Unholy Trinity ~ The First Meet

Rebecca & Lucinda & Jack ✠

Az Egyesült államok, az ország, ahová az utam elsőként vezetett a viktoriánus London után. Milyen kezdetleges és egyszerű volt akkor még! S láss csodát, a 21. századra kész álomgyárat csináltak magukból. Olyan propagandájuk van, ami mögött minden más állam elbújhat. Az egész egy nagy olvasztótégely, ahol egyszerre lehet szem előtt és bújhat el az ember.
Viszonylag sokat utazok, a fogalmazzunk így, "életművem" okán nem árt nem sokáig maradni egy helyen. Már csak azért sem, mert az a fránya kriminálpszichológia és társtudományai túl gyorsan fejlődnek. Jelentősen nagyobb kockázattal jár manapság gyilkolni, mint akkor, amikor kezdtem a "szakmát". Túl sokakat ihlettem meg, a sorozatgyilkosok - ahogyan ránk hivatkozni szeretnek - elburjánzottak, akár a gaz, akik pedig korábban az árnyékok között bujkáltak, felbátorodtak és kiléptek a reflektorfénybe. Ó, hogy mennyi levelet kapott a Scotland Yard, amiket a nevemben írtak! Magam is meglepődtem. Senkinek se legyenek illúziói, kétlem, hogy én lennék az első az emberiség történelmében, aki sorozatosan követ el előre megfontolt gyilkosságot. Csak éppen én szerettem volna, ha megkapják az üzenetemet és felfigyelnek az ügyemre, de persze, félre magyarázzák azóta is a tetteimet. Talán, mert túlságosan fájna látni az igazságot. Vagy valóban ennyire együgyűek lennének? Csak nem... aztán, a mai kort elnézve, egy jelentős réteg fejlődik vissza, a helyett, hogy ez fordítva lenne. Azt reméltem, példának okáért, hogy erre a korra már felszámolják a mélyszegénységet. De nem így lett. Ahogy a magukat pénzért áruló lányok is egyre több rétű tevékenységet folytatnak, ilyen-olyan kibúvókkal és tüntetésekkel, nevetséges. Éppen a tükör előtt állok a lakásomon, a zakómat gombolva s közben ezeken a dolgokon morfondírozva. Még a fülem mögé simítok egy kósza, hullámos tincset a szememből indulás előtt. Nyugtázom, hogy ismét tükörsima az arcom, pont mint huszonéves koromban. A legutóbbi vérmágia rítust a napokban hajtottam végre, mert a szarkalábak kezdtek megjelenni, abból pedig nem kérek. Elhessegetem hát a zavaró gondolatokat és megindulok az Egyetemre, ahol pár éve oktatói és kutatói tevékenységet is ellátok. Ma azonban az Általános orvosi kar helyett a Vallások és okkultizmus karára visz az utam, mivel erre a szemeszterre meghirdettem egy okkultizmussal kapcsolatos szabadon- vagy szakirányosan választható tárgyat eme különös kar hallgatóinak. Nem gondoltam volna, hogy ezt a tudást egyetemi szintre emelik mára. Az más kérdés, hogy valójában mennyire fedi a valóságot, az igazságot az, amit ezek a fiatal felnőttek tanulnak.
Benyitok a tanterembe, ahová kis létszámban hirdettem meg a kurzust. Feketét viselek, az minden alkalomra tökéletes. Egyszerre laza és elegáns, ebben a modern korban éppen tökéletes így a megjelenésem. Fiatalos, de nem komolytalan. Jobbomat lazán a nadrágzsebemben tartom, miközben a katedra felé visz az utam. Leteszem balomból a mappát, amit magammal hoztam és fel pillantok a diákokra.
- Üdvözletem. Dr. Jack Blackwood vagyok, Önök pedig jó helyen járnak, ha a "19. századi Európa titkos társaságai és okkult térhódítása" című előadássorozatra jelentkeztek.
Jellegzetes brit akcentussal beszélek, amit szánt szándékkal nem akartam elhagyni sosem, ez is hozzám tartozik, ahogyan mind a két bőröm.
- A kurzus teljesítésének feltétele az órák látogatása, amit ellenőrizni fogok a diákigazolványuk segítségével. Zárthelyi dolgozat, demonstráció nem lesz, csupán írásbeli elővizsga a félév végén, majd szóbeli vizsga vizsgaidőszakban.
Bekapcsolom az oktatói notebookot, hogy a prezentáció elindulhasson, majd háttal a katedrának dőlök, kezeimet össze fonva mellkasomon, bokámat keresztbe vetve.
- Kezdjük egy kis bemutatkozással és azzal, miért vették fel a kurzusom vagy mit várnak a félévtől.
Alapvetően nem bájolognék a hallgatóimmal, az orvostanhallgatók eleve annyian vannak manapság, mint a szemét, velük nem is lehetne egy kétszáz fős kötelező előadáson ezt eljátszani. Ellenben ez a kurzus egészen más. Mondhatni, szórakozásból hirdettem meg, maximálisan harminc főre, így a társaság létszáma jól "kezelhető" kell legyen.

Édes Hármas

Nem felejtettem el, sietek. Ha mezei halandó lennék, tuti kinyúlnék ettől az életviteltől, de szerencsére annál szívósabbnak születtem. Épp csak ledobom az edzős ruháim, zuhanyzok, és már megyek is az egyetemre, mit sem törődve a lábam sajgásával.
Hülye új cipő, be kell ugye törni, mert a másik csúnyán elhasználódott, de hát... már akkor tudtam, hogy a ballerinák élete minden, épp csak nem könnyű, mikor beleszerettem. És bármennyi áldozatot megér, hogy a legjobb legyek, amitől még nagyon távolinak érzem magam. Szerencsére vagyok annyira csökönyös is, hogy ne adjam fel az első kudarcok után. Futtában még írok Lucynak, hogy teremtsen nekem valahonnan kávét, mert ez legalább annyira elengedhetetlen kellék, mint az a Birkin táska ami több életbe, és annál is több időbe került, míg a kezemhez nem jutott. Egyszerűen nem tehetek róla, beleszerettem, mit számít, ha ez is olyas valami, amit egyszerűen nem engedhettem volna meg magamnak, ha.... mezei halandó lennék. És fájdalom, mert én is tudom, többet ér annál, hogy csak beledobáljam az egyetemi holmijaim.
- Sietek - veszem fel a telefont, mikor szemforgatva konstatálom, Devon kitartó. Nincs itt szó nagy szerelemről, már a gimiben összejöttünk, azóta is elvagyunk, épp csak... ő érzi, hogy valami fura, én érzem, hogy valami nem teljes, mégsem vetettünk véget a kapcsolatnak, holott... rá nézve talán egészségesebb lenne.
És újra végig hallgatom, hogy mennyire nincs időm rá, meg minek veszek fel plusz kurzust. Pedig, ha tudná, valójában örülnie kellene annak, hogy nincs rá időm.... Rövidre zárom, és kinyomom, majd ki is kapcsolom a mobilom, mikor meglátom a megtestesült sötétséget. Az egyetlent, aki elmondhatja ezen a helyen, hogy ismer.
- Na kivele! Mennyit késtem? - elmosolyodok, hisz tudom, hogy az idővel rendben vagyunk. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bárhonnan is késsek.
- Szerintem izgalmas lesz, figyeld csak meg - karolok bele, és ha szerzett nekem kávét, el is veszem tőle. Félreértés ne essék, tudom, hogy Lucy nem szívleli, hogy ő mereven tartja a három lépést, én viszont képtelen vagyok erre, hisz mióta az eszem tudom, az életem része.
Zavar keletkezik az erőbe, ahogy a terembe érünk. A lányok cicomázzák, igazgatják magukat, és még olyanokat is látok, akik fullra nem a mi karunkra járnak.
- Mi a franc? - nézek megütközve Lucyra, de nem lépek a nyomdokukba, én tudom, hogy rajtam nincs szükség igazításra, szóval csak megcélzok magunknak egy helyet hátul.
Nem szeretek az egyetemen a figyelem központjában lenni, arra van egy színpadom, így tényleg meghúzom magam, és elterülök a padon Lucy mellett. Arcot nem látok, csak egy kellemes férfi hangot hallok, aki elmondja, ki ő, és miért vagyunk itt. Végig hallgatom a bemutatkozásokat, de a szemeim közben lehunyódnak, és csak egy jól irányzott bökés, és az őt kísérő te jössz megszólítás térít magamhoz.
Egyből ültő helyembe tornászom magam, ki is húzom magam, hogy azért látszódjak, aztán a katedra felé nézek végre.
És szépen bennem is akad a levegő. Én kinyitottam a szám, esküszöm, de az valahogy úgy is maradt útközben. Teljesen megbabonázva nézem Mr. Blackwoodot, és ezen a ponton meg is értem a nagy készülődést. Megszólalni még mindig nem tudok, teljesen elvesztem az idő és térérzékem, hisz ennél a férfinél gyönyörűbbet én még életemben nem láttam. Talán Lucy keze az, ami segít nekem bootolni, legalább annyira, hogy felfogjam, nem csak egy szempár néz engem. De hol is érdekel, mikor az az egy szempár egyenesen a szemembe néz? És konkrétan, mintha a vesémbe látna.
- Rebecca vagyok - két szó, az is hadarva. Tőlem ennyi telik, meg a pislogás nélküli bámulás. Pedig... én szentül hittem, hogy ebből már kinőttem.

Outfit@Music

A nyár a gothok és magamfajták legnagyobb ellensége, még akkor is ha örülök a napfénynek. Lehet mogorva vagyok és nem látni engem sosem a közvetlen napfényben, akkor sem tudom elkerülni Los Angelesben, ahol szó szerint folyamatosan süt a nap. Nem tudott volna a Dráma Királynő Lucifer valahol máshol tanyát verni? Bárhol? Nem? Így jártam.
Indul egy új tárgy a karon, amivel még nem találkoztam, így mindenképpen ki kell próbálnom, szóval az elsők között csaptam le a helyek egyikére és nem csodálkoztam, amikor Becca is azonnal belépett a tanulmányi rendszerbe. Szegény lány nagyon meg akarja ismerni magát és a fajtáját, tanulni amennyit csak lehet, de megígértem, hogy vigyázok rá. Abba pedig beletartozik, hogy csak annyit mondok el, amennyit feltétlenül szükséges és tartom a távolságot. Magányos a boszorkányok élete... Én meg a barátok, na persze, senki sem érti igazán, milyen a cipőmben lenni, ezért tartom távol magam Tom-tól is.
Új számomra a tanár is, eddig csak az orvosin tanított, nem is értem, mit keres okkultizmuson, de ahogy ő azt érzi. A Mark My Professor oldal pedig csak úgy csöpögött a "szexi és szigorú" értékelésektől, amire csak a szememet tudtam forgatni. Nem fog tudni rajtam kifogni amúgy sem. Egy egyszerű egyetem és varázslás nincs egy szinten.
Az óra hamarosan kezdődik, ma már túl vagyok egy démonológia órán, amit végig untam, mert a professzor természetesen lassabban beszél, mint a halott öreganyám, és kutattam egy kicsit a könyvtárban is. Néha a sima, egyszerű egyetemi könyvtár is a hasznomra tud válni meglepő módon. A telefonomra pillantok a teremhez vezető labirintuson keresztül csörtetve, amit az egyetem épületének csúfol, és látok egy szokásos kávéért szépen pislogó üzenetet, amire befékezek a kampusz büféjénél és rögtön kettőt is veszek. Nekem is jól fog jönni, ismerve magam, megint fent leszek sokkal tovább, mint kéne és vannak terveim is az éjszakában.
-Még épp csak van két perced. Menjünk gyorsan, amíg még vannak helyek hátul -nyomom a kezébe a poharát, míg kiveszem a bármit is, ami eddig ott volt. Nem voltam nagyon boldog tőle, valahogy elkezdtek a hétköznapibb dolgaink néha gazdát cserélni, de azt hiszem ez a normális, amikor ennyi időt tölt valaki együtt a másikkal. Úgyis visszakapja majd, arra nagyon ügyelek, hogy ő viszont ne tévedjen semmi olyan dolgom közelébe, ami árthat neki, vagy lekövethető lenne.
-A tanár az internet szerint nagyon jól néz ki -morgom, ahogy keresztül verekedjük magunkat a tollászkodó lányokon. Mintha bárkinek is lenne legális esélye, de ha mégis összefekszik az egyikük a tanárral, úgysem fog érdekelni. Csak nehogy megint Ethan áldozata legyen az egyik, mert úgy találta, hogy úgyis bűnös, meghalhat nyugodtan. Már ha Ethan gondol bármire is olyankor, amikor meg találja gyilkolni a szaktársaimat. Lehuppanok Becca mellé, hagyom hadd bóbiskoljon el, én pedig eltemetkezem a füzetemben, mielőtt a tanár belépne.
Valahogy meg sem lepődöm, hogy körbe kell menni és bemutatkozni, komolyan, mint az óvodában. Mintha annyira ismernem kéne itt mindenkit. Könyörgöm tanulni jöttem, nem barátkozni, ha nem lenne fontos, még a tanár nevét sem jegyezném meg, mert annyira nem tud érdekelni. Ha valakivel tartom is a kapcsolatot innen azért van, mert nekem is hasznom származik belőle.
Fel sem nézek a jegyzetelésből egészen addig amíg Bee bele nem akad a mondandójába. Előbb rá pillantok a szőkeségre, hogy mégis mi lelte, majd a tanárra, aki...
Mi a jó édes f...!
Pislogok én is nagyokat, mert nem hiszek a szememnek, akárhogy nézem és indulatomban még a kezeimet is lecsapom az asztalra. Az ösztön azt súgná, hogy azonnal rontsak neki annak a szemétládának, aki a katedrán áll, de a közel harminc fő a teremben enyhén szólva megakadályozza, hogy rögtön szentelt vízzel támadjak az infernimre. Ő nem ismerhet fel abban biztos vagyok, de én nagyon is felismertem őt. Annyi évvel ezelőtt... Annyi élettel ezelőtt... Kevés alkalmak egyike, amikor nem én keveredtem ki győztesen. Amikor egy túlvilági fajzat megölt.
Alig tudom visszafogni a reakciót, ami az emlékekkel jár. Felkavarodik bennem valami, amit már rég nem éreztem. Hogy lecsendesítsem magam, újra uralmat parancsolok a hangom felett és, hogy Beccáról is eltereljem a figyelmet, folytatom helyette a bemutatkozást:
-Lucinda Loft, a kurzust azért vettem fel, mert még nem volt szerencsém ehhez a tárgyhoz, meg akarom ismerni a világ rejtelmeit -vágom hozzá, mint egy szavakból álló kétértelmű tőrt. Nem fogja tudni, ki vagyok, nem fogja érteni a megjegyzésem jelentőségét.

Most nem fog megszökni.
Nem fogom hagyni, hogy tovább garázdálkodjon.


Outfit✠Music

Rebecca & Lucinda & Jack ✠

A gép mögöttem egy halk pisszenés nélkül fut fel, csupán a mögöttem felvillanó, méretes monitor jelzi, hogy bekapcsolt és érzékelte a pendrive-ot, amit csatlakoztattam. A számítástechnika és a molekuláris biológia rohamos fejlődésnek indult eme modern korra és az orvostudomány sincs túlzottan lemaradva mögöttük. Még ha csak a ginekológiát nézzük is, éves szinten olyan nagyszabású előrehaladást tapasztalhatunk, ami teljes orvosi gyakorlatokat rúg fel, lenyűgöző. A sebészetről nem is beszélve, hiszen ma már noninvazív beavatkozások is vannak, mely során nem kell sebet felvágni a beteget, míg az én időmben azt sem tudtuk, a szervek többsége pontosan milyen feladatot lát el. Talán még sem veszett ügy az emberiség, még ha a potenciáljuk jelentős részét nem is használják ki.
Összefont karral kémlelem a diáksereget, mondhatni, "álmos" pillantással, enyhén ereszkedett szemhéjjal, így igen csak hosszú szempilláim fátyolozzák méregzöld íriszeimet - talán árulkodva, nem szívügyem a velük való céltalan csevegés, inkább gesztus, amivel élek irányukban, mikor a bemutatkozást javaslom. A hölgyek általában megőrülnek ettől a pillantástól, pedig valójában nem akarok elcsábítani senkit a tanteremben. Nem terveztem sem szexuális viszonyba bonyolódni a diákjaimmal, sem megölni őket. Az önkéntelen csáberő még csak nem is a mágiagyakorlásom miatt lehet, több, mint valószínű a démoni szülő hagyatéka, ami előnyös billogként feszül a testemen.
Körülbelül két tucat hallgató néz velem szembe, szerencsére rövidre fogva a monológjukat, így gyorsan haladunk, nem veszítek értékes időt a tanórából. De úgy látszik, talán elkiabáltam, mivel néhány pillanatra csend lesz, mert a soron következő valószínűleg elaludt. Mikor a szőke üstök felém kezd nyújtózkodni és lassan egy arc is társul hozzá, a kisasszony szemmel láthatóan el van képedve. Ezt a "lebukás" számlájára írom.
- Miss Rebecca. Ma még elnézem, hogy elaludt az órámon, becsukhatja a száját. Pisloghat is, nem eszem meg dühödt haragomban. De a következő óráról már ki lesz tessékelve, ha ez előfordul.
Teljesen egy hangszínen közlöm vele mindezt, szemrebbenés nélkül, s bár nem látszik, talán arra lehet következtetni, oldanám a hangulatot.

„Cím: A pokolból
Címzett: Mr. Lusk

Tehát
Küldök egy fél vesét, amit egy nőből szedtem ki és önnek konzerváltam, a másik felét megsütöttem és megettem, nagyon finom volt. Ha van még türelme, elküldöm a véres kést is, amellyel eltávolítottam a vesét.

Kapjon el, ha tud, Mr. Lusk!”
– Hasfelmetsző Jack, "Pokolból" c. levél

Minden esetre, az egyetemre tanulni jön az ember, nem tűröm a fegyelmezetlenséget. Akit nem érdekel az órám, nyitva az ajtó, le lehet adni a tárgyat, nem kötelező a teljesítése. Ha pedig valaki túlhajszolja magát vagy kirúg a hámból, az sem az én dolgom. A következő lányra esik a pillantásom, aki külsőleg szöges ellenkezője az előtte szóló hölgyeménynek: Fekete haj és mink, holt sápadt meszelt bőr, a goth szubkultúra mintapéldánya, nem is lep meg, hogy jelentkezett az órámra, inkább az a különös, hogy nem látok több gót diákot.
- Rendben, Miss Loft, de kérem ne zavarja a jövőben az órát az efféle hangoskodó magatartással.
Ha tetszik, ha nem, nálam rövid pórázon vannak az ifjak, ne csapdossa itt a padot senki.
- A szemeszter hátra levő részében, ha problémájuk, rohamuk vagy egyéb bajuk van, akkor kérem, hagyják el a tantermet, ne zavarják a szaktársaik és az oktató munkáját, köszönöm. Természetesen, ha orvosi segítségre szorulnak, forduljanak hozzám bizalommal, mivel orvosdoktor vagyok.
Szükségét érzem ezt kiemelni a korábbi tapasztalatok alapján, és ha jó kedvemben találnak, akkor talán vissza is engedem őket a terembe.
- A mai óra bevezető jellegű lesz. A tematikát, tantervet, szakirodalomlistát megtalálják a kurzus oldalán. A félév jelentős részében a viktoriánus Anglia lesz a fókuszpontban. Tudja-e valaki, hogy miért?
Végig pásztázom szemeimmel a tanulókat, hátha lesz lelkes jelentkező. A többi órán már nem lesz idő efféle játszadozásokra, de az első órát feláldozom a kíváncsiságuk és potenciális lelkesedésük oltárán.

Édes Hármas

Sok mindenre számítottam, mikor felvettem a kurzust. Többek közt arra, hogy még több nyugalmam lesz, és a barátom nem lóg a seggemben. Tudom, szemét vagyok, amiért nem élek-halok azért, hogy minél több időt tölthessek vele, épp ellenkezőleg... de egyszerűen jobb ez így. Mindig meghúzom a határvonalat, egyszerűen nem akarom megkockáztatni, hogy olyankor is lásson, mikor.... nem vagyok önmagam. Mostanában is esedékes a váltás. Egyszerűen érzem, fáradékony vagyok, ingerültebb, és nehezebb a küzdés azon felem ellen. Őszintén csodálkozom, hogy egyetemre járok, és nem egy szanatórium gumiszobájában kötöttem ki, olyan kényszerzubbonyban rajtam, amiből ki se verekedem magam.
Tanácstalanul nézek Lucira, hogy mi a franc folyik itt, aztán mikor a választ kapom, hogy a professzor tuti top 5-ös, megforgatom a szemem. Azonban már megértem az izgatott ficánkolást, noha én magam még mindig nem igazítok magamon semmit. Inkább bóbiskolok egyet, ami.... amit túl jól sikerült, mert azon kapom magam, hogy a hang, amin a professzor beszél, túl megnyugtató. Csak hallgatom és a szemeim maguktól hunyódnak le. Maguktól is pattannak ki, mikor jeleznek én jövök.
Én ilyet még sose tapasztaltam. Egyszerűen megláttam a hang tulajdonosát, és a szó is belém akadt. Kész csoda, hogy a nevem egyáltalán ki tudtam nyögni, és bár a szavait hallom, meg a hozzájuk tartozó nevetést is, mégsem megy. Az ajka mozgását látom, azt a lassú, unott sóhajt, ami elhagyja a száját, a tekintetét, amit épp csak nem emel a plafonnak, és érzem, ahogy vér szökik az arcomba. Elpirulok. Én. Basszus, valaki vigyen már el orvoshoz, mert ez... valamit tuti csinált észrevétlenül. Luci is tud babrálni a mágiával, mi van, ha ő is?
Hálásan szorítok rá a padtársam kezére, aki a segítségemre siet, de őt se tudom, mire vélni. Kezdem tényleg elhinni, hogy a férfi babrál velünk valamit, hisz jó... Luci nem egy nagy társasági lény, de az ilyen megnyilvánulás sem jellemző rá. Bárcsak le tudnám venni a tekintetem a tanerőről, akkor megnézhetném, mi van a lánnyal. De nem megy. Csak azt látom, hogy az öltöny biztosan rá van szabva, mert nem létezik az, hogy levesz a polcról egy olyat, ami ennyire tökéletesen állna rajta. Aztán meg elkalandoznak a gondolataim, hogy mi rejtőzhet alatta, úgyhogy azon a ponton rázok egy aprót a fejemre, és a kezem nyújtom.
Meg sem lepődök, hogy a kérdés hallatán, szinte azonnal magasba szökik megannyi kéz, szinte egymásra licitálnak a buzgó mócsingok, hogy egyiküket felszólítsa.
- A festészet lenyűgöző volt, a tanár urat is olyan szívesen lefesteném - hangzik el egy alélt válasz, mire felhorkanok, épp csak alig hallhatóan. Most ez komoly? Ezt komolyan így kell? Összeszedem magam, és ránézek Lucira, kezdem azt hinni, mégse volt annyira jó ötlet felvenni ezt a kurzust.
- Pszt. Válaszolj te is, hadd hangozzon már el valami értelem is, mert komolyan mondom.... - kezemen megfeszülnek az inak, és tükörbe se kell néznem ahhoz, hogy lássam, a szemem színe is változni kezd, így inkább leszegem a fejem, és bízom abban, Luci valahogy segít rajtam, mert fogalmam sincs, mi történik, ha itt veszítem el a fejem.

Outfit@Music

Az, hogy Becca ebben a szent pillanatban talál elaludni, meg sem lep igazán, szokása nem éjszaka a szobájában aludni, hanem előadásokon. De miért pont a bemutatkozó órán csinálja ezt, az egy nagyszerű kérdés. Oldalba is bököm, hogy tesseljen felébredni és válaszolni a tanár első kérdésére, de hiába mondható már ébernek, rögtön le is fagyott, mint a Cyberpunk egy közepes számítógépen. Ekkor pillantok én is a férfira a tábla előtt, hogy hátha így ki tudom húzni Bee-t a csávából, de máris azt kívánom, bárcsak ne tettem volna.
Nem, az nem lehet. Hogy nem nyírta ki valaki még ezt a csótányt? Hogy nem szúrta még valami Constantine, vagy Lucifer, vagy hasonló szemét annyira, meg találja gyilkolni ezt a puritán sorozatgyilkost? HOGY?
Alig tudom visszafogni magam annyira, hogy a körmeim ne hagyjanak nyomokat a padban, ahogy belevájom őket jogos dühömben. Egyszerre csikorognak a fogaim és az agytekervényeim, hogy mit tudok tenni ebben az Isten verte helyzetben. Nem ugorhatok neki itt és most, túl sok a felajzott női szempár. Nem mehetek neki óra után sem, elkezdik keresni és sosem rázom le magamról a rendőrséget, és nagyon nem vagyok most hozzá hasonlókra felkészülni. És ami a legrosszabb... Tőle kéne megvédenem Rebeccát. Nem csak egyszerűen megígértem, hanem egyenesen szerződtem az anyjával és nem is akármilyen módon. Megvan a megszeghetetlen eskü a Harry Potterből? Na olyan, csak ez valódi. Megszerettem idő közben a szőkeséget, de akkor sem szabadulhatnék meg tőle, ha nem így lenne. Mit tudok tenni... Mit?
A szaktársak csábítónak szánt, de leginkább olcsónak ható válaszai a feltett kérdésre a háttérbe szorulnak a fülemben doboló vérrel szemben. Már ott tartok a tervek között, hogy fogom a mellettem ülő lányt, lelocsolom kloroformmal és Alaszkába költözünk az Inuitok közé halászni, és nem érdekel, hogy a jégen nem tud a rénszarvasoknak táncolni. Alig láthatóan rázom meg a fejem, miután lehordott a nyikhaj hangoskodásért már csak azért sem fogok az óráján megszólalni. Még akkor sem, ha hozzám beszél. Lehet gyerekes, vagy rengetegszer voltam gyerek, nem tud érdekelni.
Annyira azért nem vesztettem el a külvilággal való kapcsolatot, hogy ne vegyem észre, milyen állapotban van. Nem sűrűn van rá szükség, de szerencsére mindig tartok magamnál olyan dolgokat, amivel meg lehet nyugtatni kisebb démonokat, és rá is hasonló hatással van. Képzeld el a párologtató, a szentelt víz és az inhalátor szerelemgyerekét, épp csak nem fogja bántani a benne lévő szenteletlen tömjén és különleges olaj keveréke. Előkotrom a táskámból gyorsan és a kezébe nyomom, hogy lélegezze be a kipárolgását a kis fém tubusnak. Megszorítom a térdét egy pillanatra a pad alatt bíztatásul, aztán vissza is térek a tervezgetéshez. Spanyolország milyen lehet mostanság? Európa jobb lenne? Vagy egyenesen a balkánt célozzuk meg? Hogy neki is most kellett megjelennie, mintha nem lenne elég bajom alapból.
Hátradőlök és elkezdek Beccának pötyögni az asztal alatt. Ha erre is megszól a tanár, miközben le van foglalva a kívánós kislányokkal, akkor letolom a telefont a torkán.
-Megvagy? Segít a cucc? -utalok a párologtatóra, amit a kezébe nyomtam, hogy segítsen neki lenyugodni. Visszalesek a táblára, hogy történt-e bármi érdekes, leírok két-három szót és visszatérek a képernyőmhöz.
-Óra után beszélnem kell veled a helyzetről, a csávó veszélyes. Ugye most lyukasórád lesz? -Csak nagyjából tartom fejben az órarendjét, hogy legalább némi elképzelsem legyen, ha valamiért keresnem kéne, de azért nekem sem káptalan az agyam. Bezzeg a hét gyerekem nevére emkészem az 1800-as évekből, de ez mellékes. Nagyon fontos megbeszélnem vele, mi is történik most, és mi legyen ezután, és ehhez szükségünk lesz időre.


Outfit✠Music

Rebecca & Lucinda & Jack ✠

Neki dőlök a katedrának, laza testtartásban s azon tűnődöm, a maréknyi s talán ártatlan diák között vajon itt lehet-e? Pillantásom végig pásztázza az arcokat s közben ezen morfondírozom. Nem szeretnék hekatombát hagyni magam után, legalább is ez úttal nem. Hiszen eddig semmi igazán személyes indíttatás nem vezérelt, egyszerűen csak... pikkelek a k*rvákra. Ez elvi kérdés, nem több, de nem is kevesebb. Viszont ez az eset, amiért itt vagyok... ez már személyes. Árulás. Pontosabban annak következménye. S még is, ugyan azon eszmei gyökerek, de egészen más, ha magunkkal esik meg a dolog, nem igaz? Azt még kevésbé tűrné bárki. Többnyire nem veszítem el a hidegvéremet, főleg manapság, hiszen az Idő megcserzett, csak éppen nem hagyom, hogy ez a vonásaimon is látszódjon. De valójában, mondhatni, szinte ugyan olyan ütemben öregszem, mint bármelyik halandó, csak éppen a pokoli szufla miatt nem fogok végelgyengülésben meghalni. Ahogyan eltenni láb alól is nehéz lenne, hiszen még az orvosi szike sem metszi azt a bőrt, ami az emberinek tűnő alatt húzódik. Más azonban igen. Kevés, különleges fegyver. Már én is tudom, hiszen hosszú életem során volt időm elég szépen bele ásni magam a mágia szövedékébe. Ha pedig valamibe bele kezdek, abban szeretem a végletekig képezni magam, nevezzük maximalizmusnak. Így sosem állok meg az önfejlesztésben. Korábban jó orvos és jó sorozatgyilkos voltam "csupán". Mára, közel két évszázad elteltével sokkal több lettem ennél.
Mivel volt egyszer egy nő, aki olyan leckét adott nekem életről s halálról, amilyet más sem előtte, sem utána nem tett. Ő volt az, aki szembesített önnön halandóságommal, hogy bizony a magamfajta is képes kimúlni, csak éppen sokkal szívósabb az átlagnál. Akkor, azon a novemberi éjjelen, miután Mary Jane Kelly-t dühödten szabdaltam szét, akár egy hentes, eljött ő, bizonyára egy boszorkány lehetett... és majdnem kivégzett. De a világ már csak ilyen, ahogyan Darwin is megállapította: az erősebb győz, aki rátermettebb, a végsőkig küzdve az életéért. Így azon az őszi éjszakán két nővel végeztem, egy szajhával a saját ágyában és egy ügybuzgó varázslónővel. A különbség az, hogy az utóbbit tiszteltem, így nem is zsigereltem ki. Sőt, eltemettem, így sosem kötötték a nevemhez, ő pedig a feledés homályába zuhant, teste pedig egy jelöletlen, meg nem szentelt sírba. Olykor-olykor vissza látogattam a hantjához - talán túlzás volna "nyughelynek" nevezni -, emlékeztetve magamat, hogy még jobbnak és még óvatosabbnak kell lennem, ha élni akarok és folytatni a mesterművemet, mert ha ez a nyomozókat megszégyenítő hölgy rám talált és kis híján legyűrt, akkor jöhetnek még mások az idők során, még ha nehéz is megütni ezt a mércét. Hiszen sem előtte, sem utána nem jött rá soha, senki, hogy ki is az a "Hasfelmetsző Jack." Így valójában hálás vagyok neki, legyen ő akárki is, mivel általa még jobb, még ravaszabb lettem és immáron a fekete mágia tüzetes ismerője s gyakorlója egyaránt.
Ellenben, nem miatta jöttem ide. Hiszen már réges-régen a férgek martaléka lett. Hanem azért, hogy bevégezzem a bosszúmat. Egy nyomot követtem ideáig, akár a vadászkopó, ami kiszagolja zsákmányát. Csakhogy, ez a becses "vad" védelem alatt áll... vagy ő maga vagy más elrejti őt mágikus úton előlem. Eddig tudtam lekövetni, a tanszékig, de ez sem volt könnyű, ami arra utal, hogy egy jól képzett személlyel van dolgom varázslás terén. Mondjuk, egy celestimtől nem is várnék kevesebbet. Én azonban türelmessé váltam az idők során, ami késik, nem múlik. A jósnőt, akinél bosszúm tárgya járt, könnyű volt megtalálni, az egy hiba volt részéről, nem volt elég elővigyázatos... a javasasszonynak az információt, amit nem akart kiadni, úgy háláltam meg, hogy a beleinél fogva lógattam fel. Ahogyan a keresett lány szüleit is kibeleztem. Azt mondják, az emberi tetemnél nincs bűzősebb, de ez tévedés. Egész életemet holttestek között élem és állíthatom, egy démon dög sokkal orrfacsaróbb és undorítóbb, mint egy szerencsétlen ember. A keresett kisasszony apja, igen, ő egy pokolfajzat volt, de mire oda jutottam, hogy egy pokoltölteléket levadásszak, alaposan kiképeztem magam az angyalok és démonok megöléséből. Nehéz őket elpusztítani, de nem lehetetlen -  ahogyan azt 1888-ban az a titokzatos boszorka megtanította nekem, ahogyan arra felhívta a figyelmem, feledhetetlen leckét adva.
Először a némberrel végeztem, akit egykoron menyasszonyomnak neveztem, bár sejthettem volna, hogy egy bukott angyal nem lehet szent. Még is, hinni akartam neki, de kár volt. Őt nehezebb volt megtalálnom, mint a szeretőjét, erősebb mágikus védelmet használt, de előlem nincs menekvés. Ahogyan azt a történelem maga igazolta oly sokszor. Szeretek a legjobb lenni abban, amit csinálok. És ezen sok élet múlik. Mikor pedig felhasítottam... az égi testet... nos, ha léteznének tündérkék, bizonyára nekik lenne ilyen illatuk. Cseppet sem hasonlítva hulláéhoz, romolhatatlan szövetként. De csillámpor nem volt, helyette mennyei fényesség égette végig az arcomat, szerencsémre, lévén elbukott, oly kevés Fény maradt a porhüvelyében, hogy viszonylag gyorsan meg tudtam magam gyógyítani.
Most pedig, itt vagyunk: én és ők. De engem csak egyetlen diáklány érdekel. Egykori kedvesem árulásának és így felszarvazásomnak szentségtelen gyümölcse. Egy másik életben talán az én lányom is lehetett volna. De nem az. Ő maga nem vétett ellenem semmit, de a puszta léte az arcon köpésem. Így hát, meg kell halnia, nem vitás. Amíg lélegzik, az ügy lezáratlan. A sértés él. Ezért vállaltam idén órát ezen a tanszéken, mert ő ennek a karnak a hallgatója, a szaktudásom a mágia terén pedig pusztán kapóra jött. Nem tudhatom, hogy itt van-e a teremben, a statisztikai esélye elenyésző, ellenben, azzal, hogy vendégelőadói státuszt élvezek, szabadon járhatok-kelhetek ezen a tanszéken és a kampuszán, így a hurok szorul a hölgy torkán, bármerre legyen is, nincs elég messze.
Természetesen a gondolataimat erős, több szintű varázsigelánc védi, az arcomra pedig abszolút nem ül ki belőlük semmi. A fiatalok mit sem sejthetnek abból, miféle véres eszmefuttatások táncolnak az agytekervényeim között. És ez így a legjobb mindőnknek.
Érzem magamon a kiéhezett női pillantásokat, melyekhez már jócskán hozzá szoktam. Bármit megtennének egy éjszakáért, vagy csupán egy csókért... pontosan így volt vele az összes szajha is, akikkel végeztem, ha azok az esték nem vérbe fulladtak volna, még fizetséget se akartak volna elfogadni. Én viszont megfizettem neki.
Már éppen rákérdeznék Miss Rebeccánál, elvitte-e a cica a nyelvét, mire a terem másik feléből jönnek a válaszok bekiabálva. Nem szeretem a fegyelmezetlenséget, de ez a kor már csak ilyen... bacchanália az életük és ha elég okosan élvezik az életet, a nemibaj sem viszi el őket. Szabadon élnek, azt csinálnak, amit akarnak, fittyet hányva arra, hogy ebben az országban tömörül az egész bolygó sorozatgyilkosainak szinte háromnegyede - és ez nekünk jó, maradjanak csak a tudatlanság kellemes, édes álmában. Fejem a hang irányába mozdul, leveszem hát tekintetemet a babakék szemekről, hogy a padban felajzottan vonagló leányzóra nézzek, aki éppen ajánlatot tett.
- Miss Brown, ha aktot szeretne festeni, rossz órára jött.
Egyenesen a fiatal nő szemeibe nézek, ugyan azzal a sztoikus nyugalommal. Látom az arcán, ahogyan vér szökik belé, de nem kapja meg az áhított mosolyt vagy kacsintást, amiért úgy epekedik, hogy képes lenne menten elém térdelni, itt, mindenki előtt. A gyeplő azonban az én kezemben van. Én pedig nem ezt a játékot űzöm. A tanáruk vagyok, nem pedig egy szaktársuk, elvárom a tiszteletet.
- Kérem, a továbbiakban a kezük felemelésével jelezzék, ha válaszolni szeretnének.
Jegyzem meg s pillantásom tovább vándorol. Az imént ugyanis láttam egy magasba emelkedő kezet, amin meg is lepődtem, mert Álomszuszék Kisasszonyhoz tartozott.
- Csipkerózsika, még mindig szeretné megosztani velünk a válaszát?
Teszem fel a kérdést Miss O'Harának, így a korábban balhézó pároson állapodik meg a tekintetem.
- Hófehérke is válaszolhat, ha netán az óra tematikája is érdekli, nem csak a telefonja.
Alapvetően tolerálom, ha a diákok mobiloznak, mert annyira össze nőttek a készülékeikkel mára, de csak ha ez nem zavarja az órát és tudnak figyelni.
- Ellenben, ha már a meztelen testeknél jártunk az imént, felajánlok önöknek egy lehetőséget.
A várt hatást érem el a kijelentéssel, elkerekedő szemek, hirtelen a többség képes lesz a figyelmét rám összpontosítani és elnémulnak.
- Egy gyakorlati óra, csak erős gyomrúaknak és idegzetűeknek. A kar, amin tanítok együtt működik az LA rendőrséggel. A rendelkezésünkre bocsátották egy rituális gyilkosságban elhunyt áldozat holttestét. A gyakorlati órán, ha lesz rá érdeklődés, felboncolnám a hallgatóság előtt, végig magyarázva a sérülésein keresztül a rituáléra utaló jeleket s azok hátterét, miértjét. Akit érdekel, az óra végén jelezheti nekem vagy a kurzus fórumán.
Szemrebbenés nélkül magyarázok nekik, kíváncsian várva, lesz-e érdeklődő az elszörnyedő arcok között.