Rain & Ethan ~ first meeting

Nem vagyok fejjel bele a vakvilágba típus. Ezt az utazást is gondosan elterveztem. Kezdve azzal, hogy a professzor tanácsára átkérettem magam az LA egyetemre, ami nos... felettébb könnyen ment köszönhetően annak a fránya oldalnak, ami az anyagomban szerepel, felhívva bárki figyelmét arra, miféle csodabogár vagyok. Mert annak tartom magam. És imádom. Eszemben sincs szégyenkezni emiatt, vagy összehúzni magam, hisz erről nem tehetek. Ezt csak kaptam.
Lakást is találtam, ami még a szüleim szerint is megfizethető, így tényleg teljesen nyugodtan szálltam fel a repülőre, ahol aztán az órák alatt nem egy ügynökséghez elküldtem a portfólióm, mert munka az kell.
És most itt ülök a lakásomban, az ágyamon, és boldogan mosolygok, mert egy állásinterjút sikerült is leszervezni.
- Látod? Én mondtam - Vera vigyorog a képernyőn, ahogy ecsetelem neki a történéseket.
- Hülyék lettek volna kihagyni téged... ugye tudják, hogy a hajad természetes vörös? Rain ne rontasd el velük - már-már könyörög, nevetést kicsalva belőlem. Mióta megismertem a hajam az, amiért ő annyira odavan, mert ritkaság... már ha valakinek nincsenek ír gyökerei.
- Josh? - óvatosan kérdez rá, mire csak a fejem rázom... lassan.
- Nem is értem, ez a srác idióta, de hát visszajössz. Visszajössz, ugye?
- Persze. Egy év, nem több. Aztán leadom a hülye szakdogát, és indulhat a buli - tény, túl vagyok életem első szakításán. Nem érzem túl jól magam, de nem tudom, egyáltalán hogy várhatta el azt, őt válasszam az álmom helyett. Én ugyanezt sose kértem volna tőle.
- Na aludj, nehogy táskás legyen a szemed holnap - bezzeg a lány a képernyőn, a legjobb barátnőm, az elsők között volt, aki majd' kiugrott a bugyijából, mikor elmondtam, mire készülök. Ő tényleg jót akar nekem, és támogat. Hülyeség, tudom... de a barátomtól is ezt várnám, na mindegy.

Belépek a hatalmas épület ajtaján, és próbálom leplezni a megszeppentségem, de ez még most sem megy. Pedig nem ez az első interjúm, betéve tudom, mit és hogy kell mondanom ahhoz, hogy sikert arassak. Hála a memóriámnak ugye. De itt kifijezetten kértek arra, hogy van bennem bármi extra, azt is tüntessem fel, és értetlenül pislogtam. Aztán végülis beleírtam, csak nem tudom, mit számíthat ez.
- Kis türelmet, addig foglalj helyet - a kedvesen mosolygó recepciós lány már szimpatikus. Bár nem teszek eleget a kérdésnek, hisz a falon lévő képek ámulatba ejtenek. Mindegyik. Lassan haladok egyikről a másikra, minden apró milit megszemlélve, teljesen megbabonázottan, így hiába is szólnak hozzám... az agyam most mással foglalkozik.

Rain & Ethan ✠

Fekete ing. Fekete mellény. Fekete nyakkendő. Fekete nadrág. Minden fekete. A fekete és a fehér alapon mutat legjobban a vér vörös. Ma talpig feketébe burkolózom, a hajamat pedig lezseléztem. Zsebre vágott kézzel lépek ki a liftből, a munkahelyemre. Most a "Cégvezető Maszk"-ot viselem. Cserélgetem őket, szituáció függő, melyiket kapom elő, de az egyszerű emberek előtt álarcot kell viseljek. Különben a frászt hoznám rájuk, mint anno anyámra. Áldott jó teremtés, talán ezért nem bírt el annak tényével, hogy egy szörnyeteget szült. A vér azonban nem válik vízzé. Amint kilépek, a lift halkan pittyen egyet, a hófehér folyosó tökéletes kontrasztot képez a megjelenésemmel. A pultos hölgy lesütött szemmel biccent és köszön, én pedig rögtön kiszúrom a rozsdaszín hajú hajadont. Megállok egy pillanatra, ahogy a fehér fal előtt szemlélődik, mintha csak vászon lenne a folyosó, ő pedig a festmény. Enyhén elnyílik az ajkam a művészi csodálkozástól. Van, ami könnyen megihlet egy művészt. A fürtjei...pontosan olyan árnyalatúak, mint az íriszem. Persze, ezt többnyire senki sem láthatja, mocsárzölddé bűvöltem, hogy ne szaladgáljanak sikoltozva előlem a halandók. Gyönyörű árnyalat...vérrel színezve egyenesen lélegzet elállító! Megállok a lány mellett és megszólítom, de nem reagál. Elkezdek csettinteni neki a füle mellett, talán így észre vesz. Most nem görnyedek meg, szögegyenesen állok, a magam közel két méteres magasságával, le pillantok a vöröskére.
- Hahó, itt vagyok, hallasz?
Mondom neki egy hangszínnel, hátha fel ocsúdik az álmodozásból vagy akármiből, amit éppen most csinál. Ahogy pedig jobban szemügyre veszem, feltűnik, hogy a képeim ejtették rabul. Ez némiképp meglep, de kellemes csalódás. Közelebb hajolok hozzá és én is felemelem tekintetem az egyikre, amit éppen tátott szájjal bámul. Egy lány van rajta a sok közül. Nem igazán vannak vissza térő modellem, nos, nem feltétlenül élik túl a fotózást...bár egy egyetemista boszorkányt megpróbáltam becserkészni hosszú távú múzsának, most talán egy hasonló kaliberű szépségre akadtam. Vagy...inkább ő rám.
- Tetszenek a képeim?
Kérdezem kószán, mert hát tudom jól, kis közönség, akinek ilyen kifacsart az ízlése - de annál vastagabb az ilyen alakok tárcája, különös módon. Mintha a romlottság valamiként össze függne a jövedelemmel.
- Ha magadhoz tértél gyere, menjünk be az irodámba.
Jegyzem meg neki és ott hagyom őt ácsorogni, amennyiben nem követ. Rá nyomom a hüvelykem az ujjlenyomat leolvasóra és kitárom a szárnyas irodaajtót. A folyosóval ellentétben a terem teljesen fekete. Cikornyás, drága fekete tapéta, szintén fekete, kacskaringós mintázattal. Sötét bútorok, melyek valahol az antik és modern határát súrolják. Különös, egyedi szobrok és néhány kép a falakon. Hangulatfény. Oda sétálok az íróasztalomhoz és a leányzó aktájára pillantok.
- Rian, igaz? Vagy Letának szólítsalak inkább?
Kérdezem, ahogy felcsapom az aktába csúsztatott jelentkezési lapot, majd azzal az indulattal be is zárom. Felnézek, a fiatal nő szemeibe, ha már be ért az irodába. Lényegtelen, leült e vagy sem.
- Nos. Mond el, miért szeretnél nekem dolgozni? Mi olyan különleges benned, hogy pont az én, egyedi ízlésre formált cégem modellje legyél és ne mondjuk bármelyik másik cégé?
Valóban érdekel a válasza, pont azért, mert ha minden jól megy, nem tervezem megölni az első fotósorozat után. Hátra dőlök a székemben és egy ideig fixírozom, majd felállok és oda megyek hozzá.

Everything Black

Rain & Ethan°

Egyszerűen nem tehetek róla, a folyosón lévő képek megbabonáznak, és már nem is egy állásinterjú előtt érzem magam, hanem egy múzeumban, ahol kedvemre bámészkodhatok akármeddig. Hisz most is így van, minél tovább nézek egy képet, annál több részletet vélek felfedezni, amin elsőre el is siklott volna a tekintetem.
Ezért is rezzenek össze, s jövök egyből zavarba, mikor csettintés hangját hallom, közvetlen a fülem mellől, miután kisvártatva meglátom a hozzá tartozó kezet is. Mégse teszek hirtelen mozdulatokat, kezdek kapálózni, vagy sikkantok fel. Lassan emelem el a tekintetem a képről, hogy aztán egy talpig feketében lévő, felettébb jóképű férfivel találjam szembe magam. Gyanítom az ember lánya érzékenyebb erre akkor, ha épp egy szakítás árnyékolja be a napjait.
- Elnézést, csupán még sose láttam ennyire profi munkát, mintha tényleg halottak lennének - s bár mintegy hatodik érzékkent felcsendül a fejemben a vészcsengő, mégse foglalkozok az érzéssel, hogy talán el kellene innen rohannom, hisz meg sem fordul a fejemben, az állításom mennyire igaz lehet.
Azt is csak késve konstatálom, mennyire megváltozott a folyosón a légkör, fojtogatóvá vált, és mivel lemaradtam róla, még csak nem is gyanítom, hogy ezt a mellettem lévő idegen váltotta ki, kinek arcáról képtelen vagyok levenni a szemem.
- Ezeket te csináltad? - kerekednek el a szemeim, s döbbenetemben azt se veszem észre, reflexből tegeződni kezdek, de hát... maximum pár évvel lehet nálam idősebb, talán nem is akkora probléma ez. Ellenben a magasságával, mármint az se probléma, csak számomra szokatlan, hogy ténylegesen fel kell néznem valakire.
- Az irodádba? - ér el a következő zavarhullám, ahogy lassan elér a felismerés, voltaképp hozzá jöttem állásinterjúra. Biccentek és csak lassan követem, időt hagyva magamnak, hogy összeszedjem magam, mert ennyi hirtelen ért információ, és inger után kicsit nehéz. Még szerencse, hogy az agyam jó barátom, na meg némileg fel is van turbózva.
Belépve az irodába, bár nagy a kísértés, mégse tekintek körbe, hisz tudom, hogy az illetlenség.
Le nem tudok ülni, ahhoz túl izgatott vagyok, így csak kényelmesen megállok az asztala előtt.
- Rain, a Letát csak anyám követeli ki, én nem szeretem, számomra sznob hatást kelt - osztom meg vele kapásból a nevemmel kapcsolatos ellenérzéseim, bár ha az igazat kellene mondanom, simán átanyakönyveztetném magam valami mássá, de hát így csak nem szúrom hátba a szüleim.
- Apám meg talán sose vedlette le a hippi korszakát, ezért az eső - forgatom meg a szeme, innen talán ki is derül, nálunk otthon másképp áll fel a családi hierarchia.
- Nem tartom maganm különlegesnek.... - szögezem le talán reflexből, mert hát annyi önbizalommal nem lettem megáldva.
- Az előző munkaadóim a hajamba szerettek bele, természetesen ilyen a színe, nincs festve. Könnyű velem együtt dolgozni, hisz nekem is az az érdekem, hogy minél több tapasztalatot szerezzek, épp ezért még nem fordult elő, hogy bármire is nemet mondtam. Szeretném magam is viszont látni egy olyan képen, ami kint díszeleg a folyosón. Eddig mindig csak a tökéletesség volt a fő eszköz, terméket, vagy szolgáltatást kellett eladnom, de úgy hiszem, ennél azért többre is képes vagyok. Ide Los Angelesbe is azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, olyan tapasztalatokat gyűjtsek, amiket otthon nem tudnék - azt viszont tudom, hogy most el kellene adnom magam, én mégis inkább az őszinteségnél maradok, majd ő eldönti, hogy így akar-e velem mit kezdeni.

Rain & Ethan ✠

Meredten bámulok a leányzó arcába, akit szemmel láthatóan teljesen magával ragadtak a képeim. Egy modell, akinek ez nem csak egy munka? Felkelti az érdeklődésemet. Főleg, ha valóban értékeli tudja az én bizarr művészetemet.
- Köszönöm. Ez volt a cél. A kedvenc festményem az Ophelia John Everett Millais-tól. Annyira bele feledkezett a festésbe, hogy a téli hidegben, a kád vízben fekvő Elizabeth Siddal, a modellje tüdőgyulladást kapott és meghalt. Ha így vesszük, mondhatni, már a képen is halott. Ez az igazi művészet.
Mesélem - vagy inkább közlöm - szemrebbenés nélkül. Tévhitekkel ellentétben, nagyjából van fogalma a lányoknak arról, mire is vállalkoznak. Ha egy kis sütnivalójuk van, akkor annál is több. De az ember szinte sose hallgat az ösztöneire, a vészcsengőre a fejében. És ez nekem kedvez.
- Különös, hogy nem tudod, kihez jössz. Én vagyok a művész és én vagyok az igazgató. Nem volt nehéz sokat keresnem modellként, ha ügyes vagy, neked sem lesz probléma.
Teljesen társalgási hangnemben közlöm vele mindezt, majd megindulok az irodám felé, hogy ott helyet foglalva faggassam a nőt.
- Rain, mint az eső...ez tetszik, hangulatos név.
Fejemben már kezd is körvonalazódni az első kép róla, ez jó jel, megihlet.
A megjegyzésén azonban megáll a toll a kezemben és fel pillantok rá. Néhány ólom súlyú másodpercig csak bámulom, hatalmas, éhes mocsárhoz hasonló szemeimmel, melyek valójában pont olyan árnyalatúak, mint Rain hajzuhataga. Végül még is megszólalok.
- Ha nem tartanád magad annak, nem jöttél volna ide.
Már-már kísérteties a hasonlóság a megjegyzésem és az Alice Csodaországban hírhedt jelenete között, mikor a kis Alíz találkozik Cheshire cat-el. Miss Rain nyelve pedig megered, közben lassan felállok és közelebb sétálok hozzá.
- Na látod, ott van benned, csak ki kell engedni. Tetszik a hozzáállásod. Remélem valóban azonosulni tudsz azzal, amit mondasz. Akkor jóban leszünk. Nálam sok tapasztalatot szerezhetsz,olyanokat, amit máshol aligha. De ehhez valóban a végletekig el kell menni. Ahol mások feladják, ott kezdődik az igazi, kiemelkedő alkotás. Értesz engem? Ha igen, akkor máris elkezdhetjük a munkát. Látlak is magam előtt.
Neki dőlök az asztalnak és össze fonom a karomat a mellkasom előtt. Lehet, hogy lesokkolja, hogy máris munkába állhat, élesben, ez még elválik. Ahogyan az is, hogyan tudunk együtt működni. Ha nem megy, legfeljebb még ma megölöm.

We're all Dead

Rain & Ethan ✠

Az asztalra könyökölök, ujjaim rejtik a számat, ahogy szúrósan nézek a rozsdavörös hajú lányra. Meglehetősen tetszik, amit mond. Már majdne kedvelendő.
- Igen, hiába az egyéniség szabadsága, tucat emberek szaladgálnak az utcán és a kifutókon.
Ismerem el a mondottakat, hasonló véleményen vagyunk. Felállok a székről, kezeimet a zsebembe mélyesztve és így társalgunk tovább.
- Ne félj hangot adni annak, amit gondolsz. Legrosszab esetben bukod az interjút. De egyelőre szimpatikus vagy nekem.
Közlöm kissé nyersen, de őszintén. És így egy lépéssel vissza táncolt a halál torkából.
- Jól hallottad. Nálam lesz munka, nem megterhelően sok, de jól jövedelmező.
Különös kontraszt a miénk, Rain, nevével ellentéten derűs és színkavalkád, míg én feketeségbe burkolózom. Ahogy pedig kedvencét említi, a meglepettséget hagyom kiülni arcomra.
- Érdekes választás. Miért pont ő és miért pont ez a kép?
Ismét egy kellemes csalódás, a kis vörös gyűjti a jópontokat. És még lelkes is. Különösen sugárzó teremtés. Még is itt van, velem. Ahogy pedig tovább ismerkednünk, eljutok arra a pontra, hogy valóban érdekelni kezd a személye.
- Nocsak. Nem hétköznapi szakma. Ha jól értem, nem saját választás? Kimondottan ábrahámi vallások vagy a világ többi vallása (is)?
Jómagamat a Biblia nem igazán hatott meg soha, ellenben mióta különös dolgok történnek velem, bizarr szimbólumok táncolnak a fejemben és tudom, amit tudok, azóta némiképp változott ez.
- Igen, a művész a művészetnek, az esztétikának él. De nem okoztál csalódást, ne aggódj. Lesz időd a tanulmányaidra a közös munka mellett és pénzed is a tandíjra vagy amire éppen költeni akarod.
Teszek egy kósza kézmozdulatot, csak lazán. A koromat illetően nem mondok semmit, fiatalabbnak nézek ki, mint amennyi valójában vagyok.
- Ne foglalkozz velük. Az emberek kigúnyolják, amit tudnak. Volt, hogy egem a külsőm miatt gúnyoltak, hol csúfnak, hol rémisztőnek titulálva. Most még is én vagyok egy jólmenő cég vezérigazgatója, minderre pedig modellkeséből tellett. Ők pedig valahol utcát söpörnek, újságot hordanak ki vagy a sírjukban fekszenek.
Szemrebbenés nélkül ecsetelem mindezt. A szépség relatív. A művészet pedig nem feltétlenül fogható fel emberi értelemmel. Éppen ennek okán, talán különös, hogy a leányzó ámuldozik a tekintetemen, amitől a többség megretten. Ahogy lesüti a szemét... nem is tudom, mihez kezdjek ezzel az információval.
- Sok mindent mondtak már nekem, de ezt még nem.
Jegyzem meg, ahogy a kobakját mutatja nekem zavarában.
- Szeretem a mocsárzöldet.
A rozsdavörös amúgy is a frászt hozná az emberekre, de ezt csak magamban teszem hozzá. Vajon mit gondolna a valódi íriszeimről? Na és a szárnyaimról? Kósza gondolatok ezek.
- Jobb, mint a szülők árnyékában. Lesöpörve a megfelelési kényszert. Legyél az, aki te akarsz lenni, aki valójában vagy, ne pedig anyuci és apuci cuki, kicsi lánya. Felnőtt nő vagy, a magad ura.
A szülők vissza fognak, akarva, akaratlanul, önmaguk képére akarnak formálni, megőrizni gyermeknek. Fájdalmas, de le kell válni, hogy a pillangó a gubóból kimászhasson. Még ha az egy halálfejes lepke is.
- Rendben, az asszisztensem addig megkészíti a szerződésed.
Elkötelezett, tettre kész, pompás. Nem is habozok, megindulok az ajtó felé, remélhetőleg követ. Amint kiérünk az irodából, oda szólok a hölgynek a pultnál, hogy intézkedjék. Majd megindulok Rain-el egy másik, eldugottabb lift felé.
- Stúdió. Az én ízlésemnek nem kedvez a napfény. Komor színek a jellemzők, valamint vörös. Bár veled majd kísérletezünk egy kicsit.
Mondom neki, míg a lifttel lefelé robogunk.
- Hogy bírod a szagokat? Dolgozok vérrel és zsigerekkel is.
Most talál olyan jókedvemben, hogy ezt előre jelzem, nem feltétlen szokásom, ahogy a lányoknak sem elhagyni a műtermem...
- Jellemzőek aktok és fehérneműs fotózás is. Remélem nem okoz problémát.
A művészetért, az alkotásért mindent és bármit, ezt már korábban megvitattuk, ha komolyan gondolta, akkor nem próbál meg futni. Kár lenne érte, ha most rögtön meg kellene ölnöm. A lift közben halkan kattan és feltárul egy tágasabb terem. Reflektorok, ernyők, különféle kellékek mindenfelé, valamint szekrények. Kigombolom a mandzsettám és elkezdem feltűrni könyékig az ingem ujját.
- Hátul találsz öltözőt, és a szekrényben, fiókokban fehérneműket, ékszereket. Gyere, megmutatom. Újak, több méretben, biztosan lesz rád való, valamint idővel varratunk is neked különleges darabokat.
Csakis a legjobb, egyedi és kézműves cégekkel dolgozom. Akiknél fontos a diszkréció, ahogy nálam is. Ilyen, példának okáért a Videnoir.
- Első kőrben... mondjuk legyen ez.
Választom is ki, de azért megvárom, mit reagál, nem is tudom, miért. Csak ezt követően indulnék majd meg az előkészületekhez a stúdióba, míg cicomázza magát.

We're all Dead

Rain & Ethan ✠

Hosszú, csontos, már-már wendigo-szerű ujjaim takarják telt ajkaimat, midőn kinyilatkoztatja önmagát, akár egy sötétségben izzó  (pogány) Madonna. Tetszik, amit mond. Az elkötelezettsége, a tettre készsége. Van benne... valami különleges. Egyelőre nem tudnám pontosan megmondani, micsoda, de ott dereng a koponyámban.
- Engem meggyőztél.
Nem kell aggódnia, jót tett a személyének, hogy nem fogta vissza magát. Hogy végül ez csak nekem kedvez, vagy neki is szerencsés lesz-e, az még kérdéses. Minden esetre, jó indulás. Nem is beszélve a továbbiakról, mintha minden kérdésre a "megfelelő" válasza lenne előkészítve.
- Az valóban bámulatos volt.
Ismerem el, egyszerre a művésznőt és az új modellemet. Azon a bizonyos megnyitón pedig ott voltam.
- Nem csak ez az egy tehetséged van.
Vetem oda, már-már közhelyesen, de inkább ébresztőnek szánom. Kiragadni egyetlen dolgot, pazarlás volna. Persze, így is nézhetjük. Ahogy pedig az ateizmusát említi, ó, ha tudná... nem is ember, akivel éppen társalog.
- Nem vagyok hívő, ne aggódj. Engem bizonyára kiátkoznának.
Talán ezért sütötte le a szemét, vagy másért ejti zavarba a téma? Minden esetre, a válaszom nem olyan megnyugtató, mint amilyennek esetleg hangzik.
- Az emberek szeretik a pénzt. És szeretik, ha a különleges dolgokért jól meg vannak fizetve.
Nem bizonytalanodok el a kérdésén, könnyedén felelek neki. Különös lány, azt meg kell hagyni, de nem negatív értelemben. Ekkor elemezni kezd, meglepő lazasággal és köntörfalazás nélkül. Az egyik szemöldököm leheletnyit megemelkedik. Ez új, hogy egy beosztottam ilyen közvetlen legyen és... flörtölni kezdjen? A vallás kapcsán megszeppent, most viszont nem. Tartogat még meglepetéseket ez a hölgyemény, úgy sejtem. És rögtön be is igazolódik a megérzésem s egy úttal a másik szemöldököm is felszalad. Nyugtalanná válok? Vagy izgatottá? Nehéz lenne pontosan meghatározni, minden esetre rögtön felkelek a székből és zsebre vágott kézzel indulok meg. Talán kissé megköszörülöm a torkomat.
- Nem úgy beszélsz velem, mint a főnököddel.
Köpöm ki végül, ami való igaz. De hogy ezt milyen értelemben mondom, az kérdéses lehet. A helyeselésére csak bólintok, miközben megindulunk a műhelyem felé. Elöl haladok, Rain pedig, azon a csicsergő hangon, amit nem igazán tudok egyelőre hová tenni, ami igaz az egész lényére, bedobja az Oféliát. Hátra is fordulok a vállam felett, ez jelzi, hogy hatást váltott ki, amit mondott.
- Rendbe. Két variáció is eszembe jutott. Megfulladsz értem zsigerekben és kátrányban. Tökéletes.
Hangom mellőz minden érzelmet, talán egy kis alig érezhető lelkesedés felhangja játszik a hangszínemben, de elenyésző. Vissza fordulok, ahogy a lifthez érünk. A lány múzsává válhat, többé, puszta modellnék, akit lecserélek, ahogy azt tenni szoktam, mikor már nincsenek a testeik hasznomra. Akkor eldobom őket. Hiszen olyanok, akár a bábok. Nem gondolkodnak, nincs szépérzékük. De a vöröske... más. Lehet. Talán.
És vele rögtön megtalálni látom a hangot, nem úgy, mint a gót lánnyal.
- Akkor jó. A zsigerek jellegzetes szagúak. De ha a gyomrod nem szokott rakoncátlankodni, akkor nem lesz probléma. Zuhanyzó természetesen van. Közvetlenül az öltözőből nyílik.
Nocsak, nem akad ki, nem vinnyog, meglátjuk, élesben mi lesz a helyzet.
A felvonó zizegve le érkezik, egy kissé sötét műterembe és már magyarázni is kezdek. Míg Rain öltözik, addig a beállításokon dolgozom. Elő kerül egy régi, kopott kád, oroszlán lábakon és már engedem is bele a sűrű, fekete masszát. Mikor a fiatal modell kilép az öltöző ajtaján, éppen a kádat töltöm fel. Nem nézek rá rögtön, kannákból öntöm a kissé bugyborékoló elemet a kádba. Majd leteszem azt, amelyik éppen a kezemben van, mikor az kiürül és szemlélem a folyadékszintet és a fényviszonyokat. Ezt követően pillantok az új lányra, amikor már közeledik. Végig járatom rajta a tekintetemet.
- Eltaláltam a méreted, rendben, akkor a folyadékszint is jó lesz a kádban, remélhetőleg a súlyod is jól saccoltam.
Amint elég közel kerül, igazítok kicsit a pántokon itt-ott, ahol szükségét érzem. Szakmai apróságok, bizonyára nem idegenek számára. A szememben első sorban "műalkotás", nem pedig "nő". Valószínűleg ezért nincs barátnőm, esztétikai szempontból szoktam nézni őket, nem pedig szexuális partnerként. Az én alantas ösztöneim nem orgiákban csúcsosodnak ki, ahogy a férfiaknál általában, hanem... nos, sokkal deviánsabb dolgokban. Igen, köze van a művészetemhez. Ahogy szemlélem őt, megakad a tekintetem a haján. Kérdezés nélkül húzom ki a hajából a gumit, igazgatva a vörösen izzó tincseket, néhányat a hátán, a homlokán, valamennyit a válla felett át húzva a mellkasára.
- Rendben. Feküdj bele...
Oldalra lépek, kitárva balomat, hogy megindulhasson a kád felé. Elválik, a gyanta-szerű anyag hőmérséklete milyen lesz számára. Várok egy kicsit, míg helyezkedni kezd, aztán magam is oda lépek, a tarkójára csúsztatom a tenyerem, hogy szabályozhassuk, mennyire merüljön el. Fürkészem az arcát. Némiképp igazítok a karjain és a lábán, majd fölé hajolok.
- Most pedig... hitesd el velem, hogy megfulladnál értem, a szerelmem nélkül.
Árnyékot vetek rá a reflektor salétrom sárga fényében, egyelőre még nincs nálam a kamera, csak ha már minden tökéletes lesz.

Angel Eyes

Rain & Ethan°

- Nekem ő egy örök példakép - vallom be, kicsit talán vissza is fogom magam. Jól érzem magam, mert látom, hogy nem untatom, hogy tényleg érdekli mindaz, ami a szám elhagyja, és hát... elég szomorú, hogy a talán leendő főnököm több figyelmet szentel nekem, mint az, aki elviekben otthon vár.
- De ez az egy van, ami különlegessé tesz... legalább is szerintük. És van benne valami, hozzám hasonló "impozáns látvány" tömegével szaladgál - mutatok macskakörmöket mosolyova, mert az előző munkaadóm például szeretett ezzel a jelzővel illetni. Nem, nem hagytam ott, mert a munka tetszett, és nemes célt szolgált, bármikor szívesen kampányolnék újra a mellrák ellen.
- A katolikusok mindenképp, nem is értem, a saját törvényeiket nem tartják be... mindegy is - nem akarom magam belelovallni a vallási témába, mert könnyedén elkapatom magam.
- Ebben sem hasonlítok a többiekre, nekem bőven elég, ha kikerülök oda a falra - mosolyodok el szerényen, hisz a pénz számomra nem jelent túl sokat. Talán azért, mert a szüleim se az anyagiaktól tették függővé az életüket, nem olyan rossz ám az a hippi felfogás.
Azt viszont érzem, hogy az elmezgetésével kissé átléptem egy határt, így egyből visszavonulót fújok képzeletben, főleg mikor felpattan.
- Ne haragudj, az eidetikus memóriámért cserébe nincs emocionális kapcsolóm, mindent... de tényleg mindent kimondok, ami a fejemben van, a többiek már megszokták - sovány vigasz, tudom.
- Viszont sose hazudok, és ha tetszik valami, azt ki is mondom - hisz nekem is lehetnek rossz tulajdonságaim. Még csak megbánást se mutatok, hisz nem arra kértem, vegye le a bugyimat, eszembe sincs az interjúm alatt ilyen cselekhez folyamodni, azt meghagyom a többi feltörekvő modellnek.
- Ez gyorsan ment - ül ki az arcomra a döbbenet egy pillanatra, mikor intenzívebben reagál a kósza felvetésemre, s mikor hátat fordít, akkor mosolyodok el csupán, hisz ezt is egy jó pontnak veszem.
Tovább csicseregve szállok be a liftbe mellé.
- Nem tudok arról, hogy bármi ilyen problémám lenne - ráncolom a homlokom, mert nem szokott. Pedig láttam már csúnya dolgokat, hol muszájból, hol kíváncsiságból.
Az öltözőbe érve kissé elfog az izgalom, az új fehérnemű láttán, de hamar beleszokok, és az a jóleső izgalom lesz úrrá rajtam, mint mindig.
Kilépve azért engedek pár pillanatot magamnak, míg megnézem magamnak leendő főnököm, hisz bárhogy is nézzük, csak nőből vagyok, a látvány pedig valamiért tetszik annak ellenére, vagy éppen azért, mert közben minden egyes sejtem visszavonulót fúj. Veszélyes. Ezt tudom.
- Csalódott lennék, ha nem - mosolygok rá, hisz pont az előbb ecseteltem, hogy minden kijön.
Végig a szemeit nézem, míg igazgat, lehet hogy zavarba is jön tőle, de nem igazán foglalkoztat. Villámütés szerű borozngás fut végig rajtam, ahogy a hajamhoz ér, de ugyanolyan rezzenéstelenül nézem, egy pillanatra se uralkodik el rajtam a zavar. Biztos hozzá szokott már ezekhez a reakciókhoz, hisz csak a vak nem látja, hogy néz ki.
Engedelmeskedve neki indulok a kád felé, ülök bele először, és hagyom hogy a bőröm had szokja a hirtelen érő forróságot, amit a kátránynak kösöznhetek. Idegen, mégis inkább az izgalom jár át, semmint a félelem vagy rettegés, és amint megszoktam a felállást, el is fekszem szépen.
Nem szólalok meg, nem beszélek, hagyom, hogy bábként irányítson ahogy neki tetszik. Mégis megdöbbenek szinte alig láthatóan, na nem attól, amit kért, hanem attól, hogy az amúgy ártatlanul nagy szemeimmel, tökéletes tudom azt közvetíteni, amit kér tőlem. Nem most először modellkedek, megszoktam már, hogy különböző instrukciókat kapok, csak most... most ez más, mert én érzem, ez nem is teljesen színészkedés.

Rain & Ethan ✠

Horkanok egyet és kelletlenül, de mosoly kúszik arcomra, nem tudom elnyomni.
- Örülök, hogy nem Kim Kardashian, akkor meg kéne öljelek. Kár lenne érted.
Jegyzem meg és egy szempillantás alatt rázom le magamról azt a kósza mosoly-félét, ami oda tévedt. A jól bevált póker arcot preferálom.
- Valóban csak ennyire tartod magad?
Kegyetlennek hangzik a kérdésem, amit hetykén, a tőlem megszokható közönyös hangszínnel ejtek ki telt ajkaimon.
- Engem nem érdekel, mit gondol rólad más. Hogy szépnek látnak-e vagy sem. Nekem tetszel, látok benned fantáziát. Ha tucat-arcod lenne, még a biztonsági őr sem engedett volna be.
Nem hogy nem alkalmaznám. Nálam az egyediség és ínyenc-esztétika a mérvadó. Persze, az intuícióval fűszerezve.
- Az ember szereti áthágni a saját törvényeit. Mellesleg sokszor nevetséges szabályokról beszélünk. A zsidóknál mindentől is tisztátalan lesz az ember. Példának okáért, ha a nőnek havi vérzése van, tisztátalan. Ha leül egy székre, az is tisztátalan lesz. És ha a férje lefekszik vele, akkor ő is tisztátalanná válik. De ha a nő szül, akkor ő és a gyerek is tisztátalanok lesznek. Badarság.
Hadarom és legyintek egyet a méretes kezemmel, nem is tudom mi bajuk van a vérrel. Valószínűleg ezért fogott meg ez a sok balgaság a leviták törvényeiben, mert míg az izraeliták ódzkodnak a vértől, addig én a megszállottja vagyok. Ekkor, ismét meglep. Hatalmas, sötét tekintetem rá emelem, majd a falra pillantok, végül ismét rá.
- Szóval, a falamra szeretnél kikerülni. Azt ki is kell érdemelni. Csak a kedvenc képeimet rakom ki. Mellesleg, miért éppen azt szeretnéd, hogy én lássalak minden nap, miközben az irodámba tartok? Miért nem egy galéria falán függnél vagy egy dörzsölt vevő puccos házának falán?
Hangom ugyan olyan érzelemmentes, miközben megindulunk kifelé az irodámból és én körbe pásztázom az a felé vezető folyosón kiállított képeimet. Amikor Rain arról kezd hadoválni, hogy nincs emocionális kapcsolója, hirtelen megállok és szembe talál magával. Remélhetőleg nem jön nekem. Mondani szeretnék neki valamit ennek kapcsán, végül azonban elvetem, így szó nélkül ismét hátat fordítok neki és folytatom az utam a lift felé.
- A hüllőket és egyéb, kevéssé közkedvelt állatot mennyire tolerálod?
Máris egy következő projekten kattog az agyam, az ötletek csak úgy jönnek.
- Egyelőre nem tudom, ettől jóban vagy rosszban leszünk.
Mondom ki végül, amire gondolok, legalább is, valami hasonló fogalmazódott meg bennem.
- Az ihlet könnyen jön, könnyen megy.
Felelem neki, mikor kibuggyan belőle, hogy könnyen ment.
- Majd meglátjuk. Élesben más. A tapintás, a látvány, a szagok.
Persze, szeretném, hogy így legyen, de nem árt rákészülnie sem. Amint le érünk, ő megindul, hogy magára öltse az egyik pompás és egyedi fehérneműt, én pedig elkezdem a háttér munkálatokat. Lévén nem vagyok halandó, nem okoz különösebb erőfeszítést és izzadni sem tudok, így az sem probléma. Csupán kívülről látszok embernek, semmi több. Más közöm nincs is a fajtájukhoz, ami mondhatni, mindent megmagyaráz. Ahogy végzek, fél úton össze találkozunk az új lánnyal és igazgatni kezdem az öltözékét. Mikor ennek kapcsán megszólal, különös módon ismét átfut egy röpke mosoly az arcomon, de nem nézek a szemébe, teljesen leköt, hogy tökéletesítsem a látványt a víziómhoz képest.
- Egyedül dolgozom. Nem szeretem, ha bele kontárkodnak a munkámba. Csak én láthatom ugyan azzal a szemmel.
Ezt a korábban elhangzott kérdésére mondom feleletként, némi fáziskéséssel. Ezzel magyarázva, hogy csupán ketten vagyunk. Hiszen... nem kellenek szemtanúk. És való igaz, nem szeretem, ha bárki bele szól a munkámba. A látomásaimat is csak én tudom megvalósítani. A kád peremén a kezemet nyújtom, hogy be segítsem. Nézem, ahogy bele fekszik és elhelyezkedik, ugyan azzal a rezzenéstelen tekintettel. Gondolkodom pár másodpercig, amíg pásztázom a látványt, majd fölé hajolok és igazgatok rajta még. Egy tincset ide, egy másikat oda, és így tovább. Hiszen az ördög a részletekben rejlik. Mikor az instrukciót megkapja, teljesíti is azt.
- Tökéletes. Ne moccanj.
Mondom neki, ahogy hátrálok, bele túrok dús hajamba, hiszen egy kósza tincs zavarogni kezdett az arcomban. Cseppet sem zavar, hogy így össze maszatolom kissé a hajam, a víz lemossa. Ahogy a vért is leszokta. Oda megyek a géphez és elkezdek kattintgatni. Néhol még mozdítok rajta. Hol közelebb, hol távolabb megyek. Összességében még sem lövök annyi képet, amennyit az emberek szoktak. Nemes egyszerűséggel, mert enyhén szólva jobb szemem és érzékeim vannak, mint nekik, így kisebb hibahatárral dolgozom.
- Rendben, ezzel a képpel megvolnánk. A hétvégén megcsinálom rajta az utómunkálatokat.
Bámulom a gépben az elkészült fotókat, végig pörgetve őket, majd vissza sétálok hozzá és oda tartom neki a gépet. Szemet szúrhat, hogy mennyivel jobbak, még így, nyersen is, mint a legtöbb fotósé.
- Még egy felvételre gondoltam. Aztán végeztünk is mára. Hogy bírod? Magamat is meglepem az utolsó kérdéssel, hiszen, ha elnyűttek, csak még jobban mutatnak. De Raint nem kell kínoznom, hogy a várt hatást elérjem - legalább is egyelőre - és ez új. Várom a reakcióját, tartsunk-e szünetet, szeretne-e inni, példának okáért vagy tudja-e folytatni egyáltalán.

Hypnotic