Darkness

Hogyan néz ki a sötétség manifesztációja? Kis túlzással bárhogyan. Hiszen a sötétség árnyékok formájában mindenhol ott van és mindenben ott van... jelenleg, hogy a Földön járhassak, porhüvelyem egy ereje teljében lévő férfi alakját viseli. Bőröm barnás árnyalatú, kreolos, alatta kimunkált izmok feszülnek meg mozdulataimra. Mellkasom nonfiguratív tetoválások rengetege borítja, ősi okkult jelek sokasága természetesen a káosz jegyében... magasságom 185 centiméter fölé megy. Arcomon gyakran ül egy játékos félmosoly, de az többnyire semmi jót nem sejtet... Határozottságom és magabiztosságom általában vonásaimra is ki szokott ülni, kiolvasható sötét íriszeimből is, amiben a legelemibb sötétség örvénylik szüntelen. Öltözködésemet tekintve kedvelem mind a sportos, mind az elegáns viseletet kedvelem, az éppen alkalomhoz illőt részesítve előnybe.

Mit is mondhatnék magamról? A megtestesült sötétséget, a káoszt nehéz kiismerni, ennél fogva alapvető, hogy nehezen kiszámítható alak vagyok. Soha nem lehet pontosan tudni, hogy mi rejlik a játékos félmosoly mögött, hogy mit rejtenek a sokszor kétértelmű szavak, a homályba vesző megfogalmazások... emellett igazság szerint elég akaratos vagyok, ha valamit el akarok érni, amellett a végsőkig kitartok, megtörhetetlen akarattal. Persze az akaratom, céljaim értelmezése mások számára már kérdéses... de ezen nem aggódtam soha. Mondható, hogy van bennem gőg bőven? Kétségtelen, de hiszen egyszer én magam töltöttem ki a Mindenséget! Ami azt illeti, a halálos bűnök mindegyikéből található bennem, mondhatni ősforrása vagyok ezeknek, legyen szó kapzsiságról, az említett gőgről, netán a bujaságról... mindegyikből ki tudom és élvezettel veszem is ki a részem, ha van rá lehetőségem. Ezek alapján nem mondaná senki, hogy én lennék a legkellemesebb társaság és olykor ebben van is igazság. De alapvetően a prekoncepciókra rá tudok cáfolni és szeretek is. Kedvtelve húzódom meg egy sarokban, figyelve csendesen és várok a megfelelő alkalomra, hogy elszabadulhassak, lassanként vonva árnyékba mindent. A türelmetlenség nem tartozik a hibáim közé.

"Kezdetben volt a sötétség"... milyen elemi és mégis patetikus nem?Egy banális dicshimnusz kezdete, de még ez se tud megindulni anélkül, hogy Engem el ne ismerne. Hogy Én voltam először s Én töltöttem be mindent. Nem volt sem jó, sem rossz, csak az örökös kavargása mindennek, amiből ez a világ született ideától a matériáig kompletten. Mindez összetartozott, szerves elegyet alkotott. Én voltam akkor, a kezdet kezdeténa  jövő s mostanra már én vagyok a múlt. Az őskáosz, az idtlenségbe vesző pillanat, aminek a materiális vonatkozásait a mai tudósok olyan lelkesen feszegetik. Persze megérteni soha nem fogják, hiszen a spirituális léttel való kapcsolatukról az anyag tudásáért cserébe teljesen lemondtak. Szánalmas népség... mindegy is, nem érdemes velük foglalkozni.
A Teremtés megcsonkított, kiszakított belőlem megannyi elemet, Isten a saját kedvére csonkolt Engem, a kavargó mindenséget, ha úgy tetszik. Azt hiszem így érthető, hogyan is gyengültem meg annyira, hogy végül eltaszíthatott, bezárhatott és egy kietlen sík fogja lettem, ahol csak egys valami örök: a zuhanás. Talajt érés, a megváltást jelentő feloldódás soha nincs. De nem egyedül "zuhantam", hiszen némi időn belül (ki tudná megmondani, hogy percek vagy eónok voltak? Az idő amúgy is utánam született...) angyalok buktak alá a Mennyek Országából. Az új drága fogláraim, akik szintén száműzöttek, foglyok voltak, akárcsak én. Bájos igazságtétel nemde? És még bennem maradt csak a gonoszság... mondhatom, az Atya személy szerint egy jó adagot ebből is kölcsön vett tőlem, de azt valami méltóságnak, vagy hatalomnak hazudja leginkább. Bár néha azért vannak őszinte pillanatai. Hogy is mondja? "Rajtam kívül ne legyen más istened, mert én féltékeny isten vagyok?" valami hasonlót firkáltatott le drága prófétáival. Minden esetre ez legalább egyenes vallomásra sikeredett a részéről. Lényeg a lényeg, legfőbb őröm, a Fényhozó nem volt sosem egy elveszett koponya (ezért is lázadt fel nyilván) s gyorsan megértette, hogy mi az új leosztás, hogy pont annyira foglár, amennyire rab. Jó, kellett egy kis segítség... hosszú-hosszú intervallumon keresztül dolgoztam azon, hogy tényleg felnyíljon a szeme, hogy meglássa a valóságot, megismerje mindazt, amit bár Isten kitaszította, mégis birtokolhat, irányíthat, ha már én fogságban kushadok. Komoly kóstolót kapott mindabból, amit megtestesítek. Társaival együtt beléjük plántáltam a bűnöket, a sötétséget, véglegessé vált elfordulásuk az Atyától. Mégis túl autonóm bagázs voltak ők eszköznek és annyira bolondok sem voltak, hogy ki akarjanak szabadítani. Persze ezt én sem pedzegettem náluk. Ó nem, az én tervem sokkal ravaszabb volt. Elkezdték széthordani és terjeszteni a gonoszságot, a bűnöket, a sötétség magvait és szilánkjait szórták az én öntudatlan magvetőim szerte a világban évezredről évezredre. Ráadásul az én magvaim nem hullottak sem sziklákra, sem a mező madaraihoz. Távolról sem... az emberiség lelke mint a jó termőföld, úgy fogadta be s a vétkek esője hamar nagyra növesztette a kalászokat. Apránként csempésztem hát ki magam börtönömből ilyen formán, egy apró töredékem minden emberben ott él, mindegyikük szívével együtt dobbanok én is... szunnyadtam és gyengültem ennek köszönhetően is folyamatosan, egyfajta átlényegülés volt ez, egy szükséges áldozat.
Az évezredek munkája azonban meghozta a gyümölcsét: a börtönömből kicsempészett energia, sötétség hétmilliárd élőlény lelkébe plántálva elegendő volt ahhoz, hogy végre az öntudatom fellobbanjon s képes legyek valamire, amire ki tudja milyen régen nem: testet ölteni közöttük, a Földön. Éltem hát a lehetőséggel s ennek örömére élvezhetem újra a szabadságot valamelyest. Persze erőm távol van attól, amilyen bebörtönzésem előtt volt, vagy akár attól, amivel Lucifert formáltam, de azért annyira így sem panaszkodhatom.... viszont ez nem elég! Nekem a teljes szabadság kell, a teljes erőm, szóval minden! És, hogy ez végső soron majd ennek a világnak a pusztulásával is jár? Kit érdekel? Ez csak a ma ismert formájára vonatkozna, Bennem ugyan úgy meglenne minden. Pont, ahogy régen.... ki tudja, talán most én venném át az Atya játékát és teremtenék valami újat? Na, ezt már nem árulom el....