Sweet Dreams ~ Chloe & Lucifer

The Detective & The Angel @

Chloe szemére sebesen érkezik az álom. Meggyötört lelke s elméje megváltásként süpped el benne a pihe-puha tollpárnák között. Biztonságos világa darabokra hullott, mióta tudja: a szeretett férfi - a sátán, az arkangyal, akit sokkal régebb óta ismer, mint azt gondolta volna. S most, midőn tagjai elnehezednek, finoman cirógatja arcát valami apró. Valami puha. Tollpihék, melyeket mintha a szél táncoltatott volna be a szobába. Ébren van? Netán álmodik? Ha kinyitja szemeit sem biztos, hogy meg tudja válaszolni. Hiszen egy alakot lát. Egy férfi körvonalai rajzolódnak ki előtte, és szép lassacskán egyre több részletet vél felfedezni. Az arc pedig ismerős, de még sem. Lucifer az, aki az ágya sarkában áll, akár a kőszikla, még sem hasonlít arra a férfira, akit a nyomozó ismer. Arca sima, vonásai lágyabbak, ébenfekete fürtjei pedig homlokától szaladnak össze egy hosszú fonatban. Öltözete is különös, leginkább az ókori rómaiakéhoz hasonló tunika -  fehér kelme rövid ujjal, mely a térdéig ér. Olybá tűnik, már egy ideje figyel, de csak akkor szólal meg, ha a nő rá emeli tekintetét s ekkor sem mozdul.
- Vajon te vagy az én álmomban, Ádámnak leánya, vagy én vagyok a tiédben?
Kérdezi még a megszokottnál is selymesebb hangon, az ágy fölé magasodva. Bár a különös jelenésnek nincsenek szárnyai, Chloe, ha körbe pillant, az ágyában és a szobában megannyi tollat vél felfedezni.

Luci & Chloe @

Abban a tudatban hajtom álomra a fejem, hogy valószínűleg úgy sem tudok majd aludni. Sokkal inkább csak forgolódom majd álmatlanul. Amikor kegyetlenül csörög az ébresztőórám, gyilkos szemekkel kezdjem el méregetni. Fél órával ezelőtt azért megengedtem magamnak egy gyógynövényteát... nem mintha hinnék ezeknek a jótékony hatásaiban. De altatót nem akartam be venni. Mióta Lucifer távozott a házamból... egyszerűen képtelen vagyok lenyugodni. Már azt is annyira nehezen tudtam megemészteni, hogy létezik a természetfeletti. Vagyis... lehet valahol sejtettem magamban, de racionális ember lévén ragaszkodom a logikus, racionális magyarázatokhoz. És habár Lucifer sohasem hazudott.... mégis nehezen megemészthető dolog a számomra, hogy... valóban ő maga a Sátán. Akibe én fülig szerelmes vagyok, még annak tudatában is, hogy ő egy bukott angyal, maga az emberek bűnre csábításának megtestesült valója...
Zavartan nyitom ki szempilláimat, meg kell küzdenem a mozdulattal, mert olyan, mintha ólomsúlyúak lennének. Olyan mintha ébren lennék mégis álmodnék, zavartan pislogok körbe a szobában... teljesen ismeretlen a számomra.... mégis ismerős. Olyan, mint amikor az ember azt álmodja, hogy zuhan egy húsz emeletes épületről, még a szelet is érzi az arcába.... aztán egyszer csak... az ágyában ébred.
Elkerekedett szemekkel bámulom a férfit az ágyam mellett... egyszerre ismeretlen, és mégis olyan, mintha ezer éve ismerném. Az arcvonásai, ónix színű íriszei ismerősen csillognak, de ében színű fürtjei... hosszan lógnak egy fonatba. A ruházata.... meg valami régi görög mitológiáról szóló filmbe is bele illene.
-Öhm.... Lucifer..?- kérdezem álomittas, hangon, ahogy a hatalmas párnák, meg a rengeteg tollpihe közül próbálom feltornázni magam. Világos szőke tincseim hosszabbak, mint szoktak.... nagyon hosszúak, az én ruházatom is hasonlít a férfiéhez.
-Ezt én is szeretném tudni... de elnézve a ruhádat, talán én?!- még feljebb ülök az ágyon,- mi van rajtad egyébként?- söprök ki egy kósza tincset az arcomból, miközben még mindig értetlenkedés ül ki az arcomra.

The Detective & The Angel @

Ahogy Chloe megszólal, nemes egyszerűséggel közelebb lép hozzá és leül az ágya szélére. Csupán egy apró fuvallatot hoz, ahogy helyet foglal, súlya alatt még csak nem is nyög az ágy. Különös látogató ő. Arca tökéletesen sima, pontosan álomba illően hibátlan, mintha egy tökéletes kéz rajza volna, semmi több.
- Lucifer?
Kérdez vissza az ismerős idegen és fejét enyhén oldalra billenti, amitől egy hullámos tincs az arcába szökik.
- Nem ismerem ezt a nevet.
Jelenti ki a karnyújtásnyira ülő férfi és végtelenül fekete szemeivel egyenesen a nő kristálykék íriszébe mered. Lassan kinyújtja jobbját és egy végtelenül hosszú, aranyszín tincset Chloe füle mögé simít, kezük pedig össze ér, hiszen ugyan arra gondoltak. A férfi azonban nem jön zavarba.
- A ruhám?
Érdeklődik, mikor a nő erre kérdez, egy kósza pillantást vetve önmagára.
- Nem értem a kérdést.
Ismét oldalra biccenti a fejét, válaszra várva, hiszen a hölgy is hasonló öltözetet visel, majd körbe pillant. Tekintete megakad a tollrengetegen. Felvesz egy pihét a szőkeség mellől, ujjai között körbe forgatja, majd hagyja, hogy az ismét alá zuhanjon.
- Vajon miért van itt ennyi toll?
Teszi fel az eszményi kérdést.

Luci & Chloe @

Olyan zavaros minden, nem vagyok benne biztos, hogy álmodom-e vagy ez a valóság. De valamiért nem is érdekel. Tágra nyílt szemekkel nézem ahogy Lucifer elindul felém, majd az ágy széle finoman süpped be a súlya alatt. Íriszeim isszák a látványt, de valahogy képtelenek befogadni. Az arca Luciferé, idegen mégis ismerős. De a ruházata, és... a haja, az annyira nem ő, ettől az egésztől annyira másnak tűnik.
Összevonom a szemöldököm ahogy megszólal, furán ejti ki a saját nevét. Mintha még nem is hallott volna róla, ez kezd nagyon furcsa lenni. Már nem is vagyok biztos abban, hogy álmodom, de ha mégis kinek az álmaiban vagyunk. Az övében kell, hogy legyünk, mert... hát az enyém nem lehet. Eddig össze voltam zavarodva, de jelen pillanatban amit érzek azt még csak megfogalmazni sem vagyok képes.
-Nem ismered?- nézek rá mosolyogva, most megint milyen játékot játszik, sosem tudom,- Lucifer az elég furcsa, ugyan is téged így hívnak,- akaratlan is felnevetek. Majd zavartan akarok eltűrni egy hosszú, aranyszínű tincset a fülem mögé. Ezzel egy időben ő is oda nyúl. Ujjaink egy pillanatra össze érnek, én pedig sóhajtva hunyom le a szemhéjamat, engedek a pillanat mámorának egy kis ideig. Majd zavartan kapom el a kezemet, és próbálok szigorú arcot felvenni előtte. A férfi kérdése rántja ki a gondolatai közül.
-Igen, ez nem túl hétköznapi viselet... még hozzád képest sem...- jegyzem meg egy apró mosoly kíséretében. Majd az arcába hulló tincset eltűröm a füle mögé, úgy, hogy kézfejem az arcát cirógassa.
-Lucifer...- veszek egy mély levegőt,- te... amnéziás vagy?- nézem az értetlen arcát, nézem ahogy az egyik tollpihét vizsgálja, majd zavartan kapom el a tenyeremmel azt mielőtt a többi közé hullana. Felülök, közelebb kúszom hozzá, vészesen közel.
-Ez valószínűleg a tiéd,- újból engedek a vágynak, hogy arcához érjek,- ugye tudod, hogy te Samael arkangyal vagy, Lucifer, a Pokol Ura...?- kérdezem tőle halkan, miközben mélyen szippantom magamba az illatát. Ha ez egy álom, akkor nyugodtan közel engedhetem magamhoz, könnyebb ide menekülni, mint a valósággal szembe nézni.

The Detective & The Angel @

Ahogyan légiesen le huppan a fekvőhely szélére, a szőkeség arcát fürkészi, gyermeteg kíváncsisággal. A különféle érzelmi reakciókat tanulmányozva. A kérdésre pedig finoman rázva üstökét.
- Én Samael vagyok. A napkorong miatt hívsz "Lucifernek", Fényhozónak?
Bemutatkozáskor a mellkasára teszi egyik tenyerét. A lenge kelme hullámzik a mozdulat hevétől.
- Nagyon szép vagy...pontosan így képzeltem el a napsugarakat, mint amilyen a hajad. Így fürdetheti fényében a Nap az ember világát.
Szólal meg, midőn elsimítja a másik kósza hajtincsét, karjával rámutatva, ahogyan a hosszú, arany tincsek az ágyon kígyóznak.
- Hozzám? Netán...ismersz engem? Álmodtál már rólam?
Érdeklődik ártatlan pillantásokkal halmozva el a nőt.
- Különös halandó vagy...mert az vagy, nem igaz? Te lennél...Éva?
Könnyedén átsiklik a furcsának, netán érthetetlennek vélt kérdésen, hogy ő is tovább faggathassa különös társaságát.
- Ez különös...valóban az enyém kell legyen. Hiszen csupán nekem van fehér szárnyam. De még is, ez rengeteg toll, nem tűnt fel, hogy hullana.
Tűnődik, ahogy elnézi Ádám leányának tenyerén a tollpihét. A következő pillanatban, ugyan olyan közvetlenséggel, mint amelyet eddig is mutatott, szárnyat bont. A hófehér szárnyak nem pattannak ki a hátából, inkább félénken bimbóznak a lapockáiról, mintha csupán harmonika-szerűen hajtaná ki kissé őket.
- Nem látom, hogy hiányozna valahonnan...te látod?
Teszi fel a fogas kérdést s csak ekkor nyitja szét kissé jobban a szárnyakat, de még most sem teljesen.
- Én vagyok Samael, az arkangyal. Jól tudod. De...Lucifernek előtted nem szólítottak, ahogyan ura sem vagyok semminek.
Néz kissé értetlenül a hajadonra, aki szemmel láthatóan keresi az alkalmat, hogy hozzá érhessen. Az angyal pedig, követi tekintetével annak kezét, minden egyes alkalommal.
- Különös érzés fog el, ha hozzám érsz...miért...érintesz meg újra és újra?
Ajkai leheletnyire elnyílnak a kíváncsiságtól és fejét újfent oldalra billenti.

Luci & Chloe @

Próbálom felvenni a fonalat Lucifer szavai hallatán, de az értetlenkedés akaratlanul is kiül az arcomra. Nem értem, miről beszél, kissé össze vonom a szemöldökömet. Olyan furcsa, nem tudom össze egyeztetni azt a Lucifert ezzel, aki itt ül velem szemben az ágyon. Ő most olyan... ártatlannak tűnik. Igen, ez a legjobb szó rá, ártatlan. De az a Lucifer akit én ismerek, minden csak nem szemérmes és nem ártatlan. Csoda, hát, hogy össze vagyok zavarodva? A szemöldököm még jobban a homlokom közepére szalad, ahogy finoman megérinti a mellkasát amikor bemutatkozik. Az ajkam egyik széle megrándul, annyira komikusnak tűnik a mozdulat, mint maga az egész helyzet. Az ember annak szokott bemutatkozni akit nem ismer, de mi ismerjük egymást. Nem azért.... de eddig az álmaim Luciferrel nem ilyen volt, hanem sokkal.. Szenvedélyesebb, ott megengedhetem magamnak azt, amit a valóságban nem. De... most ő teljesen úgy viselkedik, mintha amnéziás lenne. Ez is lehet álom, de ez sokkal furább, mint amikhez szokva vagyok. Nem mintha az ember az álmait megszokhatná...
-Azért hívlak Lucifernek, mert ez a neved,- felelem mosolyogva,- nem kell bemutatkoznod, ismerjük egymást. Azelőtt igen, ez volt a neved, de miután... apád elüldözött onnan...- nem bírom kiejteni a szót, hogy a mennyből,- azóta Lucifernek hívnak,- még mindig kétkedés és értetlenkedés ül ki az arcomra, de biztatóan mosolygok rá. Olyan esetlennek és aranyosnak tűnik! Még sosem gondoltam így Luciferre, ez új, és szintén furcsa. Nem a megszokott, hedonista Lucifer, ő valami más.
Egy pillanatra barackvirág színű pírba borul elefántcsontszínbe vont arcbőröm. Lucifer mindig bókol, de így még sosem, egyszerre lenyűgöző... és szexi. Akvamarin színű lélektükreimmel követem a mozdulatát és még mindig elkerekedett szemekkel bámulom a hosszú tincseimet. Ilyen hosszú még sosem volt.
-Köszönöm,- felelem halkan,- de szerintem egy kicsit túlzol, mint mindig,- pillantok fel ónix színű szemeibe.
-Ööö...- veszek egy mély levegőt, ha sokáig így bámul rám nem tudom mitévő leszek,- igen... ismerlek. Igen, hozzád, egyébként is kifinomult az ízlésed,de ez a...- egy pillanatra megsimítom az egyik vállát,- ruha... ez olyan, mintha görög mitológiában játszódó filmből léptél volna ki,- kuncogom el magam halkan, mert ennél jobban úgy se tudnám megmagyarázni,- Hogy mi?- akaratlanul robban ki belőlem a nevetés, majd amikor csak lecsillapodom valamennyire, akkor szólalok meg.
-Mármint az első embernő, Ádám Évája....? Nem, én csupán egy egyszerű ember vagyok,- vonok vállat még mindig mosolyogva.
-Nem csak, hogy kell, a tied is,- biztosítom egy újabb mosoly kíséretében,- hát én nem vagyok nagyon otthon ezekben az angyalos kérdésekben, - még pár pillanatig a tenyeremben tartom az egyik felemelt tollpihét, majd elengedem, lassan nézem ahogy puhán ér földet a fehér takarón. Elkerekednek szemeim, ahogy félig ki bontja szárnyait, párszor láttam már tőle. De mindig fenséges, fantasztikus és ijesztő érzés egyszerre így látni őt. Csodálattal nézem ahogy teljesen kibontja a szárnyait, annyira gyönyörű, nyelek egy nagyot ahogy rám pillant.
-Nem igazán látom,- jegyzem meg halkan,- nem... voltál, most már Lucifer vagy, a Pokol ura. Mondd... az angyalok lehetnek amnéziásak?- teszem fel az abszurdnak tűnő kérdést, de sose lehet tudni.... Akarva-akaratlan érintem meg őt, simítok végig mellkasa izmain, amit a vékony anyag takar.
-Mert jól esik, és mert ez egy álom... és így nyugodtan érinthetlek, simogathatlak meg. A valóság nem ilyen egyszerű.... ott minden bonyolult,- jegyzem meg halkan, ahogy egyik ujjammal alsó ajkán simítok végig, miközben elmélyedek sötét íriszeiben.  

The Detective & The Angel @

Bájos pillantással néz az aranyhajú szépségre, arcán pedig egyre inkább ül ki az értetlenség.
- Ez a nevem?
Kérdez vissza kétkedve, zavartan.
- Most hallom ezt a nevet először...netán, ti, a Paradicsomban ezzel a névvel illettek engem? Mint ahogy Apámat "Istennek" nevezitek?
Csillan fel az értelem a különös lény szemében és érdeklődve várja a megerősítést. Hiszen, honnan is ismerhetné, főleg névről az emberpár őt és családját, az égieket?
- Ismerjük egymást? Nahát-nahát! Különös, hogy nem...-
Ismét vissza kérdez, kissé bárgyú módon, majd össze csapja tenyerét, ám sokkal visszafogottabban, mint ahogyan azt a jól ismert Ördögünk tenné.
- Tudom már ki vagy! Hát persze, hogy ismerlek! Mindig követtél! Vártam is, hogy mikor kapsz testet! Hát Atyám megteremtett végre, és te is emlékszel, csodás! Milyen különös! Vajon a többi ember is emlékezni fog a megszületés előtti időkre, Aranyvárosra?
A hatalmas, fekete szemek felcsillannak, akár egy gyermeké, és bár az angyal úgy látszik, mindent megértett, ez egyre több kérdést vethet fel a nyomozónak. A szárnyas entitás pedig oly annyira bele éli magát a felismerésbe, hogy a nő különös megjegyzését az apját illetően teljesen elengedi a füle mellett.
- Ugyan, az se volt túlzás, hogy izgágább, vagy, mint a többi lélek és vonzódsz a Fényhez. A többiek eddig sosem szöktek ki, de te rendszeresen megcsináltad, ha a Bölcsőben jártam.
Mosolyogja, még rejtélyesebb dolgokról fecsegve a maga szeplőtelenségében.
- Hogy miből?
Jön az újabb kíváncsiskodás a ruházatát illető megjegyzésen, majd a kedves, meglepett pillantás Chloe származását és kacaját illetően.
- Máris szaporodtak? Akkor te Ádám leánya vagy!
Állapítja meg az angyali Lucifer, de miután szárnyat bont, enyhe árnyék vetül arcára.
- Én....nem is tudom, miért tudsz a Pokol létezéséről. De ne aggódj, nem kell oda úr, Apám jól elzárta a Sötétséget, nem törhet rátok a Földön!
Pár perc leforgása alatt a sokkoló, bizarr információk immáron elárasszák az embernőt. Samael pedig megnyugtatóan a vállára helyezi a tenyerét, ami szinte súlytalannak tűnik, akár egy tollpihe.
- Úgy érzem arra gondolsz, lehet-e emlékezetvesztésünk? Hát, olykor nem figyelek valamire, akkor azt nem is jegyzem meg, de azért azt, hogy hogyan hívnak és ki vagyok, természetesen tudom.
Ecseteli enyhén gesztikulálva jobbjával. Ekkor viszont a szőkeség megérinti mellkasát, majd ajkait. Ezzel belé fojtva a szót. Enyhe pír jelenik meg most a másik arcán és egy kissé hátrébb húzódik, szemmel láthatóan, zavarban van.
- Szerintem az ébrenlét egyszerűbb. Az álmok sokkal különösebbek és kuszábbak. De ettől még mindkettő...lehet valóság. Hiszen....itt vagy, emlékszel. Pedig ez is álom, bizonyára mágiával átitatva.
Nem húzódik közelebb, ám karját kinyújtva kissé előre hajol, hogy megérintse társa arcát.

Luci & Chloe @

Igazából nem tudok mit kezdeni ezzel a Luciferrel. Most olyan más. Olyan naiv, olyan ártatlannak tűnik. Most, hogy rápillantok Lucifer arcára nincs az a pimasz kis vigyor, amivel le veszi a nőket a lábairól. Nincs az a csintalan pillantás, amivel eléri, hogy mindenki azt tegye amit ő szeretne. Most olyan angyalinak néz ki. Igen, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Ezt nem tudom hova tenni, ez furcsa, és zavarba ejt. Sokkal inkább zavarba ejt, mint az a Lucifer akit ismerek, és akibe szerelmes lettem. Bár ha jobban bele gondolok ebbe a Luciferbe talán még jobban bele tudnék szeretni.
-Öhm... Igen, Lucifer, ez a neved. Lucifer Morningstar.- válaszolom neki még mindig zavartan kis mosollyal a szám sarkában. A célom, hogy megnyugtassam, mert azt látom, hogy ő sokkal nagyobb zavarban van, mint én. Azt hiszem itt a világvége, ha Lucifer Morningstart bármi zavarba hozhatja. De mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy bizony ez nem a valóság. Ez az én álmom, mert ha Lucifer álma lenne, az teljesen biztos, hogy nem így nézne ki....
-Hogy mi van?- nézek rá elkerekedett szemekkel, majd halkan felnevetek. Nos nem tudom, hogy ez álom-e vagy valóság. De akármi is legyen, biztosan életem szerelme beütötte a fejét, és most a mellett, hogy károsodott az emlékezete még félre is beszél. Nyilván. Mással nem tudnám magyarázni ezt az egész dolgot, és percekkel ezelőtt éreztem magam össze zavarodva. Akkor jelenleg nem tudom mit érzek, teljes káosz uralkodik a fejemben.
-Nem tudom, kiket értesz a “ti” alatt, de én a Földön élek, halandó emberként. És apád valóban Isten. Lucifer neked két neved van, az elmondásod szerint, a Mennyben Samael-nek hívtak, de amikor fellázadtál apád ellen megtagadtad ezt a nevet. Ennyit tudok, amit te meséltél nekem,- vonok vállat össze zavarodva. Arra is gondolok, hogy ez valami hülye teszt, amit megint csinál, vagy csak szeret szórakozni velem, mert az utóbbi időben igazán nagy szórakozásnak tartotta, hogy mindig új információkkal lásson el.
-Igen, ami azt illeti elég régről, régebbről, mint hittem. Csak most... éppen össze vagyunk veszve, vagyis én veled, óh mindegy, Lucifer ez nagyon zavaros...- pillantok fel rá csillogó íriszeibe. Egy pillanatra megörülök, amikor össze csapja tenyereit, bár sokkal visszafogottabban, de talán már emlékszik. Mert azért az kicsit sérti az önérzetemet, hogy mióta jön azzal, hogy én vagyok az élete értelme, és most még csak a nevemre sem emlékszik. Elfeledve azt, hogy valószínűleg ez csupán egy álom. Egy igazán furcsa álom, mert eddig az álmaim nem így néztek ki Luciferrel, hanem... sokkal másabb volt.
-Mi van??- meglepődve, tágra nyílt szemekkel nézek rá, most már a szavait értelmezve biztos vagyok benne, hogy itt valami nagy gáz van, vagy megint szórakozik velem.- Lucifer, te... meg miről beszélsz? Mire emlékszik a többi ember, milyen város? Meg mi az, hogy végre testet kaptam!- lehunyom a szemeimet, mert érzem, hogy az adrenalin száguldozik az ereimben, majd félre csapom a takarót és idegesen ugrok ki az ágyból.
-Remélem ez csak valami vicc a részedről, amiről te azt gondolod, hogy vicces!- mondom hangosan ahogy fel-le járkálok a szobában,- Mégis.... szerinted mire kellene emlékeznem?- kissé idegesen és mérgesen cseng a hangom, ahogyan megállok előtte csípőre tett kézzel. Elég viccesen nézhetek ki, de nem érdekel. Nem szabad előre ítélkezni, így nem is fogok. Nehezen fog menni, de meghallgatom amit mondani szeretne, addig nem akadok ki, addig nem...
De a következő szavai választ adnak a kérdésre amit az imént tettem fel, vagyis csak gondolom. Lucifer olyan ártatlan módon magyaráz arról amit én nem is értek.
-Oké...- ujjaimat a homlokomra szorítva masszírozom a halántékom, ennél jobban már én se zavarodhatnék össze, hallom a szavakat amik elhagyják egyetlen szerelmem ajkait, de értelmet képtelen vagyok adni nekik. -Lucifer nem értek semmit sem, komolyan! Beszélj érthetően, kérlek,- pillantok rá zavartan. Már teljesen elmosódik az értelem és az álom közötti vékony határvonal. Hiába mantrázom magamban, hogy ez csak egy álom, de annyira valósághű, hogy képtelen vagyok elmenni a tény mellett, hogy igazat mond. Újfent. De mi az az igazság, amit tényleg még csak felfogni sem tudok?
-Hagyjuk, ha nem emlékszel a nevedre, egy filmre sem fogsz, - csak legyintek ahogyan újból elkezdek sétálgatni a szobában, a fenébe is, az agyam csak kattog, de értelmet nem tud annak amit Lucifer az imént itt teljesen össze zagyvált nekem.
-Máris?- hát végül is ja, ez is nézőpont kérdése,- és... öhm bizonyos értelemben, a Biblia szerint igen...- válaszolom zavartan, majd enyhe mosollyal az ajkaimon állok meg ismét előtte.
-Mert te meséltél róla, nos ezt megint nem tudom hova tenni, de apád neked adta, azt akarja, hogy te vigyázz rá... csak éppen te meguntad,- simítom meg finoman az arcát. Ahogy megérzem tenyerét a vállamon lehelyezkedem mellé az ágyra, oldalra billentet fejjel bámulom egy darabig.
-Igen, arra. Hát úgy kéne lennie, de... nyilván nem emlékszel sem a nevedre, sem arra, hogy ki vagy.- Világítok rá a tényre amit nem akar egyszerűen tudomásul venni, annyira abszurd ez a helyzet.
Amikor ujjaimmal végig cirógatom a mellkasát, majd puha ajkait, meglepődve tapasztalom, hogy, elpirul. Lucifer Morningstar az érintésemtől elpirul. Lassan kezdem úgy érezni magam, mintha... én csábítanám el, pedig mennyi és mennyiféle piszkos ajánlattal próbált elcsábítani.
-Nem tudom mit hiszel, hogy mire emlékszem, de te valami fontosra nem emlékszel. És most más vagy, sokkal ártatlanabb... Az álmokban akármi megtörténhet,- bele simulok a tenyerébe ahogy megérinti az arcom, majd pár pillanatig bámulom. De nem tudok ellenállni, és hirtelen ösztöntől vezérelve számmal ajkaira tapadok.  

The Detective & The Angel @

A férfi továbbra is kérdően néz a nőre, ajkai elismétlik a nevet, oly idegenül, mintha most ejtené ki először.
- Morning-star...
Tűnődik, de egyre zavartabbá válik, ahogy az aranyhajú tovább beszél.
- Két nevem? Lázadni? De hát...miért tennék ilyet?
Az ártatlan arc tiszta íriszeiben egyre több kérdés tükröződik, midőn a finom vonalú ajkak elnyílnak egymástól a csodálkozás hevében.
- Összevesztünk?
Egyik kérdés jön a másik után, mintha csak egy gyermek ismételgetné a szavakat, hogy magáévá téve őket értse meg azok értelmét. Azonban az angyal elcsendesedik és elpillant a különös hölgy mellett, mintha a felismerés nem örömteli megvilágosodást váltana ki belőle, hanem sötét, nehéz lepelként nehezedne tökéletes vállaira - az alvilágig húzva.
A nyomozó indulatoktól fűtve pattan fel s bár ettől pillanatnyilag össze rezzen, hamar vissza tér valamiféle tartás lényébe, amit nehéz lenne szavakba önteni. Gyámoltalan, még is határozott. A nő pedig vissza ül mellé és végig simítja a hibátlan arcot.
- Én...azt hiszem, értem, mi történik velünk, Ádám Leánya.
Némi hezitálás után emeli ismét éj fekete szemeit a nőre,  megérintve annak arcát. Chloe pedig belé simul. Alig érezhetően megrezzennek az égi ujjai és tekintetük találkozik, enyhe pírral keretezve orcájukat ez a találkozás. A hosszú, kígyózó aranyszín hajkorona pedig közelebb csusszan, ahogy a felhevült ajkak rátapadnak a még szűzies szájra, amit egyelőre nem keretez borosta. A megdöbbenéstől ismét elnyílnak az angyal ajkai, majd pár másodperc múlva odébb röppen, egészen a szoba sarkáig, némileg kapkodva a levegőt. Egyenesen kétségbe esett pillantással. Nem tudni, meddig ácsorog ott. Finoman megérinti alsó ajkát, majd puhán leengedi a kezét és megszólal.
- Nem tudom, mi az a "film", mi az a "Biblia", vagy hogy hogyan szólítsalak...még.
A lehengerlő arcra árnyék vetül, majd egy lágy sóhajjal, balja Chloe felé nyúl, tenyérrel felfelé.
- Fogd a kezem.
A levegőben könnyedén, súlytalanul zuhannak a tollpelyhek. Vajon a röppenés hevében?
- Ez egy álom, de mi valóságosak vagyunk...
Mondja, ahogy a rá feltekintő nő az álmok határtalanságáról beszél. Mintha csak elbújhatnának ebben a fiktív világban. De valóban az volna? Ahogyan Samael beszél, lágy lehelete legyezgeti Decker nyomozónő arcát. Mintha valóban ott állna előtte. Mintha valóban megfogná a kezét és a férfi meleg ujjai közé simulnának sajátjai. Lucifer pedig megindul, hosszú kartávolságra tőle, pusztán a tenyerük ér össze, ahogyan vissza vezeti az ágyhoz és leül a másik szélére. Nem engedi el a hajadon kezét, míg le nem fekszik az ágy felszínére, cseppet sem emberi módon.
- A testvéreimnek igazuk volt. A mágiám...túl erős. Ha alszom, tán nem tudom kontrollálni. Ki tudja, mit okozhat ez? Vagy csupán Atyám műve az egész?
Rebegi, ahogy a párnán arcát a nő felé fordítja.
- Ha elalszunk, úgy vélem, felébredünk teljes valónkban.
Ujjai ismét a nő arcához érnek.
- Ilyen lehet a virágba borulás.*
Haloványan, kissé félénken ismét elmosolyodik. Ajkai még formálnak valamit, egy szót, egy ismerős érzést, akár a szellő, az "sz" hang még talán kivehető, de Chloét már el is nyomja az álom. Az álom az  álomban, amely valóban az ébredés záloga. Egy régi-új ismerőstől.

* a Chloe név görögül virágzást jelent

Luci & Chloe @

Lucifer arckifejezése egyre értetlenebbé válik minden pillanattal, minden újabb kérdéssel együtt. És ha nem érezném úgy, hogy a szavai még nagyobb kíváncsiságot és értetlenséget hordoz magában amiket válaszol nekem, talán nevetnék is. De nem tudok vele mit kezdeni, vagy hova tenni a dolgokat. Persze, ő mindig is értett ahhoz, hogy még jobban kiakasszon. Újabban sportot űz abból, hogy amikor már hajlandó lennék megbocsájtani neki, hát megtudok egy újabb információ rohamot, amivel újból kiakadok. Én próbálom felvenni a versenyt vele, Isten a tanúm, de vele nehéz. És most mégis apró mosoly bujkál a szám sarkában, mivel Trixi-re emlékeztet, amikor azt a korszakát élte, hogy mindent hússzor kérdezett vissza. Igen, igazából Lucifer mindig is nagyon gyerekesen tudott olykor viselkedni, de azért voltak komoly, felnőtt pillanatai is. Mondjuk ez elég ritka volt.
-Igen, kettő. És hogy miért?- tanácstalanul vonom meg a vállaimat,- gondolom azért, mert nem bírtad elviselni a parancsait, azt hiszem,- válaszolom neki csöndesen. De igazából én sem vagyok abban, hogy így van. Sőt tulajdonképpen semmiben sem vagyok biztos Luciferrel kapcsolatban. Szinte soha. Mindig össze zavar. Tejfehér gyöngyfogaim az alsó ajkamba mélyednek, hogy vissza szorítsam a nevetést, ami kikívánkozik ajkaim közül. Talán máskor felkapnám a vizet ezen is, d most annyira esendőnek és ártatlannak tűnik, hogy képtelen vagyok rá haragudni. Még amikor hirtelen ugrok ki az ágyból, akkor az is csak pár másodpercig tart, tényleg olyan gyermeki nyíltsággal és ártatlansággal bámul rám, és kérdez, hogy nem tudok és nem is akarok rá haragudni. Így már megnyugodva ülök vissza mellé.
-Nos, legalább te érted, mert én nem igazán,- próbálok mosolyogni újfent. Ahogy Lucifer gyengéd tenyerébe fektetem az arcom igazából mindegy is hogy mit értek és mit nem. Ebben a pillanatban nem létezik semmi és senki, mindegy, hogy álom vagy valóság ez. Csak egy a lényeg: rá jövök, hogy talán tényleg nekem teremtették, ahogy engem neki. Hogy ő a másik felem, a lelkem egy darabkája ő nála van, ebben biztos vagyok. Ahogyan az is, hogy mindegy mit tesz vagy mond, ő nélkülözhetetlen eleme lesz az életemnek. Lehet ő Isten első angyala, vagy a Pokol ura. Teljesen mindegy!- ettől a felismeréstől egy kissé megijedek. Annyira magával ragad a lénye, hogy nm tudok ellenállni. Nemes egyszerűséggel tapadok édes ajkaira a számmal. De igazából alig, hogy érintem a puha száját, már a szoba sarkába is röppen, és elkerekedett szemekkel nézem a reakcióját. Mintha mg nem csókolózott volna. És annyira őszintének tűnik, hogy rájövök így is van.
-Lucifer... jól vagy?- pillantok fel rá összevont szemöldökkel, és tudatosul bennem, hogy ha még nem csókolózott... akkor én rontottam meg? Óh nem... az képtelenség!
-Chloe-nak hívnak,- mondom neki mosolyogva, majd oda sétálok hozzá, bele simítva ujjaimat a tenyerébe, miközben csodálkozó arckifejezéssel nézem a levegőben felröppenő tollpihéket.
-De az álom, attól még álom marad nem?- próbálom megérteni a szavait, de igazán nehezen megy. Lehunyt szemekkel élvezem a férfi leheletének forró cirógatását az arcomon, és megint elkap a vágy, hogy megcsókoljam, de le kell győznöm ezt a vágyat, elszámolok magamban tízig. Majd lassan követem őt az ágyhoz, és lefekszem rá puhán.
-A régi Lucifer is mindig az apjára hivatkozik, ha valami történt,- fordulok felé mosolyogva, - de nagyon erős vagy,- válaszolok még, ahogy oda bújok izmos mellkasához, és a következő pillanatban már álomba is szenderülök...