Smoke and Mirror ♦ Tlalocelot & Lucifer

Kedvemre való eme mélységes setét, mint a mai éjszaka. Az utóbbi időben igencsak káprázatosnak találtam az emberek tudományát, miszerint a városok számára nincs nappal s éj, pusztán fényzivatar. Kivilágított utcák hadán verekedtem át magam célom felé, miközben csodáltam a csillagokkal tarkított kupolát, olykor lenézve a kezemben tartott enyhén véres belépőre. Sajnálatomra mindeddig sikertelenség övezte a tulajdonom visszatérését a nélküle magányos gazdájához, de most mintha a sors maga adta volna kezembe az utat...pontosabban fogalmazva annak a halott démonnak a kezéből származott, akit eltapostam annak reményében, hogy ez a próbálkozás máma éjjel nem úgy zárul, mint a többi. Sohasem gondoltam volna, hogy ily szerencse fogad olykor kegyetlen keblére, hiszen mégis mily esély volt arra, hogy egy önmagának motyogó, szánalmas gyermek elkotyogja azt a nevet, akire vártam. Miközben a jegy tisztogatása elveszi figyelmem nem éppen csekély részét; hisz macerás lenne bejutni egy gyanús belépővel; illetve figyelve, hogy a még mindig gyönyörűen vasalt, kiváló szabású öltönyöm; melyet egy órával ez előtt voltam kénytelen felvenni üzleti ügyre való tekintettel; nehogy bepiszkításra kerüljön holmi utcai talp alá valókkal, igen közel járok a végzetemhez. Az épület elkápráztat és elgondolkodtat...ki is ez a személy, akit ennyire kutatok? Azon alkalom képei suhannak át elmém még éppen nem foglalt mezején, mikor is az aukción megpillantottam őt és a másik mellette állót. Éreztem, hogy hasonlatosak hozzám, hogy végre nem csak parányi prédák között kell kutatnom, mint valami sikátorban megbúvó turkálóban, hanem találtam egy másik vadászt. Egy vadászt, aki nem rejti kő alá, hogy micsoda, akiből sugárzik ha akarja, ha nem. Izgatottságomban kicsit megremegett a kezem és rá pillantottam a jegyre. Nem ejtettem el, ujjaimmal úgy tartom, mintha egy sziklapárkányról készülnék felmászni, megakadályozva ezzel a végtelenbe való zuhanásomat. Sóhajtok egy nagyot, ezzel is csitítva a bennem buzgó érzelmeket. Szerencsém, hogy teljes testem fedi ruházatom, hiszen nincs felesleges időm magyarázkodni, miért is izzanak a testemet borító tetoválásaim.
- Csak nyugalom, mégis mi történhetne? - suttogom magamnak, hogy ezzel is csendre intsem bensőm háborgását.
A bejárat irányába nézve azonnal kiélesednek érzékeim, hiszen amit látok mosolyt csal az évezredek óta halottra faragott arcomra. Egy démon lenne a kidobó személyzet? Itt már aggódnom is felesleges, hiszen ebből már több mint erős sejtésem van, hogy jó helyen járok. Legalább is reménykedtem benne, hogy gond nélkül sikerül minden, hiszen nem tartozom az átlagos démonok közé. Egy olyan komplexumban, ahol a biztonsági egy démon, biztosra vehetem, hogy a tulaj messze komolyabb lehet, engem kiszúrni pedig nem nehéz, ha az orrodat használod a szemed helyett. Minden eshetőségre felkészültem, mágiamentesen álcáztam minden apró nyomát az azték vérmágiának. Inkább áztatom célpontjaként magam olyan jelzőkkel, mint rommá parfümözött ficsúr, mint vérszagú bestia. Minden apró lépéstől, melyet a nagy tömeg miatt egyre nehezebb volt megtennem, kételyek támadtak bennem. Biztosan itt van? Ügye? Lucifer Morningstar..legalább ő legyen itt, ha a tárgy nem is! Az immár makulátlanra csiszolt belépőt felmutatva sikerül is átlépnem a bűvös kaput, ami eddig távol tartott engemet enyémtől. Azonnal le is csaptam egy pohárka frissítőre, mellyel kínálták az izgatott látogatókat a pincérek. Felhörpintettem egy csapásra a kelyhem tartalmát, míg másik kezem tenyerének belsejével intettem, hogy nem igénylek élelmet. Bejutottam és innen kezdődik csak a játék, gondoltam magamban. Elvettem egy második poharat és eme élettelen tárgy kíséretében elkezdtem szemmel felkutatni egy számomra sokkalta fontosabbat.

A kidobó különleges teremtmény, démoni szagot áraszt, de nem éppen átlagosét. Macskafajzat, akárcsak én, így nem is csodálom, hogy hosszú ideig csak méregettük egymást. Észrevett egy aprócska árulkodó jelet a "saját" belépőmön, mely elkerülte figyelmem a gondolatgomolyag boncolgatása közben az úton idefelé. Úgy teszek, mintha a legkevésbé sem érdekelne a jegy tulajdonosának megkérdőjelezhetősége, így miközben kezében tartja, szemem az övébe fúródik és pislogás mentesen állom a fenyegető jelenlétet. Vélhetően megfordulhatott neki is a fejében, hogy melyikünk lehet gyorsabb, erősebb, rátermettebb egy vadabb szituációban, de nekem nem célom bajt okozni. A célom sokkalta fontosabb, mint egy pillanatnyi élvezet és bár rendkívül kevés ellenfél bizonyulna ígéretesnek, érzékelek olyan illatokat, melyek óvatosságra intenek. A mágia nem éppen szakterületem, de fizikális ráhatással okoztam már nem egy meglepetést a magabiztos mágiahasználókkal szemben. Egyetlen illat; különb mind közül; megcsapta orromat és az erőviszonyokat képes voltam hamar felmérni. Itt van a személy akit keresek és vele nem szívesen játszadoznék, bár teljes erőmben fizikailag nem lenne ellenfél, mágia terén teljesen abszurd, ijesztő érzést kelt bennem. A kidobó végül enged a tekintetén és bebocsátást biztosít a rendezvényre, de valami azt súgja, hogy nem ez volt az utolsó pillanat, hogy egymás szemébe néztünk. Merem remélni, hogy ez egy fogadalom is egyben. Odabent elvegyülök a tömegben, ignorálva a jelenlévők nagy részét, de orromat folyamatosan a masszív jelenlét irányába tartva keresem a célpontomat. Még csak erőlködnöm sem kell, hiszen maga mutatkozik meg, s köszönti a jelenlévőket, mint ahogy azt a házigazdától el is várhatjuk. Üdvözlés közben végigméri a jelenlévőket, amire én elkapom tekintetem, hiszen még nem akarom felfedni magam. Figyelmem inkább a csodás relikviák tartják magukon. Amúgy is szeretek túllépni a formalitásokon, többnyire felesleges időpazarlásnak érzem ezeket, bár kénytelen vagyok én is olykor alkalmazni munkám során. Céltudatosan a tárgyra térni, ez valahogy mindig is jobban kedvemre tett. Ahogy járok, tárgyról tárgyra vándorol tekintetem és orrom. Szakmai ártalom, de mit is tehetnék. Figyelmem kevésbé teszi bizarrá, hogy kizárólagosan szaglásom alapján határozom meg a tárgyak erejét és mibenlétét. Nyugtalanná tesz, hogy megfigyelve vagyok szinte mióta csak beléptem. A kidobónak volt és van is elég dolga ahhoz, hogy ne fecsérelje ilyenre az idejét, így kizárásos alapon két lehetőséget tudok latba vetni. Ismerős, vagy olyan, aki szeretne az lenni. Mivel rendkívül homályosan érzek csak ismerős szagot, így egy aprót sóhajtva egy apró, jelzés értékű pillantást vetek a házigazda irányába, tudatva azt, hogy tudatában vagyok annak, figyelmének célpontjaként szolgálok. Oda sem kell tekintenem ahhoz, hogy érzékeljem közeledését. Pont az egyik kiállított csecsebecse előtt állok, midőn is megáll mellettem és megtöri a csendet kettőnk között. Halovány mosoly ül ki arcomra, mikor felé fordulok és egy pillantást vetve nyugtázom, hogy az ital apró mértékben fogy, jelezvén, kedvenc lehet a termék.
- Mr. Morningstar! Értékelem kedvességét, hogy menedékébe invitált ily mennyiségű vándort, köztük tudva magamat is. Mesés a gyűjteménye; egytől egyig...'valódiak'. - jelezvén a szóval, hogy nem csak tisztában vagyok a legtöbb tárggyal, hanem szakterületem is valamilyen téren. - Bocsásson meg, mily goromba vagyok, be sem mutatkoztam még. Ha kérhetem, egyelőre hívjon...Mr. Sárgának. - csúszik ki ajkaimon egyértelműen nem valódi nevem.
- Talán pont e név hallatán tűnök igazán gorombának, de nézze el kérem. Mindannyiunknak vannak titkai és bár a nevem nem kimondottan az, mégsem osztogathatom, akár újságos az áruját...több mint elegendő fül hallatára. Különösen, ha személyesen Maga látogat meg, kit régóta keresek. - szavaim bársonyosak, éreztetve, hogy célom a legkevésbé sem aggodalmat okozó. Tekintve köszöntőjét, megjelenését és másokkal szemben tanúsított viselkedését, érdemes lesz megfigyelnem stílusát, mely oly természetes. Gondolatban sóhajtok, hogy bár magamnak is ily módon, oly könnyedséggel menne a kommunikáció.