Trix & Chloe

Trixie & Chloe

Eltelt pár nap azóta, hogy Lucifer meglátogatott minket. Annyira jó volt, kellemes volt az a családi idill ami kialakult hármunk között. Egészen... addig a pillanatig amíg Lucifer nem döntött úgy, hogy igaz mondásával hideg vízzel önt nyakon. Ez nem panaszkodás.... vagyis, de igazából nagyon is panaszkodás! Mert nem azzal van a problémám, hogy igazat mond nekem, csak azt nem értem, hogy miért nem tudja ezt egyszerre megtenni? Miért van az, hogy adagol egy morzsányi újabb információt. Majd amikor nagy nehezen megtudnám emészteni az egészet... hirtelen jön és amikor már majdnem megbocsájtanék újabb hideg zuhanyt kapok. Egyszerűen olyan nagy kérés, hogy csak mondja el az igazat? Már majdnem megbocsájtottam neki... vagyis igazából nem konkrétan neki. Hiszen amióta ismerem azóta csak az igazat mondta nekem. Az már teljesen más kérdésbe tartozik, hogy én ezt nem hittem el. De őszintén szólva az én helyemben ki hitt volna neki? Na ja... én is így gondolom igazából. Akkor most képes volt elő állni azzal, hogy az ismeretségünk sokkal régebbről fakad, mint én gondoltam volna. Vagyis... igazából tudom, hogy igazat mondott, mert ne csak elmondta, hogy mi történt.... ha nem meg is mutatta. Amiért megharagudtam rá az azért volt, hogy jogtalanul eltulajdonította az emlékeimet, egyszerűen csak elvette tőlem, mintha nem is léteztek volna. Pedig azokban az időkben mennyire sokat segített nekem, hogy túl jussak anyám kényszeredett szokásain. Mindegyik rémálom volt, ahogy egyre nőttem fel egyre világosabbá vált, hogy én is rendőr akarok lenni, mint apám. De anyámat sem akartam megbántani, meg azért hét évesen az ember... eléggé az anyjára van hagyatkozva. Még egy hülye tinifilmben is vállaltam főszerepet.... csak, hogy anyámat boldoggá tegyem. Ebben a pokoli években ebből a keserves világból csak Lucifer üdítő társasága rántott ki. Ár az első pillanatól kezdve nem titkolta kilétét. Ami miatt elnéztem rá, ahogy teltek az évek én idősebb lettem... de ő nem öregedett egy percet sem. Hamar levontam a magam következményeit a dologból. Sőt igazából még tetszett is, egészen addig a pillanatig, amíg el nem tűnt. Egész életemben hiányérzetem volt ezeket az éveket illetve. De valahogy sosem tudtam hová tenni a dolgot, de mégis olyan volt, mintha valami hiányzott volna. Most már tudom mi az.... sajnos az emlékeim. Azóta egyetlen percet sem tudtam aludni. Tudtam, hogy valahogy vissza kell térnem a munkámhoz, ez a home office-s dolog nem az én terepem, meg... én amúgy is a terepen érzem magam jól. De ha... az őrs-re állítanék ilyen zombi kinézettel hamar haza zavarnának. Most ünnepélyesen is megfogadom magamban, hogy ezt a hetet még el lazulóm, aztán hétfőtől újból teljes valómban dolgozok a rendőrségen. De addig is... minden időmet a lányommal töltöm. Nem esem abba a hibába, mint múltkor. Amikor teljesen magamba zárkóztam, nem.... eltemetem magamban még Lucifernek a gondolatát is. Vagyis megpróbálom, mert azóta nem történt más, csak hogy próbálom össze hasonlítani a mostani gondolataimat és érzéseimet a gyerekkori énemmel. Rá kell döbbennem, hogy annak idején könnyedén megemésztettem ezt a Pokol Ura dolgot, nem úgy, mint ma. De hát a gyermeki lélek könnyebben elfogad dolgokat, nem ítélkezik.... egyszerűen csak elfogadja a dolgokat. Én most is próbálom, de mindig be csapva érzem magam, talán ha nem kis löketekben kapnám az információkat, hanem... mondjuk valóban egyszerre megtudnám. Nem kéne újabb kellemetlen meglepetéstől tartanom. Nem gondolom úgy, hogy nincs igazam. Főleg, hogy amikor a bukott angyal itt sütögetett nekünk komolyan már elképzeltem a pillanatot, amikor egyszerűen csak a nyakába borulok és mindent megbocsájtok neki. Ha hibás érte, ha nem...
De Lucifer valahogy mindig elrontja ezt a dolgot, most olyannal amit nem lehet könnyen elfeledni. DE nem is akarom.... úgy érzem, hogy nekem kellett volna annak idején eldöntenem, hogy mit akarok. Meg hogyan, rám kellett volna bíznia a döntést. Nem pedig egoista módon egyszerűen csak dönt felettem.
Halkan kopogtatok Trixie ajtaján, majd be is nyitok hozzá.
-Szia Kicsim,- megyek oda az ágyához és lágy puszit lehelek a feje búbjára,- arra gondoltam, hogy elmehetnénk csoki tortázni... a múltkor elmaradt,- próbálok mosolyogni és póker arcot varázsolni az én hazugságvizsgáló kislányomnak,- amíg megírok egy e-mail-t bentre addig öltözz fel.- kacsintok rá, azzal magára is hagyom. A laptopom elé ülve az újdonsült kapitánynak címzem. Röviden tájékoztatom, hogy hétfőtől nem home office-ban szeretném folytatni a munkám, hanem rendesen terepen. Ahogy elküldtem már ugrok is fel, hogy megkeresem az edzőcipőmet, és kicsit igazítsak borzas tincseimen.
-Trix, készen vagy már?- kiáltok be hozzá, majd megvizsgálom a tükörképem, még a púder sem tudja eltüntetni a karikákat a szemem alól, majd ujjam a nyakláncomra téved. Pár pillanatig simogatom a golyót, egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy le veszem... de nincs hozzá erőm.

Trixie & Chloe

Kínzó lassúsággal teltek az elmúlt napok. Minden szabad percemet azzal töltöttem, hogy gondolom. Illetve elmélkedem, emlékezzek. Az emlékeimre amit Lucifer eltulajdonított tőlem önző módon. Most pedig képes volt bedobni egy ilyen bombát. Most komolyan, esküszöm... én próbálom őt megérteni annyira, amennyire csak tőlem telik. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy ő mindig igazat mond. De ha pár évet várt azzal, hogy közölje ezt... minek kellett megtennie? Elég lett volna csak elhallgatnia az igazságot. Az végül is szerintem nem hazugság. Persze, igazából tudom én, hogy örülök annak, ha őszinte. Akkor félnék, ha az ellenkezője igaz. Csak azt nem értem, egyszerűen miért nem képes minden igazságát elmondani? De mindig megtudok valami titkot róla.. Illetve magamról. Mert bele sem tudok gondolni, hogy milyen hosszú idő óta él... Nagyon nagy valószínűséggel egy csomó dolog történt vele és próbált ki... amire igazából még csak kíváncsi sem vagyok. De az hogy rólam mondd mindig valamit már... ijesztő. Sosem tudom amikor találkozik vajon milyen igazsággal áll elő... amivel aztán nem, hogy mit kezdeni nem tudok... de megemészteni. Tudom, tisztán vagyok vele, hogy meg kellene ezt beszélnem vele. De... még nem tudom, még túl dühös vagyok rá. Egy csomószor elő kaptam a mobilom, hogy küldjek neki egy üzenetet. De felismertem, hogy ez nem jó döntés. Később lehet megbánnám. Ha... majd lenyugszom, akkor megbeszélem vele ezt a dolgot. Végül is... ha azt sikerült megemésztenem és elfogadnom valamennyire, hogy ő az Ördög.... akkor ez az újabb információ már nem olyan nagy falat. Igazából tudom, hogy azon húztam fel magam, hogy elvette a döntés jogát tőlem. Azt a döntést, amivel rendelkezhetem, hogy kizárom én magam az életemből, vagy pedig... elfogadom őt. Ezzel pedig sok dolgot vett el. Hiszen fiatalabb koromban ő volt azt egyetlen barát, aki komolyan vett, ő volt az én angyalom... az őrangyalom. Hihetetlen, hogy gyerekként milyen könnyen fogadtam el az angyalságát, vagy ördögségét. Felnőttfejjel ez nagyon nehezen megy. A másik kérdés a lányom, Trix, mióta elváltam az apjától nem igazán akartam, hogy megismerjen más férfit az oldalamon. Mert ha megszereti... és elhagy minket az neki is fájna, ilyen változásoknak nem tehetem ki a lányomat. Mondjuk a komolyan kapcsolatomat egy kezemen megtudnám számolni a válás után.Valójában csak egy volt, Pierce... Most már tudom, hogy csak Lucifer miatt mondtam neki igent. Lucifer... a másik dolog, most már tudom, hogy nagyon fontos a számomra... és valamilyen érthetetlen oknál fogva Trixie-nek is. Sőt már az első találkozásuk óta nagyon ragaszkodik Luciferhez. Nem tudom hogyan kellene kezelnem ezt a helyzetet, már az első alkalommal is békíteni akart minket... csak éppen nem tudta miről is van szó. Nincs ez másképp most sem. Már lélekbe készülök az újabb támadástól tőle. De tudom, hogy hirtelen és keményen fog lecsapni. Olyan makacs, mint én... ráadásul két nyomozó egy szem lányaként tudja, hogyan is kell faggatózni. Az elmúlt pár napban aggasztóan csöndes volt a témával kapcsolatban. Sőt... talán még mérges is volt rám, de most tényleg kiakartam használnia következő pár napot. Úgy terveztem, hogy csak kettesben töltjük, és minden olyan dolgot teszünk amihez kedvünk tartja. Ha kell egész nap pizsamában ülünk majd a televízió előtt. Jó... persze csakis hétvégén, de akkor is jó lesz.
Amikor benyitok hozzá, tudom mi a varázsszó, mi az aminek egyáltalán nem fog tudni ellenállni. Amíg elrendezek még egy két dolgot addig hagyom a kislányom készülődni. Én is... megpróbálok valami ember formát varázsolni magamnak, de még zombinak is kevés lennék. Így nemes egyszerűséggel csak... hagyom az egészet. Az órámra pillantva már újból belépnék hozzá amikor méltóztatik előjönni a búvóhelyéről. Először nem is találok szavakat, majd elkerekedett szemekkel vizslatom egy szem lányom hogyan vonul elém. Mint minimum aki az Oscar-gálán a legjobb színésznőnek járó díjért igyekszik... ráadásul egy Luciferes pólóban. Nyelek egy nagyot... nyilván nem parancsolhatok rá a kis primadonnámra, hogy cseréljen pólót... már kezd kinőni sajnos abból a korból. Veszek egy alig észrevehető sóhajt, majd megfontoltan szólalok meg.
-Remélem pulcsit is veszel magadra... elég hűvös van oda kint,- jegyzem meg, abban a tudatban, hogy később... vagy sokkal előbb elő fog kerülni a Lucifer-téma. Mit mondhatnék róla, hiszen még azt sem tudja ki... vagy mi Lucifer igazából. Meg nem is akarom, hogy szembesüljön vele, még én is csak emésztgetem a dolgot. Hogyan várhatnám el a kis drágámtól, hogy megértse?
-Nos arra gondoltam, hogy sétálhatnák.- mondom ahogy kilépünk a bejárati ajtón. Miután gondosan bezárom elindulunk a cukrászda felé. Tudom, hogy hamarosan megkezdi a támadást, így gyorsabb vagyok.
-Na mesélj... mi a helyzet a suliban? Mrs. Delaney említette, hogy valami tanulmányi kirándulást szervez pár hete. Erről tudsz már valamit?- közben pislogok rá, hogy felmérem az arckifejezését. Abból tudni fogom, hogy még durcizik-e vagy sem.  

Trixie & Chloe

Igazából talán én lepődtem meg jobban, amikor Trix nem durcázott vagy hisztizett, hanem egyből igent mondott nekem. De igazából gyanakvásra adhatott volna okot ez a könnyelmű megadás, amit mutatott felém. Ugyanis mindenki tudja, hogy a Decker-ek, igazán makacs teremtmények. Anyám se volt piskóta, de én még annál is rá tettem egy lapáttal. Most meg.... a lányom, ő talán még nálam is makacsabb. Emlékszem, egyszer mikor mentem érte gondoltam meglepem. Beugrottam a kedvenc cukrászdánkba, hogy vigyek valami nyalánkságot neki. De a gondolataim már akkor sem ott jártak, így egy epres sütit hoztam neki. Amikor ki bontotta hatalmas csalódottság ült ki az arcára. Legalább két hétig hallgattam tőle, hogy erre sem tudok oda figyelni. Szóval furcsa ez a hirtelen megadás. Amikor először tartottam a távolságot Lucifertől, hát akkor sem nyugodott meg, tudni akarta, hogy mi a fene történt kettőnk között, hogy olyan lettem, mint egy zombi. De sajnos vele erről nem beszélhettem. Most sem beszélhetek. De ő most nem is faggatott, csak néha rázta a fejét, nem tetszését mutatva ezzel, hogy gyerekesnek tart engem, és Lucifert is. De nem tette szóvá, mégis mit mondhattam volna? Viszont abban teljesen biztos vagyok most, hogy valamit tervez, forgat a kis fejében. Viszont nem kezdhetem el faggatni, mert akkor teljesen jogosan ő is megteszi ezt. Azt nem mondhatom, hogy túl kicsi hozzá, mert már nem is olyan kicsi. Arról nem is beszélve, kora ellenére is sokkal érettebb, mint gondolná az ember. Éles esze van, és észre veszi a dolgokat. Habár eléggé depresszív módon viselkedtem az utóbbi napokban, azt megpróbáltam nem elfelejteni, hogy van egy lányom, akit nevelni kell. Tehát nem burkolózhatok az önsajnálat mocsarába, így tennem kellett, amit egy anya tehet. Nevelgeti a gyerekét, és közben vissza megy dolgozni is, hogy legyen miből kaját tennie a gyereke elé az asztalra. Arról nem beszélve, hogy a munka biztos eltereli majd a figyelmem, és nem agyalok Luciferen a nap huszonnégy órájában. De amikor a lányom ki szambázik a szobájából egy Luciferes pólóban, magamban eldöntöm, hogy Ellával ezt meg fogom beszélni. Majd emlékeztetem, hogy kint már nem a nyári pólónak megfelelő időjárás van. Jó lenne, ha fel venne valami melegebbet is. Teljesen megnyugodok, hogy milyen simán hárítom el az első problémát amit Majmoca állít elém. De amikor újfent ki libben a hercegnő stílusában, egyik kezem egy pillanatra ökölbe szorul. Tudom, hogy direkt csinálja. De ha azt hiszi, hogy bele megyek a harcba, hát téved. Még egyszer végig fut a szerelésén a pillantásom, majd egy vállrándítással nyugtázom magamban, hogy... ez csak ruha, legfeljebb majd ne nézek rá. Csak a gyönyörű mogyoróbarna íriszeibe.
Az első nehézségeket le küzdve indulunk el kedvenc helyünk felé. Tudom jól, hogy Lucifert elő fogja hozni, így nekem kell gyorsabbnak lennem a téma választást illetve. Meg is teszem, újabb képzeletbeli jó pontot osztott magamnak, hogy talán elérhetem, hogy ezúttal a lányommal kettesben töltött idő ne Luciferről szóljon. Mint az utóbbi időben oly sokszor fordult elő. Így megemlítem a kirándulást, amit hallottam, de ajkaimra fagynak a következő szavak, mivel közli, hogy már szólt is az apjának. Amivel általában semmi problémám nem lenne, mert sokszor volt, hogy Dan kísérte el ezekre a kirándulásokra. A probléma ott kezdődik, hogy nekem elfelejtett szólni a dologról. És Dan-el is kell beszélnem, mert ezeket a közös dolgokat megszoktuk beszélni, és úgy döntünk. Ezért számolok vele is, de először a lányomon a sor. Oldalra sandítok rá, még hogy írt sms-t az apjának! Mindjárt felrobbanok, de veszek egy mély levegőt. Tudom mire megy ki a játék, de abból nem eszik az édes kicsikém.
-Az apádnak. - szólalok meg csöndesen,- és az apád nem gondolta, hogy szólnia kéne nekem, ha már te édes lányom elfelejtkeztél róla?- egy pillanatra le hunyom a szemem, mielőtt folytatnám,- Nézd Trixie, tisztában vagyok vele, haragszol rám. Abszolút semmi okod, de lassan abba a korba érsz, hogy lázadj meg minden. De az egy dolog, az iskolai dolgokról viszont feltétlenül be kell számolnod. És nem csak elintézni egy sms-el az apád felé. Apáddal ketten döntünk minden dologgal veled kapcsolatban, ezért nem csak neki, de nekem is tudnom kell róla.- felvonom az egyik szemöldököm kérdőn, hogy nem haragszom emiatt, és hogy megértette-e. Hát megáll az eszem! Még, hogy sms-ben az apjának szól, és Dan is.... Tudom, hogy nem önmaga Charlotte miatt, de ez nem mentség. Na délután lesz egy köröm Dan-hez. De most inkább a lányommal foglalkozom. Rá fér, ahogy látom.
Majd pár percig némán ballagunk egymás mellett, míg nem megszólal a lányom. Szavai hallatán majdnem elbotlom a saját lábamban és tejfehér bőröm még jobban elsápad. Emlékszem az ezekkel a mondatokkal kezdődő beszélgetésekre anyámmal. Csak én kicsit idősebb voltam! Hirtelen állok meg és a karjánál fogva fordítom magammal szembe egy szem lányomat. Lehajolok hozzá.
-Ugye nem azt akarod mondani, hogy valami fiúról akarsz beszélni...? Még túl kicsi vagy hozzá!- jelentem ki határozottan, majd újból elindulok, pár percen belül itt lesz a cukrászda. Megforgatom a szemeim, majd újabb mély levegővétel után szólalok meg.
-Khhm... miről szeretnél beszélni?- jegyzem meg végül megadóan, és remélem, hogy nem a fiúkról tényleg, az én kislányom, az én kicsi tizenkét éves lányom.  

Trixie & Chloe

Általában örülni szoktam annak, hogy Trix ennyire okos kislány. Általában. De ez mai nap, ez nem tartozik ide, ugyan is, úgy dörgöli a képembe a véleményét... és az igazságot, hogy még leszúrni sem tudnám érte. Mert nem lenne jogos. Nem tett semmi olyat amiért jogos lenne. Csak épp az orrom alá dörgöli a saját hibáimat, amiért igazán nem haragudhatok rá. És rá sem szólhatok, hogy öltözzön át, mert hát egy részről már lassan abba a korba ér, hogy saját maga dönti el, hogy mit is akarjon viselni az utcán. Meg még mindig eszembe jutnak gyerekkorom rémképei, amikor anyám mindenféle hülye szépségversenyre cibált. Ahol rózsaszín habos-babos ruhákban kellett parádéznom, még most is kirázz a hideg az emlékektől, pedig már jócskán túl vagyok a harmincon, egy váláson és van egy gyerekem. Ezért megfogadtam akkor, hogy én nem fogok Trixie-re olyat kényszeríteni amit ő nem szeretne. És ha azért szólnék, vagy rá is parancsolnék, hogy vegye át ezt a ruhát, ami csak azért nem tetszik mert Luciferre emlékeztet.... Nos akkor egyáltalán nem lennék jó anya, és legfőképpen nem lennék igazságos vele szemben. Így hát nyeltem egy nagyot, és leküzdtem a vágyat, hogy másodszorra is vissza irányítsam a szobájába, hogy öltözzön át. De majd át kell néznem a ruhatárát, mert ahogyan ismerem az én drága Majmocámat, még képes és tele rakja a szekrényét Luciferes ruhadarabokkal. Erről jut eszembe az első dolgom lesz beszélni Ella-val, mert ahogy ismerem tőle kérne tanácsot. Nincs racionális érzelem és ok e mellett a gondolat mellet, de tudom, hogy ez egy újabb hadviselés az én édes lányomtól, amivel emlékeztetni akar. És kioktatni. De nem tiszteletlenül, csak szép csöndesen. Úgy, hogy én még csak nem is szólhatok rá, mert nem tett semmi olyat. Igazán hasonlít rám, aminek általában büszkén szoktam örülni, de ebben a szituációban most nem örülök neki. Sőt, majd felrobbanok...
Aztán amikor nagy nehezen már a szabad levegőn vagyunk, megelőzve őt kezdek bele egy szerintem közömbös témába, amiből nem kanyarodhatunk Luciferhez, és amiből nem lehet drámát csinálni. De nyilván lebecsültem túlzottan a kedvenc és egy szem gyermekemet, vagy magamnak állítottam túl magas lécet. Mindegy is, a lényegen nem változtat, hogy szép okosan fundálta ki az egész dolgot. Tudtam én, hogy már amikor a csokitortázást említettem, és nem kezdett tovább durcáskodni, hanem egyből igent mondott, nos ott valami bűzlik. És ez a bűz a lányom iménti vágya, és ötlete, hogy kideríti mi történt köztem és Lucifer között. Hogy aztán szépen a saját kezeibe véve az ügyet elsimítja köztünk a nézeteltéréseket.
De miután meghallom, hogy igazából csak én lettem kihagyva a dologból, hamar elkap a pulykaméreg, ami nem tűnik túl logikusnak, hiszen igazából sokáig elég depis voltam. Amiért még most is szégyellem magam, és talán nem teljesen logikus elő húzni a zsebemből az anya kártyát. De van egy rossz hírem: ha logikus ha nem, attól én vagyok az anya és az idősebb, még ha az elmúlt pár napban/hétben, ez nem mindig tűnt úgy. És egy ilyen dologból nem hagyhatnak ki, pláne úgy, hogy igazából Dan-nel megegyeztünk a váláskor, hogy mindent megbeszélünk, és a szerint döntünk, legyen szó egy általános osztálykirándulásról, vagy esetleg Trix leendő egyeteméről. Erre tessék csak úgy kihagynak belőle, nem mondom, hogy Lucifer iránti mérgem nem segít hozzá, hogy még jobban felhúzzam magam, mint ahogyan azt illene, vagy kellene. Mert akkor hazudnék...
A szemöldököm a homlokom közepére szalad meglepetésemben, majd egy gombóc kezd hatalmassá nőni a torkomban, óh igen, kihallom a pimasz szurkálódást a lányom hangjából. A legszomorúbb az, hogy sajnos igaza is van. Mert az utóbbi időben eléggé elfelejtettem anyaként viselkedni, amit még most is sajnálok. Többek között a bűntudat vezérelt, hogy valamilyen úton-módon pótoljuk be azt, hogy milyen béna is tudok lenni ebben az egyedülálló anya szerepben, ha jön egy Ördögien jóképű Lucifer és levesz a lábamról.
-De nem mondtad,- sziszegem, és lenyelem a többi részt amit mondanék még, arról nem is beszélve, hogy kezd kissé pimasz lenni a kisasszony. Még ha meg is érdemlem akkor is, elvégre még mindig én vagyok az anya és ő a gyerek, vagy nem? Majd gyors egymás után kapom a következő pofont amitől hirtelen a földön találom magam. Olyan hirtelen zúdítja rám a mondandóját, hogy teljesen le fagyva állok előtte. És a hangja az elején teljesen hangos, és nyugodt, de érzem, ahogy egyre a mondandója végéhez közeledik vékonyodik el a hangja. Először mérgesen pillantok rá, és már nyitom is szóra az ajkaimat, hogy újfent elmondjam ez a felnőttek dolga, és ne szóljon bele. De igaza van. Végül is teljesen igaza van, így becsukom a szám. És valóban nem hisztizik, csak elmondja, és képembe vágja, hogy milyen pocsék anya, és pocsék ember vagy, ami nem esik jól, de attól függetlenül tényleg igaza van. Az én Trixie-m kezd felnőni, mondjuk mindig is érettebb volt a koránál, úgy, hogy ebben nem csodálkozom, hirtelen nem is tudok megszólalni, csak bámulok rá, majd veszek egy mély levegőt. Mikor végre ki tudok nyögni valamit próbálok nyugodt maradni.
-Nézd, sajnálom,- nézek rá komolyan, és tényleg komolyan is beszélek,- sajnálom, hogy az utóbbi időben pocsék anya voltam, és megértem, hogy haragszol rám emiatt. Én is haragszom saját magamra. De nem üldöztem el Lucifert, vannak dolgok... amiket nem tudsz, és igazából csak Luciferre és rám tartozik. Jajj miket beszélsz! Dehogynem vettem volna észre, lehet kicsit szomorúbb lettem a kelleténél, de észrevettem volna, és megígérem, hogy többet ilyen nem fordul elő,- nyelek egy nagyot, majd ujjaimat a halántékomra szorítva masszírozom a fejbőröm, nehogy megint felkapjam a vizet. De a lányom igazán kemény dió, azt meg kell hagyni,- Először is, apádnak semmi köze ahhoz, hogy kibe szeretek bele és kibe nem. Csak a veled közös dolgokba kell egymást beavatnunk, és igen abban igazad van, hogy veled sem beszéltem meg. Sajnálom, hogy így gondolod, de ha a barátod, ha nem, ez az én döntésem, és Luciferré,- na jó ez nem teljesen igaz, mert én küldtem el, de mi mást tehettem volna amikor megint kiderült, hogy a képembe hazudott... vagyis nem mondta el az igazat, ami majdnem ugyanazt jelenti,- Örülök, hogy tőlem tanultad, de ez nincs így, én mindig rád érek, semmi sem fontosabb tőled, semmi sem. És szeretném, ha nem beszélnénk többet Luciferről, mert ezt lezártnak tekintem. Sajnálom, hogy részese voltál ennek a drámának, de a döntésem végleges,- nyelek egy nagyot, próbálok szigorúan bámulni rá, miközben a hangom is olyan. Legszívesebben magamhoz ölelném, de tudom, ha megteszem azt hiszi nyert, most határozottnak kell lennem. Akkor fel hagy ezzel a kibékülési kényszerrel, és én... egyszer csak elfelejtem Lucifert...- ami mondjuk sohasem fog megtörténni úgy érzem, de erről Trix-nek nem kell tudnia, ahogyan arról sem, hogy mi történt köztünk konkrétan. Tudom, hogy igaza van neki, amin tényleg meglepődöm, mert sokkal jobban átlátja a mi, felnőttek problémáit, de ez nem olyan egyszerű. Hiszen vannak dolgok amikről nem tud, és nem is tudhat. Nem magyarázhatom el, hogy Lucifer a Pokol ura, a bibliai Sátán és mint kiderült igazából nem pár éve, hanem gyerekkorom óta ismerem őt, ezek olyan információk amiket meg kell tartanom magamban, még ha a drága lányom nem is érti a döntésemet, kénytelen elfogadni. Előbb vagy utóbb...
Aztán újból elindulunk, ő is csöndben van, és én is, a feszültséget szinte tapintani lehet, le kell nyugodnom, hiszen azért jöttem, hogy a lányommal élvezem a szabadidőm, és nem azért, hogy Luciferről beszéljek neki. De ő ezt máshogy gondolja, aztán amikor hirtelen megállok, hogy megfogjam a vállát, ő lazán kihúzza a kezét érintésem alól, és még ennél is lazábban megpaskolja a kezem. Ha azt hittem, hogy nem érhet több övön aluli ütés ma, hát nagyon tévedtem, ugyan is, ez tripla rúgás volt, amolyan Chan -féle....
-A fiúdról,- rebegem elkerekedett szemekkel ahogy bámulom,- nos... erre a témára vissza térünk otthon, azt garantálom,- mert ezt még sem az utcán kéne megvitatni a dolgot, majd meglátom a cukrászda épületét.
-Ez patt-helyzet, mert mi nem fogunk se Luciferről, se a kapcsolatunkról, ami nem is volt soha; beszélni, és ezt Trixie Espinosa komolyan mondom, ha lenne is miről beszélni, nem egy tizenkét éves gyerekkel beszélném meg,- pillantok rá teljesen komolyan, majd elindulok határozottan a cukrászda felé, beérve rendelek majd leülünk a kedvenc asztalunkhoz, várva a rendelést.