Angels Fall First ~ Michael and Ella

Miss Lopez & Michael @

Los Angeles, az Angyalok városa. Mostanra tényleg az, eléggé természetfeletti központ lett. Még jómagam is a Földön járok, itt az emberek között. Ritkán teszem, de amennyire ágáltam a földi lét ellen, annyira kezdem megkedvelni. Olyan, mintha itt minden sokkal erősebben érne minket, valahogy más az esszenciája, illetve az emberek iránti hitem kezd újra visszatérni. Nap mint nap látom, hogyan hibáznak, és próbálják helyrehozni, amit elkövetnek, csodálatos, bár értelmetlen. Ez mutatja meg az esendőségüket, a gyengeségüket. Ez az, amiért szükségük van az angyalokra és Istenre.
Éppen hallottam egy erős, szinte hisztérikusan elkeseredett imát. Nem szokásom, de megesett rajta a szívem, és pont a közelben volt. Ahogyan azt szokás, csak érzékeltem, de sok mindent magamon éreztem az érzéseiből. Igy nyugodt szívvel reppentem oda, ahol ő volt.
Észrevétlenül lépek be a templomba, amit az egyház az én tiszteletemre nevezett el és még egy nagy szobor is állt rólam az oltár felett. Nem szoktam érteni, hogy miért ábrázolnak oly sokat a művészetekben, de talán ez erőt ad neki, illetve az arcom is sokkal barátságosabb a festményeken. Mindig kedves tekintetű vagyok ott, de a valóságban, nem annyira. Sokszor gondolkodtam el rajta, hogy miért nem vagyok olyan kedves, mint Auriel. Ő egy mosollyal jobb kedvre derít mindenkit maga körül. Én meg csak őrködni tudok, csupán erő az, amit sugárzok, hogy lehetek igy olyan, mint az Isten, ahogy a nevem mondja? Elvégre Isten nem csak erő, hatalom, hanem ő a szeretet is. De talán most, ezzel a lánnyal kapcsolatban válhatok a szeretet eszközévé. Amíg belemerül a gondolataiba én csak megállok közel hozzá. Mikor azonban észreveszem, hogy elmorzsolta a könnycseppet, halkan leülök mellé. Már az ajtóból felismertem, emlékszem rá, hogy Lucifer utáni nyomozásom során láttam már őt.
Letérdelek én is a bársonyra Ella mellé és figyelem az oltárt, de a szemem sarkából az arcát is kémlelem.
- Tudom, hogy milyen nehéz hinni őbenne, Miss Lopez. Nehéz elhinni, hogy figyel ránk, hogy számon tart. – Mondom neki, majd mondatom végén bele is nézek a könnyes szemeibe. Megállapítom, hogy kedves lány. Csupa szív, még ha tett is rossz dolgokat, a bűne rég megbocsáttatott szerintem. Majd felnézek a szoborra. Nem szólok semmit, csak nézem a kőből készült ábrázolásomat, mely nem hasonlít oly’ nagyon az eredeti külsőmre, de mégis mintha ez teljesen én lennék. Olyan féltőn néz, ahogy én tekintek az emberiségre.

"Ha egy isten mindenre ügyel, csakugyan igazságot oszt egy szúnyogfajnak a végtelen számú szúnyogfaj között? Vajon csakugyan nem hullhat le egy veréb sem a tudta nélkül, holott az a veréb kevesebb a világűr szakadékában úszkáló magányos hidrogénpöttynél? És még ha tudja is, milyennek kell lennie egy ilyen istennek?" (Stephen King)

Hagyom, hogy a jellegzetes templomi levegővel elkeveredjen angyali aurám. Noha az enyém mindig merően különbözött a legtöbb angyalétól, abban az értelemben, hogy az én kisugárzásom, misztikus energiáim sosem a Mennyek fényének földöntúli melegségével köszöntött be a szívekbe és simított végig a lelkeken. Az Isteni gondoskodást a biztonságérzet növelésével közvetítem, míg a rettegés szikráját pattintom ki azokban, kik letértek a jóság, s tisztaság útjáról, így csupán a Menny megtorlását érdemlik. Eme esetben utóbbiról nincs szó, így a veszélyérzet csökkentése érvényesül, hogy valamelyest csitítson azon az égiháborún, mely a szelek irányát követve zúgolódó érzelemtengere felett dúl. Lágy fuvallatként érzékelheti, mely akár kintről is beszökhetett a kifogásolhatóan záruló kapunak köszönhetően, ám ha hagyja, hogy a rezgések bőre alá, a lényébe jussanak, akkor segíthetnek ellazítani a kételytől, belső vívódástól megfeszített izmait. Tekintetemet is reá emelem, hogy érzékelje, szavai nem egy jégfalon koppanva hullanak alá a legmélyebb porba, legnyomasztóbb, feneketlen temetőbe, mit a világ ismerhet.    
- És milyennek láttad őt?
Egyszerű kérdés, de csupán látszólag, többrétegűsége miatt esett erre a választásom. Kezdetnek, ott a tény, hogy minden bizonnyal angyali valójában pillanthatta meg a Sátánt, hiszen elméje már összeomlott volna az ördögi tekintet, a Pokol mázolta arc súlya alatt. Ugyanakkor az is érdekel, miként viszonyul ezen felismeréshez. Baráti ismerőst lát benne vagy a Vádlót, veszedelmes lázadót? Végül, magában hordoz kérdésem egy gyengéd rávezetést, noha az efféle tanítói terelgetés Gabrielnek sokkal jobban ment, mégis, gondolatait megpróbálom elkísérni egy ösvényen, melynek végén, amennyiben nem zárkózik el előle, akár igazságra is bukkanhatunk. Feleletre azon kérdésre, mely bár kimondásra nem kerül általam, de létezése, s körülöttünk való keringése épp oly valóságos, mint az ikerfivérem által gyúrt égitesteké, épp olyan igaz, mint az, hogy ő most itt van, s én is: Az riasztotta meg jobban, hogy a témák, melyek vasárnapi iskolák tananyagát képezik, kiléptek a mítoszok és tanító mesék keretei közül, vagy inkább ama puszta gondolat, hogy mi sors várhat őrá az Ördög kezére kerülvén?
Akárhogy feleljen is, pillantásom rajta marad, vonásaim, noha arcizmaim aligha rezdülnek, némelyest engednek a szigorból, s felveszik a türelem, a felé való nyitottság lágyságát.
- Sok mindenről tudok. - visszatérnek szemeim a szoborra, elütő, és mégis valahogy találó képmásomra. Néhány pillanatig a csend kap jogart, és koronát, mielőtt megfosztanám őt uralmától.
- Ismerem például a hasadékot, mit most a szívedben érzel. Magam is tapasztaltam hasonlót egykoron. - az az űr egészen az első mennyei háború óta jelen van, és csak egyetlen lakót szállásol el: érzelmeim kihunyt csillagát. Minden mást, a köztes távolságot, a kötelességtudat, a küldetéseim prioritása tölti ki. Nem véletlen, hogy a tapasztalás mellett döntök, ahelyett, hogy azt mondanám: én is éreztem. Apróság és nem is kell, hogy feltűnjön neki vagy jelentsen számára bármit, így szünet nélkül, már-már gépiesnek ható közönnyel folytatom.
- Tudom továbbá azt is, hogy először e helyen, szavajárásukkal élve az Úr ezerkilencszázharmadik esztendejében alapítottak tanítói kört szentjük nevével az akkori írástudó hívők. - furcsa egy viszonymegállapítás ez a halandók részéről, hiszen Isten örök, időtlen, nem csupán a názáreti Jézus születése óta eltelt évek kötődnek őhozzá, hanem minden év, eltelt, s eljövendő egyaránt. De tudom, hogy létüket megkönnyíti ez a felfogás, ezért hajlandó vagyok, a beszélgetést megkönnyítendőn, idomulni hozzá.
- És azért tudom, mert ott voltam.
Csak szavaim elhangzása után pillantok rá újból, meghagyva neki a lehetőséget arra, hogy arcomon a hazugság jeleit kutassa, illetve, még ha ez hideg csapadékként éri is, lássa, amint íriszeim nem sugároznak mást, mint az Isten tisztaságával bíró őszinteség.
Ezután várok. Mozdulatlanul. Rendületlenül. S ezekben a pillanatokban kicsit olyanná is válok, mint a szobor. A jelet, hogy imái meghallgatásra találtak, megkapta. Innentől már kezeim leveszem róla, adózva a szabad akarata, s a döntés szabadsága előtt, hogy él-e a hit ajándékával.


Outfit: Mennyei fény obszidián lepelben
» @ «
Music: This is gonna hurt by Sixx:A.M.