Insomnium ~°~ Chloe & Lucifer

The Detective & The Angel @

Chloe szemére sebesen érkezik az álom. Meggyötört lelke s elméje megváltásként süpped el benne a pihe-puha tollpárnák között. Biztonságos világa darabokra hullott, mióta tudja: a szeretett férfi - a sátán, az arkangyal. S most, midőn tagjai elnehezednek, finoman cirógatja arcát valami apró. Valami puha. Tollpihék, melyeket mintha a szél táncoltatott volna be a szobába. Ébren van? Netán álmodik? Ha kinyitja szemeit sem biztos, hogy meg tudja válaszolni. Hiszen egy alakot lát. Egy férfi körvonalai rajzolódnak ki előtte, és szép lassacskán egyre több részletet vél felfedezni. Az arc pedig ismerős, de még sem. Lucifer az, aki az ágya sarkában áll, akár a kőszikla, még sem hasonlít arra a férfira, akit a nyomozó ismer. Arca sima, vonásai lágyabbak, ébenfekete fürtjei pedig homlokától szaladnak össze egy hosszú fonatban. Öltözete is különös, leginkább az ókori rómaiakéhoz hasonló tunika -  fehér kelme rövid ujjal, mely a térdéig ér. Olybá tűnik, már egy ideje figyel, de csak akkor szólal meg, ha a nő rá emeli tekintetét s ekkor sem mozdul.
- Vajon te vagy az én álmomban, Ádámnak leánya, vagy én vagyok a tiédben?
Kérdezi még a megszokottnál is selymesebb hangon, az ágy fölé magasodva. Bár a különös jelenésnek nincsenek szárnyai, Chloe, ha körbe pillant, az ágyában és a szobában megannyi tollat vél felfedezni.

Devilish dream

Hónapok óta most az egyszer esek álomba amint fejem a párnához ér. A gondolataim szélsebesen hagyják el agyamat, már csak a megnyugtató sötétség marad. Majd különös érzések kerítenek hatalmába, arcom simogatására elszökik szememből az álom és felébredek. De mégsem teljesen, fehér tollak repkednek körülötem és ráeszmélek: nem a hálószobám falai között vagyok.
Távolba pillantok terepfelderítés céljával és megpillantom Őt. A csupa nagybetűs ördögöt mégsem tűnik veszélyesnek, szörnyűségesnek az az egyszerű férfi áll ágyam sarkában, akit mindig is szerettem. Hangja lágyan simogatja füleim, mindig megnyugvást hoz számomra most még a megszokottnál is jobban ellazulok. Mintha Ő nem az lenne kire emlékszek de mégsem tudnám más valakihez hasonlítani. Elgondolkodom, midőn végig nézek különös öltözékén.
- Remek kérdés. – meglepődök saját hangom puhaságán, általában határozottságtól cseng most mégsem a megszokott leejtést vélem felfedeznem. Puha tollak teli takaromtól megszabadulva kúszok az ágy széléhez közelebbről is megnézve a férfit, s csak ekkor veszem észre a rajtam lévő szokatlan ruházatot. Kategórikusan nem ebbe feküdtem le éjszaka, most mégis Luciferéhez hasonló fehér lepedő szerűbe van bújtatva testem. – Öltözékünk alapján azt mondanám, hogy a Tiédben vagyunk. De miként kerültem én a Te álmodba? Egyáltalán hol vagyunk?

The Detective & The Angel @

A szoba teljesen fehér. Csupán a különös ágykeret ezüst szinű és néhány elem. Ablakkeret mintha nem is létezne, helyette egy művészien megformált, hatalmas rés tátong a tájra. Minden fehér, de semmi sem piszkos, egy szennyfolt sincs a láthatáron. A belső tér ki kristályosodik a halandó szemek előtt, a szoba falai ovális formát alkotnak, nem pedig megszokott szögleteset.  A férfi az ágy végében egyenesen a szőke szépség szemeibe néz, ahogy az felé kúszik, követi tekintetével. Ajkai enyhén elnyilnak s ahogy megbillen feje, egyetlen kósza hajtincs szökik az arcába.
- Természetesen Ezüst Városban vagyunk.
Feleli az idegen ismerős, a végéről kezdve válaszát. Egy pillanatra elhallgat, mintha elmerengne gondolataiban, ide-oda döntve a fejét, mig ismét meg nem szólal.
- Emlékeztetsz egy lélekre. Egy kószára...aki mindig elhagyja a Bölcsőt. A testvéreim mulatságosnak találják ezt a rakoncátlanságot.
Mondja, oly finom s ártatlan hangszinnel, mely mosolyt csalhat az ember arcára. Aztán, amint a nő felfelé néz rá, hirtelen lehajol, hogy arcuk egy vonalban legyen. Bár ebben a mozdulatban semmi emberi nincsen. Inkább olybá tűnik, mint egy különös, infantilis élőlény reakciója.

Devilish dream

Hasonló helyzetben elfogna a pánik de ez most nem áll fenn. Talán még soha életemben nem éreztem ilyen nyugalmat, mint most. Nem tudom minek köszönhető a könnyedség érzés, lehet a helynek vagy annak, hogy minden fehér körülöttem. Ahogy egyre több percet töltök ébren – legalábbis remélem, hogy csak az álmomban vagyok az nem pedig ez a valóság – úgy tisztul ki körülöttem minden. Az ovális szoba láttán elkerekednek szemeim, a különös ablakszerű hézagon legeltetem egy ideig tekintetem közben hallgatom az ismerős idegen válaszát.
- De hogy kerültünk ide Lucifer? Ezt most nem értem… - idegennek tűnik saját hangom, a Lucifer név idebent furcsán visszahangzik, mintha nem idevaló lenne. De ha nem tartozik ide, akkor mégis miért vagyunk itt? Mikor közelebb húzódok hozzá apró mozdulattal közelítek arcához kezemmel, hogy eligazítsam szeméből a rakoncátlan tincset.
- Mesélj még erről a kósza lélekről, a testvéreidről. Hogy néz ki az a bölcső? – érdeklődésem egyre nagyobbá válik miközben egyre többet beszél hozzám a férfi, de mégsem érzem azt, amit szoktam. Ez most más, nem a szokásos ördög-Isten metafórák által keltett érzések. Valódinak tűnik minden. Érzem lágy lehelletét az arcomon, olyan érzés, mint amikor a tollpihék szálltak arcomra. Elmosolyodom majd valami oknál fogva megérintem arcát, olyan puha… fura érzés.

The Detective & The Angel @

Az angyal mozdulatlanul áll az ágy végében, mi egy olyan lényre vall, aki teljesen uralja a testét az emberekkel ellentétben. Mint akit nem zavarhat meg holmi gravitáció vagy bármi más fizikai törvényszerűség vagy éppen zavaros, elkalandozó elme kósza gondolatfoszlánya. Most még is kérdőn mered a nőre, de nem a tőle megszokott, gyanakvással fűszerezve. Tekintetében tehát nincs több, mint értetlenség - előítélet nélkül.
- Még sosem hallottam ezt a nevet.
Pislogja a bárány ártatlanságával, nem véve le szemét Chloe-ról.
- Honnan tudod, hogy én hozom el a fényt?
Fűzi tovább a gondolatmenetet a Hajnal Fia, míg a fiatal nő az arcához közelít. Hagyja, hogy megtegye, amit szeretne, nem húzódik el, a szemeibe néz, de nem fürkészi, halandó módon.
- Te kell, hogy legyél. Ezért vagy ismerős. S ezért álmodok rólad.
Gondolkodik hangosan, ahogy azonban a detektív még közelebb húzódik és az arcához ér, mintha enyhe zavar játszana a vonásaival. Felemeli a kezét, a mellkasára teszi, a fehér szövetre, amit visel.
- Különös. A szívem gyorsabban ver a megszokottnál.
Állapítja meg egy gyermek tudatlan naivitásával, majd leül az ágy végébe a nő mellé, bármely hölgyet megszégyenítő kecsességgel.
- Hatalmas, amerre a szem ellát, lelkek nyüzsögnek, várakoznak a helyükön a pillanatra, mikor eljön az Idő s megszületnek. Atyám úgy rendelte, hogy  a halandók az életutukat nélkülünk járják be. Ha pedig letelik az idejük, vissza térjenek Hozzá. Én adok fényt nekik, hogy az Atyai szikra el ne vesszék belőlük. Körbe járok. Megérintem őket.
Ezen a ponton ugyan úgy megérinti a másik arcát, ahogy azt vele tette.
- Van egy lélek, aki nagyon türelmetlen lehet. Kiszökik a melegágyból, és rend szerint hozzám csapódik utamon a Bölcsőben. Az arcomhoz simul, vagy a karomhoz. Mindig vissza kell vinni a helyére, hiszen nem jöhet ki, amíg meg nem fogan földi porhüvelye. Ez nem tetszik ennek a léleknek, valamiért...inkább velem tartana, úgy sejtem. Ezért gondolom, hogy te ő vagy és a bölcsődben rólam álmodsz. Vagy én álmodok rólad. Különös dolgok az álmok. Nincs szükségem alvásra, még is űzöm eme hóbortot, ahogy fivéreim emlegetik. Ők inkább edzeni szeretnek...nem értem, miért van szükség harcra, fegyverekre. Én inkább játszani szeretek a hugaimmal vagy zenélni.
Mosoly játszik a tökéletes arcon, még is egészen különös látványt nyújt.