Nero Galdot (Nergal)

193 cm, 106 kg, a mellkasom körben 127 cm, a bicepszem 46 cm a csípőm 91,5 cm. De ezek csak körülbelüli adatok, hiszen ez mindig változhat. Az biztos, hogy izmosnak nézek ki. A hajam a vállamig ér, vagy kicsit tovább, nagyon ritkán fogom csak össze. Elég marcona kinézetem van, de azt mondják, hogy a mosolyom rémesen cuki, nem is óhajtok ezzel vitatkozni, nekem pont jó így. Szeretem a laza, mégis elegáns ruhadarabokat. De a sima póló, farmer viselése sem áll tőlem távol. Jah, igen és a legfontosabbról majdhogynem megfeledkeztem. Akad néhány tetoválás rajtam. Ezeket nem azért rakattam magamra, mert imádom, ha tűvel, vagy egyéb dolgokkal böködnek, az avatott szem észreveszi benne a jeleket, melyek ahhoz segítenek hozzá, hogy a földön elrejtsék a valódi külsőmet. Pedig az legalább ennyire dögös, ha valaki szereti a hentait.  

Egyszer elmentem pszichiáterhez, mert kíváncsi voltam, hogy az emberek miért járnak ilyenekhez, és azt mondta, hogy le kellene foglalnom magamat, valamivel, ami megnyugtat és kellően szenvedélyes, és találjak egy olyan hobbit, ami eltereli a figyelmem a munkáról, merthogy csak arra tudok gondolni, és minden tettem, minden mondatom, lélegzetvételem azért van, hogy a munkám elvégezzem. Aztán néhány alkalom után megmutattam neki a munkám, és elmeséltem, hogy ez a hobbim is. Hiszen nincs is jobb, mint ártatlanokat Pokolra taszítani. Elvégre sokan vagyunk, de nem vagyunk elegen! Még jó, hogy az otthon hidegében, vagy melegében mindig találok újaknak helyet. Időnként valóban elgurul a gyógyszerem, de isten látja lelkem – hangos röhögésben török ki, aztán az ujjbegyemmel el elmaszatolom a könnycseppeket a szemem körül, amiket a nevetés okozott. -  Szóval, nem vagyok ám, mindig rosszkedvű, és vérengzős, gyakran szoktam nevetni is, meg viccelődni is. A poénokat is értem, csak nem mindet szeretem. Oké, igaz, hogy előbb jár el a kezem, mint azt kellene, de az vesse rám az első követ… Nem, eszedbe ne jusson elhajítani, mert puszta kézzel tépem ki a karodat, csak a miheztartás végett, közlöm!
Ha üzleti ügyről van szó, akkor általában véve higgadtan állok a témához, és kellően megfontoltan döntök, azonban, ha valami balul sül el, nem kell feltétlenül neked okoznod a galibát, meg foglak ütni, és ez nem személyeskedés vagy hasonló, csupán nem vagy kivétel.  Természetesen el tudom játszani bárkinek a tiszteletet, ha az illető rászolgált, vagy az érdekem úgy kívánja, és ez a kulcsszó, csak azért mert létezel, és mert emberi lénynek vagy bármi egyébnek gondolod magad, még neked nem jár alanyi jogon. Ha pedig nőből vagy, akkor dőlj szépen hátra, tárd szét a lábad, és csukd be a szád! És ne gondolj olyan ostobaságokra, hogy csak azért, mert körbeudvarollak, te más vagy, mert nem!
Azt mondják az első benyomás fontos, de szerintem annyira nem, kivéve, ha túlságosan száraz, mert az még nekem is fájhat, bár viszonylag elviselhetően, szóval annyira mégsem számít.
De komolyra fordítva a szót, - egyébként, nem, a fenti sem volt vicc, - nem vagyok bizalomgerjesztő alkat, még akkor sem, ha épp a cukormázas oldalamat mutatom be, biztos lehetsz benne, hogy csúnyán át leszel ba@va, mert a manipulatív személyiségemhez simán belefér, hogy azt gondolják rólam, hogy kedves vagyok. A szabályok meg azért vannak, hogy megszegjék őket.

 Lélek elragadása (közvetlen Pokolra taszítás), erős mágia

Tudom, hogy mind azt várjátok, hogy meséljek nektek valamit Johnról. De már itt ki kell ábrándítsalak, nem fogok, mert Constantine nem a világ közepe. Inkább elmesélem napjainkat, hogy addig se unatkozzatok. Vagyis inkább a tegnapot.
Hangos reccsenés, ahogy a cipőm talpa közelebbi ismeretséget köt az egykor volt dílerem arcával. Az árulás az én világomban, olyasmi, ami nap, mint nap megtörténik, óráról-órára, de ettől függetlenül nem lehet egykönnyen átsiklani felette. Főleg nem, ha az illető engem árul el. Lüktet a testemben az adrenalin, ahogy újra és újra megtaposom, addig akarom csinálni, amíg az agyveleje a be ne festi, - absztrakt művészeteknek hódolva,- a koszos hangár padlóját.
- Nero, meg fogja ölni! – jön a hang a hátam mögül, és szeretnék, nem figyeli rá, nagyon szeretném, ha nem zavarnának közben, de végül is abba kellene hagynom, elvégre vendégeink vannak, magasabb körökből. Az más kérdés, hogy nagy a valószínűsége, hogy azért jöttek eltegyenek láb alól, de mivel egyelőre nem tettek semmiféle lépést, lehet, hogy megvárom, amíg valamit cselekednek. Mert ez is egy lehetőség, meg az is, hogy egyszerűen megszűnnek létezni, - némi külső behatás miatt, - de sajnos ez is csak időleges megoldás lenne, arról nem beszélve, hogy a földi világban szükségem van valódi emberi kapcsolatokra, az üzlet miatt.
Mindenesetre abbahagyom a tevékenységemet, hajam előre hullott tincséit, hátratűröm az ujjaim segítségével, és veszek egy nagy levegőt, míg megigazítom a zakómat, csak utána fordulok meg, és tekintek az öltönyös urakra. Tipikus maffia stílusban nyomják, a fekete nyakkendő sem maradhat el, a ruházatuk azonban furcsa szögben áll, arra már nem adtak, hogy átszabják, a fegyverek kényelmes eltakarása érdekében.
- Elnézésüket kérem, hogy így elragadtattam magam! – egy cuki mosoly kíséretében, visszasétálok a fotelomhoz, a nyöszörgő agonizálás közepette, mert a kis áruló rohadékban, maradt némi szufla, már csak egy vagy két erőteljes érintkezésre lett volna szükség, hogy végleg elhallgasson. Nem baj, ami késik, nem múlik. Igazán, nem is értem, hogy mi hasznuk van ezeknek abból, ha életben marad. Már tudom, hogy nekik spicliskedett, sok hasznát már úgysem vennék.
Kényelembe helyezem magam, újra ülök, bár a testem csak úgy zsong a felgyülemlett energiától, ami nagyon szeretne kiszabadulni végre, hiába a sok edzés, és súlyemelés, lehet, hogy hiperaktív vagyok olykor-olykor.
- Felesleges megölnie Thomast. Tudja, hogy csak olajat önt vele a tűzre. – közli a kopasz, és látszik rajta, hogy nagyon elégedett magával. Talán azért, mert nem végeztem az emberével, és úgy gondolja, hogy miatta nem, vagy talán azért, mert kap valami jutalmat, hogy kiderült, az a kis simlisség, ami miatt, most fújnak rám.
- Szopjál le! – szólalok meg, mire meg is változik az arckifejezése, és már idegesen matat a fegyvere után, de a testőreim is lépnek egyet előre, - itt megjegyezném, hogy egyéb iránt a két fiatal démon furcsán hat mellettem testőrként, tekintve, hogy több, mint egy fejjel alacsonyabb mindkettő-, fegyverrel a kezükben, mire én felemelem a kezem.
- Uraim, ez nem Önöknek szólt! – mosolyodom el, mintha csak bocsánatot kérnék, és rántok egyet a kicsikém pórázán, miközben a lábam mellett fekszik. Egyből feltérdel, az alvó pozíciójából, amiben eddig feküdt összegömbölyödve, és így láthatóvá válik a karcsú termete, hosszú szőke haja, és édes arca. Természetesen most már a legkisebb tiltakozás sincs meg felőle, tökéletes házi kedvencet neveltem belőle, aki csak arra vár, hogy parancsot kapjon. Az én gyönyörű kis hercegnőm, vagyis várjunk csak, lehet, hogy fiú, de lehet, hogy az az előző volt? Ah, nem is számít igazán, hiszen már készségesen be is térdelt a két lábam közé, hogy teljesítse a kívánságom.
- Tudják a pszichiáterem azt javasolta, ha dühkitörésem támad, azt próbáljam meg levezetni szexuális úton. – hangom kellemes, mély zöngével párosul, mégis, mintha csak egy bájcsevejt ejtenénk meg, oly könnyed, ahogy a kicsike játszadozik velem. Nagyon érti a dolgát, volt ideje megtanulni, hogyan csinálja gyorsan és hatékonyan.
- És? Bevált? – kérdi az, amelyiknek van haja, egy széles vigyor kíséretében. Szerintem nem hiszi el, amit lát, vagy csupán még nem volt hasonlóban része.
- Ezt tőle kellene megkérdezni, rajta teszteltem először az elméletét. – rátekerem lófarokba kötött haját a kezemre, és még mélyebbre nyomom magam benne. – Csak sajnos, ő nem élte túl a gyakorlatot. – teszem hozzá a tisztánlátás véget, majd szabad kezem kinyújtom, hogy helyezzék bele a whiskeymet, és kortyolok is belőle, majd a számtól elvéve, nyögök egyet.
- Ah! – elmosolyodom, és a legtöbben tudják, hogy általában nem boldogság miatt teszem, de ha mégis akkor nagy az esély arra, hogy valaki meg fog halni, vagy csúnyán megsérülhet. Mégsem ölhetek meg mindenkit, csak a legszükségesebbeket.
- Ez mennyei. – hangos röhögés a válasz, ahogy a kis cica elhúzódik, és visszahúzza a sliccem. Lehajolok hozzá, mintha csak egy csókod akarnék neki adni, de csupán kikapcsolom a nyakörvéhez erősített karabinert.
- Most játssz az Urakkal is! – suttogom a szájába, és a válasza, egy boldog cicamosoly, nyávogással vegyítve, én pedig alig várom, hogy bevesse tudását, és könnyűszerrel kivégezze őket. Hasznosak ezek a tetoválások, még a pokolkutyái is édes külsőt kaphatnak tőle. Jó választás volt, annak idején elrabolni a lelkét a készítőjének.
Az okozat:
Newcastle után úgy döntöttem, hogy miért ne folytathatnám a földi pályafutásom. Hiszen az emberek olyan könnyen elragadhatóak, és én az ártatlanok lelkét kedvelem a legjobban.
Az embereket pedig két dolog motiválja a jelenlegi világban. A pénz, ami van nekem is, hála annak a szintetikus cuccnak, amit árulunk. Egyszerű cukor van elkeverve egy olyan démon vérével, akinek a képessége, hogy eufóriát és hallucinációkat okoz.
A másikról pedig úgy tartják, hogy a szex, de valójában a szeret az, ami annyira vonzza őket, hogy képtelenek ellenállni a csábításnak. Jobban mondva annak a hiánya. Mert mindannyian tartozni akarnak valakihez, aki imádja őket, aki kedves velük. És oly könnyű, abba a hitbe ringatni őket, hogy bizony ők mások, ők különlegesek számomra. Pedig mind csak elragadásra váró lélek, és nincs nagyobb gyönyör annál, mikor szembesülnek a végükkel.
Oh, és John, tudom, hogy keresel, de te tudod, hogy mit is kell keresned valójában? A keleti parton már felépítettem a bázisom, és most, hogy az ország közepe is megvan már, jöhet a nyugatipart. A drog pokolra taszít. A szexszel pedig a legegyszerűbb dolog betegségeket széthinteni a világban.
Ezt a hobbit nekem találták ki. NERo GALdotnak, vagyis Nergalnak.