If I'm an Angel, paint me with Black Wings ~°~ Michael & Ethan

Michael & Ethan ✠

Leszállt az éj s vihart hozott magával. Tán csak az Ördög tudja, miféle égiháború előszelét?
Mennydörgés rázza meg a várost és az árvaház környékét. Nem egy kisgyermek felriad. A szelek szárnyán száll panaszos sírásuk, míg a pap és a rőt hajú hölgy el nem csitítja alaptalan félelmeik, démonaik s bánatuk. A fiatal anya szobája sötétségbe burkolózik, ahogy az ablak alatti kiságyban szendereg első szülötte, az igazak zavartalan álmát aluszva a másokat megfélemlítő időjárás ellenére. Az egyik felvillanásnál még üresen tátong a szoba, a következő villámlásnál azonban már ott állok és a csecsemőt nézem. Egyenletesen lélegzik, nyugodtan fekszik, pufók karjait a feje mellé emelve. Meredten bámulok le rá, nem is tudom, meddig. Magam sem tudom, miért, de a babák és kisállatok irányába sosem érzek gyilkos ösztönt. Ők...megnyugtatnak. Talán ez lehet az oka. Lecsendesítik megtépázott, nyughatatlan bennsőm. Ahogy most is. Az államon embervér szárad, az elragadása pillanatában felemelő, eufórikus érzés volt, de utána űrt hagyott bennem és zavart. Ahogy oly sokszor. Éreztem, meg kell keresnem a kisbabát, akit nemrég pillantottam meg a parkban. A mamája különös nosztalgiát ébresztett bennem, valahogy a saját anyám energiáihoz hasonlót véltem felfedezni körülötte. A kisded pedig...egy szintén nem hétköznapi utód. Lehetséges, hogy ez vonzott pont ide és nem máshová. Óvatosan szárnyat bontok, obszidián fekete, keskeny tollazatom kibukik a lapockáim közül. A fiúcska fölé hajolok, hosszú ujjaimmal betakarva a hasát és a mellkasát. Ő kótyagosan ébredezik, hatalmas, kék szemeit az én rozsdaszínű íriszeimbe fúrva. Az ujjaimba kapaszkodik. Az élet eme apró csodájától enyhén elnyílnak telt ajkaim. A gyermek nem riad meg tőlem. Benyúlok a másik kezemmel is a bölcsőbe és a karjaimba veszem. Érzem, ahogy apránként balzsamozza lényem a csöppség, puszta jelenlétével. Parányi testének melegével.
- Épp időben, Lucius. Tudod, ma ismét megöltem egy embert.
Suttogom neki a sötétségben, feltárva szívem feketeségét, kissé ringatva a karomban. A kisfiú felnéz rám, el, a vállam felett.
- Csak nem a szárnyaimat nézed? Tetszenek?
Váltok témát üszkös szívem kiöntése közepette, ahogy a pindur kezecskéivel nyúlkálni kezd a tollak irányába. Felültetem az alkaromra, hogy így magától elérje őket. Nem is habozik, nagy érdeklődéssel nézegeti a szárnyaim és fogdosni kezdi. Megtréfálom kissé, az egyik szárnyammal mögé kerülök és végig húzom a gerince vonalán a végét, mintha csak megsimogatnám, majd gyorsan vissza húzom a hátam mögé. A baba erre hátra kapja a fejét, úgy látszik, még túl kicsi ahhoz, hogy az efféle tréfákat értse. Azon kapom magam, hogy egészen leheletnyi, de őszinte mosoly játszik ajkaimon.

Monster

Ethan & Michael @

A Sötétség hatalmasat nőtt a közelmúltban, ami elég riasztó változás. Lehet sokaknak észrevehetetlen, de én érzem. Mindenemben érzem a változást és ez az amiért én itt vagyok. Utána fogok járni a helyzetnek, de hamarosan fel kell vennem a kapcsolatot az én lázadó fivéremmel. Persze ezek előtt fogást kell rajta találnom. Valami, amivel együttműködésre bírhatom. Ilyen lehet az a halandó, Chloe Decker, meg bármelyik a barátai közül. Gyengébb lett ilyen értelemben, amióta elhagyta a Poklot. Sokkal gyengébb, emberibb lett, teli gyengéd érzelmekkel. Elsőnek majd megpróbálok vele tárgyalni, értelmesen megbeszélni vele a kettőnk ügyét, de ez nekünk nem biztos, hogy menni fog, így előkészítek egy B tervet.  Persze rossz út, amit kifundáltam, de a cél végül szentesíti az eszközt. Nagy játszmába kezdek, de Lucifert, ha kell pont a gyengepontjánál fogom elkapni, márpedig ilyen pont mindenkinek van.
Aurielnek van a legnagyobb támadható felülete, ezért haragszom rá kissé, de az ő és gyermeke sorsát szívemen viselem. Megígértem, hogy nem fogom bántani gyermekét, sőt őrködni fogok felette. Amikor a kezemben fogtam éreztem, hogy az élete nem véletlen, nem egy elkövetett hiba, amit helyre kell hozni, annál sokkal komolyabb. Valami terve van vele az Úrnak, és ezért óvom meg őt.
Miután meguntam a kutakodást a nagyon ügyesen rejtőző boszorkány után egyszerűen csak az árvaház felé szálltam. Már javában éjszaka volt, de ez nem csoda, hogy ilyenkor érkezek. Van, hogy Auriel se tudja, hogy ottvagyok, egyszerűen csak ülök az ablak alatt, ugrásra készen, ha valami veszély lenne. A kis Lucius egy csodás teremtés, és az első találkozásunkkor elvarázsolt, hogy egy pillanatig se félt tőlem. Ritka jelenség ez a gyerekeknél, főleg az én esetemben. A megjelentésem meghökkenti őket, megrémíti, de őt nem.
Amikor berepülök a szobába meglepődök. Elsőre azt hittem nővérem tartja a karjaiban a gyermeket, de nem. Az ablak nem rendeltetésszerű használatát követően lecsukom magam után és a gyermeket tartó alakot szemlélem. Csak tartja ott a mellkasára simulva, és a szárnyaival szórakoztatja. Nyilván pont észrevette, hogy megérkeztem.
- Ki vagy te?
A sötétben álló nyúlánk, szárnyas alak egy pillanatig se gerjesztett bennem bizalmat. Egyszerűen csak odavetettem neki.
- Add ide a gyermeket, kérlek! – Persze ez nem teljesen kérdés volt. Inkább felszólítás. Féltettem unokaöcsémet, elvégre nem ismertem a rejtélyes alakot.

Michael & Ethan ✠

Egy csöppség a karomban, egy viharos éjszakán. Lucius, az angyali gyermek, aki még a mamája nélkül sem fél egy olyan szörnyetegtől, mint jómagam. Hát nem érzi, miféle is vagyok valójában? Elnézem a kisfiút, ég-kék, ártatlan szemeit és a naiv kis arcot. Még is hogy lehet ez? A porontyok csak hamar bömbölni kezdenek, ha rám emelik hatalmas szemeiket. De ő más. Vajon az anyja tökéletes jósága és mindenek iránt tanúsított előzékeny, feltétel nélküli szeretete az, ami kiölte belőle a természetes viszolygást a Mumustól? Tűnődöm, ahogy a karomban ringatom a csecsemőt, tanulmányozva őt tekintetemmel. Minden olyan békés, míg kint a világot az égiháború korbácsolja darabokra. Az ablak nyílik és hűvös, nedves szellő csap az arcomba. Egy villanás, nem több, de a szemem sarkából így is érzékelem, hogy ez nem egy villám volt - hanem valaki sokkal elevenebb. Nem fordulok meg rögtön, csak szép lassacskán. Mikor szembe kerülök a váratlan látogatóval, alulról, a kisdedről rá emelem vérszínnel tarkított, salétrom-sárga szemeim. A sötétségben állunk, szemtől szembe. Csupán a pillanatnyi, mennydörgések előtti fényvillanások világítják meg alakunk. Bár...kettőnknek nem igazán van szüksége lámpára, talán még a bébinek sem. Mert ezek az íriszek nem húsból és vérből szőtt idegek, mint az egyszerű embereknél...legalább is nekem még nem sikerült megsebeznem magam semmiféle éles tárggyal. Egy férfi áll velem szemben, majdnem az ajtóban és nem pedig karnyújtásnyira. Egyenesen a sötétkék szemeibe meredek, melyek különös módon szinte egy szintben vannak a sajátjaimmal. Két égimeszelő és egyetlen baba. A fickó vonásai és tartása katonás fegyelmet sugall. Hallom ugyan a kérdését, de elengedem a fülem mellett, miközben az apróság is szemügyre veszi az idegent. Picurka kezeivel hol belém kapaszkodik, hol pedig az ujjait csócsálja, hogy aztán összekenje a ruhát, amit viselek. Másokat talán ez felháborítana, de én nem zavartatom magam, le sem veszem a szemem a pasasról.
- Te vagy az apja?
Vetem oda a kérdést a semmiből, mintha gyökeret vertem volna a bölcső előtt, kezemben a picivel. Végül, ismét a tökmagra nézek, aki viszonozza a pillantásom, mintha nem is halandók vére szennyezné az államat.
- Azt akarom, hogy nálam legyen.
Bár a csecsemőre nézek, a szavakat természetesen a férfinak intézem. Az ő kisugárzása egészen más, cseppet sem emlékeztet anyáméra, vagy...talán még is, de olyan feledhető, elenyésző módon, hogy az akár a fantázia játéka is lehet. Aurielnél ezzel szemben túlságosan is ismerős volt az érzés. De nem vele. Hátra nyúlok és egy egyszerű mozdulattal kitépek egy tollat a szárnyamból. Fekete, akár a kátrány, a vége pedig egészen leheletnyire véres, nocsak. Oda nyújtom a kisembernek, miután megcsiklandoztam vele az orrocskáját. Lucius két kézzel kap utána, forgatni kezdi és ráncigálni, esetlenül. Jobban megtartom, nehogy kiessen a kezemből a nagy ficánkolás közepette. Ismét felnézek azokba a rideg szemekbe, mintha ő lenne a felesleges harmadik.

Monster