Cruel World ⛥ Lucy & Ethan

Lucy & Ethan ✠

Ugyan olyan nap, mint bármelyik másik? Nem. Számomra az élet nem így szalad tova. Ahogy a munkába járás sem nyűg. Nos, nem vagyok ember - most már ezzel is tisztában vagyok -, talán ezért. Én...nos, szeretem azt, amit csinálok. A munkámat. A cégemet.
Az emberek - nincsenek rendben. A világ - nincsen rendben. A rendszer pedig...talán pont így vagy ettől működik. Legalább is az enyém biztosan. Mint a tiszta víz. De abban a vízben vér van. Karmazsin. Behálózza az embert és az egész világot. Mindebben pedig én látni vélem azt, amit a többség nem. Az esztétikát. Mindaz, ami számukra oly kegyetlen, bizarr vagy még annál is rosszabb - valójában gyönyörű. Csak éppen nekik "nem meglelő" az íriszük ehhez, nem rozsdaszín, mint az enyém. Bár tény, a világban járva mocsár-zölddé bűvölöm. Most pedig, a napnak abban az órájában, amelyben kedvem tartja, belépek a munkahelyem ajtaján. A fekete üveg el siklik. A recepciós meg rezzen - na, jó, ez a mozzanat monoton, valamiért mindig össze rándul tőlem, talán ösztönösen érzi... Köszön, én pedig viszonzom a gesztust. Ma vérszínbe burkolóztam. Elhaladok a sápadt falak között, melyeket éles fény világít meg, sötétbe rejtve azokat a részeket, ahol a képeim ékesítik őket, némi bizarrságot kölcsönözve a folyosónak. Egyenesen az irodám felé veszem az irányt. Az ujjlenyomat-olvasó pittyen, a szárnyas ajtó feltárul, én pedig elveszek a fekete tapéta cirádás dzsungelében, nem sejtve, miféle váratlan meglepetésben lesz nemsoká részem.

Blood//Water

Ethan & Lucy

Az a legutóbbi vére találkozás a celestimmel elgondolkodtatott, nem is kicsit. Egyrészt meglepett, hogy van még valaki az ő fajtájából, aki nem igazán ismeri a saját alvilágát, azon belül is még sosem hallotta, hogy nem megyünk az egyetem kollégiumának környékére, mert az hozzám tartozik. Ha valaki nem akar meghalni, akkor nem kísérletezünk, hogy meddig tart a türelmem. Nem mintha annyira nagyon bosszúálló vagy agresszív lennék, de jobban szeretem, ha annak hisznek. Ha félnek tőled, akkor kevésbé akarnak megtámadni vagy a közeledbe jönni.
Ezzel egyszerre pedig még egy ajánlatot is adott, ami miatt azóta is furdalja az oldalamat a kíváncsiság. Modell még nem voltam, nem is akartam lenni, hiszen nem is érdekelt a dolog. De most, hogy lehetőség is van rá... Talán még érdekel is a dolog. De előbb mindenképpen kell egy kis kutatást végeznem, mert egy gyilkosság és egy ígéret nekem még nem elég.
Némi mosolygással egy egy kis mágikus trükkel jutok be az épületbe és tulajdonképpen az egyik takarítónő belépőjével császkálom végig a szinte teljes épületet. Megnéztem néhány fotózást is, ami éppen ment, meghallgattam egy pár beszélgetést az alkalmazottak között. Eddig semmi kiemelkedőt vagy problémásat nem tapasztaltam. De majd úgyis a főnök irodájában fogom megtalálni, ha van bármi, amiről tudni érdemes és egy megbeszélést az ügyvezető igazgatóval sem ártana megejtenem.
Szerencsére a takarító kulcsai és kártyája ide is jó, elégedett kifejezéssel az arcomon lépek be és kezdek el kutakodni. Alig fél óra után motoszkálást hallok az ajtó irányából, megfordulok és az asztal tetején trónolva keresztbe rakom a lábamat, mint egy domina, aki éppen meg akarja büntetni a rosszul viselkedő szubmisszívjét, közben kielégítve a degradáció kink-jét.
-Nocsak-nocsak Ethan. Legközelebb jobban figyelj a takarító személyzeted kulcskártyáira -emelem fel a kis fehér műanyag kártyát, amivel sikerült ide bejutnom, de nem adom vissza. A kártya trükkökkel jó barátságban vagyok, így egy hamisítványt dobok neki, hogy kapja el, az igazit pedig elteszem magamnak későbbre, ha esetleg megint be kellene ide törnöm.
-Végiggondoltam az ajánlatod és érdekelne, viszont vannak kérdéseim. Tárgyalni akarok veled -veszem fel az egyik díszes és igen drága tollat a tartójából, amivel játszadozni kezdek az ujjaim között. Kíváncsi leszek, mit hozunk ki ebből.

Outfit✠Music

Lucy & Ethan ✠

Végig sétálok a hosszú, kopár folyosón, nincs ki szét széledjen, mint A Vörös Halál álarcában, Poe nyomán. A Vörös Halál magányosan jár. Bár a feketét még a bíbornál is jobban szeretem. A kedvencem azonban az az árnyalat, amit emberi szem talán meg sem tud különbözteti... a bordó olyan sötét változata, ami már szinte fekete. A vérnek van pontosan ilyen színe, ha "rosszak" a fényviszonyok vagy ha a halál után alvadásnak indul. Most azonban ennél élénkebbet viselek. Ahogy belépek az irodámba, vörös felkiáltójelként állok meg - körülöttem pedig minden fekete. A falak, a bútorok, a szőnyeg. És a gótikus lány, holtsápadtra maszkírozott arcával - mi oly gyönyörű... akár egy ifjan lett halotté. Mintha az összes vér kifutott volna az arcából. Egy csepp sem maradt. Vajon mennyi az alapozó és mennyire halvány a bőre? Ezen morfondírozok, őt nézve, miközben dominaként trónol a vezérigazgatói munkaasztalon. Véletlen volna vagy kellően fejlett az esztétikai érzéke? Remélem utóbbi. Nem kell végig futtatnom rajta a szemeimet, pontosan olyan távolságban állok meg, hogy tökéleten lássam az egész színt. Kezeim a hosszú, rőt kabát zsebeiben, mikor pedig a kártyát dobja, meg sem moccanok, hagyom a bársonyfekete szőnyegre zuhanni, élettelenül. A pillantásom azért követi a tárgyat, de ennyi. Lomhán emelem íriszeim a lányra. A biztonsággal kapcsolatos megjegyzését elengedem a fülem mellett, a kialakult helyzet sokkal inkább érdekel. Elkezdek közelebb sétálni hozzá, mintha csak kifutón lennék, kecsesen, a kezeimet pedig szépen, lassan veszem ki a zsebekből. A kabáttól megszabadulok, rá dobom az egyik kátrányfekete bőrfotelre.
- Örülök, hogy eljöttél. Bíztam benne, hogy így teszel.
Mondom kissé monoton hangon, ami elég jellemző rám. Egyfajta kedvtelenségnek ható alap hangulat, arckifejezés, ami persze cseppet sem biztos, hogy az igazságot tükrözi a belső világomról.
- Mi ketten hasonlók vagyunk. Te és én. Még ha ezt nehezen is hiszed el.
Kezdek bele és cseppet sem a közhely kedvéért. Valóban így gondolom.
- Esztétika. Ez az, ami igazán megbabonáz. Neked pedig, úgy hiszem, hasonló a szépérzéked, mint nekem. Fejlett, egy olyan irányban, amit kevés ember ért meg.
Természetesen hagyom szóhoz jutni, amennyiben hozzá fűzne bármit az elhangzottakhoz. Szörnyeteg vagyok, nem barbár.
- A preraffaeliták eszmei követőjeként tekintek magamra, aki még ezen is tova halad.
Széttárom igen csak hosszú, már-már Slanderman-t vagy wendigo-t idéző karjaimat, hogy aztán felé mutassak velük.
- Látom benned a halált. Elveszett életeket. És még is az elevenséget, az élet szenvedélyét. Tökéletes találkozási pontja vagy az életnek és halálnak. Ezért kellesz nekem.
Nem köntörfalazok, én is tárgyalni szeretnék. Akarom őt. De nem azokban az értelmekben, amelyekre elsőre és másodjára a többség gondol.
- Lehetnél a múzsám, mit gondolsz? Mik a feltételeid?
Ha már itt tartunk, hallgatom, hiszen mindenki akar valamit. Mindenki vágyódik valami vagy valaki után. Még ha ezzel akár nincs is tisztában.
- Ahogy itt ülsz... elképzeltelek, obszidián bársonyban, az egyik lábadon lakkozott domina csizma, a másik lábad csupasz, de térdtől lefelé véres. A kezeidben pedig.... egy állati koponya vagy.... egy tükör.
Kezdek bele, felvázolva az első látomásomat róla.

Blood//Water

Ethan & Lucy

Meg kell hagyjam, van ízlése a srácnak. Ha nem éppen az "ellenség" területén lennék, még talán meg is állnék csodálni, vagy ne adj Isten dicsérni az alkotót, de nem most. Jelenleg nem barátságos helyzetben vagyok és akár rosszabb dolgok is történhetnek itt velem, minthogy kihajítanak az utcára, vagy rám hívják a rendőrséget. Minden elismerésem a celestimnek, hiszen ez a hely az ő ízlését vallja és meglehetősen hasonlít arra, amit én is csinálnék a saját helyemmel, ha nem nézne ki magától egy boszorkány tanyájaként.
-Nos, itt vagyok, tessék -tárom szét a karjaimat, mutatva, hogy akkor mutassa nekem a legrosszabbat, amit tud. Kergetett már meg, volt már dolgom nála borzalmasabb dolgokkal, ide nekem
-Lehet igazad van, de akkor sem fogom beismerni. Nem vagyunk ugyanaz a szint, akármit is hiszel rólam, de cserébe én is hajlandó vagyok elhinni rólad, hogy jobb vagy, mint a valóság -vonok vállat, engem aztán nem tud zavarni, ha tévképzeteink vannak egymásról. Az ő általa úgy vágyott múzsa koncepciónak is az az alapja, hogy sokkal jobbat feltelezel és hiszel arról a bizonyos személyről, aki a rajongásod tárgya. Ha neki szüksége van egy ilyen fogózkodóra, akkor hajlandó vagyok valami hasonlót megtenni.
-Mondhatjuk így is, hogy az átlag emberek egyszerűsége már nem szórakoztató számomra, ha erre akartál kilyukadni. Amúgy lenyűgöztél, magam sem állíthattam volna szebben össze ennek a helynek az atmoszféráját -érintem meg az egyik karcsú tollszárat az asztal tetején, még mindig keresztbe tett lábakkal. Talán még valami jó is kisülhet ebből a kapcsolatból, akármi is legyen a végén. Ha csak információkat és némi kreatív önkifejezést hozok ki belőle, nekem már úgy is megéri.
-Hívhatod bárhogyan, ellenben megvett kilóra, ahogyan az összhatás kinéz -szegezem rá tekintetem, nem akarok meglepetéseket részéről, de eléggé úgy tűnik, hogy jobban megbabonáztam annál, minthogy még egy hasonlót próbáljon ki, mint az első vagy akár a második találkozásunkkor.
-Ötleted sincs, milyen pontosan fogalmaztál -mosolyodom el féloldalasan, kínosan beletenyerelt a lényegembe, de így talán egy kicsit egyszerűbb lesz körülötte létezni. Érthető módon, jól tartok titkokat a saját életemről, de nincs sok kedvem hozzá. Minél őszintébb tudok lenni, annál kényelmesebb nekem.
-A feltételeim? Mindenről tudni akarok. Tényleg mindenről, ha kérdezek, akkor őszinte és kimerítő választ várok. Ha fotózás lesz, akkor tudni akarom mikor, hol, mennyi ideig tart, mi a koncepció, annyira előre, amennyire lehet. Nincs több öldöklés a területemen, és legfőképpen nem az osztálytársaimat. Nem vagyok pénz szűkében, de valahogyan meg kell érje ez az egész nekem. Nem vagy és nem is lehetsz a főnököm. Ha imádni akarsz, lehetek a mestered vagy a dominád. A változtatás jogát fenntartom. -fejezem be a felsorolást, amit hirtelen össze tudtam szedni, de úgy érzem, kezdetnek ez is tökéletes. Nem akarom már csak a fajtája miatt sem megtiltani, hogy gyilkolásszon, de olyan még egyszer nem történhet meg, mint legutóbb.
-Folytasd -dőlök kicsit hátra, ahogy magam is elképzelem a felvázolt jelentet. Tetszik. Meglehetősen tetszik.

Outfit✠Music

Lucy & Ethan ✠

Végtelenek tűnő, olajfekete folyosón haladok, dinamikusan, hosszú léptekkel szelve a világot a világban. Az én világomat, a reális világban. Cinóbervörösbe burkolódzva. Irodám szárnyai feltárulnak, de az ajtó még véletlenül sem nyikorog. Mögülem sápadt, beteges, salétrom szín fény csörgedezik be, egyfajta bizarr aurát festve a különös lány köré. De ő nem is "lány", ugye? Nem... pontosan olyan álca ez, mint amit én magam és a hozzám hasonlók is viselnek. Belépek és a terem közepén állok meg, mikor szóba elegyedünk.
- "Jobb"... ?
Visszhangzom a kis monológja után, már-már kérdően. Ez a kifejezés oly relatív... oly távoli és megfoghatatlan. Ami valakinek nyereség, az másnak veszteség. Így van ez a jó és rossz elvont definíciójával is.
- Az anyám szemében rossz vagyok. Lilith szemében jó vagyok. Mi vagyok hát? Számít egyáltalán?
Balra majd jobbra ing a fejem. Valójában még nem tisztázódtak bennem ezek a fogalmak. Túl... kaotikusak. Vagy éppen én magam vagyok az.
- Akadnak köztük gyöngyszemek. Ritka, de megesik. Mint a papocska, akinek a szoknyájához menekültél előlem, mint egy rémült kislány.
Nincsenek illúzióim, mivel nem érdekelnek az illúziók. Talán neki sem árt, ha ezzel tisztában van. Nem gúnyolódni vagy sértegetni akarok, szubjektív tényt közlök vele és kész. Pont azért választottam őt, mert előtte nem akarok tetszelegni. Ez kell a hosszú távú munkához. Idővel pedig... elválik, sikerül-e ketten valamit alkotnunk.
- Erről beszélek.
Fűzöm hozzá elismerő szavaihoz ugyan azzal a közönyös ábrázattal, mint ahogy eddig is.
- Nem akarlak széttépni vagy megerőszakolni.
Közlöm unottnak ható hangszínen, biztosítva arról, hogy nem lesz olyan hajtóvadászatban része, mint ami az első találkozásunk alkalmával. Akkor éppenséggel eléggé "veszett" hangulatban voltam. Kiszagoltam, akár egy patkányt, és meg akartam markolni... de lehet ezt másként is.
- Tudom. Mert érzem. Bár fogalmam sincs, hogy pontosan mit, de belőled árad és úgy vonzz, akár fény a szendert. Ki vagy te?
Megindulok felé és az utolsó kérdésnél már egészen bele mászok az intim szférájába, leheletnyire állva meg előtte. Fölé görnyedve. És ahogy egyetlen egyet pislantok, elillan a mágia, mely a mocsárzöld íriszeket láttatja, feltárva a fajtámhoz méltó rozsdaszín szemeket.
- Tökéletes vagy - számomra. Mert egyszerre vagy élő és halott. Nem tudom, hogyan csinálod, de az energiáid vibrálása... dalol a véremnek, az érzékeimnek, akár a kabócák sírása...
Fejtem ki, látszólag álmatagon. Nem értem, mit jelent mindez. Ez a különös vágyódás, ami felé hív... mivel elsőre abszolút nem tudtam mit kezdeni s ezért is iramodtam a nyomába, attól az egy ösztöntől hajtva, hogy a kezeim közül ki ne csússzon. Akkor még nem volt tiszta előttem, mit is akarok tőle. Ellenben azóta volt időm elmélkedni.
- Rendben.
Vágom rá lomhán és zavarba ejtő tömörséggel.
- De nincs szükségem azokra, amiket felsoroltál.
Nem akarom, hogy uralni akarjon és nem érdekel, hogy felette uralkodjak. Egyikőnk sem tűnik annak a fajtának, aki pórázra verhető.
- A vér nálam sosem mesterséges. A csontok sosincsenek műanyagból. Ezekhez ragaszkodom.
Ha már feltételek...
- Nincs mit folytatni. Ez a kép így lenne hibátlan. De több verzió is szemrevaló lenne. Elrohadt virágokkal vagy néhány belsőséggel. Kátránnyal. A fotózások nem fognak elhúzódni, veled könnyű lesz dolgozni. Nem kell a maszlag. Nem kell a hulládat eltakarítani. Az órarendedhez pedig tudok alkalmazkodni.
Vonok egészen finoman vállat s csak egyetlen pillanatig veszem le a szememet a gótikus boszorkáról.

Whore 1983