Nyurga termetű, a cingárság és a szikárság határán egyensúlyozó férfi. A megjelenésén látszik, hogy nem végez túl sok testmozgást, de van olyan szerencsés, hogy ez nem bosszulja meg magát a hasán lerakódott zsírpárnák képében.
Sötét haj keretezte arcából két sötétkék szem mered ki. Tekintete általában elég átható és a legtöbb személy számára nehezen állható.
Ruházkodásában kedveli az egyszerű és már-már olcsó eleganciát, általában öltönynadrágot, inget, nyakkendőt és olcsó bőrcipőt visel.
Nick alapvető jellemvonása a tudásvágy, ami képes igen szélsőséges formákban megmutatkozni. Gyorsan tanul új varázslatokat és szertartásokat, könnyen átlátja az idegen nyelven leírt szövegek belső logikáját.
Ehhez igazodóan kiváló megfigyelő képességgel rendelkezik, amit nem csak a mágikus kutatásokban, hanem az emberekkel való érintkezésben is könnyedén fel tud használni.
Bár túlságosan egészséges módon van kapcsolatba az érzelmeivel, de a megfigyelő képességével és ösztönös intelligenciájával képes felderíteni mások érzelmeit és ezeket kihasználva manipulálni az adott személy.
A túlzott tudásvágyából, érzelmi hidegségéből és intelligenciájából adódóan jellemző rá a szélsőséges birtoklási vágy, ami mind a varázslással kapcsolatos dolgokban, mind az emberi kapcsolataiban megmutatkoznak.
Pont ez a jellemvonása állította szembe őt Constanine-nal és ültette el a fejében azt a rögeszmés tévképzetet, hogy a brit mágus csak azért férkőzött be a bizalmába, hogy mindenéből kiforgassa őt.
Te mit tennél, ha valaki beszivárogna az életedbe és módszeresen elvenne mindent tőled amit elértél, majd köszönetképpen a Pokolra küldene?
Dühös lennél? Ingerült? Haragos? Bosszúszomjas? Úgy éreznéd átvertek téged?
Látom, látom. Ugyan már Nick, csak eltúlzod. Hisz nincs olyan ember, akit ne vert már volna át egy közeli barátja. Engedd el!
Könnyű annak beszélni aki nem húzott le huszonegy ezer évet a pokolban. No most már felkeltettem az érdeklődésedet?
Fizess nekem még egy italt és elmesélem neked életem történetét.
Mit állsz még itt? Hozd azt az italt!
Na máris jobb.
Szóval ott tartottunk, hogy elmesélem neked az életemet.
A kölyök korom nem volt nagy durranás. Egy középosztálybeli apa és egy munkássorból kitörő anya egyetlen gyereke voltam, bár ez nem látszott meg az életkörülményeinken. Apámnak megvolt az a rossz szokása, hogy rosszl ítélje meg a lóversenyek esélyeit, vagy későn dobja be a kártyáit, így sosem volt esélyünk kitörni abból a tisztes nyomorból, amiben éltünk.
Ez a fajta életvitel pedig olyan ellenpéldát állított nekem, aminek hatására eldöntöttem, hogy bármit megtanulok, csak ne kelljen ebben a depresszív középszerben tengetni a napjaimat.
Kölyökként egész jó kézügyességem volt, így tiniként gyakran próbáltam az utcán néhány egyszerűbb bűvésztrükkel keresni néhány bankót, hogy olyan dolgokra költsem, amiért a korombeli kölykök szoktak perkálni. Sör, cigi, a kenőpénz a kidobónak...
Bár jól ment a tanulás, mégis fel kellett ismernem, hogy nincs esélyem bejutni a főiskolára. A vehemens szorgalmamon kívül nem sok mindent tudtam felmutatni, amiért ösztöndíjat kaptam volna, apámat ismerve pedig egy centtel sem tudta volna támogatni a főiskolai létemet.
Elég elkeserítő volt a helyzetem és az sem segített túl sokat a dolgon, hogy tizenévesen, a hormonok rohama között kellett rájönnöm, hogy bizony nem csak a kerekdedebb formák szaporítják meg a pulzusszámomat.
A nyárspolgári családommal ezt a témát féltem megbeszélni és az sem segített a dolgom, hogy apám nyíltan homofób megjegyzéseket tett olyan emberekre, mint Elton John, vagy Freddy Mercury.
Aztán beütött a krach. Nem tudtunk fizetni az egyik uzsorásnak, akitől apám pénzt vett fel és felgyújtották a bérházat, amiben laktunk.
A szüleim mindketten bent égtek és valami ostoba gyerekvédelmi otthonban kötöttünk volna ki, ha Zatanna nem veszi rá az apját, hogy vegyen a szárnyai alá.
Ez a hollóhajú lány volt azon kevesek egyike, akit barátomnak mertem nevezni. Az apja, Giovanni meg elég extravagáns szerzet volt, de hálás voltam nekik, hogy gondomat viselték.
A velük eltöltött idő alatt Zatanna olyan behatással volt rám, ami sokáig eltérítette figyelmemet a szögletesebb formákról, Giovanni pedig maga mellé fogadott bűvész- majd varázslóinasnak is.
Fordult velem egyet a világ, amikor megtudtam, hogy a mágia, a szellemek, tündérek démonok nem csak hogy léteznek, de könnyedén belesimulnak a mi világunkba és csak avatott szemek tudják észrevenni a nyomaikat.
Giovanni által olyan dolog került a kezembe, amivel tényleg szavatolni tudtam, hogy nem egy kispályás nyárspolgárként fogok meghalni.
Huszonhat éves koromra már teljes értékű mágusként és ördögűzőként terjedt el a hírnevem New Yorkban és Zatannával együtt vezettük a Feledés nevű okkult körökben nagyon is népszerű bárt.
Aztán ütött be a ménkű.
Jól sejted.
John Constantine.
Akkora pofával és annyi szegeccsel a bőrkabátján állított be hozzám, hogy tanítsam, hogy egyből elküldtem volna a francba, ha nem akkor kezdődött volna Zatanna műsora a színpadon.
Életem legrosszabb döntése volt, hogy az előadás végig engedtem beszélni.
Lehet, hogy akkor hamarabb kerültem volna a Pokolra, de legalább nem kellett volna megérnem azt, hogy hátba szúr. De amilyen mázlista, Constantine-nak összejött, hogy megmentse az irhámat, én pedig hálából megengedtem, hogy nálunk hédereljen.
Életem legnagyobb hibája volt. Ezt kénytelen vagyok beismerni.
John eleinte olyan volt, mint egy kedves barát és mindhárman a lehető legnagyobb szeretetben és békében éltünk, miközben együtt tanultuk a mágiát és harcoltunk a Hideg láng szektával.
Az utóbbi afféle családi örökség volt, mivel Giovanni nagy ellensége volt ez a varázsló-koven és nekünk se hagytak békét.
Keresvén a módot, hogy miként tehetnénk szert annyi erőre, amivel elkergethetnénk ezeket a feketemágusokat egyre inkább a kutatásba feledkeztem és nem értettem, hogy Zatanna és John miért nem képes ugyanilyen erőbedobással kutatni.
Úgy éreztem kezdenek eltávolodni tőlem. Miközben én egyre csak gyarapítottam a tudásom, John kivetette a hálóját Zatannára és sikert sikerre halmozott a Hideg lánggal szemben.
Ritka és ismeretlen új érzés fogott el engem, amit nem tudtam hova tenni. Dühös, csalódott és elkeseredett voltam, amiért ez a brit senkiházi mindent elvesz tőlem, amiért keményen megdolgoztam: A hírnevemet, a klubot, Zatannát. Ezek mind engem illettek volna.
A tudásvágyam lassan átfordult bosszúvágyba és lepaktáltam a Hideg lánggal.
Nem teszek ellenük semmit, ha segítenek Constantinet eltüntetni a képből. Örökre.
Sikerült is átvágnom Johnt, de Zatanna elrontotta a dolgokat, amikor a rossz férfit választotta.
A mágia kiszakította a lelkemet a testemből és egyenesen Pokolra szálltam.
Az utolsó dolog, amire az első életemből emlékszem, hogy John lerángatja rólam a védő varázslatokkal gazdagon ellátott ballonkabátom és magára kanyarintja.
Odalent pedig az örök kínzás várt.
Nem. Nem fizikai értelemben. Annál sokkal rosszabb volt.
Képzeld el, hogy huszonegy ezer évig azt kell játszanod, hogy az a személy vagy, aki elvett tőled mindent. Számtalanszor megmented a világot, olyan ereklyékkel kerülsz kapcsolatba, mint az Excalibur, vagy a Végzet lándzsája és a dicsőség nem téged, hanem azt a mocsok John Constantinet illeti.
Se éjjeled, se nappalod nem telik el úgy, hogy az orrod alá ne dörgölnék, hogy az a szőke manchesteri mocsadék sokkal értékesebb nálad. Az aki csak kihasználja a kínálkozó alkalmakat és nem dolgozik meg semmiért.
Akkor még nem láttam, de valami előnyöm származott nekem is ebből a végeláthatatlan kínzásból.
Amíg Constantineként kellett "dolgoznom" elég sok új dolgot tanultam és felfigyelt rám egy igen jelentős démon is.
Bemutatott egy kislánynak, akit Astrának hívtak és elmesélte, hogy John hatalmas egoja miatt került a Pokolba, majd alkut ajánlott nekem.
A nagy helyzet az, hogy Constantine lelke az övé, de közvetlenül semmit nem tehet azért, hogy megrövidítse az életét. A hangsúly a közvetlenülön van. Viszont ha valaki elintézi ez az angol surmót, akkor azt gazdagon megjutalmazná.
Tudtam, hogy Nergál egy ügyes manipulátor és abban is tisztában vagyok, hogy megpróbál átverni, de a tény, hogy újból a fizikai világban lehetek és bosszút állhatok Constantineon már elég volt ahhoz, hogy igent mondjak.
Találni fogok rá módot, hogy Nergál ne tudjon visszacibálni a Pokolba, Johnt pedig a helyemre küldöm.
Csak nem ijesztelek meg ezzel? Ugyan már Mary. Téged nem foglak bántani. Hiszen te is csak egyike vagy John áldozatainak...
Kezdőlap
