Mary Jane - Egy Más Világból

Puha, selymes tapintású bőr, mely olyan érzés kelt, mintha egy érintésre szét tudna foszlani a valóság terhe alatt. Ez a bőr kellemesen langyos, melegebb, mint az emberek érintése. Hamvas arc, akár egy hibátlan barack, mit szeretnél a kezeid között tartani. Vagy csupán megérinteni. És ez a jelenés izzik - finom, enyhén pulzáló fény itatja át a vékony bőrt, megszentelve a testet. Tekintete átható, az óvilág minden szava a torkán akad, talán még az ódon világ Teremtőjének is annak a csodának láttán, mit hitvese, az Élet Anyja teremtett. Gyöngyház fényű szivárványhártya, mi valóban játszik haloványan a szivárvány színeiben. Mit láthatunk, ha ezekbe a páratlan szemekbe nézünk? Minden benne van, ami egy már-már tökéletes, ártatlan lény tekintetében lehet - az elemi tisztaság, fényesség és az élet bölcsője, mely az Anya szívéből fakad. Minden, amit egy Misztikus képvisel, egész valója feminin és éppen ezért, nincs olyan lény az 'andorgén' világokban, mi ne simulna bele az anyai teremtés eme melegágyába. Ezeket a teremtményeket mint egy vonzza egy ilyen teremtés, hiszen annyira más és még is annyira ismerőse idegen...oly békés és kedves, hogy a bűvkörét áhítják a mindenek. Fürtjei aranyozottan omlanak vállára és kígyóznak tova, akár egy szakrális fátyol, melyet maga után von....s még sem, mert oly légies, hogy mintha pusztán a vízben lebegne, körül járja és táncolja szépséges testét. Ilyen hát egy szeren az Anya jóvoltából.

Egy szeren jelleme tökéletes összhangban van külsejével és magával a teremtéssel, természettel. Harmónia, összhang jellemzi és ez kivetül a környezete felé. Bár lehetnek maguknak való, csendes teremtések is, Maareah az ellenkező végletet képviseli. Ő a kíváncsi, barátságos, közvetlen és a teremtés szépségében mind untalan tobzódó hölgyemény. Egy szóval sugárzó személyiség. Derűje pedig már-már "fertőző". Boldogság és hála tölti el mind két szívét és egész lényét, hogy egy olyan gyönyörű világban élhet, mint Lumina, egy olyan szerető Úrnő anyai keblén nevelkedve, mint az Istennő. Kell ennél több?

A fajából adódó különlegessége, hogy erős Érző. Ez azt jelenti, hogy a többi élőlény - legyen szó óvilági vagy újvilági, növényi vagy állati, ember vagy egyéb bármely teremtményről - hangulatát, érzéseit jól érzékeli, felismeri, mi több, átérezni képes.

Kellemes. Ez az első érzés, ami eltölt, ahogy újjá éledek. Végig jártam megannyi életutat - voltam apró, színes rovar az avarban, fluoreszkáló gomba egy levélen, a dupla hold felé nyújtózkodó kis virág, szikrázó pikkelyekkel borítót tengeri monstrum, kecses halfarkú lány és az egeket szelő, diadalmas sárkány. Mintha csak pár pillanat telt volna el, ahogy rubinvörös sárkány formám elvonult egy mohával bélelt, kellemes barlang rejtekébe. Elfáradtam. A fészkemben ezernyi kis gomba és növény lakott velem, velük beszélgettem, ahogy álomra hajtottam a fejem. Tudtam mi következik, éreztem. Az Úrnő, mindannyiunk Anyja rá mutatott. Ő, aki minden egyes formámban rám ismert, név szerint. Ott jár és kel mindenhol, békét, harmóniát és szeretetet árasztva a világunkra. Meg-megáll, köszönt, beszélget velünk és szeret. Egyetlen mosolya is beragyogja szíveinket. Emlékszem, mikor még egy esetlen mozgású rovar voltam, ahogy oda térdelt hozzám és azt mondta, "Maareah, milyen fényes a páncélod! Meglásd, ha megismerted Testvéreid, nemsokára új életbe lépsz és új oldaláról ismerheted meg a teremtést!" Így kezdődött. És Ő mindig megtalált, mindig felismert és személyesen szólt hozzám. De ez nem csak az én privilégiumom volt, hanem mindenkié. Hiszen mi egy nagy Család vagyunk. Én pedig formát váltottam. Újra és újra. Ahogy annak lennie kell, ahogy az élet szépsége diktálja. Egyre közelebb Hozzá, egyre hasonlatosabban ahhoz a formához, ami Ő maga. Immáron sárkány voltam, hatalmas és tiszteletben álló lény Luminában. És tudtam, ha elszenderedem, az Anya magához vesz és következő ébredésemmel elérem a végső - s még sem utolsó - formámat, Nő leszek, Anya leszek, Papnő leszek. Az Ő oldalán. És többé nem pusztán rezzenésekkel és emóciókkal fogunk kommunikálni, hanem olyan nyelven, mint amivel Ő beszélt s beszél hozzánk mindig is. Szerenné válok és ez izgalommal és örömmel tölt el! Minden formámat szeretem, és elégedett voltam velük, még is, szerenné válni valami egészen mást jelent. Elbóbiskoltam hát a nedves mohán, a barlang gyomrában. Nem éreztem kényszerét, hogy a Lélekerdőbe kell mennem. De még is tudtam, oda tartok. És ez szép. Simogatás. Ébredezek. Még mindig sárkány vagyok, de már nem a barlangomban. A velem együtt lakó apró lények énekeltek, hogy az Anyát hívják hozzám, megünnepelni elmúlásom és újjá születésem. Hatalmas vagyok és ő pedig apró - bár jól tudom, mindez csupán illúzió, hiszen Ő tölti ki az egész világot. Immáron a Lélekerdőben vagyunk mindnyájan, a Szent Fa alatt és az Anya a grandiózus méretű fejemet abba a pöttömnek tűnő ölébe vette. A Nagyidőt látott állam pihen az Ő termékeny méhe mellett. A bennsőm mosolyog, ahogy hosszú pilláimon át látom, amint Lumina lakói körénk gyűlnek az ünneplésre, hiszen nagy pillanat ez mindőnknek. Az összes növény felénk fordul, az összes csúszómászó, földi lény siet s megáll a teremtés csodája előtt. Szentséges pillanat. A vizek jövevényei is kidugják fejüket s a Luminából mindenhol látható, kolosszális lombkorona felé pillantanak megállva egy pillanatra az apró, izzó fények tengerében. Az Istennő pedig dalra fakad, a Sárkányok Anyja, a Mindenek Anyja, a Termékeny Istennő - altatót énekel nekem és hangjához társul minden teremtmény hangja, ki-kié a maga módján cincog, ciripel, suhog, dúdol - azonos dallamot. Kellemes. Nincs bennem szemernyi félelem vagy bánkódás sem, miért is volna? Hiszen egy káprázatos, meleg világ ölel körül és mindenkit ismerek. Mindenki a barátom, testvérem. Megannyi gyermekem is közülük. Most már megpihenhet az anyasárkány, hogy új, magasabb szintű létformává válhasson. Itt, ahol minden kezdődik és véget ér, örök körforgásban, mint a farkába harapó kígyó. Lecsukom a szemem. Szuszogok. Elernyedek az Anya minden egyes simításától egyre jobban. Hallom a kicsinyek és gyermekek csodálkozó álmélkodását, egyre távolabbról, ahogy tanúi lehetnek mindannak, aminek én is már oly sokszor lehettem társaim szemlélve. Egy új Misztikus születik. Ehhez a tekintélyes termetű, szárnyas, karmazsin pikkelyekbe burkolózó sárkány atomjaira esik, apró, bíborosan izzó fénygömbökké, hogy azok fel szálljanak és a luminai népek kövessék tekintetükkel. De nem az égig - még nem! Megakadnak a kiterjedő koronájú fa ágai között, megülve rajtuk, hogy azok abszorbeálják. Mennyi idő telhet el, kérdezed? De nálunk ez a fogalom irreleváns, nem is létezik tán. És ahogy a kisebb-nagyobb, izzó gömböcskék eltűnnek a fa lombjai között, maga a Szent Fa világítani kezd, még intenzívebben, mint ahogy szokott. Hiszen ő is Anya. Ő is Az Anya. Itt minden születik, mert ez a világ az Élet Bölcsője. Egy Anya Méhe. A Fa pulzálni kezd, ahogy vöröses csermelyekként folyik odvába s magvába esszenciám. Magába fogadja, átalakítja - megszentel. Egy régi és még is új életre, hogy az Istennő mellett szolgálhassam az Életet. Sok ezernyi szempár mered rám. Érzem kíváncsi, örömteli pillantásuk simogatását. Mosolyt csal az arcomra, még mielőtt felnyílnának új szemeim. Ott fekszem, érzem a Fa élettel teli melegét. Kellemesen forró a törzse, bölcsője, melyben fekszem. Lassan érzékelni kezdem új, még is ismerős tagjaimat. A karmok eltűntek. A pikkelyek lehullottak. A termet redukálódott. A szárnyak szerte foszlottak. Hasonlóvá váltam Hozzá. Olyanná, mint amilyenné Őt is egykoron megalkotta a Teremtője. És én megértem. Most már mindent megértek. Mindent érzek. Körforgás. Megérintem a tenyerem alatt a dús növényzetet a fa gyökerénél. Hosszú, kecses ujjaim játszanak az új érzéssel, a tapintással. Lassan pedig felnyílik szemhéjam és megpillantom a Családot. Kiszélesedik a mosolyom. Először Anyácska felé fordulok, a jobbomon ül a mohában, fölém hajol s barna tincsei leomlanak. Aztán balra fordulok, s végül középre, hiszen amerre a szem ellát, társaim vesznek körül s ünneplik születésem. Hosszú, rendkívül hosszú, világosszőke hajam pókháló-szerűen szövi be a Fa kígyózó gyökereit és törzsét. Hamvas testem Energia fedi, akár a felhő és pici, virágos növényzet hálózza be, mint egy felöltöztetve. Üdvözölnek. Mindenki köszönt, ahogy felébredek és felülök a fűben. Hajkoronámmal még mindig a fához kapcsolódom, akár gyermek az anyaméhhez. Mélyen beszívom az édeskés, fényes levegőt. Az Úrnő feláll és kezét nyújtja nekem. Felnézek rá, ragyogó arcába és megfogom a kezét, úgy, ahogy korábban nem voltam képes. Érzem, ahogy felemelkedem a földről, ahogy megannyi apró kéz igyekszik segédkezni ebben, óvva és csodálva. És én megteszem az első lépést, bizonytalanul. De a második lépés már magabiztos! Törékeny kézfejem kicsúszik az Istennő kezéből, ahogy felavat s utamra enged ebben az új, végső, szakrális testben. Még egy lépés, aztán még egy. Stóla-szerű hajam végei egyszeriben elengedik a Fát. Még egy lépés. Szőke diadém járja körül kobakom. Ismét lépek. A fürtök könnyed fuvallatként perdülnek a levegőben. Újra lépek. Az alsó tincsek a virágok és fűszálak között kúsznak. Ismét teszek egy lépést. És felnézek.
Hát ez az én történetem.
A vége.
És új kezdete.