Ella Lopez

Majdhogynem hobbit méret, a  magam kemény 155 cm-ével. De hála Istennek, legalább csini vagyok. És létezik magas sarkú cipő, hurrá! Így már nem vagyok akkora, mint a kutya ülve. Lapockáig érő sötétbarna, szinte fekete hajamat általában a munka miatt lófarokban vagy kontyban hordom. A szemeim is sötétek, a mosolyom és az alkatom pedig kifejezetten szemrevaló. Általában kényelmes cuccokat aggatok magamra, de meg tudom lepni a népeket.

A legközvetlenebb és a legőrültebb barátod leszek, elhiheted! Nagyon barátságos vagyok, rögtön nagyöleléssel nyitok és igyekszem mindenkiben a jót meglátni. A barátaim olyanok nekem, mint a család, a szívemen viselem a sorsuk és ölni tudnék értük. Ha őket bántod, engem bántasz és csak hogy tudd, van egy emberem ilyen esetre, aki eltöri a lábad

-

Hol is kezdjem kis történetem kesze-kusza fonalát? Talán az elején kéne...Detroitban pottyantott ki jóanyám a Teremtő segedelmével, a város spanyol ajkú negyedében. Bűnözés, nincstelenség, minden egyes falatért meg kellett küzdeni, ahogy a nőknek a becsületükért, minden áldott éjszaka, mikor akár az utcán haza menet törtek rá vagy éppen az ajtót akarták otthonában rá rúgni. Nem volt könnyű. De az ember alkalmazkodik. Alkalmazkodnia kell. Ösztönösen, vagy éppen némi rásegítéssel. Nálunk ez a „rásegítés” a nagyi volt.  Ő aztán tényleg olyan, mint a Terminátor! Mindőnket túlél majd, engem és az öt bátyámat, az fix! Fogalmam sincs, honnan tudta azokat a dolgokat, amiket nekünk tanított, megkérdezni meg sosem mertem. Kölyökként elég színes volt a fantáziám – sok fejfájást okozott ez az ősöknek -, úgy képzeltem, hogy titkosügynök vagy katona, csak beszivárgott vagy nyugalmazták. De a szüleim és a bátyjaim mindig csak nevettek, mikor ezzel előhozakodtam. A nagyanyus megtanított a túlélésre, a szüleim pedig az istenfélésre. Az anyám és az apám szigorú emberek voltak mindig is. Apám a Bibliával csépelt, ha valamit kiműveltünk. A Nagyfiú pedig mindent lát! De nem volt olyan rossz a gyerekkorom, mint ahogy elsőre hangzik. Bár nem volt könnyű, szeretetben cseperedtem a testvéreimmel. Erős kötelék volt köztünk, míg anya el nem távozott. Akkor minden megváltozott. Én magam is. Autóbalesetet szenvedtünk nyolc éves koromban. Emlékszem a nagy lökésre hátulról, arra, ahogy pörög a kocsi és arra…ahogy egy furcsa, szemüveges lány magasodik fölém. Az aszfalton feküdtem, nem tudom hogyan kerültem oda…de „őt” azóta is látom. És egy percet sem öregedett. Rae-Rae, azt mondta, így szólítsam és hogy ő egy szellem. Azt hittem, az egészet csak képzelem, bizonyára a nagy ütéstől a fejemen, de…azóta is látom és vissza-vissza tér. Az én képzeletbeli barátom, aki vagy valóban létezik, vagy megőrültem! Sosem voltam teljesen százas, szóval azt hiszem, van félni valóm…bár jól elvoltam vele mindig is, valahol éreztem, hogy ez nem normális dolog! Igyekeztem titkolni őt, mert még a családnál is kiverte a biztosítékot. Anya meghalt. És már az Égiekkel van, a lehető legjobb helyen. Szerettem nézni apa mosolyát, mikor róla mesélt. De egy idő után nehézzé vált, nagyon nehézzé, hogy magába fordul és csak anya emlékének él. Engem pedig, mikor Rae-Rae-ről kezdtem beszélni, agyturkászhoz vitt és csomó gyógyszerrel kezdtek tömni. Életem legrosszabb szakasza volt. Egy idő után nem voltam hajlandó szedni azokat a vackokat, lehúztam őket a wc-n. De addigra a kapcsolatom a bátyuskáimmal és a család megmaradt tagjaival megromlott. Többé nem volt meg az a bensőséges viszony, mint korábban. Ez fájt a legjobban. Anya halála árnyékot vetett a családra. De ez után sem állt meg az élet Lopezéknál. Miután nagyi megjegyezte, hogy apám mindig is egy szentfazék kis puhapöcs volt és hogy jobb nekünk nélküle. A „hóna alá kapott minket” a tesóimmal és leléceltünk. Azt hiszem a maga nemében a mami is hisz Őbenne, csak éppen más volt a felfogása. Korábban próbáltam elhinni, hogy nem végezzük minimum a tisztítótűzben azért, amit olykor teszünk...nagyi szavaival élve, "a túlélésért, édes lányom!". Mások napi betevőjét vettük el, autóikat csakliztuk el. És akkor csak kettőt mondtam. Szóval idejekorán szert tettem néhány „képességre”, a családnak hála… A tojáshéj még a seggemen volt, mikor a nagyi vett kezelésbe, amint szemernyi értelmet is mutattam, megtanított a zárak feltörésére, a kocsilopásra és minden hasonló, igen hasznos dologra. A szüleim meg a Bibliára, de ez nem képesség. A vénlány előttem már a bátyóimat is kiokosította, szóval ahogy ő fogalmazott, tettük, amit tennünk kellett a fennmaradáshoz. Megpróbált arról is meggyőzni, hogy ilyen esetben Isten elnézi, de ebben valahogy az első perctől kételkedtem. A tesókáim pedig megtanítottak kártyázni. Mindig is jó megfigyelő voltam, hát elkezdtem számolni a lapokat...és láss csodát! Ez olyan jól ment, hogy pár kaszinóból kitiltottak Las Vegasban. Szóval, ez az én „guilty pleasure”-öm, vonzz Vegas fényűzése és a kártyázó asztalok. Csaltunk, loptunk, hazudtunk, ha kellett és olykor már akkor is, mikor nem. Éreztem az ürességet, ami egyre csak tátong bennem. A Szentlélek fénye harcolt bennem, de már alig éreztem. Pedig húzott, ráncigált, tudtam, hogy merre kéne menni, hogy vissza kéne térnem a helyes útra, de nem ment. Erőtlennek éreztem magam hozzá és valahol mélyen, túlságosan tetszett ez a romlott élet. Megijedtem saját magamtól. Ettől a felismeréstől. El kellett, hogy vonuljak a fivéreimtől, akiket bármennyire is szeretek, lehúznak, a bűn végtelen sötétjébe. Vissza kellett térnem az igaz ösvényre. Vagyis megpróbáltam. Lépnem kellett, el, abból a környezetből, még ha a szívem meg is hasad. Megpróbáltam tisztességes úton kamatoztatni a tehetségemet és biológus lettem. Mindenkit kell, hogy érdekelje valami, hát engem az, hogy ha 2 cm-es lárvák vannak a tetemben, akkor az mióta halott. Egyenes út vezetett a gyilkosságiakhoz. A munka a rendőrségnél pedig izgalmas, felpezsdít és még a jó ügyet is szolgálom vele! Az élet pedig Chloe és Lucifer mellett sosem unalmas. Ráadásul új családra találtam közöttük. Ők olyan kedvesek velem és jók hozzám. Nem ítélkeznek…pedig Chloe tud Rae-Rae-ről, elmondhattam neki, és megértett. Sose felejtem el azt az ölelést. De ott van Trixie is, az én kis „Sushi Shirt”-tesóm! És Maze, aki bármilyen tüskés, valójában tiszta a szíve és lehet rá számítani. Ahogy Lindára is. Hálás vagyok, hogy velük lehetek. Annyi mindenen mentünk már keresztül! Nemrég a dögös hadnagyról, Chloe ex-vőlegényéről derült ki, hogy a Kárhozott néven ismert brutális sorozatgyilkos. Eszméletlen…és a csajszi majdnem hozzá ment! Pedig Lucifer próbált mindnyájunkat figyelmeztetni, de nem hittünk neki, azt gondoltunk, mindez csak kétségbeesett lépést Chloe vissza szerzésére…de neki az első perctől igaza volt. És most itt állunk, főnök nélkül…ráadásul a halálának körülményei több, mint gyanúsak. Persze, mindenki örül az őrsön, hogy vége, de nem hagy nyugodni, hogy mi történt…és azt repesik új nyomozó érkezik a csapatunkba. Vajon neki szemet szúr majd az eset?