Angels & Demons † Chloe'n'Ella

Ella & Chloe

Most, hogy Trixie iskolában van nyugodtan roskadhatok magamba, és elmélkedhetek.... de vajon miről is? Még mindig nehezen tudom feldolgozni az ott látottakat. Mindaz, amit Lucifer az évek során mondott.... amit hülyeségnek tartottam... végül csak kiderült, hogy nem az. Ő bizony egy angyal... egy arkangyal, Isten fia, akit száműzött a pokolba. Lucifer.... nos ő maga a Sátán, az Ördög, vagy, hogyan is nevezzem... Azóta is próbálom összehasonlítani azt az angyali arcot amit ismerek... azzal akit láttam. A vöröslő, barázdált bőrét, karmazsin színben pompázó íriszeit, ahogy Markus felett guggolt. Aki csak azért akart feleségül venni, hogy meghaljon vagy mi... Mert hogy ő Káin... állítólag. Szóval amikor faképnél hagytam Lucifert ott a galériában, azóta nem teszek mást csak itthonról dolgozom. Eső dolgom az volt, hogy elküldtem egy jelentést az estéről, amit olyan ködösen fogalmaztam meg amennyire csak lehetséges. Utána, ha Trix-et elindítottam a suliba, egész nap a google előtt ültem és magyarázatot kerestem. Arra, hogy mi az amit látok, vagy hogyan dolgozhatom fel a dolgot. De hamar rájöttem, hogy ott nem igazán jutok semmire. Így a minap elmentem az egyik könyvtárba és kivettem... az összes létező olyan könyvet ami az Ördöggel kapcsolatos lehet. Hát... a könyvtáros hölgy elég ferde szemmel nézett rám, de leráztam azzal, hogy egy munkához lett. Azóta, mint egy zombi csak a laptop előtt ülve, ezeket a könyveket olvasgatva, jegyzetelve teltek a napjaim. Nem igazán álltam kapcsolatba a külvilággal, csak Dan-el. Azért átfutott az agyamon, hogy... talán egy terapeutára lenne szükségem. De az egyetlen akit ismerek és egyben a barátom... nos kiderült róla is, hogy áruló. Így valahogy magamnak kell megbirkóznom ezzel az egésszel. Csak abban nem vagyok biztos, hogy hogyan kellene ezt tegyem. Főleg... főleg, hogy gyengéd érzelmeket táplálok iránta. Úr isten, most komolyan... ez hogyan lehetséges. Hogy történhetett meg, hogy ilyen fontossá vált a számomra. Megint a kezembe veszem a telefonom, hogy eljátsszak a gondolattal: írok neki sms-t. De aztán az ajtómon valaki úgy dörömböl, hogy majdnem betöri. Gyorsan eldobom a telefonom, a laptopom lecsukom, az éppen aktuális könyvet, amit olvasok összecsukom.
Egy pillanatra elakad a szavam, amikor Ellát látom meg, majd nyelek egyet, de megszólalni nincs időm. Úgy ránt magához, hogy meg sem tudok lepődni. A szuszt is kiszorítja belőlem, de jól esik, így én is határozottan szorítom magamhoz. Majd berántom a lakásba, ott bent biztonságosabban beszélgethetünk. Nem tudom mit akar mondani... de van egy halvány sejtésem... azért.
Összevont szemöldökkel figyelem őt, jobban megnézve teljesen fel van spannolva.
-Azt... azt hittem azt már lezártuk,- jegyzem meg halkan,- ugye... nem szívtál speede-t?- nézek rá meghökkenve, jó Elláról nem tudom elképzelni, hogy drogozna. De... azért lássuk be mindig is rá van pörögve a munkára, de... ez most más, ilyennek talán még sohasem láttam őt.
Majd elképedve hallgatom a kirohanását, pillantásom a kezeire siklik, ujjait majdnem eltöri ahogy tördeli. Tudtam, hogy eljön ez a pillanat Csak jó lett volna lélekben felkészülni... már ha erre valaha feltud készülni az ember. Mert az nem biztos...
-Öhm... szükségem volt a magányra Ella,- ami azt illeti még most is, de ezt nyilván nem teszem hozzá,- Igazán hálás vagyok a barátságodért, és hogy így aggódsz értem,- próbálok mosoly-félét kisajtolni magamból,- hát... khhm, minden benne van a jelentésben amit láttam...- nyögöm végül ahogy elfordulok tőle. Nem bírok a képébe nézni, nem bírok a szemeibe hazudni. De az igazat sem mondhatom meg... nem?! Erőt veszek magamon, Chloe egy színésznő lánya vagy.... hát színészkedj.
-Az eredmények,- jegyzem meg semleges hangon, ahogy vissza fordulok hozzá... majd felvonom az egyik szemöldököm. Hát... ja elég enyhén fogalmaz ezzel.
-Hát igen, ezzel teljesen egyetértek veled,- bólogatok hevesen. Nézem ahogy patakokban folynak a könnyei, én pedig nem tudom mit tegyek... vagy mondjak. Így pótcselekvés gyanánt a konyhapulthoz sétálok, felkapom a doboz zsebkendőt, hogy azzal sétáljak vissza barátnőm elé, a kezébe nyomva azt.
-Van annál sokkal rosszabb is,- próbálok bátorítóan rámosolyogni. Hát igen... például, hogyha kiderül a férfiről akibe szerelmes vagy, hogy a Pokol királya....
-Öhm... hát igen, de ilyenek nem léteznek. Mármint tudod.. Vannak fanatikus emberek, akik hisznek ezekben a dolgokban. De... nem létezik,- hisztérikus röhögésben török ki, majd pár perc után sikerül nyugalmat erőltetnem magamra. Majd inkább csak bólogatva hallgatom amit mondani szeretne... néha szeretnék közbe vágni, de aztán meggondolom magam. Előbb talán... meghallgatom és majd utána felelek neki. Elkerekedett szemekkel nézem ahogy elkezdi csapkodni a homlokát, majd kérdőn pillantok rá. Most mit mondjak erre? Amikor Luciferre tüzeltek Pierce emberei... akkor a szárnyával védett meg.... bár ezt akkor nem tudtam még.
-Nos.. Lehet, hogy Markus ellensége, így akarta másra terelni a gyanút... tudod, hogy ilyen... fekete mágia. Lehet, hogy így kéne megközelíteni a dolgot,- mondom miközben kerülöm Ella pillantását. Valahogy félre kell terelnem a beszélgetést, mert... hát mit mondhatnék ezekre a kérdésekre. Míg ő csak találgat... addig... addig én pontosan tudom a válaszokat rá. Az összesre.
-Hogy mit csináltál...?- nézek rá elképedve,- Ella, nem... nem kell vizsgálgatni, teljesen egyszerű a képlet. - amúgy is nem az lenne a megfelelő, ha magától jön rá, hanem Lucifernek kéne elmondania... de gyáva hozzá. Nekem sem mondta el....
Csak hallgatom az új információkat, és próbálom tartani a meglepődött pókerarcom, mielőtt Ella teljesen kiakadna... még ennél is jobban. Pedig már... most is totál ki van, látom rajta.
-Hát... biztos, hogy van rá logikai, racionális magyarázat... tudod mindenre van. Lehet a srác nem volt elég alapos, vagy csak kihagyott valamit. Tudod, emberek vagyunk, tévedhetünk,- szólok közbe gyorsan, mielőtt a képzelete már más dimenziókba repítené. És... nem is tévedne nagyot, de ez most teljesen lényegtelen. -Hát huhh, te aztán alapos vagy, nem mintha nem tudtam volna eddig... csak na. Meglepő. Mi? Jajj, dehogy fogsz, te biztosan nem. Mindannyiunknak nehéz feldolgozni azt, hogy Charlotte meghalt....- mondom neki halkan, majd tovább hallgatom a szavait. Nem is tudom, hogy hogyan... vagy miképpen reagáljak rá, ezt mg ki kell dolgoznom.
Folyamatosan csak hozzáértő módon bólogatok, mint aki érti mit mond. Csak azt nem értem miért nem hagyja annyiban... miért nem tudja. Azért, mert olyan, mint én, ha nem tudnám azt amit tudok, és nem láttam volna azt amit láttam, nos... én is ezt tenném. Annyira löki felém az információkat, hogy hirtelen még csak reagálni sincs időm, vagy erőm. Össze kell szednem a gondolataimat. Bevizsgálta Lucifer tollait, uhh gondolatba elég őrülten hangzik. Tovább hallgatom ahogy az vértípusokról mesél, meg hogy miért is alakultak ki. Egyszerűen képtelen vagyok megszólalni, ezt Lucifernek kéne.... elmagyaráznia, és... nem nekem, miután minden szavát meghallgattam veszek egy mély levegőt, ujjaim Ellai vállára siklanak.
-Nézd, tudom, hogy fest... de ezek véletlenek csak, biztos van épeszű magyarázat rá. Öhm... Pierce egyik embere fellázadt és megtámadta őt, majd hogy ne ő legyen a gyanúsított egy szektára kente, ezért az a horrorisztikus helyzet... -nyelek egy nagyot. Tudom elég gyenge magyarázat, de mit feleljek, hogy Lucifer az Ördög és ő ölte meg, hogy megvédjen engem...?
-Vagy lehet, hogy ki tudja nem egy marslakó..?- próbálom elviccelni a dolgot, de most nem veszi a lapot,- Ella.... te mégis mit gondolsz mi történhetett ott....?- nézek rá kíváncsian, ki kell mondassam vele... amit velem akar, de én nem fogom, nem árulhatom el Lucifert.... még így sem....

Idézet@

Ella & Chloe

Mikor Ella szinte betörte az ajtómat, már akkor sejtettem, hogy ezt nem úszhatom meg. Tovább nem húzhatom ki magam, hogy magyarázatot vár és talált valamit. Ez elég nyilvánvaló, még az előtt rá jövök erre, hogy egyáltalán megszólalna. Nem is kell megszólalnia, szinte remeg, és úgy van fel van pörögve, mint aki tényleg szed valamit. Vagy túl sok kávét ivott. A kávé mondjuk lehet igaz, de az ügyben tett felfedezéseket, ebben szinte biztos vagyok. Mégis nem tudom mitévő legyek. Lucifert nem árulhatom el, még úgy sem, hogy folyton kiderül róla valami, hogy sosem mondja el az igazat. Ezt sem tőlem kéne hallania Ellának. Meg is győzöm magam, hogy amennyire csak tudom ködösítek és vetítek, hogy végül Lucifer vallhasson színt. Ha elmegy Ella, most már tényleg írnom kell, vagy felhívni, hogy legyen férfi és legyen őszinte legalább azokkal akiket a barátjának tart. És úgy gondolom, hogy Ellát annak tartja, legalábbis a barátnőm őt igen.
-Csak... vicceltem,- próbálok mosolyogni rá, hiszen, tudom, hogy nem szed semmit sem. Valamivel le kell nyugtassam mielőtt túl pörög és szívrohamot kap itt nekem. Ahogy hallgatom a konyhai csaphoz sétálok a szekrényből elő kapok egy üveg poharat. Majd tele töltöm vízzel, és azzal a kezemben sétálok elé.
-Azt javaslom, hogy az Ella-gőzművek nyugodjanak le egy kicsit mielőtt szívrohamot kapsz,- majd ellentmondást nem tűrően a kezébe nyomom és úgy mérem végig anyáskodó, szigorú pillantásommal, ahogy Trix-et szoktam, hogy egye meg a kelbimbót is.- Ezt kérlek idd meg mind. - majd megköszörülöm a torkom ahogy már a témába is vág. Most erre mit mondjak? Hogy a sokk még ma is tart, ahogy megláttam Lucifer ördögi arcát? Hogy talán sosem tudom túl tenni magam a dolgon? Miközben kettős érzelem harcol a bensőmben? Az egyik retteg a démoni arctól, de a másik meg repes, ha az angyali arcára gondolok. Ezt most hogyan emésszem meg? Pár hete már itthon vagyok, de nem jutottam semmire sem. Majdhogynem ott tartottam, hogy Trix nevelt engem, és nem pedig én őt. Ez pedig nem való egy kislánynak, elvégre én vagyok a felnőtt, a szülő. Ideje is végre komolyan viselkednem. Dan is már kérdezgeti, hogy mi bajom. Azt adtam be neki, és amúgy mindenkinek, hogy influenzás vagyok. De a volt férjem nem igazán hitt nekem. Ahogyan igazából senki sem. Még n sem hinném el magamnak, úgy hogy nem hibáztatok senkit sem.
-Láttam... láttam már rosszabbat,- hazudom, és nyelek egy nagyot, a helyszínre értem. Rendőrként nem csupa szép dologgal kell megküzdenünk, vannak kegyetlen gyilkosok, akik szeretnek kínozni is, sokszor táncolunk élet és halál között. Egy rosszul nézett lépés és már meg is haltunk. De vigyáznom kell magamra, óvatosnak kell lennem pláne Trixi miatt, ha más miatt nem is.
Aztán lassan elkezd dőlni a szó a barátnőmből. Egyik mondat a másik után, próbálom nem elveszteni a fonalat. Egyre gyorsabban hadar, egyre jobban bele lovalja magát a dologba. És őszintén, nem haragudhatok rá, hiszen ismerem, tudom milyen. Nagy sajnálatomra kendőzetlenül nyomja az igazságot és felfedezéseit az arcomba. De hát egy barát arra való, hogy őszintén megvalljuk a legbensőbb félelmünket, hogy eláruljuk neki a titkainkat. De mit tegyek, ha ezt a félelmet nem mondhatom senkinek, és ha ez a titok nem az enyém? Habár már az én vállamat is nyomja. A lányomnak sem mondok semmit, csak kerülöm a Luciferes témát, de ő olyan makacs mint én, így esélytelen a győzelem felette. Dan-nak is folyton kamuzom, és félre beszélek, de szerintem már ő is gyanít valamit. Vagyis ő mindig is gyanította Lucifer dolgait, de nem ilyenre gondolt abban teljesen biztos vagyok. Próbálok pókerarcot erőltetni magamra, ahogy Ella anélkül mondja a mondandóját, hogy egy pillanatra tartana szünetet, vagy levegőt venne. Még közbe szólni sincs erőm, de nem is tudom mit mondhatnék. Mire ki gondolok egyik mondatára valami reális magyarázatot, addigra ő már öt gondolattal előrébb jár. Nem is értem, hogy egy ilyen aprócska emberbe hogyan fér el ennyi szusz, hogy egyszerre csak úgy rám öntse amit akar mondani. Amikor végre a végére él, látom, hogy kissé megkönnyebbül. Csupán attól, hogy ki mondja a gondolatait. Lehet, ha én is így tennék a nyomás a mellkasomról és a gombóc a torkomból eltűnne, ami hetek óta kínozz. Egy pillanat erejéig még el is játszom a gondolattal, hogy színt vallok mindenről. Luciferről. Arról, hogy mennyire szeretem, legalább annyira mint a levegőt, szükségem van rá. De ugyan akkor azt is, hogy ott a galériában jöttem rá, hogy ki is valójában Lucifer, hogy ő maga a Sátán. Aztán rá jövök, hogy nm tehetem, ez nem az én felelősségem és legfőképp nem az én dolgom. Lucifernek kell megtennie, és még azelőtt, hogy Ella úgy járjon ahogy én. Ráadásul ő hívő lélek, így sokkal jobban arcon csapja az igazság.
A hisztérikus nevetésem már sejteni engedi neki, hogy kezd elmenni a józan eszem szép lassan. Lehet el is kéne gondolkodnom azon, hogy tényleg kezd elmenni. Ha valahogy nem dolgozom fel ezt a természetfeletti akármit.... tényleg el fog menni az eszem. De Lindával sem vagyok hajlandó beszélni, hiszen azt hittem a barátom, de az elejétől fogva becsapott. Ő tudta végig Luciferről az igazságot, de ő sem mondott semmit, soha.
-Persze,- mondom eltökélten, és talán nem jó ötlet tagadni a dolgot, mert amikor Ella elmesélte hittem neki, de így, hogy tudom az igazat nem vagyok benne biztos, hogy nem egy angyal szórakozik a barátnőmmel,- de... az teljesen más. Ella a két dolognak nincs köze egymás,- fonom makacsul keresztbe mellkasom előtt a két kezem. Kötöm az ebet a karóhoz. Teljesen kezdem úgy érezni magam, mint amikor az új őrültet viszik a diliházba. Teszik fel neki a kínos kérdéseket, amikre tudja a választ, de nem akarja, hogy mások megtudják. Ezért nem mond igazat.
-Ella... biztosan szellemet láttál, mégis mi más lehetne? Oké, a szellemek egy dolog, de szerinted mi az ami még létezhet?- kérdezem tőle olyan hangsúllyal, hogy azt hiteti, úgy gondolom csak túl gondolja a dolgokat. Szégyellem is magam rendesen, hogy megpróbálom őt így félrevezetni. Fáj, hogy tudom azért jött hozzám, hogy őszintén, nyíltan beszéljünk. De az a helyzet, hogy ez a pillanat sajnos nem az a pillanat. Nekem jobban fáj, mint neki. Aztán tovább mondja a véleményét, a meglátásait a dologról, ami tökéletesen pontosan. Már ijesztően pontos, de ezzel nem tudok sajnos mit kezdeni. Én határozottan még mindig tagadom azt amit már nem kell, mert az én gondolataim és válaszaim nélkül is tudja az igazat. Látom a szemeiben, hogy így van. Csak szemfényvesztés és vakítás amit művelek, de teljesen értelmetlen. Végül olyat mondok, amit sosem hittem, hogy nyomozóként megteszek. Próbálom rá venni, hogy hagyja annyiban dolgot, amire jogosan ki is akad. Ha valaki ilyet mondana nekem, nem is tudom mit tennék. De hogy nem hallgatnék rá, az is biztos.
-A helyszínek csak azt jelzik, hogy valami horrorisztikus történt semmi többet. Ella, tudom, hogy nem érted, de hallgass rám, engedd el ezt az ügyet. Ez már veszett ügy, legyen elég a jelentésem,- mondom neki végül keményebben mint szerettem volna. De már nem tudok mit mondani, csak löki a saját véleményét, és egyre inkább kétségbeesem attól, hogy az álcám lehull, ha már nem így történt. Aztán ahogy elkezd sétálni a lakásban oda megy az asztalhoz és felkapja a könyvet, nyelek egy nagyot. Arcom, ha lehetséges még jobban elsápad. Veszek egy mély levegőt, ennél világosabb magyarázat nem is létezhet arra, hogy mi az amit tudok. Igazából mindent. Lebuktam, lehet már előbb átlátott rajtam, de most már kerülgetni sem tudom a témát.
Az ajkamba harapok ahogy vádlón mered rám a könyvvel a kezében, pár pillanat után el is kapom róla akvamarin színű lélektükreim. Szégyenemben a pulcsim ujját nyújtogatom, majd megkeményítve magam rápillantok újból, hogy álljam az övét.
-Igazad van,- rogyok le megtörten a kanapéra,- sajnálom amit össze hordtam. Te nem ezt érdemled, de ez nem az én feladatom. Ezekre a kérdésekre válaszolni,- motyogom mentségként habár elég siralmasan hangzik, mint én magam. Következő szavaival teljesen biztossá tesz, hogy tudja ő is szavak nélkül Lucifer titkát, habár ő még nem szembesült vele.
Ijedten ugrok fel, zavartan nézek rá.
-Hogy mi?- tudom, hogy vannak ilyen papok, de ez a pasi nem úgy hangzik, mintha pap lenne. Mondjuk lényegtelen is.- De csak egyszerűen oda ment hozzád, vagy hogy történt?- nézek rá értetlenkedve, majd harciasan pillantok rá.
-Erről neki tudnia kell, meg kell védenünk,- nem mintha rá szorulna, vagy megérdemelné, de nem fogom elveszteni, nem akarom. Abba bele halnék, úgy érzem.  

Idézet@