Lucifer&Chloe

Lucifer and Chloe ✠

Egész nap nem hagyott nyugodni a dolog, zavaros álmom volt Luciferrel. Oké... általában minden álmom zavaros vele kapcsolatban és nem is foglalkozom vele túlzottan. De ez most valahogy más volt, valahogy annyira élethű volt mintha tényleg megtörtént volna. Az őrsön eléggé elmaradtam a papírmunkával, mivel kivettem egy hónap szabadságot. Az új főnök is nyaggat egyfolytában, hogy magyarázzam el a jelentésemet, mert hogy elég ködösen fogalmazok benne. Nos, hát ez elég enyhe kifejezés arra amit ott össze vissza írtam, mert értelme nem sok van, az biztos. De azt még se vallhattam be, hogy az Ördög maga csapott össze Káinnal, aki egy ideig a vőlegényem volt, és nem mellesleg az előző főnök. Szépen hangzik, mi? Ellával is beszélnem kellett erről az egész dologról, mert valahogy nem hiszem, hogy megemésztette könnyen azt, hogy Lucifer tényleg maga a Sátán. Még nekem is szoknom kell a dolgot, bár igaz, most éppen haragszom rá, azt egyáltalán nem tudnám elviselni, hogy ne legyen az életem része. És az sem elhanyagolható szempont, hogy Trixie-t úgy keresi, mintha a saját lánya lenne, úgy, hogy nem csipi a gyerekeket. Szóval a problémák csak halmozódnak, de valakivel beszélnem kell ezekről a dolgokról, vagyis... igazából vele kell beszélnem ezekről a dolgokról. Így amikor már huszadszorra olvasom el a mondatot, de még mindig nem bírom felfogni a tartalmát, csak össze csapom a laptopom és felkapom a táskám, Dan éppen előttem terem.
-Nem nézel ki túl fényesen,- mire felvonom az egyik szemöldököm, igazából miután elmeséltem, hogy a lányunk eltűnt nem csinált ügyet abból, hogy nm mondtam el azonnal, mondjuk azt nem is tudja, hogy Lucifer előbb tudta, mint ő. -Dan, kösz az észrevételt, de... most mennem kell, tennem kell valamit,- próbálom kikerülni, de ő nem hagyja a dolgot, elkapja a kezem,- Chloe, várj, jövök én is,- ettől féltem, de Luciferhez nem jöhet, főleg mert egyedül kell beszélnem vele.- Nézd, Luciferhez megyek... és van pár dolog amit meg kell beszélnem vele. De amúgy Ellának segíthetnél,- azzal ott hagyom. A fél órás úton egyfolytában csak kattognak a gondolataim, azon csodálkozom, hogy nem okoztam valami balesetet, vagy nem hajtottam le az útról. Éles kanyarral parkolok be a Lux elé, majd ujjammal dobolva a kormányon próbálom magam lenyugtatni, vagy legalábbis össze szedni a gondolataim. A szórakozóhelyről hangos zene szűrődik ki, már gyülekeznek az emberek, hogy eligyák az összes pénzüket. Elő veszem a telefonom, és arra gondolok, hogy talán előbb írok neki egy üzenetet, hogy ne lepődjön meg. Még mindig iszonyatosan haragszom amiért eltitkolta előlem, hogy gyerekkorom óta ismerjük egymást. Meg azért is, mert folyton folyvást titkol valamit előttem, sosem tudom, hogy mire számítsak tőle. Mindig csak ledobja a bombát, aztán meg elmenekül, mint aki jól végezte dolgát. De erre most válaszolni fog, ha tetszik neki, ha nem. Határozottan szállok ki a kocsiból és indulok el a bejárat felé. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy iszok egy kis szíverősítőt és folyékony bátorságot, de inkább a lift felé veszem az irányt ami a lakásához vezet. Ahogy várom, hogy felérjek, hirtelen kirántom szőke tincseimből a hajgumit, a táskámba rejtem, majd kissé bele túrok a hajamba. A lift üvegfalában nézegetem az arcom, egy halvány szájfényt elő kapva kenek ajkaimra, majd pár csepp parfümöt is a nyakam környékére. Azzal nyugtatom magam, hogy nem azért mert tetszeni akarnék neki, csak... mert hát illik normálisan megjelenni. De a lelkem mélyén tudom, hogy nem így van, hogy azt akarom, ne tudjon ellenállni nekem. Majd szigorúan megrázom a fejem, mi van velem, már megint....? Amint nyílik az ajtó azonnal Lucifer keresésére indulok, de nem találom, megint hol lehet?
Majd ledobom a táskám az egyik fotelba és úgy gondolom, hogy kiszolgálom magam mégis egy whiskey-vel, így töltök magamnak, és ahogyan kortyolgatom a zongorához sétálok. Egyik ujjammal végig simítom a sima, hűvös felületet, ahogy arra gondolok, hogy vajon hányszor nem rendeltetésszerűen használhatta ezt az évek alatt? És a gondolatra... igen csak féltékeny leszek, ezért lehajtom az alkohol maradékát és bosszúsan csapom le a zongorára, mert tudom mennyire utálja a foltokat rajta, ahogy megfordulok vele találom magam szemben.
-Öhm, izé... Lucifer, megijesztettél,- habogom zavartan.

Music

You're under my spell ️️️

Hosszú, kígyózó sorban ácsorog a szibarita népség a LUX főbejárata előtt. Ellenben, ma nem biztos, hogy bebocsátást nyernek. Szerény kis otthonom ugyanis hemzseg a pokolfajzatoktól, kik mellett úgy viharzott el a nyomozó, hogy észre sem vette, egy-egy arcból több szempár fürkészi a kelleténél. Vagy hogy éppen kezek helyett karmok szorítják azt a poharat. Ha tudnám, hogy teljesen az elméjébe fészkeltem magam s ezért groteszk módon, mit sem sejtve siet fel hozzám, bizonyára elégedettséggel töltene el a dolog. De most mással vagyok elfoglalva, az egyik démon szeretett volna négy szem közt beszélni velem - ironikus, bár neki valóban csupán egy pár csuszaleső adatott, igazán nincs szüksége többre (a zabáláshoz). A detektív purparlénk közepébe csöppen bele, öntudatlanul. Én pedig, ahogy át sétálok a könyvtárszobából, két lépcsőfokot le, a zongorához, meghökkenek, hogy itt látom. A démon persze követ s tovább abajgat dolgaival, de én már nem rá figyelek. Chloe alakja úgy ködlik fel előttem, akár egy látomás. Elfeledtetve velem mindent s mindenkit - saját éteri lényén kívül. Aranyozott fürtjei buján omlanak a vállára, nincsenek szigorúan megzabolázva, ahogy általában viseli. Illata pedig... ó, az Édent ígér! El is akad a szavam s megállok, akár a sóbálvány, mivé Lót feleségét is változtatta Apa, midőn vissza merészelt nézni, Sodoma és Gomora pusztulására. Jómagam azonban egy sokkal kellemesebb látvány rabja leszek. Az idillt a förmedvény zavarja meg, ki megjelenésében Jabbára emlékeztet, a Star Wars-ból, bár le kell szögeznem, még messze nem létezett a filmipar, mikor őt létrehoztam. Egy nagy kupac sár vagy szemétdomb, amihez leginkább hasonlít, akkoriban így igazán el tudott vegyülni a középkori Európa utcáin. - Főnök, főnök, akkor most mit egyek? - Szólongat a rém, mire észbe kapok és felé fordulok. Kis híján fölém magasodik.
- Szavamra, te még mindig itt vagy?! Megijeszted a nyomozót! Mondtam már, nem vagyok többé a királyotok, kiléptem! Menj az öcsémhez, Dumához!
Ecsetelem szájba rágósan az ártalmatlan szörnyetegnek, de végül megszánom, ahogy az embereket is szoktam, ha hozzám jönnek segítségért.
- Rendben, rendben, majd megbeszéljük később, addig ehetsz a hátsó kukákból, de meg ne lássanak! Tégy magadra rejtő bűbájt, ma már feltűnő jelenség lennél!
Sóhajtom és elkezdem hátulról tolva kitaszigálni őt a penthouse-ból, a liftig kísérve, megnyomva a gombot s még integetek is, hogy vegye már a lapot.
Majd még egy teátrálisat sóhajtok és öntve magamnak egy kis szíverősítőt térek vissza a szépségemhez.
- Igazán kellemes meglepetés... amint látom, töltöttél is magadnak.
Pajkos mosoly játszik szám sarkában, amint a zongora szárnyára könyökölök jobbommal. Ekkor ötlik belém.
- De Chloe, mikor feljöttél... minden rendben volt? Jól... vagy?
Ismét felegyenesedem és nézegetni kezdem, valóban sértetlen-e. Hiszen egy fél bugyornyi pokoltöltelék partizik oda lent s én nem hallottam csetepatét. Tán ösztönösen érezték, tabu az én nyomozónőmhöz érni, haragom gyorsan és kíméletlenül érné el őket, ha csak egy sanda pillantást mernének vetni rá. Ahogy nézegetem őt, itt is-ott is, meg is szaglászom kicsit a nyaka környékén, hajának habjainál, melyek meg is cirógatják arcomat. Merőben szokatlan ez tőle, ezért a tőlem megszokott módon furcsa fejeket vágok, valahol a gyanakvás és kíváncsiság között egyensúlyozva. Zakót mellesleg nem viselek, ellenben mellényt azt igen. Ingem felső néhány gombja pedig kacéran ki van gombolva.

Lucifer and Chloe ✠

  Sokat nem gondolkodtam azon, hogy ide jöjjek. De vannak még kérdések, kérdések amik szép lassan, komótosan, de azért felszippantanak. Kérdések. Luciferrel kapcsolatban mindig csak kérdéseim vannak. Ha egy kérdésre kapok választ, akkor az ember azt hinné, hogy meg van a válasz. Pont. De nem, vele nem így van, valahogy a válasszal mindig újabb kérdés merül fel, amivel lassan már nem tudok mihez kezdeni. És ott van a lányom is. Már hetek óta nem találjuk, sehol nincs. A sehol-t most éppen nem képletesen értem, hanem sokkal inkább szó szerint. Mert amióta megtudtam, hogy a Földön meg amúgy a világban nem csak emberek léteznek, hanem különlegesebb lények is. Nos... azóta semmit sem értek, és keresem a magyarázatot minden olyan dologra amit egyszerűen képtelenség megmagyarázni. Ezért is lettem nyomozó többek között, és azontúl, hogy apu nyomdokaiba szerettem volna lépni. Most, hogy Trixie eltűnt nem csak arra gondolok, hogy egy nyamvadt ember fogva tartja, mert hát azt biztos, hogy Lucifer észrevette volna. Vannak ellenségeim, minden olyan gyilkos akit rács mögé juttattam az elmúlt években, ezt aláírom. De kénytelen vagyok igazat adni Lucifernek, hogy ő ezzel az akármilyen erejével biztosan észlelte volna, ha itt lenne a Földön a lányom. Sőt, hihetetlen, hogy ezt képes voltam nem csak gondolatban, de hangosan is kimondani, DE...... Igen a Pokolban sincs, sőt azt hiszem a Mennyben sem. Innentől kezdve halványlila gőzöm sincs ahol hol lehet már hetek óta az én szemem fénye. Azt hiszem saját magamat hibáztatom, hiszen anyaként totális csődöt mondtam, mert ha nem így lett volna a lányom mellettem lenne. Sőt, tovább is mennék, el sem tűnt volna. De megfogadtam magamban, hogy ha végre megtaláljuk és elő kerül akkor a világ összes csokoládé tortáját megkapja, az sem érdekelne, ha akkora lenne, hogy az ajtón sem férne be. Sőt, azt is megengedném, hogy az a nagy macska is barátkozzon vele, végül is.... démon létére nem tűnik egész rossz fejnek. Ami még sokkal fontosabb látom rajta, hogy nagyon aggódik Trixiért aminek szintén nem értem az okát. De majd erre is rá jövök. Van fontossági sorrend: az első, hogy az egy szem leányzóm végre elő kerüljön a többivel majd foglalkozom szép sorban. Talán, ha pár kérdésemre megnyugtató választ kapok akkor lehet, hogy kicsit meg tudok nyugodni. Esetleg talán még tisztábban is láthatok. Nem vagyok benne biztos, de nem szabad feladnom a reményt, semmivel kapcsolatban sem. Arról nem is beszélve, hogy Lucifer is teljesen komolyan, felelősségteljesen viselkedett ebben a helyzetben, ami egy kicsit.... nagyon is meglepett.
Nem tartott sokáig, míg megjelent az én Sátánom, mintha hang foszlányokat hallottam volna az imént, de nem vagyok benne teljesen biztos. Lehet csak a képzeletem játszik velem, de az is lehet, hogy éppen most tessékelt ki valakit akinek tett egy szívességet. Újabban le szokott róla, de Lucifernél sosem lehetünk biztosak semmiben sem. De így, hogy előttem van még jobban össze zavarodom, egyszerűen nem is tudom miét jöttem. Mit szeretnék, teljesen össze zavarodtam, és nem valószínű, hogy pont ő fogja nekem tisztázni a helyzetet. Valahogy eddig ha választ kaptam csak még jobban össze zavart, mint előtte.
-Én... izé...- nézem az üres üvegpoharat amint a zongora tetejére csaptam,- kiszáradt a torkom,- jegyzem meg ahogy az én szám sarkában is szende mosoly játszik. Érzem ahogy az övétől a pulzusom emelkedni kezd, a vérem száguldani az ereimben. Hogy lehetséges, hogy egy mosolyától szó szerint a torkomban dobog a szívem? Dan hosszú évek óta nem volt ilyen hatással rám, sőt talán sohasem....
Felvonom a szemöldököm a kérdése hallatán, majd egy apró ránc jeleneik meg szemöldökeim között, próbálok vissza emlékezni, hogy kikkel találtam magam szemben míg feljutottam ide. De esküszöm, ha agyonütnek sem tudnék vissza emlékezni. Kezd nagy baj lenni velem, ezzel most teljesen tisztában lettem, ha kérdésemre választ nem is kapok, de az már tuti, hogy kezd elmenni az eszem.
-Hát azt hiszem senki sem akart megölni, ha erre....- kezdek válaszolni neki, de ahogy nézeget, mintha sérüléseket keresne rajtam, vagy nem is tudom,- valami elkerülte a figyelmem vagy...-de nem tudom folytatni mert az angyali Ördögöm közelebb lép és elkezd szaglászni. Ahogy megérzem a lélegzetét a nyakamnál vennem kell egy mély levegőt, mélyen szippantom tüdőmbe mielőtt meggondolatlanul magamhoz rántanám egy csók erejéig. Teljesen kába leszek nyers, férfias illatától, így határozottan hátrálok két lépést, megkerülöm a zongorát, hogy kettőnk között legyen.
-Nos, nincs bajom, de nem azért jöttem, hogy a vendégeidről beszéljünk,- próbálok szigorú hangot megütni, és úgy is pillantani fel rá, mintha kihallgatáson lennék.
-Lucifer.... volt egy nagyon bizarr és furcsa álmom Rólad, arról szeretnék beszélni veled,- majd a zongorát kezdem fixírozni,- mennyire lehetséges, hogy az álmok igazak és.... mármint, hogy egy régi emléket.... vagy olyasmit mutat meg ami megtörtént, ami képtelenség mert hát..... én csak harminc vagyok, te meg.... te meg nyilván nem....- kezdek össze vissza beszélni majd kissé zavart tekintettel pillantok fel rá, remélve, hogy normális választ kapok tőle.

Music

You're under my spell ️️️

Szabályosan kitolom a képből azt a mihaszna démont, aki éppen a lakásomon rontotta a levegőt. Betuszkolom a liftbe és már se híre se hamva. Végre! Meg akartam szabadulni a Pokoltól, bele értve a töltelékét is, de földi éveim során rá kellett jönnöm, ez nem is olyan egyszerű, mint képzeltem. Ellenben lealább Maze nem abajgat már egy ideje azzal, hogy menjünk vissza az alvilágba. Így hát, sarkon fordulok és ami a szemeim elé tárul, nos, több, mint kellemes! Menten ki is szélesedik ördögi vigyorom és megindulok az én nyomozóm felé. Út közben töltök magamnak, annak rendje s módja szerint, így pohárral a kezemben érkezem a detektív mellé.
- Nálam bármikor olthatod a szomjad.
Búgom neki, le nem véve a szemeimet róla. De hirtelen, az eufórián túl, eszembe jut, miféle démoni seregek között kellett átslisszolnia. Össze is vonom a szemöldököm és vetek rá néhány pillantást, hogy minden rendben van-e.
- Hát, elég sok démon van oda lent...
Felelem Chloe érdeklődésére, miközben ő szépen odébb táncol, megkerülve a versenyzongorát. Huncut kislány! Ösztönösen tér vissza sármos mosolyom és bizony nincs szerencséje, mivel követem őt. Tán zavarban van mindazon dolgok miatt, melyekre fény derült, mikor pár hete Behemoth-al felkerestük a gyermek miatt? Ekkor a nyomozó hirtelen komolyabb hangnemre vált, ami kissé meglep, de egy kézmozdulattal jelzem, legyen, beszéljen csak! S mikor ő ezt megteszi, nem tud nem ismét kiszélesedni mosolyom. Nos, igen, bizonyára az arcomra van írva, hogy mi az első gondolatom az elhangzottak alapján! Szigorúan korhatáros értelemben! Ennek persze hangot is adok, félbe szakítva a szépséget.
- Ó, Chloe, nem gondoltam volna, hogy elárulod nekem a vad, erotikus álmaidat rólam! De nem kell szégyellned, bármennyire is bizarr dolgokról van szó, nyitott vagyok, mesélj csak!
Szépen, lassan közelítek hozzá, szabad kezemet a zsebembe mélyesztve és kortyolva egyet a konyakból. A nyomozónő azonban hamar letöri a szarvaimat, mikor folytatja mondandóját. Valóban különös dolgokról kezd hadoválni, így csak bámulok rá egy ideig, tükörsima homlokomat megráncolva. Végül levonom a konklúziót.
- Emlékek... ? Bizonyára azok az emlékeid köszönnek így vissza, melyeket elaltattam korábban. A régi, szép idők.
Megszelídül mosolyom és én is a zongora felé fordulok, rá könyökölve, a kristály pohárral játszva a lakkozott fedelén, már-már elrévedve. Az én drága Chloe-m...
- Mire gondolsz?
Mikor a korunkat hozza szóba, akkor viszont fel pillantok rá s éppen találkozik tekintetünk. Kérdően nézek rá. Bizonyára nem a korom kapcsán kíván sértegetni. De akkor miről lehet szó?

Lucifer and Chloe ✠

  Nem tudom mennyi esély van arra, hogy legalább most az egyszer normális választ kapjak az Ördögömtől. Gyanítom, hogy nem túl sok jóra számíthatok. De ő az egyetlen aki eloszlathatja a kételyeimet. Szóval muszáj voltam eljönni hozzá. Pár pillanatot engedélyezzek magamnak ahogyan lassan szippantom be a látványt. Lucifer maga a kísértés, nem létezik nő a földön aki ellenállni tudjon neki. Én is csodálkozok magamon, hogy eddig hogyan sikerült. Most meg odáig és vissza vagyok érte. A kell akkor az életemet is feláldoznám érte, pedig amikor megismerkedtem vele akkor egy kanál vízben megtudtam volna fojtani. Vagy diliházba csukni. Igazából ez a kettő érzés váltakozott bennem, csak mindig volt egy olyan plusz, hogy szívesen pofon vágnám...
-Óh.... azt szinte gondoltam,- angyali mosoly kezd el játszani a szám sarkában ahogy az üres poharamat fixírozom. A bárpult felé sandítok, és eljátszom a gondolattal, hogy még egy pohárral megkínáljam magam. De aztán.... aztán leteszek erről az ötletemről. Nem túl jó ötlet, hogy bepiáljak, és józanul.... vagyis majdnem józanul kell beszélnem vele erről az őrült dologról. Még csak azt sem tudom hogyan kellene neki kezdenem.
-Óh...- csak ennyit nyögök ki szórakozottan amikor közli, hogy konkrétan egy seregnyi démon között sétáltam ide fel. Nem tudom melyik lep meg jobban, az, hogy így van, vagy az, hogy annyira el vagyok a gondolataimmal, hogy észre sem vettem őket. Pedig a legtöbb démon akivel valaha találkoztam, és nem rejtették el valódi külsejüket.... enyhén szólva is mind ronda, egytől egyig! -Hát egy... kicsit szórakozott vagyok, ezért nem nagyon tűnt fel. De nem bántott senki!- mosolygok rá angyalian. Azt hiszem, ha véletlenül tényleg valamelyik megpróbált volna bántani Lucifer kegyetlenül megtorolná. Ebben olyan biztos vagyok, minthogy éppen itt állok előtte. Amikor nagy nehezen kinyögöm jöttöm okát látom az angyalom arcára kiülni a bűnös vágyakat, hogy azt hiszi, hogy milyen morbid és erotikus vágyálmokat fogok említeni neki. Nos... hát szokott lenni az is, de hát ezt biztosan nem fogom az orrára kötni. Így is elég nagy arca van, és eléggé beképzelt, nem hiányzik hogy tegyem alá a lovat. Bár azt hiszem nincs is szükség rá, hiszen már a nézésemből is süt, hogy mennyire hatással van rám.
-Lucifer, nézd, sajnálom, hogy most ki kell ábrándítsalak,- zavart mosolyt villantok rá, ahogy próbálok menekülni előre és a bűvköre elől,- bizarrnak nagyon bizarr ez az álom, de semmi erotikus nem lesz benne.... vagyis intimnek nagyon is az, de nem úgy ahogy gondolod,- emelem fel a tenyerem, mikor rá pillantok az arcára. -Figyelj! Egyezünk meg! Te a zongora egyik felén, én a másikon maradok,- nézek rá esdeklőn, majd keményen pillantok végig rajta,- így is nehéz koncentrálnom,- majd veszek egy mély levegőt. -Hát arról még beszélnünk kell,- de ez más.... több volt!- újabb mély levegőt, veszek, majd úgy döntök kinyögöm az egészet, nála őrültebb nem lehetek, és nem is gondolhat, ez nyilvánvaló szerintem.
-Szóval a díszlet egy görög filmhez hasonlít, minden csupa fehér, kellemes, az ember a Mennyországot képzelné úgy. Te.... hosszú hajaddal, és az egész megjelenéseddel úgy néztél ki, mint egy gladiátor. Én... én meg kb. Mint Kleopátra csak szőke, hosszú hajjal. Amnéziásnak tűntél, vagyis nem tudtad, hogy elbuktál már, azt állítottad, hogy nem igaz, illetve... az egész álom alatt olyan volt, mintha.... miattam buktál volna el. Mintha én lettem volna az egésznek az oka, az egyetlen szerelem meg ilyen baromságok. Ami.... elég nagy baromság, olyan volt mintha direkt számodra lettem volna teremtve, de.... még mindennek előtt. De én harminc éves vagyok és embere! De olyan valósághű az egész.....- végül rápillantok, majd mélyen a szemébe nézek, de nem mond semmit. Felvonom a szemöldököm.
-Lucifer! Mondj valamit, kérlek, mond hogy ez hülyeség,- hirtelen előtte termek, és idegesen kapaszkodom drága ingébe,- mond meg, hogy ez hülyeség. Már így sem bírom elviselni, lassan kezdek megőrülni. A lányom eltűnt, a démonod meg arra célozgat, hogy nem Dan az apja,pedig de! Mondj valamit,- esdeklőn pillantok fel rá.

Music

You're under my spell ️️️

Az agónia viharos fellegeit, mit a Gyermek különös eltűnése s ennek közvetlen következményei hoztak, az én drága Chloe-m éteri viszontlátása kényszeríti egy csapásra elillanásra. A mennyei s már-már tökéletes pillanatot egy jobbára mihaszna démon zavarja meg, étkezési problémáival. Természetesen ezt cseppet sem tudom értékelni a jelen pillanatban, sem foglalkozni nem kívánok az ügyével, hiszen bár megalkottam személyét, a kezemet régen levettem róla, ahogyan a többi pokolfajzatról is. Hagyjanak ki az ügyes-bajos dolgaikból! Többé nem vagyok a Pokol Királya, így nincsenek uralkodói kötelezettségeim sem. Kipaterolom hát termetes barátunkat a képből, szabályosan betaszigálva a felvonóba és már meg is nyomom a gombot, hogy leküldjem őt - Így végre kettesben maradhatok  a nyomozóval! Kiszélesedő, angyali mosollyal fordulok hát felé, megindulva a zongora irányába. Elkapom tekintetét, ami a bárpultra siklik, elégedetten konstatálva megkísértését. Azonban, nem is volna önmaga, ha nem mondana ellent nekem. Csóválhatnám is üstököm ennek tényére, még is csupán a mosolyom válik játékosabbá a helyzet ördögi dinamikájára eszmélve. Mondhatnánk, hogy a sors iróniája, de inkább Apa rosszmájú humora az oka, mi szerint az egyetlen nő, akire igazán vágytam hosszú életem során, pont ő az, akiről lepereg a csáberőm. Vagy netán még sem? Macska-egér játékhoz hasonló szituáció alakul ki közöttünk, a hangszer körül táncolva, mire leheletnyire megráncolom tükörsima homlokom, orrom alatt somolyogva. Szembesíteni kényszerülök hát a ténnyel, hogy egy sereg pokollakó között szlalomozott fel hozzám, bár ez nem zökkenti ki túlságosan. Bizonyára jó úton halad mindazon dolgok megemésztésében, amibe a halandók többsége menten bele őrült volna. De nem ő... sosem ő... nem ismerek nála erősebb embert. Talán még Lilithen is túltesz, mivel ő képes megőrizni a szívét oly ártatlannak, mint mikor először találkoztunk és a rendőrautóval játszott a gyerekszobája szőnyegén. Ajkaim immáron melegséget tükröznek s feladva magam neki, állapodok meg a zongora túlfelén. A pokoltöltelékek ösztönösen érezhették, hogy nem lenne jó vége, ha szemet vetnének rá, ezért juthatott fel hozzám anélkül, hogy bárki útját állta volna, így nem is aggodalmaskodok tovább, gondolataim fürgén szaladnak tova, mikor komoly hangon s szemmel láthatóan zavarban árulja el, mi szerint velem álmodott. Erre már az összes, gyöngyfehér fogam kivillan, amolyan pajzán módon, természetesen. Nem kell a fejembe látnia, hogy legyen némi fogalma arról, mi mindent mozgatott meg odabent a titkos kis megjegyzésével! Szóval még is túlfűtött álmokkal gyötröm őt is... már éppen önelégülten könyvelném el a sikert, dagadó kebellel, mikor letöri a szarvaimat - amik valójában nincsenek is és nem is voltak sosem, de ez most lényegtelen. Némiképp letörli az arcomról a túlzott derűt, az érdeklődésemet azonban továbbra is fenn tartja.
- Szavamra! Egy intim, ám nem erotikus álom?
Elképzelhetetlen számomra, amíg nem kezdi kifejteni álmát, így minden figyelmem az övé és még a távolságot is hajlandó vagyok tartani, úgy lebilincsel a mondandója.
- Több...?
Ismét vissza kell kérdeznem, hiszen egyre különösebb mindaz, amit mesélt. Mérget mertem volna venni rá, hogy csupán az eddig elaltatott emlékei törnek be az álmaiba, de úgy látszik még sem erről lehet szó. Szemöldököm is enyhén össze vonom, ahogyan megpróbálja leírni az álmát, szemmel láthatóan nehézkesen találva meg a megfelelő szavakat, mintha az, amit látott volna... leírhatatlan lenne emberi szavakkal. Amint pedig egyre többet hallok, csupán erősödik bennem az érzés, ami egyben össze is zavar. Még is, hogyan volna ez lehetséges? Igaz lehet? Valóban... engem láthatott? Samaelt látta?! Képtelen vagyok megszólalni, még az ajkaim is enyhén elnyílnak. Észre sem veszem, mikor a kezemből kicsúszik a konyakospohár. Chloe hangja olyan távolinak tűnik... majd hirtelen terem előttem, királykék ingembe kapaszkodva, mintha ettől várná a megváltást. Tőlem pedig a válaszokat. Ekkor érzékelem, hogy már nincs a kezemben a kristálypohár, így nem tudok gyorsan inni a fokozott helyzet nyomán. Feszélyezetten reagálok a hallottakra és egy ideig nem szólalok meg. A gondolataim ellenben hevesen cikáznak. Hiszen először összefüggéstelen maszlagnak tűnt az egész, amíg... Ismét vissza tér az értelem a pillantásomba.
- A tunika... fehér volt és térdig ért? Egy vékony, arany zsineg pedig lógott a derekáról?
Meg kell erőltetnem magam, hogy eme szavak elhagyják a szájamat és a kérdéseket a detektívnek szegezhessem. Ez úttal pedig rajtam a sor, hogy az ő karját megragadjam, tovább bombázva kérdésekkel.
- A hajam, egy hosszabb fonatban lógott, ami egészen a homlokomtól kezdődött és a bal vállamra lógott?
Neki szegezem a kérdéseket, még is, valahol, mélyen, pontosan tudom a válaszokat rájuk. Nem lehet véletlen... Hiába kótyagos a történtek viharától, tagadásba ringatva magát Trixie származását illetően, hiszen ha igaz, amit Behemoth mondott - márpedig miért hazudna egy ekkora fajsúlyú dologról? - , akkor az, akinek hófehér szárnyai vannak, csak az én ágyékomból származhat, minden kétséget kizárólag. De hogy is hibáztathatnám Chloe-t, a törékeny, emberi elméjével, ha még én magam is lehetetlenségnek véltem  és tagadtam, amíg a józan ész ólomsúllyal rá nem nehezedett elmémre. Ezzel azonban most nem terhelném, éppen elég az a különös jelenség, amivel ma állt elém. Lehetséges volna...?!