Lucinda & Nick - Balkézről jött jószerencse

Mit is fog csinálni elsőnek az az ember, akit majdnem huszonegy évezreden keresztül kínoztak a Pokolban, majd visszatért az élő világába?
Szerintem bárkit meglepne, hogy az első dolgom egy sör, meg egy emberes marhasült elpusztítása volt.
Elvégre újra élek és mennyire snassznak tűnhet az, hogy nem vetem bele magam az élet olyan nagy örömeibe, mint pár órányi felszabadult bujálkodás egy szép nő, vagy egy vonzó férfi karjai között. Esetleg John Constantine grillsütésre való előkészítése.
Tudom, hogy meglepő, de nem sietem el a dolgaimat. Túl régóta nem ettem és ittam semmi tisztességeset, a több évezrednyi éhség pedig a Maslow-piramis alsóbb rétegeiben van, így előbb kielégítendő szükséglet, mint a bosszúszomj.
Sejtem, hogy ezzel lelomboznám az ismerőseimet, de ha az ember azért jött vissza, hogy revansot vegyen, akkor legalább ne üres gyomorral álljon neki a vendetta beteljesítésének.
A sülthöz kért korsó sörhöz gyorsan csatlakozik még néhány testvére és mire észreveszem magam, már beesteledett és helyes egyetemista lányt szórakoztatok néhány egyszerűbb kártyatrükkel.
Hiába a nehezen kopó ifjúság átka.
Nem tagadom, bevettem néhány apróbb trükköt, hogy könnyebben legyen a dolgom, de ki róná fel ezt nekem, ha mágia nélkül is hasonló végeredményre jutottam volna? Legalább a Földön töltött új életem első éjszakája nem fog eseménytelenül telni.
Elég későn ébredek meg és nagyon csodálkozom, hogy nem rémálomból riadok fel az éjszaka közepén. A szoba függönyein keresztül sikertelenül próbál betörni a napfény, de mégis vannak olyan fényviszonyok, hogy a félhomály és a nappali világosság közötti halvány határon lavírozva látható legyen minden a szobában.
Felülök az ágyban és körbenézek.
Tipikus egyetemista lakás, sok könyvvel és még több fotóval, amin egy csinos barna lány és egy pufókabb szőke szerepel. Utóbbinak a behízáson kívül egészen hasonlít az arca a tegnap esti trófeámra.
Talán a testvére lehet, vagy valami közeli rokona.
Gyorsan felrángatom magamra a ruháimat és óvatos léptekkel körbejárom a lakást.
Több hasonló fotót is találok kirakva, de sehol semmi jele annak, hogy az aranyhajú és gyémánttorkú hódításom is itt lakna.
A konyhába érve fogad új életem első hullája és a válasz, hogy miért hiányzik a kis szőkeség létezésének minden nyoma a lakásból.
Legalábbis nagyon kevés esélye van annak, hogy teljesen megegyező kúrvarratta legyen ennek a túlsúlyos nőnek és annak a csinos cicababának.
A test mellett egy az a nyaklánc fekszik, amivel olyan csábosan játszott több kortnyi ital között. Csak a benne lévő gyémánt már szépen elszenesedett.
Ezek szerint valami varázsbizsu lehetett.
Próbálom a képességeimhez mértem lehelyszínelni az esetet, de túl sokra nem jutok, így ideje elővennem azt a temérdek tudást, amit a Pokolban szedtem fel és megidézni a lány szellemét.
Úgy tűnik elég jó humorérzéke van, bárki is találta ki, hogy feltámasszon. Pokolbáli víg napjaim alatt elkövetett Constantinekodásomat az élők világában is folytathatom...
Egy ige, néhány nyugtató szó és pár percnyi összefüggéstelen hablaty után kapok egy címet, ahonnan a bizsut vásárolta.
Ideje lesz fognom egy taxit és kicsit ráijeszteni erre a varázskufárra...

Heaven's a lie

Nick, Lily & Lucy

Csak tudnám, mit keresek én itt… Kivételesen nem a nagy egzisztenciális kérdéskörről van szó, egyszerűen csak nem tudom, miért várok még mindig a vevőmre. Valamiért sokat késik, nem szólt, én meg nem léptem le még, mikor nem szoktam megvárogatni senkit, aki tőlem akar valamit és nem szól előre. Rengeteg életem van, de nincsen nekem erre időm, megannyi potenciális egyéb vevőtől és megbízótól esek el, mert várok valakit. Ennek ellenére nem megyek el, csak bezárkózok és nekiülök egy kicsit tanulni és rendezgetni a cuccaim között.
Van egy külön raktáram kicsit kijjebb a város szélén, amiben mindent tárolok, amit nem akarok ilyen-olyan okok miatt a lakásomban tartani. Van itt felhalmozott tartalék apokalipszis esetére, eladásra szánt régi vackok és varázstárgyak, a kevésbé használt könyveim, egyéb felszerelések, régebbéi életek emlékei, amiket meg tudtam menteni. Bárki is kinézné belőlem, mennyire szentimentális tudok lenni? Igazából nem tartom többre a múltat, mint a jelent, de hát valamihez ragaszkodnom kell, különben én is megőrülök és nem akarok bizonyos dolgokat elfelejteni. Talán ez még elnézhető nekem.
Általában a lakásom is sokszorosan le van védve, ez a hely meg pláne. Olyan dolgokat tárolok itt, nem is keveset, amik potenciális veszélyt jelentenek a hozzá nem értőre. Sok esetben még én sem tudom pontosan, mit csinálnak. Van, amit hatástalanítok és úgy adok tovább, van, amit pedig értékesnek találok, úgy adom tovább, ahogy hozzám került. Még a szolgáltatásaimat is innen szoktam intézni. Pont ezért rendesen le van védve és ellenőrizve a hely, nem akarok meglepetés vendégeket. Valamiből nekem is meg kell élni, és igyekszem jól cselekedni, amikor csak lehet. Úgy sem megyek a pokolba, de azért a biztonság kedvéért rendszeresen gyónok egy beavatott papnál.
Elmerülve a zenémben járkálok körbe-körbe és rámolok a ládákban, nem hallom egyáltalán, hogy megszólalna a riasztó berendezés vagy valaki be akarna törni az épületbe. Nem számítok itt semmilyen meglepetésre, ez az én terepem, nem sokan ismerik ezt a helyet.

Outfit@Music

Az a nagy helyzet, hogy ritka pipának kellene lennem mégsem vagyok az. Meghalt egy nő, akivel igen kellemesen eltöltöttem az estémet. Ezt az esetek többségében csak akkor venném igazán a lelkemre, ha lett volna valami érzelmi kötődésem is hozzá. Ennek hiányában viszont csak két dolgot érzek.
A gyereki dacosságot, amiért elvettek tőlem egy igen sok élvezetet nyújtó játékot. Ez a kevésbé kezelhetetlen érzelem. Sok már hal van a tengerben ahogy mondani szokták. Egy olyannak mint nekem meg még válogatni sem kell, mert szinte mindegy, hogy kerek, vagy szögletes, csak csinos legyen.
Felszínes lennék? Nem tagadom.
Az elvesztett játékszer feletti érzett szomorúság mellett azonban sokkal hevesebben csap fel bennem a tudásszomj.
Ez az én igazi áldásom és átkom.
Vajon miféle varázslatot zártak abba a csecsebecsébe? Csak megcsalta az érzékeimet, vagy tényleg átformálta a viselőjét? Mivel érte el, hogy a hatás ilyen sokáig tartson? Vajon emiatt volt olyan érzésem az este folyamán, hogy még akkor sem vagyunk egyedül, amikor előttem térdelve a szájára vett?
Csupa olyan kérdés, ami úgy piszkálja az elmémet, mint egy fogak közé ragadt húscafat, ami minden egyes piszkálásra egyre mélyebben beágyazza magát a két őrlő közé.
Ezek a kérdések forognak végtelenül követve egymást a fejemben, miközben a taxi ablakán meredek ki.
Los Angeles mindig pezsgő látképe valamennyire lenyugtatja a lázas elmémet. De ha tényleg őszinték akarunk lenni, akkor most minden látkép lenyugtatná az elmémet. Az egyik előnye annak, hogy jó sok időt eltöltöttél a Pokolban. Sokkal jobban fogod tudni értékelni a hétköznapi dolgok szépségét. Még akkor is, ha az történetesen egy óriási metropolis szinte belélegezhetetlenül szennyezett levegővel.
A taxi lassan, szinte alig észrevehetően kúszik be a járdaszegély mellé. Most jönne az a rész, hogy fizetek, de frissen felélesztett amerikai állampolgárként erre valahogy nem szeretnék sokat költeni. A visszapillantó tükrön keresztül belenézek a sofőr szemébe és hipnotikus szuggeszióval elültetem a fizetés emlékét az elméjében.
Pislog kettőt, majd megköszöni a borravalót, miközben kiszállok.
Különösebben nem bántja a lelkiismeretem ez az apró kis csel. A nap végén a jattból úgy is vissza tudja pótolni.
Nem éppen a legpatinásabb negyedben lakik ez az ereklyekufár, de a csóró mágus ne panaszkodjon.
Most már csak azt kell kitalálnom, hogy pontosan melyik épület az övé.
Hanyagul az egyik falnak támaszkodok és rágyújtok egy cigire.
Bár elviekben a tüdőm olyan patyolat tiszta, mint egy újszülötté, nem kap el a friss dohányosokra jellemző heveny köhögőroham, hanem már régi ismerősként üdvözli a testem a kátrányfüstben fürdetett nikotint.
Két slukk között egy varázsige segítségével megbájolom a dohányt, így annak égő füstje már nem fog engedelmeskedni a természet törvényeinek és a legerősebben koncentrálódó mágikus erő felé fog szállni.
Ami esetünkben az a személy, illetve az a brutális mennyiségű varázstárgy lesz, amit a közelben tárol.
Különösebben nem késztet pislogásra, amikor a közelben lévő raktárépület felé száll a füst. Nem éppen a legkreatívabb rejtekhely egy varázskufárnak, de nincs miért hibáztatni.
Körbejárom az épületet és próbálom felmérni, hogy miféle védőmágiával lehet ellátva.
Nem kell annyira hülyének nézni, hogy elfelejtsem feltételezni egy mágikus talizmánokkal teli raktár esetleges mágikus védelmét.
Miközben ezt csinálom ismét csak elkap az az érzés, hogy valaki figyel. Nem hiszem, hogy valakit rám állítottak volna odalentről, hogy ellenőrizzék minden lépésemet, így különösebben nem izgulok. Egy vasárnapi kultistával, vagy egy kósza démonnal még letolt gatyával is elbánok.
Ahogy szondázom az épületet egyre több információ kerül a birtokomban. Csapda varázslatok, jelenrögzítő jelek, erőtompító mágiák és számos hasonló óvintézkedés biztosítja, hogy aki bejutott az lehetőleg nem jöjjön ki egy darabban.
Keményebb dió lesz ez mint gondoltam, de nem lehetetlen.
A raktár egyik rakodó bejárata előtt nekitámaszkodok a rétegelt fémajtónak, tetetvén, hogy rosszul vagyok, az előadás közben pedig gyorsan felskiccelek egy mágiatörő jelet a lemezre.
Fenntartva az rosszullét álcáját arrébb tántorgok, majd várom, hogy a jel működésbe lépvén fellökje az ajtót.
Most fog kiderülni mennyire rozsdáltam be az odalent töltött idő alatt.

Heaven's a lie

Nick, Lily & Lucy

A vevőt lassan elengedem, nem érdekel már, akármi is lenne a kifogása vagy akármivel is akar megvezetni vagy kifizetni. Így járt, ennyire nem vagyok türelmes emberekkel szemben. Viszont legalább kihasználom, hogy itt vagyok és dolgozom ezen is egy kicsit. Vannak rakodó embereim és hasonló bérenceim mindenféle adhoc munkára, de a legtöbb dolgot én magam intézem pusztán az egyszerűség és kikezdhetetlenség miatt. Minél kevesebb a megbízhatatlan emberi tényező, annál jobb nekem. A tapasztalat sokmindenre megtanít.
Már egy ideje zenével a fülemben elmerülve rendezgetem a ládákat, amikor végre felfedezem, hogy a biztonsági rendszer már ki tudja mióta vijjog. Azonnal dobom is el a fejest és szaladok a képernyőkhöz, amik a kamerák képeit közvetítik, a hajam csak úgy lobog utánam. Mégis ki akar itt és mit? A rendszerem mágikus része azt jelzi, hogy nem is kis hatalom birtokában van, aki be akar hatolni hozzám, én pedig nem igazán akarok most egy nagy, de még egy közepes ágyúval sem összefutni. Bár nem látszik rajtam, tudok valamelyest verekedni, tanultam korábbi életeim során, hogyan kell harcolni és a mágikus képességeim is helyükön vannak, de azért mégis. Nem vagyok éppen egy Fekete Kanári.
Kapkodós keresgélés után végre kiszúrom a kabátos alakot, aki a raktáram körül somfordál. Láthatóan rosszul van, viszont senki más nincs a környéken, aki beindíthatta volna a jelzőrendszert. Amint megvan, rohanok is tovább. Eltűntetem a különböző varázstárgyakat, amiket rendezgettem az imént a ládáikba és magamhoz veszek egy-két fegyveként használhatót közülük. Hallom az egyik raktárajtót nyitódni. A még mindig aktív csapda remélhetőleg meg fogja lepni valamelyest, de arra is vannak ötleteim, ha esetleg fel lenne rájuk készülve.
Ötletem sincs, ki küldhette, de messziről bűzlik rajta a pokol befolyása. Innen nem tudok megmondani eleget róla, de mindenképpen felkette az érdeklődésemet, honnan is szalajthatták ezt a szerencsétlent, aki éppen engem szemelt ki.

Outfit@Music

Kissé túlságosan kilencvenes évek közepi megoldás, hogy csak úgy rátöröm az ajtót erre a dealerre, de sosem volt túlságosan stílusom az olyan udvariassági formák használata, mint a diszkérét kopogtatás és annak jólnevelt megtudakolása, hogy lakik-e a ház egy mágikus ereklyékkel csencselő orgazda.
Hívhatjuk türelmetlenségnek, arroganciának, vagy csak egyszerű az ego diadalának a célratörés felett, de jobb szeretem bejelenteni az érkezésemet.
Elkapom a mágikus kisülés erejétől levegőbe röppenő ajtó alját és a fejem fölé emelem, majd belépek a kívülről egész átlagosnak tűnő raktárba.
A mozgásomban már nincs semmi jele a tetetett rosszullétnek, szálfaegyenes gerinccel és lassú kiméret léptekkel megyek előre miután elpöcköltem a cigaretta csonkját.
Salgó polcok, faládák, annyi csomagolóanyag, amivel egy egész múzeumi állományt törésbiztossá lehetne tenni és néhány biztonsági kamera.
Egyedül a két polc közé felakasztott láncról alálógó ismerősen véres kampó az, ami valahogy kilóg a sorból.
Túlságosan ismerős számomra az a ritmikus hang, ahogyan a fenőkő mozog a nyúzótőr pengéjén és a padlón kopogó patás lábak keltette zaj is rossz emlékeket idéz fel.
Magam sem tudom hogyan, de egy tizedmásodperc múlva már kampón lógok és Valanorxis ismerős pofája vigyorog rám, ahogyan már már kéjesen húzgálja a tőre pengéjét a mellkasomon ügyelve arra, hogy ne vágjon meg (nagyon).
Ha nem az lennék aki vagyok, akkor meg is adnám magam, de nem véletlenül én lettem Zatarra egyik leghíresebb tanítványa.
Minden valószerűnek hat. A pokoli kínzókamrámmá lassan átalakuló helység, a perverz örömöt sugárzó pofa ami a velem szemben álló démon vág, a tőr hegyén barnuló alvadt vér foltjai. Sőt még a lánccsörgés is. Egyetlen egy dolgom csúszik el az egész illúzió: Ahhoz képest, hogy egy láncra vagyok fellógatva nem igazán akaródzik érezni a fájdalmat, amit a bőröm alá bevágott kampónak és a mellkasom előtt táncoló pengének kellene okoznia.
Ügyes varázslat, ezt meg kell hagyni, de csak olyan emberek ellen készült, akiknek a legnagyobb félelme, hogy nyilvánosan kell beszélniük, vagy visszautasítja őket életük szerelme.
Egy gyakorló mágushoz azért sokkal több kell ennél.
- Sit ad imaginem veritatis - mormogom magam elé a varázsigét
A lánccsörgés abbamarad, elmosódik Valanorix képén az a mosoly, amit a kínzás okozta kéj csal az arcára, majd a démon képe is lassan megfakul és átadja a helyét a sokkal hétköznapibb raktár helységnek.
Az első csapdán túl vagyok, de nem hiszem, hogy bárki is olyan amatőr lenne, hogy csak egy ilyen vészelhárító mechanizmussal próbálná megvédeni az árukészletét.
Nem tudom, hogy még mire kellene készülnöm, de azt igen, hogy miként kerülhetem el a csapdákat.
Belekotrok a kabátom zsebébe és előbányászok egy készletnyi varrótűt párnástól cérnástól.
Bár relatív házias vagyok, de nem Tézeusz labirntisbeli trükkjét próbálom megismételni. Ahhoz túl sok változóval kell számolnom.
Kiveszek egy tűt a párnából és belefűzök kábé tíz centinyi fehér cérnát, majd magam elé tartom.
- In qua periculi les revelare me? - mormogom magam elé a varázsigét
A tű egyre szélesedő köröket leírva kezd el lengeni, majd a mozgását lassítva jól láthatóan a függőlegestől eltérő szöget bezárva kezd el mutatni egy pont felé.
Teszek néhány lépést jobbra és balra is, hogy teszteljem a varázslat hatékonyságát.
A tű azonos irányba mutat.
Balról megkerülöm a salgó polcot, majd elindulok az iroda irányába, fél szememet mindig a rögtönzött vészdetektoron tartva.
- Akármennyire is úgy tűnhet, nem kakaskodni jöttem. - nézek bele az egyik kamerába a hely bérlőjének címezve a mondandómat - Az egyik csecsebecséd megölt ugyan valakit, aki egy szép emlékkel ajándékozott meg, de inkább az érdekel, hogy miként  zártál be olyan valószerű illúziót egy ékszerbe, ami még a tapintást is átveri.

Heaven's a lie

Nick & Lucy

Ha tehetném és lenne rá időm, most alaposan megszidnám magam, hogy ennyire amatőr hibát vétettem. Túloltúl biztonságban éreztem magam a területemen, nem is számítva nálam erősebbre és még a figyelmemet is elaltattam. Öreg hiba Ankhe... Lucy. Most Lucy. Szóval, öreg hiba Lucy, szép volt, jár a taps, akkor most kezdj is ezzel valamit.
A kamerákon kiszúrom az alakot, nem látszik különösebben veszélyesnek és démonnak sem, de ki tudja a mai világban. Az energiák viszont azt árulják el, hogy érti a dolgát és nem csapják be a kis trükkjeim, amit védelmi rendszernek hívok, mert alig pár perc után, hogy belelépett az első körbe, ki is ismerte a dolog nyitját. Ilyen az én szerencsém, olyannal kerülök szembe, aki nagyon is tudja a félelmét kezelni. Ritkaság az ilyen, egy kis tiszteletet ébreszt bennem, annak ellenére, hogy ilyen könnyen kijátszott. Na, nem baj, van még néhány ehhez hasonló még a raktárban.
Csodálkozom, hogy sikerül bemérnie ilyen egyszerűen, a dobozok és polcok tele vannak erősebbnél erősebb mágikus tárgyakkal, amik szépen elrejtik a jelenlétemet, de úgy tűnik, nem egy amatőrrel állok szemben. Hát jó, akkor kezdjünk veled valamit.
Az iroda ajtajára egy gyors mozdulatokkal és néma kréta segítségével záró kört rajzolok, ami mint egy ragasztós patkány csapda fogja meg a betolakodókat. Kap egy törés biztosítást az ablak is, legalább ennyivel védem magam. Aztán visszafordulok a képernyők felé, hogy lássam, merre jár. Még pár lépés és eléri a tűz szigillumot a padlón, ha nem vigyáz, és akkor elkapja a helyi beépített tűzoszlop.
Alaposan meglepődöm a hozzám intézett üzeneten, nem számítottam a "beszéljük meg" eshetőségre, nem így szokott ez működni. Kicsit habozok, mielőtt bekapcsolom a hangosbeszélőt és az elektronika által eltorzított hangom megszólal az egész épületben.
-Tibeti álcavarázs. Olajba zárják, illattal terjed -Csak ennyit osztok meg, nem adunk kimerítő választ annak, aki betörőt játszik és kikerüli a csapdáimat. Ezek szerint vissza tudott követni egy eladott árúm alapján és az rosszul sült el? Nem szoktam felelősséget vállalni a kis csecsebecsékért, általában csak tovább adom, ami hozzám kerül és közben még pénzt is keresek rajta. Általában mindenki okkult problémáinak megoldása nem fizet jól, én meg egy csóró egyetemista vagyok, valamiből élni kell. Na jó, ez erős túlzás, vannak egészen szép megtakarításaim, de tényleg elég sok varázstárgy gyűlt fel nálam, amikre van elég szép kereslet. Kíváncsi vagyok, mit fog erre lépni, megelégszik az információval és elmegy, vagy esetleg be is akar kopogni hozzám?

Outfit@Music

Furcsa dolog a tudásvágy. Sok másfajta ingerületet és érzelmet képes elfeledtetni az emberrel és sokszor csillapíthatja az olyan birtokló elme heves felindulásait, mint amilyennel én rendelkezem. Talán kissé túl erős kijelentés, de egy egészen jól fékező az olyan impulzusokat, amik valami túlságosan kegyetlen dolog irányába ragadnának el.
Az sem éppen elhanyagolható, hogy egy olyan személy épületébe törtem be a tudásszomj által hajtva, akinek nem egy érdekes trükk van a tarsolyában, ez pedig egyre jobban elnyomja az amúgy sem túl élénk bosszúszomjamat és még jobban beindítja az agyam ismeretekre éhező részének nyálelválasztását.
A cérnára fűzött tű továbbra is jól látható szögben eltérve a függőlegestől lóg alá a kezemből, miközben próbálok keresni egy biztonságosabb útvonalat a raktárt veszélyes labirintussá alakító mágikus csapdák között. A tű hirtelen egy heves fordulatot tesz az eddig mutatott iránytól eltérő helyre lendül, közvetlenül az előttem lévő tér felé mutatva.
Nem árt az óvatosság, elvégre egyre mélyebbre mászok be az oroszlán barlangjába.
Ismét belekotrok a zsebembe és előhalászok néhány kis címletű aprópénzt. Magam elé hajítok egy érmét és várom, hogy mi fog történni. Alig tesz meg egy métert a levegőben repülve, a padlón felizzik egy tűz rúna és gejzírként tör elő egy körülbelül ötven centi széles lángoszlop. Nem túl széles, de ahhoz épp elég nagy, hogy gátolja a folyosón való áthaladást egy átlag vállszélességű ember számára.
Az ilyen távolságból is képembe csapó hőmérséklet pedig biztosít arról, hogy a felderítésre használt érmére eredeti formájában már keresztet vethetek.
Reccsen a hangosbeszélő és egy gépiesre torzított hang válaszol a kérdésemre. Tárgyilagos és kimért, így még a szóhasználatból sem tudok arra következtetni, hogy milyen nemű illetővel van dolgom. Maga az információ, amit kapok azonban felettébb érdekes. A távol-keleten nem igazán dívott az illúziókeltés hagyománya, ezt pedig csak még érdekesebbé teszi a számomra ezt a varázslatot.
- Csak nem lett közkincs néhány nanda parbati varázstekercs, míg odalent nyaraltam? - veszek elő egy szál cigit és egy újabb érmét és ismét elhajítom, hogy lássam egyszeri vagy ismétlődő hatása van-e a rúnának
Az érme ismét aktiválja a tűzoszlopot, én pedig leküzdve a hő jelentette kellemetlenséget kinyújtom a karom és meggyújtom a lángoszlopon a rákkeltő élvezeti cikket.
- Tudom, hogy nem sokat ér a szavam, de igazán nagyra értékelném, ha lennél olyan kedves és átengednél a csapdáidon. - szippantom egy embereset a cigiből miután ismét belenéztem a kamerába - Nem járnál rosszul, ha megmutatnád miként hoztad össze ezt a varázst. Nekem is van egy-két olyan trükk a tarsolyomban, amit tudnál értékelni...

Heaven's a lie

Nick & Lucy

Egészen eddig magabiztos voltam a saját raktáramban, nem számítottam semmilyen vendégre, mert mindenkiről, még a kicsit nagyobb testű egerekről is szól a biztonsági rendszerem, ezért is fogom menekülőre azonnal, amint rájövök, nem vagyok egyedül. Remélem, hogy majd valamelyik csapda megfogja, de végső esetben verekedni sem vagyok rest.
-Bassza meg -morgom az orrom alatt, ahogy rájön a szigillum létére és nem is átall cigit gyújtani róla. Okos, azt meg kell hagyni, de azt nem szeretem, ha valaki nálam akar okosabb lenni. Őszintén szólva, nem vagyok hozzászokva, hogy nem vagyok legalább egy védett pozícióban, ha nem is enyém a helyzeti előny. És most nagyon is veszélyben érzem magam.
-Csak szeretnéd -mondom ismét a hangosbeszélő mikrofonjába. Nem lett közkincs, nem jobban, mint korábban volt, mert ezt nem kívülről tanultam meg és pláne nem a saját időmben. Mire nem jó, hogy nem csak fehérseggűnek születik néha az ember, hanem minden kultúrába, amit el lehet képzelni. És még ha emlékszik is azokra az életekre. Bár én magam sosem készítettem ilyet, tudom, hogyan kell. Épp csak a véletlen a Sors meg a hasonlók egybeesése volt, hogy pont egy ilyennel sikerül megtéveszteni a szerencsétlent. Talán sértett lenne, mert mert elvette tőle a játékszerét a trükkös ékszer? Ki tudja, de valami egészen idáig hajtotta és még a közelembe is próbál férkőzni miatta.
-Miért kéne hinnem neked? Honnan tudjam, hogy nem ölsz meg rögtön utána? -Ennek nagyon is megvan az esélye, az erős mágusok nem szokták szeretni a konkurenciát maguk körül. Los Angeles most meglehetősen tömött a varázshasználókat tekintve, kész csoda, hogy nem estünk még egymásnak és nem robbant még ki valami háborúféle. Főleg a Démondaddy-vel is a városban, még ha próbál is a játszmából kimaradni ezúttal. Nála sosem lehet tudni, mire viszi a dívasága.
-Tegyük fel, hogy ideengedlek. Mi a biztosítékod? -Meg kell valljam, csábít a beszéljük ki ötlete, de azért óvatos vagyok. Ha esetleg megunja a tűzoszlop próbálgatását, még kereshet másik utat a polcok között, vagy akár rá is jöhet, hogy nem tart a végtelenségig annak a pecsétnek az ereje. Mivel csak az én erőmből táplálkozik és nincs külső tőlem független forráshoz kötve, én pedig csak három vagy nég kitörésnyi energiát töltöttem bele. Ha esetleg eleget süti ki, simán átsétálhat rajta, amint nem pörköli le a borostát az arcáról.
Még szerencse, hogy az iroda külső fala már az utcára néz, legrosszabb esetben az lesz az egérutam.

Outfit@Music

Lassan már kezdem úgy érezni, hogy jobb lett volna egy csomag mályvacukrot és egy nyársat is hozni.
Legalábbis a gyomron környékén megjelenő közepesen érezhető, de határozottan jelen lévő ismerős érzés azt mondatja velem, hogy a mágia kimerítésének hosszan tartó folyamatát ki is használhatnám elemi materiális igényeim kielégítésére.
Az arcomat megcsapja a lángkitörés hője, ahogy ismét felé hajítok egy érmét, ami pillanatokon belül olvadt rézzé változik. A bagó füstje még kicsit kaparja a torkomat, miközben unottan nézem a láng lecsillapodását.
Még nem szokott hozzá az újjászületett testem tüdeje a kátrány, nikotin és füst keverékéből álló elegy kellemesen maró érzetéhez, de még néhány hétnyi aktív dohányzás és újból olyan leszek, mint annak idején.
Gondolom a pénzérmés és tűs trükköm meglepte kissé és éppen most realizálja azt, hogy nem egy Harry Potteren felbuzdult hülyegyerek szabadult be a raktárába, hanem egy olyan férfi, aki konyít nem keveset a titkos tanok művészetéhez. Az ilyen felismerés pedig kijózanító és egyben ijesztő is tud lenni.
A rövid válasz pedig nem is lehetne jobb indikátora annak, hogy a rejtélyes mágus gyorsan összeadta a kettő meg kettőt. Még akkor is, ha más érzelmet nem tudok kiolvasni a torzított megnyilatkozásból.
- Legalább nem kótyavetyélik el Rama Kushna titkait. - szippantok egy alaposat a dohányomból miközben megtisztelem a kamerát egy védjegyezett lélegzetelállító mosollyal
Bármennyire is gyűlölöm, de Constantinenal közös tulajdonságunk az arroganciával határos magabiztosság és ennek kevesen tudnak ellenállni.
De a lazán megeresztett megjegyzésem nagyon is fontos információhoz juttatott hozzá: Akárki is ez a személy nem kispályás.
Még az elvetemültebb misztikusok köreiben sem éppen gyakran emlegetett hely Nanda Parbat és az értetlenkedés hiánya arra enged következtetni, hogy a rejtélyes vendég látom nem jön zavarba ettől a névtől.
A következő pénzérme már nem aktivál semmit és a kezemben lévő tű sem akar makacsul a varázscsapda irányába lendülni.
Ez pedig azt jelenti, hogy biztonságos az út. Legalábbis néhány méteren.
Rágyújtok egy újabb szál cigire, miközben még mindig a tűt figyelem.
Nem reménykedem abban, hogy innentől szabad lesz az út, szóval jobb, ha nem lankad az óvatosságom.
- Jogos a kérdés. - küldök újabb mosolyt a kamerába - Én sem bíznék meg benned a te helyedben. De tudod mit?
Előszedek egy papírost, amin pár varázsszó elmormogása után megjelenik egy bonyolult rúna és a felrajzolásának pontos utasításai.
- Ezt a szigillumot Alister Crowley jegyzeteiből lestem el. - teszem le lapot a padlóra - Jól fog jönni, ha esetleg halottakból akarsz kicsikarni némi infót.
Visszamegyek a tűzcsapda helyére és kényelmesen leülök törökülésbe.
- A tiéd. Vedd jó szándékom jelének.


Heaven's a lie

Nick & Lucy

A hidegvérű mindenségét, francba is. Általában azért szoktam a háttérben és az árnyékok között maradni, hogy ne legyen egy nagy céltábla az egész életem, csak annyi információt osztok meg, amennyit feltétlenül muszáj. Így nem vagyok hozzászokva, hogy valaki közel van a szintemhez és rám pályázik. De gondoljunk erre is kihívásként. Régen volt utoljára olyan alkalom, hogy egy ember próbált elérni hozzám, vagy egy rendes adrenalin löketet éltem át, szóval lássuk, mihez kezd két ilyen mágus egymással.
-Áh, szóval Róla is tudsz -hümmentek egyet a képernyőim mögött. Ezek szerint nem csak Nanda Parbat, de a védelmező istennője is ismert előtte. Kezd egy nagyon kevés tisztelet ébredni bennem a nagyképű betolakodóm felé, be kell ismernem, azért legalább tudja, mit csinál. Csak bár ne velem csinálná, nem kellett ez most nekem.
-Jóképű vagy, el kell ismernem, de nem az esetem -kommentálom a hangos beszélőbe a sármos mosoly kezdeményt. Nem mondanám, hogy kifejezett esetem lenne úgy általában, nem voltam szerelmes már... nagyon régóta. És nem vele fogom kezdeni a sort.
A pecsét, ami a tüzet aktiválta kifulladt, nincs már benne többre töltet, szóval már csak pár masszív polc és egy utolsó klasszikus damilcsapda választja el tőlem az olcsó gipszkarton falon túl. Nem jó, nagyon nem jó, nem óhajtok verekedni.
Az ajánlatra először kistányér méretűre kerekedik a szemem, másodszor pedig egy jó fél percig csak morgok magamnak. Mióta keresem már azt a szigillumot! Vagy bárkit, akitől meg tudom tanulni! Hangosan felmorgok a felismerésre, hogy van nála valami, amit akarok, de őt magát legszívesebben Grönland környékén a tengerbe hajítanám. Vagy egyenesen
Leviatánnak lökném oda, ha nem lennének ilyen csecsebecsék a bal farzsebében a cigisdoboz mellett.
Egy túl hosszú tépelődéssel telt perc után szólok bele ismét a hangosbeszélőbe.
-Rendben -csapok is rá a kikapcs gombra és oldom fel az ajtóra tett varázslatot, ami annak betörését hívatott megakadályozni. A hátsó falra, ami az utcára néz, azért tettem egy gris-gris zacskót, hogy arra tudjak menekülni. Inkább legyünk szövetségesek, de hülye azért nem vagyok. Lendületesen közeledem felé, kikerülve a saját csapdámat és egy jó öt méterre huppanok le magam is a padlóra. Egyenlő felek. Fogjuk rá.
-Hadd halljam, mit akarsz -Adom a szokásos "nem érek én erre rá, a Királynővel lesz találkozóm" stílusomat, de szerintem ezzel nem fogom meghatni, főleg miután a nemtelen torzított recsegős hang után egy nem is túl magas, nem is túl izmos fiatal lány került elő, mint a kerület ura. Nem csodálkoznék, ha magában most kiröhögne, ha hangosan nem is meri a törékeny helyzetre való tekintettel. Most majd meglátjuk, melyikünk hogyan játszik a szavakkal.
-Beszéljünk őszintén. Nem akarok túl nagy figyelmet vonni magamra, erős mágus vagy sok tapasztalattal és van egy sejtésem is, honnan jöttél. Nekem az lenne a legjobb, ha elintéznénk a cserét gyorsan és fájdalommentesen, aztán messziről elkerülnénk egymást. Hogy hangzik? -teszem meg az ajánlatom. Kezdődjön a licitálás.

Outfit✠Music