A Hell Gate FRPG ötvözi a Lucifer hétköznapi, nyomozós, misztikus karakterdrámáját a Constantine okkult atmoszférájával, rendhagyó esszenciát biztosítva a játékosnak
Tárgy: Happy Birthday ~ Abigail & a Fényhozó 2021-05-01, 23:26
Lucifer & Abigail
Just follow the Morningstar
Most is úgy tartom, vannak olyan ajándékok, amiket nem lehet pénzért venni. Mint például, hogy ma olyasmit engednek meg, amit alapjáraton soha. Sokmindent nem értek még, többek közt azt sem, miért nem járkálhatok kedvem szerint, miért kell minden lépésemre odafigyelnem, miközben egy démon kedvére öldökölhet. Sőt az egész történetem felettébb katyvaszos, és néha kezd nagyon dühíteni, hogy senki nem képes megosztani velem a valóságot, az igazat. De ma megfeledkezek ezekről, ezt a napomat semmi sem árnyékolhatja be, eldöntöttem. Szorgosan nézelődök a szekrényemben, melyik ruhámat vegyem is fel, mikor meghallom a kopogást, majd már nyílik is az ajtó. - Azt hittem, egy ruhahalom alól kell majd kihalásznom téged - döbbenet van a hangjában, én meg csak a fejem rázom, nem olyan egyszerű ám eldönteni, mibe menjek életem első bulijába. Talán vásárolhattam volna valamit. Most már mindegy.
A Lux előtt mégis egy pillanatra inába száll a bátorságom, hiába vagyunk legalább tízen, ha nem többen. Óvatosan, lassan nézek fel az épületen, voltaképp azt fontolgatva, hogy belépjek-e oda. - Biztos? - kérdezem óvatosan, hogy ha ne adj Isten mégis baj lenne, rájuk tudjam fogni, hogy ők cibáltak be. Persze, a gondolat maga szép, csak én erre nem lennék képes, és most tudom igazán, mennyire szerencsések a barátaim, hogy semmit még csak nem is sejtenek, pedig most lépünk az oroszlán barlangjába. De hát az vesse rám az első követ, aki nem kíváncsi a Fényhozóra. Jó, a Luxról előbb hallottam, mint arról, hogy az övé, és ezek már akkor eltervezték, hogy idehoznak. Bent nagy a káosz, hamar széjjel is széled a társaság, mert ők tényleg bulizni akarnak, a szülinapom csak ürügy. Nem is bánom, azt már inkább, hogy nem vehetem le sem a szalagot, amit úgy tettek rám, mint a szépségkirálynőkre, sem a tiarát. Egyedül az a 21-es kitűző az, amivel teljesen hasonulni tudok, így nem mondanám, hogy nem érzem magam kényelmetlenül. - Gyere, igyunk valamit - kapom el Doris barátnőm kezét, és a pult felé is araszolok, miután harmadszor is szembe voltam kénytelen nézni az ismeretlen férfivel, és nem mondom, egyáltalán nem mondom, hogy jóleső melegség öntött el. Francba. Miért van Neki MINDIG igaza? Ő tudta, hogy nekem nem kellene idejönnöm, miért nem hallgattam rá?
ÍGÉREM, LESZ EZ MÉG JOBB IS
A hozzászólást Abigail Stalevey összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2021-06-06, 23:44-kor.
A Lux ajtaja ma zárva van. "Zártkörű rendezvény", hirdeti a tábla az ajtón. Lassan éjfélre jár az óra és a bár tömve van. Hogy kikkel? Hát néhány hűséges, kiváltságos démonnal és bukott fivéremmel! Természetesen bele sem gondolok, hogy ez mekkora fenyegetés lehet a városra nézve, hogy könnyelműen felcsődítem a báromba a "fél poklot". Igaz, ami igaz, úgy döntöttem a Földet választom és jól érzem magam, nem húzom többé az igát Apám kedvéért az alvilágban, még is, azért pár régi, ismerős arcra vágytam, ők pedig nem ellenkeztek. - "You're a pretty good girl And you do what they want you to do But you don't believe in what they say When you're alone in your room You light some candles and you start to pray But you don't pray to the god they pray to!" Hallatszik a hangom a mikrofonba, ami a feketére lakkozott zongora fölé lóg. Ujjaim közben vígan és fürgén járják a nótát, de egy kis mágiának köszönhetően úgy szólnak a hangok, mintha orgonán játszanék. Mosolyom széles, élvezettel játszom és éneklek. Ez a dal pedig nagyon is megtetszett! Körülöttem pedig ugyan ilyen eufóriában vonaglik pár, magára csábos emberi külsőt öltött démoni leányzó. Míg mások kényelmesen ücsörögnek és iszogatnak. Ki, ami éppen kedvére való. A látóhatáron belül többnyire emberi külsőt öltött démonok élvezik az estét az angyalaimmal, mert jól tudják, nem szeretem, ha itt a felszínen eredeti alakjukban mutatkoznak. Rondák és nem mellesleg nem kéne reszkírozni, hogy meglátja őket valaki. - "God has never helped you God has never listened to you And you're tired of waiting And you're tired of praying Just follow the Morningstar! It will guide you on your way to salvation Just follow the Morningstar! It will heal your broken soul Just follow the Morningstar, Morningstar, Morningstar!" Üvöltöm teli torokból és pár "lány" a zongora közelében lelkesen kiáltozza velem a nevemet. Nos, tagadhatatlan, hiába léptem le, ők még mindig a királyuknak néznek. De jelenleg nem töröm ezen a fejem, sem azon, hogy mennyire lesz kedvük liba sorban vissza menni a Pokol kénköves bugyrai közé. Most csak élvezem a zenét és kikapcsolok. Bár körülöttem embernek látszó személyek buliznak, távolabb, a félhomályban, ahová fogjuk rá, nem ér el a szemem, a hátsó, oldalsó ülőalkalmatosságokon saját alakjukban terpeszkedik jó néhány démon. Vannak, akik kifejezetten rühellnek halandó bőrbe bújni. Most, amint a teremtményeim szórakoztatom - és természetesen jómagam -, nem gondolok semmire. A történtekre, Chloera, Trixiere...mindezt a nehézséget el akarom felejteni, a zene és a konyak pedig tökéletes erre! A zongora szárnyán ott pihen a kristálypoharam a rozsdaszínű löttyel. Kíséretem, Maze és a kandúrom...hát, valljuk be, most velük sem foglalkozom. Bizonyára itt vannak valahol a tömegben, gondolom nagy naívan. Vagy nem. A testek pedig tovább táncolnak a táncparketten, szinte tökéletesen mímelve az emberlétet. Jómagam, azonban megérzek valamit, akár egy elfúló hangot a fejemben - a tömegből. Egy ima? Kíváncsi, pajkos tekintettel pásztázom a népséget, hiszen elvileg ma nincs nyitva a Lux civilek előtt, még is, kiszúrok néhány, számomra ismeretlen fiatalt. Éppenséggel nincs ellenemre. Bár egyelőre nem tudom, hogyan szedhették rá a biztonságiakat, hogy beengedjék őket, mondjuk, kisírva, hogy egy gyönyörű virágszál válik ma nagylánnyá...vagy egyszerűen csak akad démon a társaságban, példának okáért. Irreleváns. Az imákat, főleg, ha hozzám intézik őket, nagyon intenzíven hallom, "Angyal rádió", efféle badarságot is csak Apa tudott kitalálni. Most még is, sármos mosoly játszik borostával keretezett ajkaimon. És akkor meglátom őt. Egy ártatlan szépséget, vakítóan kék szemekkel, ékes diadémmal és egy szalaggal a keblén. Felállok hát a zongorától, intek, hogy folytassák csak a bacchanáliát, a zene tovább szól, míg szerény személyem, egyik kezemmel a nadrágom zsebében, másikkal felkapva az antik hangszerről a kristály poharam, átvágok a csőcseléken, egyenesen a reszkető bárányka felé! Mosolyom szélesedik, ahogy egyre hangosabban hallom remegő orgánumát a fejemben, amit tán nem is tudatosít a drága: "Please, can you help me? Please, can you show me the way? Please, can you help me? When will the fallen angel arise?" Apám rajongói és a testvéreim "megrontásnak" hívják, én inkább "szórakoztatásnak". Eddig senki sem panaszkodott, leszámítva, ha később a Pokolra jutottak és onnan szálltak a trónom felé az átkaik. Szavamra, mintha én felelnék az ő vétkeikért! Ahogy pedig megállok a hölgyike mellett, tökéletes, sátáni vigyorommal szólítom meg. - Hát persze, drágám! Válaszolom meg egyből a kérdését, amit természetesen nem mondott ki hangosan, mi több, nem is biztos, hogy tudatosított egyáltalán. - A hölgy a vendégem! Szólok oda a csaposnak és lehúzom a negédes nedűt, a pulton hagyva a konyakospoharat, hogy aztán elegánsan megtámasztva azt, várjam, hogy a madarkánk megszólaljon.
Please, can you help me? Please, can you show me the way? Please, can you help me? When will the fallen angel arise?
Végig a hatalmába kerít a furcsa érzések armada. Egyik se tőlem, vagy társaimtól jön. Gyűlölet, undor, éhség.... s ahogy körbetekintek bent a teremben, a vér is megfagy bennem. - Lányok, ez egy nagyon rossz ötlet - szinte egérke hangon nyöszörgöm, mikor engem elér a felismerés, körülbelül csak ők vannak itt hús-vér emberek, és hirtelen nem is tudom, ki fog szenvedni jobban, ha ez kitudódik, ők vagy én, aki angyalszárnyakkal libbent be egy halom démon közé. Nagyon remélem, hogy a sápadtságom csak a fények játékának tudják be. Felnyögök, mikor minden intő szó ellenére belevetik magukat a dorbézoló tömeg közepébe, mintegy tálcán kínálva fel magukat. Istenem, még csak meg se tudom menteni őket. Saját hangom a fejemben is csak erőtlen, gyenge... pontosan tudom, mennyi esélyem lenne. A pulthoz érve sem leszek nyugodtabb, csak az zakatol a fejemben, hogy valahogy épségben kijussunk innen. Piszok nehéz, mert láthatóan a többiek teljesen jól érzik magukat. - Eszedbe se jusson, vedd le róla a kezed - termek hirtelen az impozásnak tűnő dög előtt. - Doris, ne - sziszegem neki halkan, de határozottan, mire a szörnyeteg, csak röhög egyet, tudja, hogy sikerült elkábítania a barátnőm. - Úristen Abi, lazíts már egy kicsit... biztos találsz te is valakit magadnak - azzal ott is hagy, én meg a bárszékre huppanok. Dühös vagyok, mert ha elmondhatnám, miért nem tartom ezt annyira jó ötletnek, tuti már kint is lennénk, de nem tehetem, és ezzel az ő kezükre játszok. - Parancsol? - talán kicsit durvábban sikerült megszólalnom, de ahogy felnézek arra, aki megszólított, egyből kiül az arcomra a rémülettel vegyített... csodálat? Elvégre nem vagyok ostoba, csak rá kell nézni, ha ez nem lenne elég, a kisugárzása, az a magabiztosság, ami csak úgy zúdul felém belőle... az előbbi démonban is megvolt, de ott volt más is, óvatosság, valószínűleg tőle tart. Ahogy a pultos is, akinek a hangulata pillanatok alatt változott meg. A Fényhozó? Vetődik fejembe a gondolat, amit gyorsan el is hessegetek. Ő nem jönne ide bájcsevegni, ő már szárnyak nélkül vágott volna ki innen, és akkor még szerencsém lenne. Lehet csak az egyik nagyobb hatalmú alatvalója, ami... nos nem zárja ki azt, hogy nem úgy fogom végezni. - Nem kérek többet, köszönöm - hevesen jönnek a szavak a számból, még a poharam is eltolom, mégha illetlenség is. - Elnézést kérek, amiért így betörtünk, a társaim irtó akaratosak tudnak lenni, és... - kezdek egyből szabadkozni, bűnbánó nagy ciánkék szemekkel, amivel még Őt is megtudom puhítani, ha rosszat teszek. - Igazán nem akartuk megzavarni a.... óIstenem - nyögök fel, ahogy látom elsétálni az egyik förmedvényt, aki még csak nem is fáradozik azon, hogy álcázza magát.
ÍGÉREM, LESZ EZ MÉG JOBB IS
A hozzászólást Abigail Stalevey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2021-10-16, 18:28-kor.
Ezen az éjen is pazar az este a LUX-ban, felhőtlen a szórakozás! S mivel muzikális volnék, most is egy kis zongorajátékkal és énekkel szórakoztatom a cseppet sem "jó" népet. Tündöklök, akár az Esthajnalcsillag, amit szerény személyemről neveztek el a halandók még réges-régen. Szibaritához méltó, kéjesen önelégült mosolyommal pásztázom a tömeget a dal közben, főleg, amint megérzek, vagyis inkább, meghallok valamit, ami egy bizonyos valakihez kell tartozzon. A fejemben hallom, mintha csak a fülembe suttogná a szavait... egy fiatal női hang. Bár alapvetően nem szeretem annak tényét, hogy a hozzám - azaz, az adott angyalhoz - intézett imákat erőteljesen hallom a fejemben. Ez Apa egyik fárasztó rafinériája, amivel engem s testvéreimet boldogít, már az idők kezdete óta. Pontosabban, mióta embert teremtett a Földre. Jómagam, mint az első arkangyal páros egyike, sajnos alapvetően is hallanám a halandók gondolatait, de ezt a szupererőt olyan gyorsan "kapcsoltam ki", amint csak tudtam! Vagyis, mágiával elnyomom. Eléggé idegesítő és fárasztó. Ellenben.... a kimondottan hozzám intézett fohászokat nagyon is hallom! Erre a trükkre még nem sikerült semmit kieszelnem, bizonyára Apa viccesnek találta ezt így megoldani. Alapvetően ignorálni szoktam, ha nagy ritkán hozzám szólnak, kérlelnek vagy extrém ritka esetben hálát adnak valamiét, többnyire csupán a félkegyelmű, magukat "sátánistáknak" és hasonlónak tituláló szekták szoktak zargatni, ilyenkor többnyire megfájdul a fejem a badarságaiktól és rájuk uszítok egy démont, akit helyettem "megidézhetnek". Nem is értem miből gondolják, hogy engem ördögcsapdával, Salamon pecsétjével és hasonlókkal lehetne nyakon csípni... tiszta paradoxon! Na mind egy. Ez a mostani eset más, mint a többi! Már csak azért is, mert olybá tűnik, az egérke-szerű hang tulajdonosa még csak nem is tudatosítja, hogy elméje kinyúlt hozzám a kozmoszon át! Szavamra! Így hát, egy szenvtelenül selma, széles mosollyal állok fel a zongoraszékről, intve a pokolfajzatoknak, hogy ropják tovább, én pedig meg is indulok, hogy "hang" s nem jelenlét alapján keressem az ima forrását. A formaság kedvéért egy olajfekete Burberry öltönyt viselek - én már a márka alapításakor ráéreztem, hogy világszínvonal születik, még 1856-ban! - egy végletekig egyszerű, még is igényes, tűzpiros selyeminggel, amit Saint Laurent barátom kimondottan nekem tervezett, hálából, amiért egyengettem a karrierjét. Szeretem az eleganciát, de még sem vagyok merev, a zakóm kigombolva, nyakkendőt ritkán kötök, így jelenleg sem viselek. Ahogy pedig átvágok a szórakozókon, mintha csak egy kifutón sétálnék, oly kecsességgel közeledek a porcelánbabához hasonló arcú hajadonhoz. Természetesen, férfias vonzerőm így is izzik körülöttem. Oda dőlök hát a pulthoz, ahová szegény pára az imént megfáradtan huppant le. Érzem belőle a velleitást irányomban, a tétova vágyat - a Fényhozó után. És ez határozottan ínyemre való! Meg is szólítom, mint egy felelve a csupán fejében feltett kérésre, amit ezen a ponton biztosra vehetek, hogy tudattalan küldött mindegyre felém. Pejoratív ízű felhorkanásán nem akadok fenn, ahhoz túlságosan bájos és elveszett! Már-már göcögve felek neki. - Csupán feleltem az abajgatásodra. Szólítottál, hát jöttem és felelek. Olyan meglepő ez? Teszem fel a kérdést, mázosan, szuggesztív pillantással. Amikor pedig eltolja magától a poharat, azt igazán nem tűrhetem! - Nohát-nohát, ezt nem hagyhatom! Nálam kötelező jól éreznie magát a vendégnek! Mondom lelkesen, cseppet sem erőszakos hangvétellel. - Nem véletlenül jöttél pont ide...hozzám. Mondhatnánk, hogy bizonyára csak azért, mert ez egy elit és nevezetes klub Los Angeles-ben, de ettől többről van szó, nem igaz? Kérdezem kábító hangon, mellé a piszkosul jóképű, borostás arcommal. - Hiszen mióta betetted a lábad, csak én járok a fejedben, szólogatsz, vágyódsz...Mondd csak, mi az, amire igazán vágysz? Szinte fel sem tűnik, hogy az egyik arkangyal képességemet használom, azt, amelyiket leginkább kötnek hozzám: kiszedem a halandókból, mit kívánnak leginkább, a szívük mélyén. Mintha csak megigézném őket, úgy kezdenek dalolni, legalább is, többnyire. Mert van néhány ember, akik nagyon erős akaraterővel rendelkeznek, netán valami hasonlóval, náluk vagy "erőltetnem" kell kicsit a dolgot vagy abszolút leperegnek a szavaim, mint a nyomozó esetében. Rá nem hat a bűvöletem. Tragédia! Bizonyára Apa térfája ez is, mint oly sok más! Most azonban elhessegetem Chloe-t a fejemből és kíváncsian várom, mit felel ez a virágszál. Valóban érdekelne, miért érdeklem ennyire! - Szavamra! Nem történ semmi! Ellenben... mindketten tudjuk, hogy nem a rámenősség miatt jutottatok be a házigazda zárt körű party-jára. Huncut kis vigyorral pásztázom a leányzót, hiszen meghagytam az ajtónállóknak, hogy egyetlen lelket se engedjenek be. Nem még egy egész halandó társaságot! Ekkor, a kis édes elsápad, kifut az arcából az összes vér, ahogy a vállam mellett - nem felett, ahhoz túlságosan magas vagyok, mondhatni, égimeszelő - elnéz. Mondhatnám, hogy fogalmam sincs, mitől rémült meg ennyire, de az hazugság volna. Én pedig sosem hazudok! Az ellenpropaganda ellenére, ami ennek fordítottját igyekszik bizonygatni. Nem szükséges megfordulnom, hiszen a reakciója elég egyértelműen elárulja, mit is láthat: csakis az egyik démonom lehet, méghozzá abban a förtelmes formában, amiben dühömben megalkottam. Nehéz időszakom volt, rendben?! Szóval, hol is tartottunk? - Miért kell mindig Őt emlegetni? Nem is értem... Apámnak semmi köze a rémhez, amit megpillantottál. Tévhitekkel ellentétben, nem mindent Ő teremtett. A démonokat jómagam alkottam, egy-egy sötét hangulatú pillanatomban. Forgatom a szemem Atyám emlegetésére, ahogyan azt rend szerint szoktam, mert elég irritáló egy dolog. - Szóval találóbb lenne, ha mondjuk azt mondanád, "Ó, Lucifer!" Vagy "Ezer ördög és pokol!" Fűzöm hozzá mondandómhoz és újfent kivirulok. Intek is a pultosnak, hogy töltse újra a poharam és hozzon még egyet a leányzónak itt, mellettem. Mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy rá fog férni az az ital!
Please, can you help me? Please, can you show me the way? Please, can you help me? When will the fallen angel arise?
Kezdőlap
️
