Damnare Libro - Charlie&Nero

Könyvek, könyvek, könyvek! Miért nem lehet találni egy halandót, akinek benne van a fejében minden tudás? Miért kell nekem elmennem egy könyvesboltba, hogy megszerezzem azt a tudást, amire szükségem van? És miért nem lehet csak szimplán kaput nyitni a pokol és a föld között valami egyszerűbb módon, hogy bárkit áthozhassak, mint ezernyi írásjel, és makogás, amikor erre nekem hirtelen szükségem van?
Ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben, miközben utolsót rúgok az előttem fekvőbe. Mondják, hogy a földön fekvőbe nem illik belerúgni, de ki foglalkozik az illemmel? Mikor kidühöngöm magam végre, persze nem teljesen, de azért életben akarom hagyni, mert kell az ereje, hogy megidézzen nekem valakit.
De az is lehet, hogy csak át akar verni, nem ez lenne az első, de sebaj, elhozom neki a rohadt könyvét, ha annyira akarja, velem lehet alkudozni, bár így is úgy is bele fog dögleni, ez tény, lehet, hogy ő is tudja, de nem számít. Cicát itthagyom vele, had játszanak szépen.
- Nem eheted őt meg, Cica! – Tudom, hogy kicsit furcsán hat, hogy egy pokolkutyát Cicának hívok, de az eb nem hangzik olyan jól. Amúgy meg fogalmam sincs, hogy van-e rendes neve, de nem is érdekel. Örüljön, hogy a földön élhet, és játszadozhat a csontokkal, amiket elé vetek.
Lezuhanyozom, mert úgy érzem, hogy a fekália és húgy bűze beleette magát a bőrömbe, amit ez a pincében leművelt, hogy lehet szó szerint így beszarni egy démontól. Ezen meg nagyon jót röhögök magamban. De frissen vasalt fehér ingben és farmerban indulok neki a bolt felfedezésének, és miután négyen túl vagyok, kezdek bepöccenni. Lehet, hogy úgy vert át, hogy a könyv, amit keresek nem is létezik? Kitaposom a belét, aztán fonatot készítek a beleiből, és nyakláncként Cicának adom.
Nyitom az ajtót, ami felett megszólal a harangocska, le tudnám onnan szaggatni, az átkozottat, már az ötödik, ilyen nyavalya szól a fejem felett, de ha most sem találom meg, amit keresek.
- Jó napot! – Azért fő az udvariasság, mert ezzel előrébb leszek, ha meg akarok kapni valamit iziben. Egyébként is meg lehet hallani, hogy valaki bejön, mert amikor becsukod az ajtót, akkor is szól az a szar!
Beljebb is invitálom magam, mert egyelőre nem látok eladót. Remélem nem önkiszolgálós, mert nem óhajtom végigböngészni az egész kócerájt, egy megfakult lapú átokverte lapkötegért.

Érdekes köszönési forma, én ugyan árulok drogot, de nem személyesen, és biztos, hogy nem ilyen helyen tenném. Aztán végigpillantok az érkezőn, megáll a tekintetem a baseballütőn, és mosolyra húzódik a szám, sőt egyenesen huncut vigyorba inkább. Bele is harapok az alsó ajkamba, hogy ne röhögjek fel hangosan. Hogy mi mindent tudnék csinálni azzal az ütővel. Annyi helyre be lehet dugni, ami még csak meg sem fordul a kis hölgy fejében, ebben teljesen biztos vagyok.
- Biztosíthatom, hogy nem azért tértem be egy könyvesboltba, hogy drogot vásároljak. – A hangom mély, és mégis lágyan cseng, ahogy a mondat elhagyja az ajkaim, amin még mindig mosoly bujkál, ahogy lerakja az ütőt, csak akkor fintorodom el, amikor a tömjén szaga megcsapja a érzékeny orromat.
- Mint mondtam könyvet szeretnék vásárolni. – Mi másban tudna segíteni, egy fiatal lány?  Nem is értem miért így teszik fel a kérdést. Bár lehet, hogy még ártatlan, akkor örömmel vinném el a lelkét. Ki kell derítenem, hogy valóban az-e.
- Nagyon örvendek Licsi. Nero vagyok! – kezet nem nyújtok, mert ő nem kérte, és kitanultam az udvariassági formákat, ha már itt vagyok. A halandók annyira ostobák, hogy mindig bedőlnek a jó megjelenésnek, és a modoros viselkedésnek. Halvány fogalmuk sincs arról, hogy mennyivel könnyebb így bűnöket elkövetni.
- Yliaster Daleth Demonomicon című könyvét keresem. És Ön, kedves Licsi az ötödik könyvesboltom. Mondja, hogy megvan Önöknél. –Tudom, hogy ez viszonylag új könyv, de, ha ismereteim nem csalnak, márpedig nem csalnak, akkor egy nagyon is régi lélek írta, bár az okát nem ismerem, és nem is érdekel. Kell ez a könyv, mert azt mondta a kis mágus, hogy ezzel tud megidézni nekem valakit, akire szükségem van itt a földön. Bár szerintem nem hitte el nekem, hogy megvédem tőle. De nem baj, ha nem ő, akkor majd találok valaki mást, aki megteszi nekem, amire kérem.
Megdörzsölöm az orrom, mert egyre jobban irritál a tömjén szaga, olyan furcsa érzésem van, ami mélyről jön, és arra késztet, hogy nyissam ki a számat, aztán
- Hapcii... – Mégis mi az isten haragja volt ez? Nézek meglepődve a nőre, akit az imént telibe tüsszentettem, de én nem szoktam tüsszögni, ami azt illeti ez volt az első.
- Elnézést! – Ha már így képen köptem, illik bocsánatot kérni, de valahogy el kéne oltanom, azt a telibevert tömjént, hogy ne érezzem a szagát.

A vigyorom nem hagy alább, akkor sem, mikor az arcán megjelenik a sértődött kifejezés, ami azt illeti csak még inkább megmosolyogtat a dolog.
- Rossz napunk van? – Mondjuk nekem mindenképp, mert könyvesboltokba kell rohangálnom, ami, mint így utólag kiderült, baromira unalmas tevékenység, és cseppnyi élvezet sincs benne. Bár nem mondom, az itteni fogadtatás meglódította a fantáziámat.
- Nem élek velük. – Nem is próbáltam őket, az csak rontaná a gondolkodásképességemet, vagy olyan agyalágyulttá válnék, mint némelyik démon. Bár olyanok is kellenek, különben senki nem akarna parancsot teljesíteni. Szóval nem is olyan rossz, ha valaki szétbomlasztja az agyát.
- Érdekes dolgok miatt térhetnek be Önhöz egy „könyveboltba”. – Nyomom meg a szót, mert hol máshol lehetnénk. És ráadásul a tábla is azt hirdeti, hogy könyvesbolt, tehát könyveket árulnak. De mindegy is, nem az én dolgom, hogy mit ad el még fű alatt, én is megteszem a magam dolgát. És, ha ő meg illegális drogokkal kereskedik, nekem az is csak jó. Eggyel több lélek a pokolnak. Tökéletes kis sugalló lesz belőle, aki bűnbe vihet másokat.
- Igazoltatni is szeretne? Talán kegyed rendőr? – Nem szabad, nem ismerkedni jöttem, hanem, hogy megkapjam, amit akarok, így nem is felelek neki rendesen. Engem meg amúgy sem érdekel a vezetékneve.
- Na, végre! – talán kicsit indulatosabbra sikerül, a kitörő örömöm, hogy nem kell több papír közé besétálnom, az élet apró örömei, ha lenne lelkem most egy apró könnycseppet is elmorzsolnék a sikerem felett.
- A minap sikerült megáznom egy kicsit. – Aha, nem, de mindegy is, neki nem kell tudnia róla. Bár ha jobban körbenézek ezen a helyen, egy kezdődő boszorkánytanyának is elmenne, és milyen érdekes, még a könyvet is lehet kapni, ami nekem kell. Felettébb elgondolkodtató tény, és emiatt úgy döntök, hogy jobb is lesz, ha követem a kis hölgyet, ki tudja milyen képességek birtokában van. Talán átlát a szép új külsőmön.
Aztán felvont szemöldökkel figyelem, ahogy mezítlábasan, imbolyogva mászik fel a létrára, egy olyan könyvvért, amit én simán elérek létra nélkül. Így odaállok a lány mellé, és úgy nézek vele farkasszemet, mert most egy magasak lettünk.
- Tudja szólhatott volna, hogy segítsek. – Nézek rá egy fogpasztareklámba illő széles vigyor társaságában, aztán hátrébb lépek, és naná, hogy kiröhögöm. De a világért nem venném le onnan, miért törném meg a saját szórakozásomat, hogy mások szenvedését bámulhatom?
- Ez ám a kiszolgálás! – Megdörzsölöm az orrom, itt kevésbé viszket, a tömjén szerencsére előre szállt.

Felvont szemöldökkel figyelem a hirtelen rám ömlött ömlengést, a madarakról, meg csicsergésekről, meg valami új könyvről. Ami azt illeti engem a régiek sem érdekelnek az újak meg pláne nem, egyetlen könyv kell, az is csak szükségből, és nem pont nekem. Amúgy is elegendőnek ítéltem volna egy gyors nemet, hogy ugyan semmi baja, mint ahogy erre a felszínes kérdésre mindig felszínes válasz érkezik. Hát úgy néz ki ez itt már csak egy ilyen különc, nincsen ma szerencsém úgy érzem.
- Ühüm! – rendezem le ennyivel a két perces monológot meg a megjegyzését a drogokról, jelen pillanatban azok sem érdekelnek túlságosan. Már az üzleten kívül, de azt meg már egy ideje nem személyesen intézem, hát mire vannak az alacsonyabb rendű démonok. A könyv megkeresését persze nem bízhattam rájuk, mert nem vagyok meggyőződve arról, hogy tudnak egyáltalán olvasni. És akkor el is érkeztünk a hátrányaikhoz.
- Értem! – Ezek szerint nem csak az emberek tényleg nem tudnak olvasni, hát körülbelül átérzem a lány helyzetét, szerintem a démonjaim is hasonlóan keresnének könyvet. Ékszerboltban, cipőboltban vagy épp egy étteremben, ezért van, hogy magadnak kell dolgokat megcsinálni.
- Érdekes magyarázat, és még el is hinném, ha most jöttem volna le a falvédőről, és nem lenne borzalmas hazugságszaga a dolognak. – Viszont kíváncsivá tett, hogy mit ért az alatt, hogy nem átlagos ember? Mert a jelek szerint a kis hölgy sem átlagos ezek szerint.
- Most inkább csak döntse el, hogy eladja a könyvet vagy sem? – Teszem fel utoljára a kérdést, mert ha nem adja el, akkor egy könyvesboltossal kevesebb fogja koptatni a föld utcáit, nem tart semeddig kitekerni a nyakát, olyan kis vézna az egész teremtmény.
- Mert nem mintha nem mondhatnám meg a nevemet, de elég gyanús, hogy ennyire tudni akarja, így még véletlenül sem óhajtom elárulni.  – Szögezem le csak a miheztartás végett, mert több mint furcsa, ha még hazugságra is vetemedik miatta. Vagy lehet, hogy csak randira akar hívni? Erre azért csak ráncolódik a szemöldököm, mert az emberek nagyon furcsák tudnak lenni.
- Vagy esetleg szeretne elkölteni velem egy romantikus vacsorát? – Vigyorgok rá magabiztosan, mert sose lehet tudni, lehet, hogy csak nem meri nyíltan felvállalni, hogy tetszem neki, sok mindenkinek tetszem, fene az ízlésüket. Nekem az eredeti formám sokkalta inkább kedvemre van, ez olyan törékenynek hat a szememben, bár övékében nem.
- Nem kérek teát! – Amúgy sem iszom semmilyen löttyöt, csak kávét, annak jó az íze, kellemesen keserű, és erős, meg a forró még marja is a torkot, bár nem vagyok mazochista hajlamú meglehetősen jó érzésnek tartom.
- Szóval nem vagyok segítőkész? – Mondjuk lehet abban valami, amit mond, mert tényleg nem vagyok, de azért csak egyszerűbben elértem volna, minthogy ő felmásszon, szinte zsigerileg éreztem a félelmét, pedig alig lépett fel három fokot talán.
- Nem, én egy rózsaszín elefánt vagyok! – Most már nem csak gyanús a kis hölgy, még jó, hogy felkészültem hasonló kérdésekre, és tudok úgy nézni rá, mint egy idiótára. Mondjuk bárkire tudok úgy nézni, mert szerintem tényleg azok, szóval ez nem nagy színészi képesség.