Lucifer & Lilith

Lucifer & Lilith

Már eltelt pár nap azóta, hogy a Földre látogattam. Isten nem sok csodás dolgot csinált, de az Édenkert... illetve a Föld ezek közé tartozik. Van egy két kedvenc, elhagyatott helyem, amit újból megszoktam látogatni. Hegyek, eldugott szigetek, ahol csak magam lehetek. Ilyenkor sétálgatok a zöld, buja növények között. Elképzelem, hogy a Kertben vagyok. Ami igazán hiányzik azokból az időkből az csakis a Kert. A különleges, szépséges növények, az illatok, ami betölti az ember orrát. Sokszor csináltam azt, hogy két virág közé feküdtem, és csak bámultam a bárányfelhőket, vagy éjszaka a csillagokat. Imádtam ahogy a lágy szellő, cirógatja az arcomat. Az idilli pillanatokat csak az rontotta el, hogy megtudtam engem csupán ajándéknak szántak. Illetve arra lettem teremtve, hogy benépesítsem a Földet. Viszont ez egyáltalán nem tetszett nekem. Nem akartam és nem is hagytam, hogy irányítsanak, hogy uralmuk alá vonjanak. Habár az Úr miután ellenszegültem neki megátkozott. Egy olyan átokkal amit én áldásnak veszek a mai napig is. Hiába minden együttlétem gyümölcsöző lesz, de a gyermekek, kiket kihordok szörnyek lesznek. A szó legszorosabb értelmében, ez engem sosem zavart igazán. Sőt létrehoztam az én különleges családomat, katonákat Lucifernek. És habár sohasem kért ilyet, én mégis megtettem. Hálával tartozom neki, ő mindig is mellettem állt. Annak lát ami vagyok. Nem csupán egy dögös testet, ő nem akar kihasználni. Ha mondhatom így, ő az egyetlen, a legrégebbi, és talán... a legjobb barátom. Ahogy az emberek fogalmaznak. A tanítom, a mesterem,nélküle nem lennék e hatalmas tudás birtokában, legfeljebb csupán a negyedében. Most egy kéréssel jövök hozzá, na meg mert a Földön még sohasem látogattam meg. Mindig ő jött hozzám. Kíváncsi vagyok, hogy miért szeret annyira idefent lenni. Sőt annyira, hogy már jó ideje a fejét a Pokol felé se dugta. Na meg mivel magával hozta a kedvenc gyermekem, őt is szeretném látni. Habár ők nem tudják, mert nem biztos, hogy érzik, mert kegyetlen, kemény vagyok velük. De mégis az összes gyermekemért megtennék bármit! Nem engedném, hogy bajuk essen, és ha valaki mégis bántja, hát a haragom lecsap rájuk. Azt jobb... ha nem akarja megtapasztalni senki sem, csupán a jó oldalamat. Tudok hízelgően kedves lenni, vagy véresen bosszúálló.
Még egyszer végig pillantok a külsőmön, hogy mennyire tökéletes. Egy halványkék selyeming van rajtam, hozzá egy fekete, combközépig érő bőrszoknyát választottam, lábaimra testszínű harisnya feszül. Lábfejemen szénfekete platform magas sarkú. A sminkem nem viszem túlzásba: csupán egy kis spirál, illetve karmazsinvörös rúzsa ami kihangsúlyozza telt, érzéki ajkaim. Napszítta fürtjeim lágy hullámokban omlanak a hátam közepére. Így azt hiszem, hogy ki tűnök majd a tömegből, és az is célom. Igaz, hogy bejelentkezés nélkül érezem majd a Mesteremhez, de biztos vagyok abban, hogy hallott már az ittlétemről. Sőt, arra is mérget vennék, hogy örülni fog nekem. Ugyan is nem is tudom már számon tartani mikor láttam őt utoljára, de jól fog esni a társasága. A kérésemről nem tudom mit fog gondolni, vagy, hogy hajlandó lesz-e segíteni nekem.... egyáltalán azt sem tudom, hogy tud-e majd segíteni. Lehet még csak hatalmában sem áll segíteni. De én sosem voltam olyan aki félne bármitől, főleg tőle. Így egy laza mozdulattal felkapom a kézi táskám és elindulok, hogy taxit fogjak. Tisztában vagyok ezekkel a mai, modern vívmányokkal. Csupán... nem igazán szeretem, de ha kell hajlandó vagyok használni. Meg amúgy sem akarom, hogy azt higgyék a Marsról jöttem. Fél óra múlva már a Lux bejárata előtt szállok ki az autóból. A főbejáraton hamar bejutok, elég egy bájos mosoly, és a biztonsági őr már buzgón enged is előre. Egy pillanatra megállok, körbe tekintek: emberek sokasága ugrál egy szintén modern zenére, a berendezések mind hajaznak Lucifer stílusára, le sem tagadhatná, hogy övé itt minden. Miután kigyönyörködöm a látványban, határozott léptekkel indulok el a pult felé. A halandók utat engednek nekem... máshogy nem is lehetne. Odaérve felcsúszok az egyik bárszékre, hosszú lábaim keresztbe helyezem, a mozdulatnak köszönhetően kissé feljebb csusszan a bőrszoknyám.
-Egy orgazmust kérek,- szólalok a pultos felé kacsintva, majd ahogy sejtettem egy pasi azonnal mellettem terem. Oldalra billentett fejjel figyelem.
-Óh... basszus, gyönyörű vagy,- pillant végig rajtam áhítattal, mire csak a szemeimet forgatom.
-Ti, mai férfiak tudtok ám bókolni,- cirógatom meg az arcszélét,- de sajnos most várok valakit, úgy hogy kopj le,- nézek rá szigorúan, majd levegőnek nézve veszem el a poharam és kortyolok be a rózsaszín színű italba.

Lucifer & Lilith ️

Oda kint a fekete éjszaka honol, sötétségben úszik a legkisebb mellékutca is és a zsákutcák. Los Angeles azonban csak most kezd igazán ébredezni, élni! A Lux falait pedig kívül-belül vakító neonfény fürdeti, ahogy együtt lélegzik a szibarita várossal. Jómagam széles mosollyal pörgetek meg két leányzót, ahogy körülöttünk ovációba fulladva vonaglik megannyi szemrevaló férfi és nő. A hedonizmus templomában járják az élvezetek táncát, égő és illatos áldozatul - önmaguk édes kárhozatára. Zsarátnokként izzik a levegő, mely émelyítően édes aromákkal teli, a legkülönfélébb parfümök és emberi verejték nászával. S mindez az, amit annyira élvezek! Ami épp úgy bódít, mint ahogyan én és ez a hely őket. Nincs helye másnak az elmémben! Nincsenek megoldatlan problémák a nyomozóval, nincsenek elveszett gyermekek és szerelmek. A bódulat az úr! S minden perccel és fordulattal mélyebbre eszi magát a lényembe, a szívembe, alattomos, éjszakai tolvajként lopva el apránként a Fényt belőlem. De nem akarok erre gondolni, a láncokra, a sötétébe vesző arcára és ahogy jéghideg fuvallatként kúszik fel a bőrömön, behatolva a drága perkál és a bőröm alá. Elűzöm a zord gondolatokat és emlékeket. Most csupán ez a pillanat számít!
Ekkor szúrom ki az aranyszőke szépséget a bárpultnál. Meg is állok, futva köszönve el társaságomtól és megindulok az ismerős nő felé. Körbe járom, végig simítva a lapockáját, majd felülök mellé az egyik bárszékre.
- Szavamra, még mindig páratlan az ízlésed, Lilith! Ez a kék csodás árnyalat és remekül áll!
Alaposan megszemlélem küllemét, valóban páratlan érzékről tanúskodik a divat terén. Én, ahogyan az újabban jellemző rám, méreg drága öltönyt viselek. Oly feketét, amilyenek lélektükreim maguk is. Bár, túlzás őket így nevezni. E mellett borszínű sifon ing feszül testemen.
- Évszázadok óta nem láttalak! Mond csak, mi szél hozott erre?
Kérdezem nagy lelkesedéssel, bár valami mintha sötét árnyat vetne erre a túlságosan széles és tökéletes mosolyra.

Lucifer & Lilith

Még csak pár napja érkeztem ide a Földre. A napokat igazából azzal töltöttem, hogy Ethant tanítottam a különféle varázslatokra. Ez majdnem minden időmet elveszi. De nem szabad elfeledkeznem arról, hogy tulajdonképen mi is volt a célom azzal, hogy egy kis időre elhagyom a Poklot. Mindenféleképpen elsőbbséget élvez Lucifer meglátogatása. Hiszen mondhatni az egyetlen és legjobb barátom, a tanítóm, a mesterem. Sokkal tartozom neki. De nem csupán egy ártatlan, baráti látogatás most ez. Céllal jöttem, és olyan céllal ami nem tudom neki mennyire fog tetszeni. De eltökélt vagyok. Mindig elérem a célom, gondoskodom róla, hogy minden az akaratom szerint legyen. Ha nem lennék ilyen nem lett volna erőm ott hagyni a Paradicsomot. Isten túl sok akaratot adott nekem. Eszébe sem jutott, hogy fellázadhatok és nemet mondhatok. Tárgyként, élvezeti cikként akartak kezelni. Hiszen arra teremtettek, hogy Ádámot szolgáljam ki teljesen, illetve, hogy szüljem tele a földet. Át... az utóbbit rendesen meg is tettem, csak nem éppen így gondolta a Főnök. Az már külön elégtétel, hogy a volt férjem még mindig utánam sóvárog. Az után amit sosem kaphatott meg, hiszen még a nászt sem háltam el vele!
Még tisztán emlékszem a napra, amikor Lucifer meglátogatott. Azt hittem, hogy ő is csupán azért jött, mint a többi férfi. Mindegy, hogy milyen fajból van, mind egyet akar. De arra nem is gondolnak, hogy igazából aki használja őket, az én vagyok. De ő más volt. Ő nem arra volt kíváncsi, hogy a testem mit tud. Ő sokkal inkább az érdekelte, hogy ki lehet az a nő aki beintett az apjának és a Paradicsomnak. Miután rájöttem, hogy nem akar lefektetni, elbeszélgetünk. Majd egyre többször látogatott meg, elkezdte átadni a tudását. Minden, amit a boszorkányságról tudok, azt tőle tudom. Ez az időszak egy láthatatlan köteléket vont közénk, egy örök és igaz barátság alakult ki. Egy férfivel. Nem is gondoltam volna, hogy ez valaha lehetséges. De megtörtént, bizony. Csak az utóbbi időben egyre ritkábban találkozunk, főleg, hogy a kedvenc gyermekemmel ott hagyták a Poklot. Azóta nem is tért vissza. Hiányzik ő is, meg Maze is. Így hát, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor nekem kell Luciferhez. Lehet... egy darabig maradok is. Kezd tetszeni ez a fenti világ. Habár még nem sokat láttam belőle, de talán majd Lucifert rá veszem, hogy mutasson meg mindent, ami érdekelhet. Bár nem is tudom, hogy mi az amit itt fent érdekelhet. Majd Lucifer gondjaira bízom magam, csalódni úgy sem fogok. Ezzel tisztában voltam és vagyok mindig.
Éppen a koktélomat kevergetem a kis pálcikával, miközben jókedvűen szemezek a szemben álló pultos sráccal. Aki le sem veszi rólam smaragdzöld lélektükreit. Szinte felfal. Szeretem ezt az érzést, amikor megbámulnak, amikor nem tudják levenni rólam a tekintetüket. Még rá is játszom a dologra. Oldalra billentem a fejem, finoman bele harapok alsó ajkamba, gyöngyfogaimmal. Majd úgy kortyolok az üvegpohárból, hogy le sem veszem a szemem róla. Majd csilingelő hangon nevetek fel mikor zavarában elejt egy poharat. Ezt akartam elérni.
Majd szótlan flörtölésből Lucifer ránt ki, ahogy finoman végig simít a hátamon, miközben feltelepszik a mellettem lévő székre. Meleg, baráti mosollyal üdvözlöm.
-Igazán köszönöm,- felelem még mindig mosolyogva, - de azt hiszem te sem panaszkodhatsz az ízlésed terén,- kacsintok rá, miközben a poharat ujjaim között forgatom. Lucifer mindig is presztízs kérdést csinált a ruháiból, a nőkből. Mindig, mindenből a legjobbat kapja, és nem is éri be kevesebbel. Ami szerintem nagy jó dolog.
-Hát,- vállat vonok alig láthatóan, majd kortyolok egy nagyot a koktélomból, és csak utána folytatom,- tudod mióta megléptél a Pokolból az egyik gyermekemmel nem is jöttök arra. Hiányoztatok. Gondoltam megnézem mi olyan nagy szám itt,- intek körbe a kézfejemmel,- hogy vissza se akartok jönni. Kíváncsi lettem erre a világra, az emberek világára. Már hosszú idő óta nem jártam a Földön.- jegyzem meg, az utolsó mondatot inkább magamnak, mint neki igazából.
-Meg... ami az illeti tudod, lenne feléd egy kérésem is.- lenyelem a pohárból az édes alkohol maradékát. Majd intek kedvenc pultosomnak, hogy még egyet szeretnék, és Lucifernek is amit szeretne.
-De előbb mesélj, mi az ami itt tart fent?- kérdezem tőle bizalmasan, amit nem sok alattvalója engedhet meg magának. Mondjuk én pont ezen kevesek közé tartozom, de nem is éltem soha vissza vele.  

Lucifer & Lilith ️

Ahogy pedig a két szépség pördül a kezeim között, mintha a zene disszonánssá válna. "Van kacagás, de nincs mosoly", midőn a költő, Poe azt papírra vetette. Tökéletes mosolyok, de valamiért még sincsenek rendben. Mindenki oly vidám, nemde?




Vagy mindez csupán káprázat? Túlságosan ismerős görbe-tükre A Bálnak, melyet a Sátán rendezni szeret, néhány évtizedenként-évszázadonként.
A hölgyemények szétszélednek, ahogy a "bálozók" között végig sétál a házigazda, azaz jómagam, fülig érő szájjal. Fel is ülök az egyik ülőalkalmatosságra, Lilith mellé.
- Mi tagadás, az esztétika a gyengém, mint tudod. Bár egy csinos hajadon egy szál semmiben, esetleg gyöngysorban mutat a legjobban, egy úriember, akarom mondani, úriördög viseljen azért öltönyt.
Hahotázok selymesen, de még is van valami pikantéria ebben a kacajban.
Jómagam is kirendelek egy Martinit és nagy igényesen szopogatni kezdem, míg barátném dalolni kezd. Közben mögöttünk folytatódik a dínom-dánom, csak éppen a lángok és szörnyetegek hiányoznak.
- Meguntam a királyuk lenni, tudod. Nem is akarok vissza menni. Csak a kárhozat, a hajbókolás, minden....olyan merev és élettelen. A démonok élvezik, ha kínozhatják a lelkeket, de én nem.
Sóhajtok fel és eljátszadozok az olívabogyóval a széles peremű poharamban.
- Ellenben itt...minden virágzik! Az emberek ebben a modern korban többé nem reszketnek Apám nevétől és vígan élvezik rövidke életük! Igazán élnek! Nem bánnak meg semmit, legalább is míg az élvezet tart! Míg a zene szól és együtt vonaglanak az éjszakában!
Fordulok felé a koktélos pohárból, lelkesen magyarázva rajongásom az embernépet illetően s egy úttal megválaszolva kíváncsiskodó kérdését.
- Képzeld, mikor pár éve feljöttem, egy gyilkossági helyszínelő azt mondta, nem is érti mi a baj az ördöggel, hiszen amit tett az nem is olyan rossz, csak lázadt az apja ellen és megkínált egy pőre hölgyet egy almával!
Ecsetelem gesztikulálva, saját szava járásommal adva elő első találkozásom részletét Miss Lopezzel. Nagyon büszkén mesélem, hiszen mindig is rühelltem, hogy egyesek engem hibáztatnak saját gyarlóságukért.
- Ha egyszer feljöttél, hidd el, vissza sem akarsz majd menni!
Bizonygatom, könnyedén feledkezve meg arról, Maze, a lánya, mennyit rágta a fülemet, hogy térjünk vissza. Viszont, a kérdés, melyet Lilith feltett, elkezdte bele rágni magát a bennsőmbe. Széles vigyorral festettem neki költői képet a halandók páratlan világáról, még is.... még is... ott az a "még is". Elsötétedik a pillantásom, elmerengek.
- Lehet, hogy újra rendeznem kellene egy bált...
Tűnődöm el, hiszen az utóbbin is bele futottam egy páratlan boszorkányba, Margaritába. Ahogy azonban eszembe jut, csak még komorabbá válik tökéletes arcom. Hűsége a Mesterhez.... feltétel nélküli elfogadása... Gondolataim elterelvén vissza szállok a kérdést megelőző kis megjegyzéshez, ami nem is tűnik oly mellékesnek, mint ahogyan azt a szőkeség becsempészte.
- Nocsak.... egy alku az Ördöggel?
Vajon mennyire súlyos a dolog, elég egy baráti szívesség vagy netán többről van szó? Az érdeklődésemet sikerült felkeltenie s így legalább ideig-óráig máson járhat az eszem, mint a nyomozón.