Démonok között ☽☾ Maze & Behemoth

Maze & Behemoth @

Még csak reggel tíz óra körül jár, de az én füleim már a piás üvegek közül kandikálnak ki. Nagyjából ennyi látszik belőlem - egy pár fekete macska-forma fül a fejem tetején ágaskodva -, ahogy besunnyogtam a Lux pultja mögé. Még túl korán van, nincs itt senki. Nem vagyunk nyitva. A Főnök húzza a lóbőrt, a halandó alkalmazottak este érkeznek, Maze meg...hát, fogalmam sincs, biztos ő is csinál valamit. Most éppenséggel azzal vagyok elfoglalva, hogy védtelenül hagyták a bárpultot...az ilyesmit kiszagolom! "Rossz cica!", mondja olykor a Főnök, ha véletlenül kiiszom a bárszekrényt vagy letépem egy ember fejét, akinek nem kellett volna. De hát megesik, na, nem tehetek róla. Hajt a démon vérem. Szóval éppen ennél fogva, most Mazikeen helyén serénykedve válogatok a nyalánkságok közül. Nézegetem ezt az üveget, nézegetem amazt. Vodka? Nem, most valami másra vágyom. De azért a Vodkás üveget is meghúzom. Rajta van az a kis cucc, a hogyishívják, az a fém-izé, szívóka...vagyis nem tudom hogy hívják, de olyan vékony kis cső, amivel menőn lehet önteni a vendégek poharába a piát. Párszor láttam, ahogy Maze és a többi pultos csinálja. A halandók persze nem szúrtak ki a sötétben,a pultosok mellett. Na, szerintem cumi és kész, szóval becuppantom! Aztán a másik üveggel is ugyan így teszek, el se olvasom mi van rá írva, mert nem is igen érdekel. Tetszik a cumis vége, szóval lehajtok egy keveset abból is. Ahogy nagy izgatottan sertepertélek, megpillantok egy magasabb polcon egy szép, színes üveget! Ciánkék lötty van benne! Hú! Felcsillannak szemeim, melyek pokolbéli tűzzel égnek, vékony pupillám rá mered s elhatározom, nekem az kell! Finomnak néz ki...olyan nyalánkságnak! Így hát fogom magam és elkezdek felmászni a pultra. Ettől a manővertől egy ember bizonyára elájulna, de nincsenek itt emberek jelenleg - szabadon garázdálkodhatok. Sikerül fel evickélnem és aztán fel is állok a vékonyka peremen. A boldogságtól jár a farkam és túrok az üvegek között, míg meg nem kaparintom a kék csodát. Amint a kezembe akad, nagy hevesen le is csüccsenek, ott helyben, az üvegek között. Vidáman lóbálom a lábam és nem zavartatva magam kezdem el inni az üvegből az itókát. Aztán még is valamiért úgy döntök - ne tessék magyarázatot keresni rá, csak fogadják el és kész - , előveszek egy kristálypoharat, ami éppen a kezembe akad, és abba töltök a cuccból. Nézegetem milyen szép a színe. Mondom én, hogy visszatért a Főnök esztétikai érzéke, mikor engem alkotott, a legfiatalabb démont. Csak pár száz éve rontom a levegőt, a Főnök már épp elég rusnyaságot teremtett, én pofásra sikeredtem és nem sajnálta a művészi érzéket sem. Bele markolok a koktélcseresznyékbe és bele potyogtatom mind a poharamba. Szép színesek, pirosak meg olyan kékek, mint az italom. És édesek! Nagy élvezettel, ínyenc módjára nyammogom őket, meg-meg áztatva a löttyben, majd kortyolok. Valójában nem is rosszalkodom. Ártatlanul vedelek. Most aztán igazát megengedhetem magamnak, hiszen egy feladatot bízott rám a Főnök és én még azt is elcsesztem...Trixie eltűnt és senki sem tudja, merre lehet. Jobb is, ha lezsibbadok, a csilli-villi itókák talán el tudják terelni a figyelmem.