Rain Leta Smith

Nem hiába döntött úgy, a modellkedéssel üti el itt az időt. Minden adottsága megvan hozzá. Haja az ír származásának köszönhetően természetesen vörös, egyedül a nap melírozza, és nem hagyja, hogy bárki hozzányúljon egy ecsettel. Nem  alacsony, de 175 centimmel magasnak se tudná mondani magát. Ott domborodik ahol kell, és nem egy nádszál teremtés, akibe csak hányni jár a lélek. Mindig a legújabb divat szerint öltözködik. Első pillantásra simán egy pláza cicának hiheted, de nem is tudod, mennyire messze jársz a valóságtól.

Őt akkor sem vennéd észre, ha két kézzel tellegetne előtted. Na, jó, talán akkor igen, de alapjáraton, teljesen átlagos teremtés, és ő meg is van elégedve ezzel. Nem a külsejével, a hivalkodó viselkedésével akar kitűnni a tömegből, neki több jutott annál.
Az embereknek csupán 3,5 %-a mondhatja el magáról, hogy „ ajándékot kapott Istentől”, és ő besorolható ebbe a kategóriába. Eidetikus memóriával született, amit eleinte az orvosok félreértettek, és egészen hét éves koráig autistaként könyvelték el, hisz a diagnózis nem kevés része, megegyezett azzal a betegséggel. A szülei persze nem nyugodtak bele a ténybe, s utánajárva a dolgoknak, elvitték egy olyan specialistához, nem sajnálva a pénzt, aki alátámasztotta a tényt.
Rain agya ezzel kitűnik a nagy egészből. Noha pontos definíciót máig nem tudtak felállítani ezen képesség kapcsán, az már bebizonyosodott, hogy a hozzá hasonló emberek is, megdöbbentő pontossággal emlékeznek vissza dolgokra, legyen az bármi. Egy kép, egy könyvnek az utolsó két szava, egy jeles esemény, vagy épp, hogy ki, mit vett fel egy bizonyos napon, hogy állt a haja, és milyen színű szájfényt kent ajkaira.
Raint azóta másképp kezelték, nem járhatott rendes elemi iskolába, az úgymond zsenik között tengette a napjait, és még csak bele se tudott gondolni abba, milyen lehet egy dolgozat előtt izgulni, vagy miként ver le a víz, ha a tanár téged hív felelni.
Ő egy teljesen más világot ismer, és abban a valóságosban, ami akkor várja, ha átlépi az akadémia küszöbét, nem igazán tud boldogulni, a beilleszkedés meg végképp nem megy neki. Noha gyerekként ez nem kicsit frusztrálta, most, felnőtt fejjel, már tökéletesen boldogul, és nem érzi átoknak azt, ami jutott neki.
Céltudatos nővé érett, aki tisztában van a korlátaival, és nem képzeli magát olyasminek, amitől távol áll. Valláskutató lévén, hajlamos belefeledkezni a bibliába, meg akarja fejteni a régmúlt történéseit, noha eléggé szkeptikus ezen a téren, és sokszor tartja túlzásnak az ott leírtakat.
Alapjáraton viszont realista, aki sem a hívő, sem az ateista kategóriába nem sorolható, hisz mindkét csoport felé komoly érdeklődést mutat, próbál összefüggést találni, de pont azért, mert ő csak abban hisz, amit kellő bizonyítékkal alá is tud támasztani, képes teljesen kívülállóként kezelni a két csoport alkotta konfliktusokat.
Életét most a diplomamunkája teszi ki, amiben eléggé maximalista, ezzel saját magát is meglepi, de nehéz őt eltántorítani.  Nem szétszórt, szereti a rendet, nem csak magán kívül, a gondolatai is legtöbbször összeszedettek, és először gondolkodik, aztán hagyja, hogy a szavak elhagyják a száját.
Másokkal szemben empatikus bizonyos mértékig, viszont mivel azzal is tisztában van, nem hordhatja magán a világ problémáját, nem egy önjelölt szent. Erejéhez mérten persze segít, de a segítsége abban merül ki csupán, hogy kívülállóként igyekszik megosztani az illetővel, miként oldhatja meg a saját problémáját, megoldani nem fogja helyette, még akkor sem, ha nevetségesen egyszerűnek tűnik az.
A korához képest műveltebb másoknál, kevés olyan dolog van, ami nem érdekli, így ha van egy kis ideje, szeret nyitott szemmel járni az utcán, mások viselkedését tanulmányozni, megnézni, hogy reagálnak bizonyos helyzetekre, és a mítoszokban is hajlamos elveszni, mivel azok számára olyanok, mint másoknak a mese.
Mára teljesen önálló, nem függ senkitől, a saját lábain áll, amire a szülei igencsak büszkék, a maximalizmusát viszont nem tudja levetkőzni, idegenekkel szemben pedig nehezen enged fel, és inkább rájuk összpontosít, semmint magát helyezze reflektorfénybe.

Már legalább három órája ülök ebben az irodában, és határozottan állíthatom, kezd zsibbadni a fenekem. Az óramutató egyenletes kattogását hallgatom, ami szüntelenül jelzi, megint eltelt egy másodperc, és folyamatosan az előttem ülő férfit vizslatom, aki látszólag teljesen elmélyedt a papírrengetegben, amit nem is olyan rég, elétettem. Az ajkam rágcsálom, ebből látszik, hogy a belém táplált hidegvérnek jelenleg nyoma sincs. Már hogy lehetnék nyugodt, mikor életem főművét fogják nemsokára bírálni?
- Nem rossz… - laza könnyedséggel dobja az én felemre a halmot, ami belőlem őszinte megrökönyödést vált ki, mert nem kevés verejtékembe, könnyembe került ez, lévén éjszaka a laptop billentyűit nyomogatni nem épp bölcs húzás, ellenben a határidő, az határidő.
- A wikipédiának el is megy, de ide kevés. Két szemszögből írtál egy adott témáról, két olyan szemszögből, amivel az is tisztában van, aki csak az esti hírek miatt kapcsolja be a tévét. Polgárt akarsz pukkasztani? Lekezeled a hívőket és az ateistákat is, és a te véleményed az, mindketten barmok – dől előre, hogy testközelből láthassa, összeomlok. Oké, én kértem őt, mert tudtam, az ő véleménye, vélemény, és nem tudja le a dolgot annyival, hogy „jóleszez”. Ő meg azt tudja, én sem elégszem ennyivel meg, de ezt hallani, mikor az ember azt hiszi, tökéleteset alkotott, nem kicsit önbizalom romboló. Nyelnem is kell egyet, hogy megtaláljam a hangom.
- Mégis mit vár? Kérjek időpontot Istentől, és egy negyed órás interjúban kérdezzek rá arra, mégis mi vezérelte, mikor mindezt elkövette? – hitetlenül cseng a hangom, és kínomban fel is nevetek, mikor azt a határozott biccentést látom.
- Képtelenség – teljesen erőtlenül nyúlok el a széken, most már nem fegyelmezve magam. A végtagjaim elzsibbadtak, az agyam zsong, és kérdőjelek tömkelege cikázik a fejemben, még akkor is, mikor a férfi feláll, és egy darts tűt vesz a kezébe.
- Túl szilárdan mozogsz a talajon. Számodra a világ annyiból áll, amit Darwin meg Isaac felfedezett, de mit gondolsz, létezne ma gravitáció-elmélet, ha Newton egyszer csak felpattant volna az asztala mögül, azzal a felkiáltással, ez baromság? Ha ők, akkor nem hittek volna, te annyit se tudnál a világról, amit tudsz. Ha nem hittek volna abban, hogy a föld igenis gömbölyű, te frizbiznél a földgömbbel, és nem palánkra dobnád.  Vannak pillanatok, mikor sutba kell dobni mindazt, amibe két kézzel kapaszkodsz, és nyitni valami új felé, és Leta, a hit nem egy egyetemes baromság, az, hogy hiszel valamiben, akkora erőt ad, amit el se tudsz képzelni… - pillant rám, és elégedetten mosolyog, mikor látja, sikerült elgondolkodtatnia egy kicsit.
- Azt akarod, hogy az IPM-es hiénák hanyatt vágják magukat a szakdolgozatod látva?  Hajtsd le a laptop fedelét, és menj el. Járj utána a saját szemeddel annak, amit a neten már annyi verzióban olvastál – elhajítsa a darts tűt, ami a térképen csattan, egy bizonyos pont felett.
- Los Angeles? – kérdő tekintetemmel vizslatom, hol a térképet, hol a professzort, erről a helyről ugyanis még soha nem hallottam.
- A hozzád hasonló kutatók azt hiszik, a Vatikán a Szent Grál, de ha ott jársz nyitott szemmel, talán szemtanúja lehetsz egy csodának – nyitja ki az ajtót, jelezve, hogy ő ezzel be is fejezte, én meg ki is sétálok rajta, értetlenebbül, mint valaha.