok kettőt a nyitás után és már meg is érkezett, akit ilyenkor várni szoktam. Mint a lábáról lesöprő szélvész száguld keresztül az elmémen a jelenléte és már közeledik is hozzám. Pontosabban a kávéjához, amit már megjegyeztem a sokadik alkalom után, hogy tőlünk rendelte. Ilyesmikre is emlékszem, több visszajáró kedvencét is megjegyeztem, mert egyszerűen annyi időt töltünk itt a kávézóban.
-A fahéjas tekercsre gondolsz? -lépek a péksüteményes pulthoz, amin keresztül látni, milyen édességeink és szendvicseink vannak, abban próbálom beazonosítani, mire is gondol. Rábökök a kérdezett süteményre, hogy biztosan egyre gondolunk és aztán egy tányérra teszem neki és felé tolom egy tálcán, amíg a kávé is lefő, tehát kezdhetem a tejet gőzölni. Egy-két percen belül meg is vagyok a készítéssel, de egy kisebbet pánikolok azon, hogy milyen mintát öntsek a tejből. Végül Bernadette szól bele hátulról meglökve a kezemet és egy szívecske lesz belőle, és az a körkörös növény minta, amit szoktam csinálni. Valahol szeretném is, ha értené az utalást, de leginkább el akarok süllyedni, hogy Bernadette ilyen könnyen tud befolyásolni még így is, de már nem tudok ellene mit tenni, mert közben automatikusan teszem le Zeph elé a rendelését.
-Nem mindig, de itt vagyok minden nap, csak a műszak változik. Te meg mindig akkor jössz be, amikor én is dolgozom -vonom meg egy picit a vállamat, ahogy mellé könyöklök a pultra a saját felemen. Nem úgy látszik, hogy most be fog valaki jönni, szóval addig is tudok vele beszélgetni. Legalábbis amíg ő tud kérdezni, mert amint nekem kéne valami értelmeset mondanom, nem, az már nem megy. Keresztül esik magán a saját nyelvem, annyira nem tudom, hogyan kell csak úgy hétköznapian csevegni, és túlságosan meg vagyok illetődve a közelében, hogy bármi nem nonszensz hagyja el az ajkaimat. Amíg viszont ő kérdezget, talán nem fogok magamból borzalmasan nagy hülyét csinálni.

Outfit✠Music

Joonie & Zeph

Wretched and divine

El kell játszanom hogy ember vagyok, és el kell azt is játszanom ez teljesen rendben van így, pedig hát nagyon nincs. Hogy is lehetne rendben ha valaki olyanokra képes mint én? Mindenesetre tanulgatom a hatalmam és közben bejárok az óráimra is anyám miatt hogy ne okozzak neki még több csalódást, és valahogy mégis hasznosan töltsem el az időmet. A kedvenc kis kávézómba térek be ahol lassan már törzsvendégnek is számítok, mert elég gyakran esz ide a fene és nem csak a kávé miatt. Van itt más is, ami érdekel, és aminek a végére akarok járni.
Ledobom magam könnyedén az egyik kényelmes bárszékre és megvárom hogy ide jöjjön hozzám, mert még ha ketten is állnak a pultban akkor is mindig ő jön hozzám, és nem tudom eldönteni hogy azért ert így adódik vagy mert tetszem neki. Mondjuk utóbbi is előfordulhat, engem nem zavar mert szeretem a szépet és nem korlátozódok le egy térfélre, hiszen egyszer élünk és mindent is ki kell próbálni, és vagyok annyira kalandvágyó hogy ne is fogjam vissza magam. A kérdésére biccentek.
- Jól néz ki és fahéjas, igazából ezzel már megfogott, elég édes szájú vagyok - csapok le máris a sütimre ha megkapom, és megkóstolom amíg a kávémat készíti és szinte lyukat égetek a hátába. Mi a fene lehet ő? Nem olyan mint én, valahogy másabb de az egészen biztos hogy nem szimpla földi halandó.
- Hát, ezek szerint tehetséges vagyok - hagyom annyiban ahogy elmosolyodom rá, mikor leteszi elém a csészémet is. Beleszórom a kis tasak cukrot és elkeverem lassan. Még leköt egyenlőre a a sütim is.
- Régóta dolgozol itt? Az egyetemisták miatt gondolom elég nagy forgalom van itt az aktív szemeszterek idején - tippelek bele ahogy tovább viszem a beszélgetés fonalát. Még van időm bőven, nem kell sietnem és megint érzem azt a furcsán nyugalmas érzést ahogy a pultra könyökölve beszélget velem.

Már nincsen sok vissza a műszakomból, és mehetek haza egy kicsit játszani valamint hagyni a csajokat csinálni a maguk dolgát. Ma nincs éppen órám, szóval lehet engedem Emiliát takarítani, talán egy kicsit tanulunk is. Elég casual módon járunk egyetemre, mert azt be kellett látnunk, hogy dolgoznunk kell, mert senki sem tud minket anyagilag támogatni és nem akarunk ekkora adósságot felhalmozni magunknak. Meg nem egy utolsóként megfontolandó dolog sem, hogy mentálisan sem tudnám kezelni a nyomást, még ha a többiek segítenek is.
-Akkor ezzel elégedett leszel -mosolyodom el picit, ahogy melegítek a tekercsen egy kicsit, hogy pont jó legyen, majd elé rakom, hogy a kávéjával is foglalkozni tudjak. Megnyugtat egy kicsit a megszokott mozdulatsor, de még így is annyira kalapál ilyenkor a szívünk, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Nem egyszerű így a hidegvérünket megőrizni.
-Eléggé -teszem is elé a bögrét, majd hagyom kibontakozni a rendelésével, addig is tudok nem a zakatoló szívverésemmel foglalkozni, hanem rá figyelni.
-Nem annyira, olyan egy-másfél éve. Előtte nem sokkal költöztem a városba, előtte vidéken éltem -magyarázom kicsit bővebben, de még így sem megyek bele annyira a részletekbe. Korábbi ittlétei során beszélgettünk már, de mindig csak időjárásról, helyi eseményekről és hasonlókról, szóval eddig nem került elő semmi személyes. Szeretnék egy kicsit mélyebb témákról beszélgetni vele, mert a smalltalk olyan nekem mintha körömmel kaparnák az iskolatáblát, de érte kibírom. Legalábbis addig, amíg el nem jutunk valamilyen értelmesebb témához, amitől nem érzem magam annyira kényelmetlenül.
-És te? Csak az egyetem miatt vagy itt? -próbálkozom én is, mert Bernadette hátulról meglökött, hogy egy kicsit legyek már bátrabb csak egy kicsikét, jobban be fogok jönni neki. Meg nem elhanyagolható tény, hogy valahol neki is tetszik Zeph és érdekében áll vele barátkozni.

Outfit✠Music