Hello Főnök! - Lucifer & Adeline

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találok új helyet ahol dolgozhatok! Mondjuk nem volt más választásom, muszáj voltam minél hamarabb új munkahelyet keresni. Nincs túl sok spórolt pénzem, szóval elég nagy bajban lettem volna, ha nem találok mást ilyen hamar. Ez már csak szerencse kérdése volt, hogy  meg is kaptam az állást. Mondjuk a főnökkel nem találkoztam még, de csak nem lehet olyan rossz mint az előző főnököm, nem? Az előző helyet is azért hagytam ott, mert egyszerűen nem tudtam kijönni a főnökkel. Vagyis inkább ő nem akart velem kijönni, pedig én tényleg nagyon igyekeztem, és próbáltam is mindent jól csinálni, de ő ezt annyira nem értékelte. Ezért is szívatott be utolsó estére... máskülönben miért rakott volna be éjszakára az utolsó munkanapomon. Rám maradt a jó takarítás, és a zárás a balhés vendégekkel. Ha Aaron nem lett volna ott, nem hiszem, hogy elboldogultam volna  azzal a két fickóval. Más kérdés, hogy kicsit túlzásba esett, de végül végeredménybe nem történt semmi baj, és azóta se hallottam felőlük.
Egyedül azért leszek hálás annak a munkahelynek, mert ott ismertem meg Aaront. Ő nem biztos, hogy így gondolja azok után ami velünk történt aznap este, de mindegy is. Nem gondolhatok folyamatosan rá! Ma a munkára kell koncentrálnom, mégis csak az első napom lesz, és jó benyomást kell tennem a főnökre. Már ha ma bent lesz, mert mikor utoljára voltam, akkor nem volt itt.  Mindenképp jól kell teljesítenem előtte is. Nem játszhatok ezzel a melóval, mert elég jól fizet, és sokkal elegánsabb és jobb környezetbe vagyok, az előző munkahelyemhez képest. Most az egyszer nem lehetek szétszórt, a másik pedig, hogy már évek óta pultba dolgozok, nem hiszem, hogy pont ma rontanék el mindent! Olyan nincsen, ugye?
Időben elindultam otthonról, sőt inkább előbb is, hogy biztos odaérjek, és ne késsek el még véletlen se! Egy egyszerűbb egybe ruhát vettem fel, reméltem, hogy nem lesz kifogásolva, nem nagyon beszéltünk a munkaruha kérdésről, így kb. teljesen vakon válogattam reggel a szekrényembe. Mi lehet a legrosszabb? Maximum le leszek ma szidva érte, holnap meg már a főnök kívánsága szerint öltözök fel... de azért mégis remélem, hogy ez jó lesz.
Ahogy a hely elé értem, felsóhajtottam. Mondhatni erőt vettem magamon, és újra elismételtem magamban, hogy minden rendben lesz. Aztán beléptem, és elég üres volt a hely. Dél körül járt az idő, egyértelmű, hogy csak estére fog megtelni, és akkor lesz inkább munka.
- Hello! - Szólaltam meg kicsit hangosabban, de egyelőre nem kaptam választ, és hiába néztem körbe, nem is láttam senkit. Addig nem is nagyon akartam beljebb lépni, amíg meg nem jelenik valaki.

Helló Főnök! ️

Valaki hellózik.
Távolról mintha kellemes női hang cirógatná a füleimet. Nagyon távolról. Vagy tán még sem? Félálomban ráncolom tükörsima, angyalian tökéletes homlokom. Átfordulok a másik oldalamra a Lux galériáján levő, emeleti fészkem - vagy használjuk inkább a 'bűnbarlang' kifejezést? Egye fene! - terebélyes francia ágyában. A borszínű selyem kellemesen simul mezítelen testemhez, ahogy a méretes alvóhelyemen terpeszkedem álmomban. Természetesen nincsen szükségem alvásra, de határozottan kedvemre való elfoglaltság, szóval előszeretettel dagonyázom a párnák között. Társaságban és a nélkül egyaránt. De aztán csak úgy vélem, még is hallottam valamit. Kinyitom éjfekete szemeim és felülök az ágyban. Valaki járkál lent. Cipősarkak lágy koppanása hallatszik. Álomittasan pislogok párat, megpróbálok magamhoz térni és gondolkodni. Hiszen oly mennyiségű szeszes italt öntöttem magamba az előző esti bacchanálián oda lent, hogy attól egy ember többszörösen meghalt volna alkoholmérgezésben. Én csak elálmosodtam. Viszont...Maze ma szabad napos, emlékszem...akkor viszont ki a fene lehet oda lent? Meglepett kíváncsiság lesz úrrá rajtam, szóval kikecmergek a jókora, magas ágyból és felveszek egy szatén pizsamasortot. Útközben magamra kapom a hozzá tartozó köntöst is és úgy indulok meg lefelé a lifttel. Az kötelesség tudóan csenget, az ajtaja nyílik és én kilépek, egyenesen a báromba. Sehol senki, hiszen még nem vagyunk nyitva. De...akkor? Bágyadtan pillantok körbe és valahonnan fentről, a lépcső tetejéről kiszúrok egy félénk, barna leányzót. Nocsak! Tehát nem álmodtam - túl normális is lett volna egy ilyen álom hozzám, a kentaurok és hasonlók után, amiket Lindával is kiveséztünk -, valóban érkezett valaki.
- Helló, neked is!
Búgom neki "brit" baritonommal, menten megélénkülve, ahogy mindig reagálok ha egy csinos hölgyet vagy vonzó urat pillantok meg. Jó az ízlésem, tény.
- Ki vagy te, madárka s mi szél hozott hozzám?
Kissé talán kócosan - nem néztem tükörbe még, szóval nem tudhatom -, de ördögien csábító, hibátlan mosolyommal nézek fel a vendégemre, miközben a bárpultra könyökölök balommal és alaposan végig mérem, tetőtől talpig. Jobbommal a kristály butélia után nyúlok - még Napóleontól kaptam, igen, ez a hely tele van relikviákkal, ha valakinek elég jó a szeme - és már öntök is magamnak a konyakból, mert nekem nincs olyan, hogy "túl korán". És persze nem is úgy hat rám az alkohol, mint a halandókra, tetemes mennyiség híján legfeljebb, akár az üdítő. Az ízéért szeretem. Ajkamhoz emelem a súlyos poharat és a nedűt ízlelgetve kóstolgatom tekintetemmel a lépcsőn vélhetően éppen hozzám, lefelé igyekvő széphölgyet.

Valamiféle kis izgalom azért eltöltött belülről, mert hát mégiscsak új hely, új főnök, és új környezet. De majd csak hozzászokok, és remélhetőleg, jól is fogom itt érezni magam. Az előző munkahelyemnél mondjuk bármi jobb lehet, ha jobban belegondolok. Nem kéne izgulnom, hogy minden rendben fog menni az első napon.... vagy esetleg nagyon szörnyű leszek, és instant nem is kell jönnöm többet dolgoznom. Most nem érzem úgy, hogy lenne aranyközépút, szóval vagy nagyon jó leszek, vagy nagyon rossz.
A beköszönésem után még mindig nem történt semmi szinte percekig, szóval megállapítottam, hogy valóban nincs itt egy árva lélek se. Kicsit talán el is kezdtem pánikolni, hogy esetleg túl korán jöttem volna. Gyorsan az órámra is pillantottam, ami azt mutatta, hogy a megbeszélt időponthoz képest, még talán én érkeztem 5 perccel később. Remek! Bár így nem hiszem, hogy bárki is észrevette volna késésemet így, hogy nincs itt senki!
Kicsit bénán álltam ott, mint aki elvan veszve, de aztán megjelent a lépcső tetején egy férfi, kicsit talán álmos arccal. Ha nem csalnak megérzéseim, ő lesz a főnök itt, és több mint valószínű, hogy én vertem ki az ágyból.
A pulthoz lépett, hogy töltsön magának egy pohár italt, én pedig ezen felbátorodva, főleg miután megkérdezte, hogy mi szél hozott erre, közelebb léptem a pulthoz.
- A napokban voltam itt állásinterjún! Mazikeen Smith vett fel, és erre a napra beszéltem meg vele, a kezdésemet. - Válaszoltam kicsit esetlenül, és finoman elmosolyodtam. Hisz ő is rám mosolygott, és ez valamiért engem is mosolyra késztetett miközben válaszoltam. Igen megnyerő egy külsővel rendelkezett, amit szerintem pontosan tudott ő magától is, nem mintha ez baj lenne, ez ember jó ha tisztában van az adottságaival. Mondjuk ez rám nem volt igaz... sose tartottam magam olyan csinosnak, még ha mondták is nekem, én mindig tudtam magamon találni olyat, ami miatt rátudtam cáfolni mások véleményére. Persze ezt inkább magamban tettem, sose mondtam ki, nem egyetértésemet.
Annyira elgondolkoztam viszont, hogy csak mikor a gondolatmenet végére értem, akkor jutott eszembe, hogy nem is mutatkoztam be, pedig már rögtön az elején illett volna megtennem, de teljesen elterelődött a figyelmem.
- Ohh bocsánat, nem mutatkoztam be! Adeline Foster! - Léptem most már tényleg közel hozzá, és felé nyújtottam kezemet. Valahogy kimaradt ez a formalitás a részemről, pedig általában, ha az ember találkozik valakivel, a köszönés után nem sokkal a bemutatkozásnak kéne jönnie. Na mindegy, jobb később mint soha! Sokkal rosszabb lett volna, ha eszembe se jut bemutatkozzak... hisz ő lesz a főnököm, nekem kell eszembe jutnia az ilyeneknek először!

Helló Főnök! ️

Az Ördög mindig jó vendéglátó és természetesen tökéletes külsővel kel ki az ágyból - csak, hogy a halandók helyzete ne legyen olyan könnyű. Így hát páratlan címlap mosollyal lépek ki a liftből s állok meg a bárpult mellett. Pokolian fekete íriszeim felfelé szegezem, egyenesen a lépcső tetején ácsorgó leányzóra. Megvárom míg szépen le tipeg hozzám és öntök.
- Egy italt?
Kérdezem meg ördögien - hogy másként? -, miközben az ólomkristály pohárba már töltöm is a sajátomat. Ahogy a virágszál beszélni kezd, nem titkolom meglepettségemet. A szemöldököm felszalad, de szemmel láthatóan nem csinálok nagy ügyet a dologból. Ahogyan másból sem. Példának okáért nem zavartatom magam, hogy egy száll selyemköntösben csevegek itt az új munkaerővel.
- Igen, Maze intézi az ilyesmit. De ma szabadnapos a huncut.
Felelem szórakozottan és már el is tüntetem az aromás nedűt. Ekkor jut eszébe a lánynak kezet nyújtani s bemutatkozni. Hibátlan fogsorom villantom rá és letéve a poharat egy határozott, erős kézfogással viszonzom az övét.
- Adeline...örvendek, a szép hölgyeket mindig szívesen látom!
Kacsintok rá a szépségre, a flörtölés a véremben van, így hát teljesen hétköznapi jelenség nálam, hogy efféle hangnemet ütök meg egy-egy szemrevaló egyénnel.
- Úgy vélem sejted, ki vagyok, bár még nem láttalak a báromban. Lucifer Morningstar.
Összefonódott kezeink táncolnak a levegőben, majd finoman engedek a szorításon. Az emberek különféle képen szoktak reagálni a nevem hallatán, vajon Miss Fosternél hogy lesz?
- Nos, az ital keveréshez nem értek, én a töményet szeretem, szóval az efféle képességeidet nem tudjuk letesztelni. De ha Maze rád bólintott, akkor bizonyára elégedett leszek veled.
Közelebb lépek hozzá s nem állom meg a kérdést, melynek ez idáig egyetlen emberi lény tudott csak ellenállni. Mondjuk úgy, ez a szupererőm.
- Mi a leghőbb vágyad?
Egy egyszerűnek tűnő kis kérdés, még is, a halandók akaraterejükhöz mérten - némi tétovázás után vagy mentem - megválaszolják ezt nekem. Kiöntve lelküket, szívüket, a legsötétebb vagy éppen legreményteljesebb vágyukat osztva meg velem. Kíváncsian, ámde nem gonoszan várom, Adeline hogyan felel.