A Sötét oldal ♁ Chloe & Behemoth

Chloe & Behemoth @

Trixie ablaka alatt ücsörgök. Egy hatalmas, mi több, félelmetes méreteket öltő macska-szerű képződmény gubbaszt fekete gomolyként a fűben. De túl termetes vagyok házi kedvencnek. És túlságosan groteszk a megjelenésem ahhoz, hogy össze keverhessenek eme négylábúakkal, bár galád módon olykor vetemednek egyesek efféle rágalmakra engem illetően. Főleg, hogy szerény személyem két lábon közlekedik. Bár most inkább csak egy, ébenszínű szőrgolyónak tűnhetek ott, az ablak alatt, ahonnan manapság nem hallatszik ki selymes gyermekkacaj. Sóhajtok egy teátrálisat és éppen bele süppedek az önsajnálat fekete bugyraiba. Bonbont is majszolok, hogy azért valami boldogságom is legyen és ne szenvedjek már ennyire. A bundám túlságosan sötét ahhoz, hogy e világi, azaz földi legyen. Inkább valami végtelenül feketének tűnik, ahogy látszólag a semmiből tűnnek elő majd a számban el az apró barna csokidarabok. És még mindig túl sok és túl éles fogam van, kérem szépen. A fogsorom egy cápáéra igazán jobban hasonlít, mint egy macskáéra. De ne tessék engem kérdezni a részletekről, nem tudom, a Főnök éppen mit szívott. Mellesleg már kezd esteledni, de erre amúgy sem tévednek halandók csak úgy, így mit sem törődök az álcázással. Amúgy meg szeretem a frászt hozni az emberekre, elvégre démon volnék vagy mi fene.

Behemoth & Chloe

Már jó pár napja, hogy eltűnt Trixie, a lányom. Azóta egyáltalán nem találom a helyem. És arról még nem is beszéltem, hogy az apja nem is tud róla. Pár napig el tudtam ódázni a dolgot. De ennél tovább nem tehetem. Már így is eléggé gyanús a dolog, hogy folyton kamuzok Dan-nek a lányomról. De még mindig nem tudunk semmit sem. Nekem pedig színt kell vallanom. Lucifer még mindig azt állítja, hogy biztosan él, mert ha nem így lenne csak tudná, hogy hol van. Érezné... vagy valami olyasmi. De akkor miért nincs így? Én nem vagyok biztos semmiben sem. Csak abban, hogy már napok óta nem láttam a kislányom. Nem tudom hol van... és lehet állítólag akárhol... Ez nekem valahogy még mindig magas. De abban teljesen biztos vagyok, hogy Lucifer addig nem nyugszik, míg elő nem keríti őt. Tudom, érzem, hogy fontos a számára. Talán annyira, mint nekem. Így nem fogok ezen aggódni. Tudom, hogy addig ő sem nyugszik míg meg nem találjuk a Majmocámat. Veszek egy mély levegőt, majd elő kapom a telefonom, hogy írjak a volt férjemnek egy gyors üzenetet. Meg kell beszélnem vele mindenképpen. Éppen ezért estére áthívtam, addigra meg kitalálom, hogy mit és hogyan kellene előadnom neki. Tudom, hogy ki fog akadni. Ellenkező esetben é is szépen kiakadnék rajta. Teljesen igazat adok neki. Vannak részletek amiket nem oszthatok meg vele, de mivel ő az apja tudnia kell arról, hogy ha a lánya egyszer csak felszívódik a semmibe. Azóta a pár nap óta próbáltam lefoglalni magam, vagy az őrsön próbáltam valami nyomot találni. De igazából csak szükség reakciónak nevezném. Tudtam, hogy nem találok semmit sem. Mert ha találnék, akkor Trix már itt lenne velem. Hiszen Lucifer a Földön biztosan megtalálta volna. De ölbe tett kézzel sem ülhettem, míg várom a sült galambot. Utána... meg inkább pakolásztam, takarítottam itthon. Vagy egyszerűen csak a szobájában voltam. Az ágyában aludtam minden éjszaka. Napközben is a szobájában töltöttem az időt. Egyszer rendet raktam, másszor pedig... csak szét túrtam. Hátha találok valami nyomot, vagy jelet, hogy merre lehet. Képtelen ötletnek tűnt, hogy elszökött, de igazából minden eshetőségre fel kellett készülnöm. Elő fordult egyszer-kétszer, hogy el lógott. De csak Luciferig, nem hinném, hogy bármi ilyesmiről lenne szó. Így inkább a másik lehetőséggel foglalkozom. Valószínű, hogy elrabolták. De mégis ki rabolhatta el? ÉS miért...? Valami földöntúli akármi lehetett... különben Lucifer megtalálta volna már régen. Ezzel is tisztában vagyok, de akkor mégis hol a fenébe van? Ahogy telnek a napok... egyre inkább idegesebb, kétségbeesettebb leszek.
Most is utam a lányom szobájába vezet, és ahogy ott teszek-veszek az asztalánál hirtelen ki lesek az ablakon. Először fel sem fogom azt amit tengerkék íriszeim látnak. A ház előtt egy termetes fekete macska heverészik. Az az ízé... Trixie osztálytársa, aki... egy démon vagy mi. Ha valaki meglátja, biztos, hogy szívrohamot kapna. Veszek egy mély levegőt, majd pár pillanatig még méregetem. Végül egy ötlettől vezérelve rántom el a csipke függönyt és hajolok ki az ablakon.
-Öhm... Behemoth... te mit csinálsz a házunk előtt? -kérdezem meg tőle amint pár percnyi gondolkodás után eszembe jut a neve. Míg várom a válaszát az érzés ami hatalmába kerít biztos, hogy kiül az arcomra. Félek, tőle is, meg attól, hogy valamelyik szomszéd meglátja. Hogyan magyaráznám meg, hogy egy földöntúli oroszlán méretű macsakszerűség szomorkodik... vagy mit csinál a házam előtt? Meg talán... végre itt a megfelelő alkalom arra, hogy szerezzek némi információt a Pokolról, Mennyről, meg úgy általában az én Luciferemről.
-Figyelj csak nem akarsz be jönni? Van egy kis sütim... meg kaphatsz tejet is, vagy... amit inni szoktál.- próbálok kedvesen mosolyogni rá. Nem tudom mennyire jön össze, de azt nem akarom, hogy a kertemben maradjon.. Mert ezt sehogyan sem tudnám megmagyarázni. Míg befárad... már ha sikerült meggyőznöm, addig a konyhába készülök. Kis tányérra süteményt pakolok, és két pohárba tejet töltök. Furcsa az egész helyzet, nem is tudom mit kezdjek a dologgal.
-Trixie... fontos neked?- támadom le rögtön ahogy belép.

Chloe & Behemoth @

Előszeretettel sajnálgatom önmagam ilyen nehéz időkben. Újfajta tevékenység ez, amit most csinálok, de meg kell valljam, mivel csokoládéval vigasztalhatom önnön magamat büntetlenül, ezért bármennyire is szomorú és kilátástalan a helyzet, valahogy még is ki tudok egyezni vele. Szóval, éppen nagyon gyakorolom ezt az önmarcangolósdit, mikor Trix mamája belóg a látóterembe. Igen, egy kissé másként látok, mint a korlátolt halandók. Némi tétovázás után sóhajtok egy teátrálisat és fel pillantok salétrom sárga íriszeimmel Decker mamára.
- Éppen holdfürdőzöm.
Kamuzok egy hatalmasat, mert ebben nem ütök ám a Főnökre, aki még ennyi idő után is holmi mennybéli íratlan törvények szerint képes cselekedni. Szerencsére én démon vagyok, azt csinálok és mondok, amit akarok. Azt viszont még sem mondhatom, hogy depressziós vagyok! Mellesleg, fogalmam sincs tudok-e olyan lenni, de ez azt hiszem részletkérdés.
- Hát, ha már így kérdezi...
Morgom és feltápászkodok. Bele kapaszkodok pihe-puha, párnás és fene éles karmos kezeimmel az ablak párkányba és némiképp esetlenül - fogjuk a depresszióra - be mászok azon, farolva. Két lábon landolok, hogy máshogy? Így a nyomozónő mellkasáig érek. Megvakarászom az egyik fülem, na de nem olyan cica-micásan, hanem normálisan, mint ahogyan azt bárki tenné. Hónom alatt pedig a dobozka a desszerttel, amit már kis híján kivégeztem. A nasi utánpótlás hallatán azért kissé visszatér belém az élet.
- Köszönöm, szeretem a kekszet. Inni inkább töményet szoktam, de a tej is megteszi.
Na meg jó édes krémlikőröket, de az ilyesmivel egy férfi nem kérkedik, szóval erről hallgatok, mint a sír. Le huppanok Trixie ágyára, színpadias sóhajokkal. Elég sokszor járunk a Főnökkel színházba ahhoz, hogy eltanuljam ezt a mesterséget. Amint pedig megérkezik a kistányér, falatozni kezdek. Igazán nem nehéz kiszúrni, hogy a fogsorom olyan, mintha csupán szemfogakból állna. Jó sokból és élesből, katonásan sorakozva. Így nem is meglepő, hogy úgy morzsázok a tálra, mintha csak kekszdaráló lennék. A kérdés mondjuk kissé szíven üt, szóval alaposan megtömöm a számat, mintha éppen nem tudnék válaszolni. Úgy fizikailag, értik. Elég groteszk lehet a látvány. Ilyen szituációra nem készültem fel. Szóval most jó lassan rágom az elemózsiát, hátha addig kitalálok valami frappánsat. De csak nem megy. Hiába ücsörgünk vélhetően némán, egymás mellett. A keksz pedig elfogy, nincs mi többet a pofazacskóimba tömni, tragédia! Szóval egy "Ühüm"-félét nyögök ki, majd egy hatalmasat nyelek, ahogy eltakarítom az összes édességet a számból, majd, kígyó-szerű, hosszú nyelvemmel körbe takarítom morzsás ábrázatom. A hiúságot volt kitől tanulni.

Behemoth & Chloe

Nem igazán találom a helyemet mióta a lányom eltűnt. Igazából azóta, hogy Lucifer közölte, hát... egyre inkább úgy érzem, hogy anyaként teljesen csődöt mondtam. Hiszen az lett volna a dolgom, hogy vigyázok rá. Amikor magamba fordultam Lucifer miatt, akkor is ő tartotta bennem a lelket és akkor megfogadtam, hogy többet nem lesz ilyen... erre most még el is tűnik. A legrosszabb még csak nem is ez! Hanem, hogy teljesen tehetetlennek és hasztalannak érzem magam. Hiszen nem tudom mit tehetnék, már mindent megpróbáltam és Lucifer is a különleges képességével meg érzékeivel, de ő sem jutott semmire. Ő csak azt hajtogatja nekem, hogy Trixie nem halt meg, biztos, hogy él. De ha él, akkor hol a fenében lehet? Hogy hogy még ő sem találja sehol? Ez csak jelent valamit? Minden egyes nappal ami csak eltelik a nélkül, hogy jutnánk bármire is.. Hát csak idő pocsékolás. Tisztában vagyok a ténnyel, hogy az eltűnt személyek megtalálásának esélye minden nappal egyre csak nő amíg nem történik sem. Hiszen zsaru vagyok, a francba is, nálam jobban senki sem tudja! És micsoda zsaru vagyok, mert nem csak anyának vagyok csapnivaló, hanem rendőrnek is, ezek szerint. Ráadásul még Dan-el is beszélnem kéne valahogy, napok óta csak halogatom a dolgot, de úgy gondoltam talán Lucifer talál valami nyomot amin elindulhatunk. Talán egyből kellett volna szólnom a volt férjemnek, mert így úgy érezheti, hogy valamit titkolok előtte és nem mondok el. Na... nem mintha nem érezné teljesen jogosnak a dolgot. Mert, vannak dolgok amiket elhallgatok és vannak amiket amiket kicsit ködösítek. Ez nem hazugság! Inkább... csak amolyan fél igazság, és ha hallgatok valamiről az meg végképp nem minősül hazugságnak. De igazából ezzel csak áltatom magam, hányszor képzeltem el a napokban, hogy én mit szólnék, ha Dan hallgatna el infókat előlem. Arról nem beszélve, hogy mennyire akadnék ki azon, hogy... nem mondaná el, ha a lányunk eltűnt!
Ahogyan a gondolataimba mélyedve álldogálok a szobájában, valami fura neszt hallva lépek az ablakhoz. Legnagyobb meglepetésemre Lucifer macsdémona... vagy mi a fenéje heverészek az ablakunk alatt. Nos... oké, hogy már sötét van kint, de igazából nem hiszem, hogy ezt bár hogyan ki is ki tudnám magyarázni a szomszédok előtt. Meg... nem is tudom, de úgy veszem le, mintha nem is szomorú lenne, de talán valami ahhoz hasonló. Arról nem beszélve, hogy talán némi hasznos infóhoz tudok jutni majd általa. Mert Lucifer még mindig csak félinformációkat közöl. Mindig elmond valamit, amit tud, majd várja a hatását, kiborulok, és amikor legközelebb kész lennék neki megbocsátani... hát újabb atombombát dob rám. Ezt nem fogom sokáig ép ésszel bírni, így is csoda, hogy eddig bírtam! Így tennem kell valamit!
Miután beinvitálom a lakásba a nagyra nőtt macskát, először csak felvont szemöldökkel méregetem a válaszát hallva!
-Aha.. És pont a mi ablakunk alatt? Ahol laksz ott nem tudtál volna ugye?- jegyzem meg neki,és az arcomra van írva, hogy egyáltalán nem hiszek neki. Majd legnagyobb meglepetésemre hirtelen bemászik az ablakon. Nos... ezt én nem egészen így gondoltam.
-Izé.. Azt hittem az ajtót használod,- csak ennyit morgok oda neki, félig-meddig az orrom alatt, nem is vagyok benne biztos, hogy ő is hallja. Egy pillanatra csúnyán nézek rá, amikor alkoholt említ, nos... azt biztos nem kap, legyen akár mennyi éves is! Kibaktatok a konyhába, az egyik dobozból egy tányérra pakolok pár darab csokis kekszet, majd egy üveg pohárba tejet töltök, így megyek vissza, addigra már össze szedve a gondolataimat. A kezébe nyomom, majd pár percig nézem, ahogyan... rágcsálja a kekszet és issza a tejet. Ezt a látványt még meg kell emésztenem valahogy. De megmondom őszintén: elég nehezen megy. Majd amikor megunom a hallgatást, neki szegezem az első eszembe jutó kérdést. De csak ilyen félig-meddig válaszol.
-És miért?- rögtön nyögöm ki a következőt, ahogyan elkerekedett szemekkel nézem hogyan nyalja körbe száját hosszú, kígyószerű nyelvével,- mármint... - próbálok mosolyogni,- úgy értem, hogy oké... Lucifer parancsol neked, de attól miért vagy szomorú az eltűnése miatt? Démon vagy nem? Akkor neked... nem kéne közömbösnek lenned...?- faggatom tovább, mert itt valami nem stimmel, máshogy viszonyul a lányomhoz... de miért? Addig nem megy el innen, amíg meg nem tudom!  

Chloe & Behemoth @

Hab testemet be oktrojálkodom Trixie ablakán, pompás farolást mutatva be, amint a szőnyegre huppanok párnázott csülkeimmel. Bozontos farkincám legyezőként leng mögöttem, a hónom alatt pedig Biblia vagy napilap helyett bonbonos doboz. Persze, nem úszom meg a Scherlock-hoz méltó, agyafúrt kérdéseket mindenfélére vonatkozóan, ami engem és a Főnököt illeti. Igyekezem állni a sarat és frappáns válaszokkal vágni ki magam a kényes szituációból, ha már egyszer nyakon csípetek a gyilkosságiak.
- Csak nem garázdálkodhatok a LUX környékén efféle célokból, nem tenne jót az üzletnek.
Ecsetelem nagy szakértelemmel. Mint egy tőzsde cápa! Nem mintha tudnám, azok kik vagy mit csinálnak pontosan, de frappánsan hangzik. Ezen a ponton kis híján kikotyogom, hogy különféle pszichedelikus szerek is kezet cserélnek a bárban, amire csak hamar gyanakodni kezdenének, ha emberek kezdenének fel s alá rohangálni a személyleírásomat rikácsolva.
- És túl hangos a holdfürdőhöz.
Teszem hozzá torkom köszörülve, hogy még jobban eladjam aljas kis hazugságaimat.
- Na meg elég feltűnő lenne egy kölyök egy ilyen hely környékén...és amúgy sincs kedvem emberfelnőtt alakot ölteni csak ezért.
Vonok vállat a kis kitételem után. Majd pislogok a nyomozóra, mikor az értetlenkedik a debütálásomat illetően.
- Az ablak közelebb volt.
Nyögöm be kissé ferdén nézve Trix mamájára, mintha nem lenne teljesen triviális a dolog. Minek használnád az ajtót, ha éppen egy kellően nagy, nyitott ablak alatt ülsz? Aztán az elemózsia is szóba kerül, ami kedvemre való, de amint látom, az alkohol neki már kevésbé. Szóval inkább nem is pedzegetem a témát. Nem eheti mindenki Vodkával a reggelizőpelyhet, mint én vagy Maze. Mikor a detektív kimegy, hogy behozza nekem a szajrét, kissé megkönnyebbülök. Valamiért feszélyezve érzem magam, így, kettesben vele. De nem tudnám pontosan megmondani, miért vagy hogyan.
Minden esetre, az édes keksznek és tejnek örülök, el is pusztítom kíméletlenül, bár kissé frusztrál, hogy közben bámulnak. Mikor éppen lehajtom a tejcit, mint a felest, Miss Decker furákat kezd hebegni-habogni nekem. Először csak pislogok nagy laposakat, lenyalva a hosszú bajszomról - tudják, amit Ferenc Jóska is megirigyelt! - a tejet, mire kiböki, amit ki sikerül. Vissza bámulok rá, kissé összeszűkülő tekintettel. Kicsit oldalra nézek, először jobbra, majd balra, végül ismét rá. Már éppen rá vágtam volna, hogy attól, hogy nincs lelkem, még....még mi, huh? Kezd kissé forróvá válni a helyzet. Gyorsan kinyújtom a kezem, az üres tányérral Chloe felé.
- Kaphatok még?
Időt kell nyernem! Fel sem tűnik, hogy a farkam közben már nem himbálózik olyan ráérősen, mint pár perccel korábban, hanem inkább olyasmit csinál, mint a csörgőkígyó farka. Csörgés nélkül, persze. Ha a nyomozónő hoz utánpótlást, akkor nyerek kb. három és fél percet gondolkodásra!