Társkereső, user régi hímjeinek és leánykáinak

Társkereső, 1. rész!

Egyrészt, fontos tisztázni, hogy mindenkinek biztosan tiszta legyen, a fiúk az enyémek, és hölgyeket várok melléjük. Illetve, hiába is keresnéd a srácokat az oldalon, egyelőre, mert csak akkor kerülnek regizésre, ha lesz kihez jönniük. Nem szeretném, hogy csak úgy porosodjanak itt a kirakatban. Ezen kívül, az itt felsorolt fiúk már megalkotott karik voltak, van köztük olyan is egy-kettő, akik már több oldalt is megjártak. Ettől függetlenül, nem vagyok vaskalapos, ha valami a fiúkban akadályoz, abban, hogy hozz valamelyikük mellé egy lányt, tessék szólni, vannak dolgok, amikben hajlandó vagyok alkudni. Akadnak köztük, akiknek az életén már én magam is alakítgattam itt-ott a korábbiakhoz képest.
Hanyag emberek kíméljenek! A lusták jöhetnek, én is az vagyok. Aki meg behülyít és lelép, az jó ha tudja, hogy user jóban van az Ördöggel!
Ha valamelyik fiú felkelti az érdeklődésed, és szívesen alkotnál mellé egy lányt, dobj meg üzivel, megbeszéljük, és ha van rá igény, átküldöm az adott fiú korábbi karilapját, amiben ugye esetenként plusz infók vannak korábbi verzióikról, de aztán lehet alkudni, tárgyalni, ötletelni. Nem minden fiúnál van teljes adathalmazos előtöri születéstől a jelenkorig, van akinek szerepjátékpéldás a sztorija, az ilyen fiúknál valszeg többet megtudtok majd a személyükről a kis összefoglalóimból, de ez azért jó, mert náluk alkudni is több dologban leszek hajlandó, hisz nyilván egy szerepjátékpéldát nem írtam hetekig, így változtatni rajta is kevésbé fájdalmas a kis lelkemnek.
Minden fiúnál feltüntetem majd, milyen pofinak örülnék leginkább a mellé való lánynál, ebben ugyan ritkán lehet majd velem alkudni, de nem lehetetlen, HA tudsz jobbat mondani az általam kedveltnél. Mondjuk ehhez sok sikert, mert a fiúknál zéró az esély a poficserére, és a lányok egy része szándékosan olyan választás melléjük, akikkel vannak közös alkotásaik/képeik, ami az én értékrendemben nagy előnynek számít, meg amúgy is szeretem az adott pofikat, szóval... igen, lehet alkudni, de nem mindig érdemes.
Ja, és nem árt tudni, hogy user úgy majdnem... kéttucatnyi karival él meg a jég hátán, ezekkel együtt van/volna az három tucat is, szóval én se vagyok gyors, nem harapok, ha a partnerek sem azok.
Oh, és... mivel az oldalon akadnak egyéb lehetőségek is, mint "sima ember", így megemlíteném még, hogy bár ezek a fiúk eredetileg egyszerű emberi karinak készültek, és a lányok melléjük is annak lettek képzelve, de esetenként, ha akad rá valami jó ötlet, akkor lehet ebben is tárgyalni.

Ui: Igen, van kereséshez sablon, én meg lázadozok, ne tessék engem utánozni, én rossz vagyok.    

Christopher Morgan

Chris nem könnyű eset. Az ártatlan ábrázatából és a gyermekien csillogó szemeiből ki sem nézné az ember, mik vannak már a háta mögött. Zsaruként dolgozik. Általában a személy elleni erőszakos cselekmények esetei kötnek ki nála, szóval ha pl megtámadnak az utcán, könnyen lehet, hogy őt fogod kapni. Ami azért nagyon jó, mert sosem áll le. Parancsra sem. Ez az egyik legnagyobb erénye és az egyik legnagyobb hibája is. Nem ad fel semmit. Sosem adott fel egy ügyet sem, míg el nem kapta a tettest, bármilyen esélytelennek is tűnt a siker. Ha utasították, hogy hagyjon fel a nyomozással, mert nincs értelme, és csak pazarolja az időt rá, akkor sem tette meg, akkor is végigvitte, ha kellett, akkor fű alatt.
Chris kedves, vicces, rettenetesen makacs, nagyon okos, egy-két hangszeren is játszik, ügyes matekos, fiatalon futóbajnok volt, nagy állatbarát, van egy kutyája, szeret barkácsolni, motorozni, és csípi a gyerekeket.
A húga a legféltettebb kincse. Szó szerint él és hal érte. Egyszer majdnem tényleg sikerült az utóbbi is. Még zsaru sem volt, mikor már kétszer majdnem meghalt. Nem sokon múlt egyik esetnél sem az élete. Első alkalommal tizenhét évesen lelőtte egy drogos tolvaj egy sikátorban, aki ki akarta rabolni, őt és a húgát. Chris a kislányt védve sebesült meg.
Aztán másodszor a rendőrakadémián érte támadás, mikor tizenkilenc évesen lelőtte őt és több társát is, egy bosszúszomjas pasas, aki nem jutott be a képzésre. Fél évig volt kómában az eset után, és mikor felébredt, azzal kellett szembesülnie, hogy fogalma sincs róla, ki ő. Élete első tizenkilenc éve azóta is homályba vész, s részleteit csak elbeszélésekből ismeri, az emlékei nem tértek vissza. De ez persze nem tartotta vissza őt attól, hogy felépülését követően visszatérjen, és igenis elvégezze a rendőrakadémiát.
A kari mellé mindenképpen egy kedves lányt keresek, Melissa Benoist pofijával... de a megkötések nagyjából itt véget is érnek a hölgyet illetően. Tőlem, újságírótól kezdve, rúdtáncoson át, egészen a zsaruig, bármi lehet a lány, kezdhetünk köztük utálattal, ellenszenvvel, rajongással, barátsággal, vagy akármivel, nem vagyok finnyás. Lehet ember, félvér, bármi, ami belefér a "kedves" kategóriába. És attól még, hogy egyébként kedves a lány, nem muszáj kezdettől annak lennie Chrisszel is. Boldogan ötletelek a figurát illetően, és az őket illető esetleges nehézségekről, lehetőségekről, tippekről, kívánságokról, stb. Igény esetén elmesélhetem azt is, milyen volt a korábbi partnerkari a srác mellé, hátha megtetszenek elemek a figurából, de tudni érdemes, hogy nem kell újraalkotni mellé a régit. Szívesen látnék egy új karit az oldalán, saját élettörténettel, esetleges nehézségekkel, így nyitva lehetőséget új élethelyzetek, bonyodalmak felé. Nyugodtan lehet problémás figura, Chris kitartó és makacs lényének abszolút nem baj, ha meg kell szenvednie/küzdenie a sikerért/boldogságért.

Thibault Tellier

Thibault nem volt mindig olyan "cuki jófiú", mint manapság. De egyesek szerint nem is arra született, hogy az legyen. Az apja Miami egyik drogkereskedő bűnbandájának második embere volt. Thibault ott született közöttük. Kisfiú volt még, amikor egy beépített zsarunak hála a banda nagy részét sikerült felszámolni, és tagjai közül sokat börtönbe zártak. Köztük Thibault apját is, így ő magára maradt, mivel az édesanyja nem sokkal a születése után már lelépett, és sosem tért vissza. Ekkor, a korábban beépült rendőrnek megesett rajta a szíve, nem akarta, hogy a gyerek árvaházba kerüljön, így inkább magukhoz vették a feleségével, nekik úgysem lehetett saját gyerekük.
Ez egy darabig rendben is volt így, jól éltek, mindent megadtak Thibaultnak, nagyon szerették őt, és ő is őket, ám... a vadóc kisfiút mégis sokat foglalkoztatta az apja, akitől elválasztották, és akinek szinte egész életében borzasztóan vágyott a szeretetére és elismerésére. Bármit megtett volna érte... Szóval, amikor egy nap apuci levelet írt neki, akkor ő természetesen válaszolt. Így kezdődtek titkos levélváltások kettejük között, amiről Thibault nevelőszülei sokáig nem tudtak, így értetlenül is álltak az előtt, hogy az idő múlásával a fiú egyre távolságtartóbb lett velük szemben, és egyre kevésbé tudták őt kezelni. Elvadult. Az apja szépen lassan hangolta őt új családja ellen, míg végül meggyőzte, hogy hagyja is ott őket. Ekkor Thibault megszökött otthonról, és visszatért a régi közegbe, azok közé, akiknek sikerült megúszniuk a börtönt, a régi banda szabadon maradt tagjai közé, akik titokban újraszerveződtek romjaikból, Thibault apjának vezetésével. Hisz, mit is számít néhány rács és fal... ha a "család" a tét, nem igaz?
Thibault évekig rossz úton járt, ám minden ember számára van kiút a bűnből. Ő is megtalálta, bár nem kevés segítséggel, de végül sikerült. Ebben komoly szerepe volt a mostohaapjának, és Thibault kisfiának, Ericnek, valamint a fiú édesanyjának, Carmennek, illetve, az ő életének, majd halálának. Thibault sokat küzdött, hogy oda jusson, ahol élete most tart, de... eljutott ide, ahol már nem egy bűnöző fia, nem egy bűnöző ő maga sem, nem egy vesztes, nem egy ostoba gyerek... ma már ő maga is apa, egyedül neveli a fiát, és rendőr lett belőle, s vágyva, hogy múltbeli hibáit jóvá tehesse az univerzum felé, rendszeresen végez jótékonysági munkát. Szeret vezetni, szeret motorozni, szereti a kétkezi munkát. Van egy kutyája, Nanuk, aki nem csak a legjobb barátja, de a munkában is társa, akivel együtt szokták megoldani az ügyeket. Thibault általában az eltűnt személyekkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozik, azon belül is, legtöbbször fiatalokat és gyerekeket érintő ügyekkel. Meggyőződése, hogy nincs veszett ügy, és senkiről sem szabad lemondani. Szenvedélyes ember, akinek pokoli erejű kitartás él a szívében.
Örülnék, ha a partnere pofija mondjuk Perry Mattfeld lenne... nem mondom azt, hogy lehetetlen lenne meggyőzni más arcokról... bár tény, hogy baromi jónak kéne lennie a javaslatnak, hogy lemondjak róla, vele ugyanis rettentő cukinak találtam Thibault pofiját, mikor együtt játszottak.
Egyébiránt a hölgy karijának kérdésében nemigen vannak megkötéseim. Nem bánnék egy kedves lányt, de az se baj, ha eleinte pukkancs, vagy genyócska, vagy gonoszka, vagy akármi, Thibault kitartó, cuki, és állatira tud olyanokat is szeretni, akik nem feltétlenül érdemlik meg kapásból, a fia édesanyja is bűnöző volt, mint ő is abban az időben, szóval... van benne egy egészen kicsi önkínzó hajlam ilyen téren. Bár, manapság már felelős és féltő édesapa is, úgyhogy... talán még az is lehet, hogy egy nap ilyen téren is benő a feje lágya? Ezt akár kideríthetjük együtt is...

Miran Haktan

Rómeó és Júlia... kicsit másként. Mert ők nem ölik meg magukat, helyette lelépnek. Miran és Reyyan hátrahagytak mindent, a családjaikat, és azt a mérhetetlen gyűlölködést, melyet ők ketten nem voltak hajlandóak magukénak vallani, s inkább választották az egymás iránt érzett szerelmüket helyette. Úgy döntöttek, olyan messzire menekülnek otthonról, amilyen messzire csak lehetséges volt, hogy ők, és gyermekük is biztonságban élhessenek. Persze, merész döntés ez, két fiatal, egyedül, minden segítség nélkül, akiknek pénzük is alig maradt, mire idáig eljutottak, de... bíznak benne, hogy reményeik és szerelmük segítenek majd kitartani. Miran hajlandó bármilyen tisztes munkát elvállalni, amiből otthont teremthet a családjának, Reyyan pedig abban reménykedik, hogy ha már szabad életet teremtenek maguknak Miránnal, akkor talán neki is sikerülhet az a régi álma, hogy egyetemre mehessen, és egy nap talán tanár legyen belőle, amit mindig is nagyon szeretett volna, de a családja nem engedte neki.
Igaz, arról sem nagyon van még fogalmuk, hol töltik majd az éjszakát, ha úti céljukat elérve leszállnak a buszról, de... amíg él bennük a remény, és azzal lehetnek, akit szeretnek, addig még nincs veszve semmi, nem igaz?
Miran és Reyyan rendkívül szívósak, erős, kitartó típus mind a kettő. Sokat szenvedtek már, hogy idáig eljussanak. A messzi Törökországból érkeztek Amerikába, hamis iratokkal, illegálisan, rejtőzködve, mert rettegnek, hogy családjaik a nyomukra bukkanhatnak, és akkor vége mindennek. Reyyan családja már nem is egyszer próbált végezni Miránnal, és Miran családja egészen biztosan nem engedné, hogy Reyyan megszülje közös gyermeküket, akit már ott hord a szíve alatt, így a szerelmesek csak remélni merik, hogy Amerika elég nagy, ahhoz, hogy eltűnjenek benne. Vajon sikerülhet nekik új életet kezdeni, ha nincs más, amibe kapaszkodhatnának, csak egymás és amit a másik iránt éreznek?
Az arcokhoz (Ebru Şahin és Akın Akınözü) és a keresztnevekhez (Reyyan és Miran) ragaszkodok, egyéb részletekről lehet tárgyalni. De nem bánnám, ha a Rómeó és Júlia-szál maradna, persze ezen belül nyugodtan lehet próbálkozni, ha van jobb ötlet.

Étienne Sidney Simons

Étienne szenvedélye a rajzolás volt egész életében. Meg az, hogy megtalálja az igaz szerelmet. A művészeti suli után képregényrajzolóként kezdett el dolgozni, egész pontosan, ő rajzolt, és a legjobb haverja írta a szöveget a sztorikhoz. Mindketten azt csinálták, amihez a legjobban értettek, és remekül kiegészítették egymás munkáját. Mindig is jó volt köztük az összhang, nem is csoda, kis kölyök koruk óta legjobb barátok voltak. És egy nap, persze, ugyanaz a lány tetszett meg mindkettejüknek, mikor ebédidőben egy újonnan nyílt pékségbe ugrottak be ennivalóért. Egy csillogó szemű lány, akinek a mosolya meleg volt, akár a napfény, és aki napocska formájú, mosolygós sütiket sütött, az édesapjával közösen vezetett pékségben.
Étienne mindig is kétbalkezes volt a csajozás terén. Kezdve azzal, hogy ha egy szép lány rámosolygott, rögtön lefagyott, és ostobaságokat beszélt. De a legjobb barátja, Dominic, na, ő nem ilyen volt. Ő mindig tudta mit kell mondani, és tenni, hogy egy lánynak pikk-pakk elcsavarja a fejét. Szóval, persze, ebben az adott helyzetben is rögtön meglépte, amit kellett, megszólította a lányt, bókolt neki, beszélgetésükből később randi lett, abból újabb randi, később csók, együtt járás, együtt élés, eljegyzés... és Étienne... hát, ő csak Dominic legjobb barátjaként maradt meg a hármasukban, soha egy szóval sem tudatta, sem Mirával, sem a barátjával, hogy ő hogyan érzett. Látta, hogy Mira és Dominic mennyire boldogok, szerelmesek, és milyen jól összeillettek kezdettől fogva, szóval csak csendben félreállt a képből, és hagyni akarta, hogy boldogok legyenek életük végéig.
Ő soha nem kívánt rosszat egyiküknek sem, sőt, hiszen... Dominic mintha a testvére lett volna, és ami Mirát illette... Étienne mindig próbált inkább jó baráthoz méltóan minden módon távol maradni a lánytól, mert... véletlenül sem akart elcsábulni, hogy olyat tegyen vagy mondjon, vagy sugalljon, ami miatt véget érne a barátság, közte, és Dominic között, vagy ami miatt nem láthatná többé Mirát.
Aztán... Dominic meghalt. Baleset volt. És Étienne összeomlott. Főleg azután, hogy egy alkalommal, a kicsi ördögöcske megszólalt a fejében, azt sugallva, hogy így már neki is lehetne esélye a lánynál, így már nem kell választania a legjobb barátja és a szerelem között... De ő úgy érezte, ezzel meggyalázná barátja emlékét. Eleve bűntudata volt, magát okolta Dominic haláláért, és úgy vélte, ez lenne az utolsó csepp a pohárban, úton a Pokol felé.
Azóta, Étienne minden tőle telhetőt megtesz, hogy távol maradjon Mirától, ellenben az kicsit sem érdekli, hogy ő maga túlél-e egy-egy adott napot. Várja a halált, néha azon is gondolkodik, hogy konkrétan tennie kellene érte, hogy eljöjjön érte a "Kaszás". Mira viszont túl jó lélek, ahhoz, hogy ezt hagyja. A lány is nagyon szenved a szerelme nélkül, de nem képes tétlenül végignézni egy másik embertársa gyötrődését, főleg, ha olyasvalakiről van szó, aki fontos volt az ő vőlegényének.
Azt a megalkotóra bíznám, hogy Mira észrevette-e valaha is, hogy Étienne titkon szerelmes belé, illetve, hogy ő érzett-e valaha is bármi komolyabbat barátságfélénél a srác iránt. Mira esetében nem ragaszkodom a névhez, lehet változtatni, de az arcokhoz mindkét figuránál ragaszkodok, Furkan Andıç és Ayça Ayşin Turan. A sztoriszálnak örülnék, ha maradna, de meg lehet próbálni alkudni, ha van jobb ötlet.

Dr. Ira Richard Remus Walters

Hmm... Ira... Ira kicsit bonyolult lélek. Más szempontból meg nagyon egyszerű. Alapvetően nincs konkrét baja az emberekkel, csak... nem is akar velük semmit. Mármint, nem vágyik a társaságukra, a barátságukra, az elismerésükre... arra meg végképp nem, hogy bárki is hozzá szóljon. Vagyis, ez igaz az emberek 99%-ára. A családja ez alól kivétel. Úgy amúgy leginkább úgy lehetne őt röviden jellemezni, hogy kb. olyan, mint Doktor House... keményfejű, öntörvényű, különc, kiszámíthatatlan, magának való, zseniális...  és valahol mélyen mindez egy védekezési mechanizmus. De különben Ira jószívű ember, aki oda van az édesanyjáért, a gyerekeiért, és a szerelméért, Rubyért.
Ira egyébként orvos, egészen pontosan gyermeksebész. Igen, a jellemzése után az ember nem erre számítana, de tudni kell, hogy az alvó emberekkel remekül megvan, és a gyerekekkel egyébként is sokkal kedvezőbb a viszonya... velük még akkor is viszonylagosan kijön, ha ébren vannak, de inkább csak a saját gyerekei megszületése óta van ez így.
Ruby, a párja (nem a felesége, mert egyikük sem érzi úgy, hogy egy darab papírtól jobban szeretnék egymást) szintén orvos. A hölgy szakterületéről szabad szabadon dönteni, de a neve és az arca nem igazán vita tárgya... na jó, az arcáról esetleg meg lehet győzni, de állati jó arc kéne hozzá, hogy belemenjek, mert én szeretem ezt a pofit. A pofija Camilla Luddington.
Gyermekeik, Juan és Tina. Juan hat éves, Tina pedig kettő. Két tüneményes gyerek, szerencsére nem az apjukra ütöttek a természetüket illetően... vagyis, nagyrészt nem. Juan imád focizni, és kisebb háreme van már a játszótéren. Tina kedvenc elfoglaltságát a rajzfilmek jelentik, és a család kutyái, három felnőtt golden retriever.
Ira Mexikóban született, anyja nagyrészt egyedül nevelte. Pár évig volt egy mostohaapja, de ő meghalt balesetben. Vér szerinti apja, egy amerikai járványszakértő volt, aki nyaralása során egyéjszakás kalandba keveredett az anyjával, és lényegében sosem ismerte el őt fiaként. Vagyis, elismerte, de már csak a végrendeletében, ugyanis ő is halott már, bár csak pár éve.
Ira eredetileg tanulni jött az országba, aztán maradt dolgozni is, ő és Ruby egyazon kórházban voltak rezidensek, így ismerkedtek meg, és kezdtek járni, aztán összeköltöztek, jöttek a gyerekek. Teljesen átlagos életet éltek, mígnem Ira megtudta, hogy meghalt az apja, és ő örökölt utána. Ekkor Philadelphiából Seattle-be költöztek, az Ira apjától örökölt házba, és Ira dolgozni is kezdett a kórházban, ahol egykor az apja is tette, és ahol aztán meg is halt a fickó, de... dokikánk nem érezte ott jól magát, túlzottan is mélyen érezte ott az apja szellemét... habár maga is tudta, mekkora ostobaságnak hangozna ez, így nem is mondta senkinek, jó ideig még Rubynak sem. Helyette, titokban megpályázott egy másik állást, egy másik kórházban, és ezt is csak akkor mondta el otthon, amikor hírül kapta, hogy övé az állás. Bár Ruby eleinte nem ujjongott az újabb költözés miatt, de mikor némi civódás után Ira színt vallott, miért is akar elmenni, végül megbékélt, és belement, hogy átköltözzenek Los Angelesbe.
Ruby vagány, kedves természetű nő volt az eredeti elképzelésben. Nagyszájú, szeszélyes, Ira és ő temperamentumos páros voltak, sokszor vitatkoztak, veszekedtek, olykor meglehetősen hangosan, tányérdobálós stílusban, de közben mindig végtelenül szerették egymást, csak... hát mindkettő erős személyiség. Mondhatni, hogy sosem unatkoztak egymás mellett. Eredeti felállásban, Ruby gazdag családból való, de a szüleivel nem túl jó a viszonya, az anyja gyakran szereti őket ennek ellenére meglátogatni, és ilyenkor mindig erősen érzékelteti, mennyire nem örül, hogy a lánya Irát választotta szíve lovagjának. Ezen kívül, a hölgynek van/volt egy húga is, vele Rubynak és Irának is sokkal jobb a kapcsolata, talán mert ő is kissé lázadó természet, mint ők ketten is. Ruby fiatalon elég vadóc lány volt, aki bőrszerkóban járt és szenvedélye volt a motorozás. Még a kisebb-nagyobb esések sem tántorították el. De erről a dologról leszokott, amikor édesanya lett belőle. Bár a motorokat még mindig imádja, de nem ülne fel egyre sem, mert inkább nem kockáztatná, hogy a gyerekei nélküle nőjenek fel.
Ruby élettörténetéről lehet alkudozni, de örülnék, ha a temperamentumos kapcsolat megmaradna közöttük Irával.

Ryan Woodrow

Nos, Ryan története picit kacifántos, bár sokkal kevésbé, mint ő maga. Az ő párja Nellie, de ezt a nevet lehet változtatni, ellenben az arcát nem nagyon szeretném cserélni, az övé Candice King. A sztorijukban a vázat mindenképp szeretném megtartani, de a részletekben lehet velem alkudozni.
Kezdjük talán rögtön azzal, hogy Ryan nem rossz ember, de képes rossz dolgokra. Nemigen zavarja, ha meg kell szegnie a törvényt, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy időnként nemes egyszerűséggel hamisításból él/élt. A születési anyakönyvi kivonattól kezdve, Claude Monet festményein át, egészen a pénzhamisításig, bármiben közre tud működni. És bár könnyen elragadják az érzelmei, de úgy tud amúgy hazudni, mintha könyvből olvasná, ha igazán összeszedi magát. De hangsúlyozom, nem rossz ember. Csak hát, van mögötte már pár kemény év.
Ryan Kanadában született és nevelkedett. Egy kedves, szerető házaspár egyetlen, kései gyermeke volt, apja nyomozó, édesanyja háztartásbeli, s emellett amatőr festő volt. Mindkét szülője halott már. Anyja gyerekkorában baleset áldozata lett, édesapját pedig... bár a hivatalos verzió szerint neki szintén baleset okozta a halálát, mikor Ryan elsőéves egyetemista volt, de a fiatalembernek szent meggyőződése, hogy valójában meggyilkolták. Méghozzá, egy igen ravasz és gonosz ember... aki nem más, mint Nellie apja, egyébként.
A teljes sztorijuk picurkát hosszú lenne, de röviden összefoglalva... Ryan beépüléssel próbálta lebuktatni a férfit, aki elrendelte az ő apjának halálát, de menet közben sikerült beleszeretnie a férfi lányába. Eredetileg csak eszköznek látta Nellie-t, de idővel tényleg szerelmes lett belé, ahogy a lány is őbelé. A szerelemérzettől elvakultan, Ryan elmondta az igazat Nellie-nek, ám ő ezt nem fogadta túl jól. Próbálkozott ugyan, de a kapcsolatuk végső soron nem bírta ki a családjaik közt fennálló ellenségeskedést. Mi sem mutathatja ezt jobban, mint hogy amikor Nellie rájött, hogy terhes, úgy döntött, nem akar ilyen körülmények között gyereket nevelni, az utálkozás, vádaskodás, és bosszúvágy közepette. Ryan megpróbálta megállítani őt, mikor abortuszra ment, ám Nellie a klinika előtt állva mondta a szemébe, hogy már késő, megtette. Azután a lány hazament, összeszedte minden holmiját, és elköltözött, eltűnt mindenki szeme elől, főleg az apja, meg persze Ryan elől.
Ryan a történtek után összeomlott lelkileg. Egyszerre gyűlölte magát, és Nellie-t is a gyermekük halála miatt. Sok-sok rossz érzés kavargott benne. Így vált drogfüggővé. A következő években naponta játszott a saját életével, amit végül kicsi híján majdnem sikerült szintén elvesztenie. Ezután került be az elvonóra. És jó időbe, valamint sok küzdelembe került, mire tiszta lett. De végül sikerült, mert új (régi) célt tűzött ki maga elé... mégpedig... a bosszút. Azt gondolta, megkeresi Nellie-t és bosszút áll rajta a gyerekükért, valamint a lányon keresztül az apján is, annak tetteiért. Végül Seattle-ben találta meg őt, egy magánnyomozó segítségével, és általa nem csak Nellie nyomára akadt rá, de azt is megtudta, hogy Nellie-nek gyerekei vannak. Két kislány. Új ötlet kezdett ekkor körvonalazódni benne... arra gondolt, a kislányok Nellie gyenge pontjai. Általuk bosszút állhat minden sérelméért. Így felkerekedett, oda utazott, ahol ők éltek, és beszivárgott az életükbe, oktatói munkát vállalt az uszodában, ahol a két gyerek úszni tanult. Pontos terve nem volt, mit fog tenni, de tudta, a gyerekek lesznek a kulcs... Aztán, mintha csak a sors akarta volna így... egy nap, az egyik kislány megcsúszott a mély vizes medence szélénél, és beleesett a vízbe, majd elmerült. Egy pillanat műve volt az egész. Ryan látta, amint ez megtörténik, és egy nagyon rövid pillanatig eljátszott a gondolattal, mi történhetne, ha nem moccanna meg... aztán azonnal elseperte a gondolatot az útból, és beugrott a gyerekért a vízbe, majd kihozta onnan. Szerencsére a kicsinek az ijedtségen kívül nem esett semmi baja. Ennek ellenére persze a kislányért felelős másik oktató felhívta az édesanyját, hogy elmondja mi is történt, Nellie pedig természetesen azonnal rohant az uszodába, hogy a saját szemével lássa, hogy csemetéjének a haja szála sem görbült meg. Illetve, emellett lehordta a sárga földig a tanárt, akinek a felügyelete alatt volt ott a lánya, és... aztán felkereste az új tanárt is, akinek meg szerette volna köszönni, hogy kimentette a szeme fényét a vízből. Ám amikor az iroda ajtaján koppintva kettőt, belépett a kis helyiségbe, nem várt módon Ryannel találta magát szemben.
Igen, ez volt a rövid verzió. Na, de lényeg a lényeg, lelövöm a poént. A két kicsi lány valójában Ryan lányai. Ikrek. Nellie évekkel korábban hazudott neki a klinika előtt, valójában nem volt képes megtenni, hogy elvetesse őket, amikor a beavatkozás előtt az orvos a vizsgálatok során közölte vele, hogy ikrek, majd meghallotta a szívverésüket, meglátta őket az ultrahangos készülék képernyőjén. De tényleg úgy érezte, nem tudná felnevelni a kicsiket, miközben az apja és Ryan utálják egymást, és miközben Ryan vért izzad, hogy börtönbe juttassa az ő apját. Úgy vélte, Ryan nincs kész az apaságra, ha a bosszúja fontosabb mindennél, még nála és a gyereknél is. (Mert ugye Ryan akkor még csak egy babáról tudott.) Meg hát, haragudott is azért még Ryanre, amiért eredetileg ki akarta őt használni, meg mert nem igazán reagált pozitívan első pillanatban a terhessége hírére. Szóval lelépett, mindenkivel megszakította a kapcsolatot, és egyedül nevelte a két kislányt.
Eredetiben Nellie régiségboltot nyitott, és abból tartotta el magát és a gyerekeit, illetve, az apjának sem mondta el, hogy megtartotta a babákat, de távolról részben tartotta azért vele a kapcsolatot, főleg telefonon, hisz ő még mindig nem tudta elhinni, hogy apu bűnöző lenne, csak azért közben mégse örült, hogy apu is asszisztált a Ryannel kapcsolatos dolgok elmérgesedéséhez.
Eredetiben a párocska története ennél messzebbre is elhaladt, de mivel a történetükben több fontos és izgi dolog is gyorsan zajlott le, vagy átugrásra került, karakterköltözések/oldalváltások okán, így azt gondoltam, inkább elölről kezdeném a sztorijukat onnan, ahonnan eleve indult a játék velük, vagyis az újratalálkozásuktól. Eredetileg vita lett az újratalálkozás vége, amiben Nellie-ből kibukott, hogy az ikreknek valójában Ryan az apjuk, aztán míg Ryan ezt próbálta emésztgetni a kövi hetekben, a hatóságoknak hála lecsukták Nellie apját, több nemzetközi bűncselekményért, amikbe "kedvesen" apu belerántotta Nellie-t is, vagyis, próbálta, aki valójában persze nem tett semmi rosszat, de apu úgy vélte, ha ő bukik, nehogy már bárki más boldog legyen... mert amúgy ő titokban megfigyeltette a lányát, és tudott a gyerekekről, meg arról is, hogy Ryan is újra feltűnt körülöttük, szóval gondolta belezavar ő is a helyzetbe, ha már lúd, legyen kövér. Szóval ezután Nellie-t is letartóztatták, és a gyermekvédelem a lányait az apjukra bízta, így az ikrek Ryannél kötöttek ki. Később Nellie-t szabadon engedték, egy alku keretében, és ő próbált visszailleszkedni a lányai életébe, de Ryan nemigen akarta őket visszaadni. Közöttük a kapcsolat elég feszült maradt, és úgy tűnt bíróság lesz a dolog vége a gyermekelhelyezés kapcsán, ám aztán ezt a gondot megoldotta, amikor Ryan és Nellie együtt szenvedtek autóbalesetet, és Ryan csúnyán eltörte a lábát. A gyógyulása pedig elég nehezen ment, többek között azért, mert korábbi drogproblémái miatt nem akart fájdalomcsillapítókkal élni. Ápolásra szorult, és végül Nellie meggyőzte, költözzön hozzájuk, míg meggyógyul. És hát, az együttélés alatt a párocska végre megtalálta a közös hangot, főleg, miután Nellie is megtudta végre, pontosan miken ment keresztül Ryan, miután ő hazudott neki a terhessége kapcsán, és elhagyta. Meg amikor rájött, hogy Ryan tényleg mindvégig szerette őt, és minden tettüktől és körülményüktől függetlenül is vele akart lenni anno.
Nagyjából így festett az eredeti sztoriszáluk, de nem ragaszkodom az események ilyen alakulásához... vagyis, persze szeretném kibékíteni őket, és hogy újra pár legyenek, meg család a gyerekekkel együtt, de nem muszáj így a leírt módon megtörténnie, nyitott vagyok új irányokra, ötletekre. Persze, ha tetszik, így is lehet.

Társkereső, 2. rész!

Egy reagba nem fért ki a lista, szóval íme a második fele. Itt továbbra is a fiúk az enyémek, és melléjük a hölgyek azok, akik eladóak.

Cameron Raeum Rousseau

Cameron... akinek az arca Serkan Çayoğlu... hát, már majdnem súrolja a "rosszfiú" kategóriáját, de nem önszántából. Az úriember eredetileg katona volt, ám amikor a felesége rákban meghalt, leszerelt, hogy a lányukat nevelje. A sereg után egy ideig egy nagy vállalatnál épületbiztonsági szakemberként dolgozott, ám aztán szakértelmének hála szemet vetett rá egy sötét alak, aki munkát ajánlott neki, felkérte, hogy legyen az ő privát biztonsági szakembere, aki felügyeli és irányítja a birtoka biztonsági rendszereit, az ott dolgozó embereket, és személyesen felel az ott élő és megforduló fontos emberek biztonságáért, stb. De Cameron visszautasította az ajánlatot. Eleinte. Még akkor is nemet mondott, amikor furcsa körülmények között elbocsátották addigi állásából. De kénytelen volt elismerni, mielőbb új munkát kellett találnia, hiszen gondoskodnia kellett a kislányáról is, és már így is voltak adósságai, amiket ugyancsak fizetnie kellett. Végül, elvállalta a kínált munkát, bár tudta, hogy nem a legjobb ötlet egy ilyen sötét alaknál dolgozni, de kellett a pénz, és... jó előre leszögezte, hogy a katonaság ellenére, NEM gyilkosnak vagy effélének szerződik el hozzá, nem fog parancsra ölni. Egyszerű biztonsági ember lesz, megvédi, akiket kell, az életük, a testi épségük, de nem tesz ennél többet. Munkaadója beleegyezett a feltételekbe, és... hát, a munka jól be is vált, ha azt vesszük, hisz Cameron jó pénzt kapott, és egy amolyan "szolgálati lakást" is kiutaltak neki, a munkaadója hatalmas birtokán, hogy mindig kéznél legyen, ha kell. Ez azért is volt jó, mert nem volt bérleti díj, és nagyon jó környéken laktak. Busás fizetésének hála, kislányát, Zoey-t is egy jó nevű, drága magániskolába járathatta, és velük lakhatott Cameron húga is, így nem volt gond a gyermekfelvigyázásra sem, ha a férfi épp a munkájával volt elfoglalva, ami azért elég gyakorta megesett, hisz mondhatni, huszonnégy órás állás volt ez.
Cameron jövendő párjának neve Estella volt, akinek a pofija Melisa Aslı Pamuk volt, de igazából igény szerint lehet módosításokat végezni a csajszi élethelyzetén is, és bár a pofinak örülnék, de ha akad jobb, akkor lehet alkudni a hölgynél. Nekem például Özge Gürel is tetszene, de nem ragaszkodom hozzá sem, lehet igény szerint javaslatokat tenni. Alapvetően Estella a menyasszonya volt egy befolyásos és roppant gonosz embernek, aki Cameron munkaadójával amolyan üzleti/partneri kapcsolatban állt. Amíg a férfiak az üzleti dolgokkal voltak elfoglalva, Estellát is a birtokra költöztették, hogy biztonságban... vagyis hát, igazából inkább azért, hogy szem előtt legyen. A nő mellett mindig járt-kelt legalább két-három testőr, mióta a párjával együtt volt, mivel vőlegénye egyfelől roppant befolyásos és veszélyes életet élt, és sokan akarták a halálát, illetve, a férfi eléggé féltékeny típus volt, Estella élete szinte olyan volt, mint a régi háremhölgyeké... Na jó, ő olykor elhagyhatta a "palotát", de csak felügyelettel, és csak tervezett programok okán, amiket a párja jóváhagyott előtte. Nem járhatott-kelhetett, amikor kedve szottyant.
Cameron és Estella úgy ismerkedtek meg egymással, hogy ott tartózkodása idejére a nő mellé rendelték a férfit, személyi testőr gyanánt. Az eljövendő jövőről az elmélet az volt, hogy persze a párocska tiltott románcba bonyolódik, amit külön bonyolított volna, mikor Cameron rájön, hogy Estellát nem csak kalitkába zárt madárként tartják, de vőlegénye súlyosan bántalmazza is, már évek óta. A szépséges hölgy ugyan megtanulta sminkel eltakarni a verések nyomait, de egy nap lebukik Cameron előtt, aki képtelen tétlenül nézni a dolgot. Elhatározza, hogy megszökteti Estellát... ami persze felelős családapaként roppant veszélyes ötlet...
És itt lépünk a homályos zónába, hogy ezután mi történik, abban abszolút nyitott vagyok az ötletelésre, illetve, ha akad jobb ötlet, igény szerint lehet tárgyalni a hölgyemény eddig elhangzott dolgairól is. Amiben nem vitázom, az Cameron arca, meg a kislánya megléte. De amúgy nyitott vagyok. Korábban akadt olyan elmélet is, hogy a hölgy lehetne beépített rendőr is, aki egykor a jót szolgálta, de aztán belekeveredett a sötétebbik oldalba, és ottragadt... persze ez sem kötelező elem, de azért gondoltam ezt is felvetem, sosem lehet tudni, mi tetszik meg valakinek.

Pietro Lorenzo Angelo Forell

Pietro... olasz-francia származású, minden irányból gazdag családból való férfi, és... olyasvalaki, aki nagyon sok mindenen ment keresztül érte, hogy jófiú maradhasson. A testét borító hegek nem úri sportok következményei. A történetük Pietro születése előttre nyúlik vissza, oda, amikor az édesanyja, Floressa Forell, fiatal korában megismerkedett Párizsban egy sármos, lehengerlő, magával ragadó, és érezhetően veszélyes, olasz férfival, Pietro apjával, Don Angelo Marconival, a párizsi olasz maffia vezérével. Szerelmük elsöprő volt, szenvedélyes, lángokban izzó, és... pontosan addig tartott, amíg Floressa meg nem látta egy nap, hogy milyen ember még valójában Don Marconi. Nem pusztán "veszélyes"... hanem kegyetlen, céltudatos, elszánt, brutális, kíméletlen... Ha egy állathoz kellene hasonlítani, azt mondhatnánk, talán leginkább a krokodilra hasonlít... amely lesből támad, megfontoltan, terv szerint öl, és ha kiszemel zsákmányául, valószínűleg egy halálos tánc során leheled ki a lelked, végül pedig darabokban végzed...
Mikor Pietro anyja is rájött erre, elhagyta a férfit, abban a hitben, hogy nem lel majd rá, lévén, hogy a nő egy amolyan "lázadó korszakát" élte, mikor megismerkedtek, s ezért nem is tudatta a férfival a valódi vezetéknevét, és azt sem, hol és miféle családban élt azelőtt, hogy találkoztak.
Talán a sors fintora, hogy nagyjából ugyanebben az időben jött rá Floressa arra is, hogy terhes Pietróval. És persze erről nem tájékoztatta az ijesztő olasz apukát. Hazament, és úgy gondolta, felneveli a gyermekét egyedül, jólétben, szeretetben, a szülei segítségével.
És ez a terv pár évig jól is működött. Pietro tökéletes, gyönyörű kisbaba volt, édes pici gyermek, és az anyja nagyon szerette, ahogy a nagyszülei is, és a dadája egyenesen odáig volt érte. Aztán... jött a baj.
A kicsi Pietro három éves múlt, amikor egy nap nyoma veszett. Egyik pillanatban még a családi birtok kertjében játszott, az anyja alig pár percre hagyta magára, úgy tűnt minden rendben... de mire visszaért, a kisfia eltűnt. Vagyis... nem tűnt el. Apuci megtudta, hogy van egy fia... és úgy döntött, a fiának vele kell élnie. Szóval elraboltatta a kisgyereket, és onnantól fogva ő nevelte. Pietro a mai napig viseli ennek nyomait. A testén és a lelkén is.
Apuci kegyetlen nevelő volt. Tulajdonképpen épp úgy kívánta kiképezni a fiát a neki szánt életre, ahogy a szamurájkardokat készítik, azaz, tűzben edzve, sok-sok ütés, és csiszolás árán tökéletessé válva. És hasonló elvárásai voltak felé, mint amilyennek a szamurájokat képezték. Fegyelem, megingathatatlan hűség, a legmagasabb fokú képzettség, erő, gyorsaság, a haláltól való félelem hiánya, teljes elhivatottság, és annak tudata, hogy a kiváltságosok egyike, aki mindennél jobban kerüli a kudarcot, a harc feladását, és a becsület elvesztését. Aki vagy győz, vagy meghal. Uralkodónak nevelték őt. Vér és verejték árán. Az apja vezetőnek szánta, aki majd megörökli egy nap a címet tőle, ahogy egykor ő is tette a saját apjától.
Pietro egészen kicsi volt még, mikor az apjához került, aki pedig azt mondta neki, hogy az anyja meghalt, és senkije nincs, csak ő, és a "család", amit ő szán neki. Pietrónak pedig nem volt más választása, mint elhinni ezt. És ő igazán... próbált megfelelni az apjának. Elég jónak lenni, elég erőssé válni, ahhoz, hogy elérjen oda, ahova várják tőle... a tökéletességbe. De a lelke mélyén mindig érezte, hogy rossz helyen van... mert nem érezte, azt, amit az apja elvárt tőle, nem érezte magát erősnek, tökéletesnek, megingathatatlannak, győztesnek pedig főleg nem, sem pedig felsőbbrendűnek. De próbálkozott. Sokáig. Egészen a legutolsó leckéig. Nagyon sok mindent tanult, de amikor belátható közelségbe került a végső próbatételhez... egyre sürgetőbbé vált számára, hogy megmentse magát. Bármilyen áron.
Pietro tizenöt éves volt, amikor elérkezett oda, hogy apja elvárásainak eleget téve, először oltsa ki egy ember életét. És igen, ő addig sok mindent tanult, harcolt, próbálkozott, megtett mindent, amit elvártak tőle... de tudta jól, hogy erre nem lesz képes. És ha erre nem lesz képes... az valóban bukás lesz. Igazi, és végzetes. És ő nem akart meghalni. Legalább annyira, amennyire ölni sem. Szóval... kovácsolt magának egy tervet. Egy olyan tervet, ami... nos, ami egy tizenöt éves, kétségbeesett gyerektől kitelt. A terve nemes egyszerűséggel arra épített, mint ötlet, hogy felkerekedik, bemegy a városba, és elkövet valamit, ami miatt majd letartóztatják a rendőrök, és bezárják őt. Az volt az elmélete, hogy az apjától, a családjától, és a neki szánt feladattól csak akkor szabadulhat, ha rendőrkézre adja magát, ha bezárják, és így az apja nem szerezheti őt vissza, nem viheti haza.
És a terv egész jó volt, logikus, a valóságnak megfelelő, csak... itt-ott akadt benne pár változás, mikor végbement. Pietro egy lopási ügy miatt tartóztattatta le magát végül, a rendőrök el is vitték, de innentől borult a terv. Mivel a hatóságok beazonosították őt, mint eltűnt gyerek... egész pontosan, valaki, akit tizenkét éve várnak haza... Ekkor tudta meg Pietro, ki ő valójában, és hogy az anyja még nagyon is életben van, hogy az apja erővel vette magához, és hogy valóban mindvégig máshol lett volna a helye, más életet szántak neki.
A "Pietro" név azt jelenti, "kő, szikla". És olyan is volt ő mindig. Kemény, ellenálló, olyasvalaki, aki eltörhet, de meg nem hajlik. Nagy erő kell, hogy valami mássá váljon, mint ami eleve volt. Az apja sokat tett, hogy mássá váljon, mint ami, és igen, tett kárt benne, nem keveset, formálta, alakította őt, de sosem tudta megváltoztatni. Ahhoz kevés volt ő. Pietro egy jó lélek. Sérült, ez nem kérdés, de nem tudták bemocskolni.
Miután újra egymásra találtak, Pietro hazatérhetett az édesanyjával. Az ember azt remélné, ezzel véget is érnek a nehéz napok, de azért... ez nem volt ilyen egyszerű. Pietro és az édesanyja, bár szerették egymást, de nem tudtak már úgy igazán kötődni egymáshoz, nem tudtak olyan igazi, bensőséges, anya-fia kapcsolatot kialakítani. Túl sok volt bennük a félelem, a gát... Régi dajkájával, aki időközben házvezetőnővé avanzsált a családi birtokon, valamivel könnyebb és bizalmasabb viszonyt tudott ápolni a fiatal fiú, talán azért, mert vele szemben nem érezte elvárásnak.
A köztük húzódó érzelmi szakadéktól függetlenül, édesanyja minden tőle telhetőt megtett, hogy Pietro vissza illeszkedhessen a normális életbe, és rendesen élhessen. A legjobb tanítókat fogadta mellé, neves szakemberekhez járatta terápiára, aztán drága magániskolába íratta... és megpróbált mindent megadni neki, amit csak akart, vagy amire még szüksége volt a fiának. És bár Pietro jól érezte magát régi/új életében... és igyekezett... önmaga és családja kedvéért is jól lenni... de az apjával töltött évek mégsem múlhattak el nyomtalanul. Nehezen tudta kezelni a bensőjében időről-időre felgyűlő feszültséget. Az érzelmi terheket és haragját, frusztrációját egyetlen módon tanulta meg levezetni... erőszakkal... és ettől nehéz volt elszakadni... nem is igen akart vele próbálkozni... olyankor inkább... a falat verte, a fákat a birtokon, vagy mindegy volt, csak addig ütött valamit, míg összeesett a kimerültségtől. Ha megtette, utána rendben volt, normálisan tudta élni az életét, mintha tökéletes aranyifjú lenne, ám amikor betelt a pohár, muszáj volt megküzdenie a helyzettel... úgy, ahogy tanulta: erővel. Persze mindig próbálta nem embereken levezetni ezt, próbálta irányítani ezt a "belső démont", de nem mindig sikerült. Idővel, ahogy idősebb lett, és fejlődtek, változtak az érzelmei, már nem várt arra, hogy kirobbanjon belőle ez a dolog. Próbált inkább elébe menni. A lehető legtöbb olyan sportot űzte, ahol ütni lehetett, ami megoldható volt, azt egyedül, vagy legfeljebb profi társ segítségével. Így kordában tartotta önmaga árnyékos felét.
Tizennyolc éves korában mondott először ellent az anyja azon elvárásának, hogy egy testőr kövesse őt szinte egész álló nap. A testőr az apja miatt volt vele, hogy nehogy megismétlődjön, az, ami kicsi korában. De amikor betöltötte a tizennyolcat, úgy döntött, megpróbál nem élni tovább félelemben. Különben is, egyetemre készült, és nem akart oda egy eleven árnyékkal menni. És a dolog eleinte nagyon tetszett is neki, életében először igazán mindent beleadott, hogy rendesen éljen, még egy lányba is belehabarodott... életében először volt szerelmes... de az egész dolog nem tartott sajnos sokáig. Alig egy évet tudott le, mikor az édesanyja betegségben elhunyt. Ez pedig nem csak azért bonyolította életét, mert az utolsó élő rokona volt, mármint, az utolsó normális... hanem azért is, mert így mindent ő örökölt az anyja után. Ebbe beletartozott a családjuk vállalata is. És igen, az ember joggal gondolhatná, hogy egy alig tizenkilenc éves fiatalember hol alkalmas ugyan egy nagyvállalat eligazgatására, de... Pietro úgy érezte, nem teheti meg az anyjával, hogy másra hagyja a dolgot... Az apja örökségére nem vágyott, de az anyjáét büszkén vallotta volna magáénak. Úgyhogy... azt tette, amit a kötelességének érzett. Otthagyta az egyetemet, és a cég élére állt. Persze eleinte inkább csak névlegesen, hisz a tényleges vezetés előtt még rengeteg tanulnivalója volt ezzel kapcsolatban is. De idővel belejött a munkába, az igazgatótanács segítőkész tagjainak hála.
És aztán csak... elszaladtak az évek. Pietro manapság már megbecsült üzletember. Szigorú, zárkózott, rendszerető. Hajlamos a frászt hozni emberekre, amit olykor előszeretettel alkalmaz a rendetlen vagy késve érkező beosztottjaival szemben... bár a terapeutája próbálja erről leszoktatni, de egyelőre még nem sikerült neki. Képes úriemberként viselkedni, és legtöbbször tartja is magát a szokványos viselkedési szabályokhoz, de... azért persze a világ nem lett rózsaszín, az évek során sem. Megközelítőleg normális életet él, de van neki egy másik oldala is... egy olyan, amit csak egy bizalmasnak nevezhető társaság ismer. Még mindig irányítottan adja ki belső feszültségét, dühét, és nem csak terápia útján... azaz... végülis, annak is nevezhető, csak nem éppen szokványosnak. Ha valakit az a szerencse ér, hogy Pietro egyéjszakás kalandja lehet, nem kell meglepődni, ha a ruháktól való megválást követően frissebb sebeket, zúzódásokat látni a férfi testén, a réges-régi hegek mellett, és olykor megesik, hogy rövidebb ideig, betegségre hivatkozva otthonról dolgozik, hogy csak kevesen szembesüljenek olyan nyomokkal, amik esetleg olyan testtájain vannak, amit nehéz ruhával elfedni, például a kezén, vagy a fején. Pietro ugyanis bizonyos időnként néhány hasonlóan bonyolult lélekkel együtt, amolyan "találkozókat" tart, titkos helyen, éjszaka, távol a figyelő szemektől... mikor is nemes egyszerűséggel szarrá verik egymást, közös megegyezéssel. Erről nem tud más, csak akik ott vannak. Levezetik a feszkót, aztán mindenki megy a dolgára. Félreértés ne essék, Pietro továbbra sem szeret bántani másokat... egyszerűen ütnie kell... akármit... illetve, olykor szüksége van rá, hogy ha valaki megüti, visszaüthessen. És ha ez megvan, minden rendben.  
Pietro párjául volt eredetileg egy hölgy kitalálva, de már nem igazán passzolna ő az elképzeléseimhez...  Már csak azért sem, mert eredetileg Pietro Párizsban élt, de szeretném, ha áttenné a cége székhelyét ide, vagy akár terjeszkedne errefelé is, és ő maga is inkább Amerikába költözne, hogy jó messze kerülhessen a flúgos és gonosz apjától, aki még mindig nem mondott le róla, hogy egy nap visszacsábítsa őt magához, és átadja neki a stafétabotot.
Szóval, hölgyet is tök újat szeretnék majd mellé. Az arcának én nagyon szeretném Emily Bett Rickards-ot, de ezen kívül a többiben alkuképes vagyok, a kapcsolatukban, annak alakulgatásában, és az élettörténetükben is. Erősebb megkötésem nincs a hölgy munkájában sem, részemről bármi lehet, csak maffiatag ne. Az azért szenyóság lenne szegény Pietróval... de bármi más jöhet. Illetve, természete témájában azért nem bánnék egy kedves és okos hölgyet... meg mondjuk a kitartás sem ártana, mert Pietro páncéljának feltöréséhez tutira kell majd véső, meg kalapács, de lehet, hogy légkalapács is. De annyit ígérhetek, hogy megéri érte küzdeni... ő maga sem nagyon tudja, de nagyon tudna szeretni, és ő is vágyik rá, hogy nagyon szeressék. Csak mélyen magában baromira fél, a csalódástól, a veszteségtől. Kb. mint "A szépség és a szörnyeteg" mese hercege... ha megszereted, és ő megszeret, aztán magára hagyod, azt valószínűleg nem bírná ki, azzal neki is vége lenne.

William (Liam) Saltzman

Drága, kedves Liam... mondhatnám rá, hogy angyal, de nincsenek szárnyai. Liam egy tündérbogár. A cukiságmérő simán kiakadna, olyan édes pofa. Okos, kedves, dolgos, segítőkész, romantikus, érzelmes, érzékeny lelkű, könnyen zavarba jön, tud főzni, táncolni, imádja a könyveket, szereti a tisztaságot, jól öltözik, és bár szinte mindig kócos, de még az is jól áll neki.
Technikailag össz-vissz annyi hibája van, hogy makacs, kissé csőlátású, és nem vágyik saját gyerekre. Félreértés ne essék, a gyerekekkel semmi baja, sőt, szereti őket, csak tart tőle, hogy ha gyermeke születne, szegény gyerek talán örökölhetné a családjában fel-felbukkanó problémát: az elmebajt. Persze, külső szemlélő számára ez túlzásnak tűnhet, de miután szegény fiúnak mind a két szülőjével voltak... khm... kisebb-nagyobb problémák, így talán tekinthető jogosnak az aggodalma, mely egyébként arra is kiterjed, hogy tart tőle, mi lenne szegény gyermekével, ha őrajta ütközne ki idővel még az elmebaj, és emiatt esetleg megpróbálna kárt tenni a tulajdon gyerekében. Igen, nyilván, ez is túlzó aggodalomnak tűnhet, de miután Liamet a saját édesapja próbálta megölni gyerekkorában, hát... talán jobb biztosra menni. Legalábbis Liam így van vele. Inkább biztosra megy, és nem tervez gyereket vállalni. Illetve, dilidokihoz is rendszeresen jár, gyerekkora óta, egyfelől, mert szüksége is volt rá, másfelől meg, úgy gondolja, egy képzett orvos tán csak előbb észreveszi, ha bármi baj van vele, mint ő maga.
A srác eredetileg itt született Amerikában, de tizenegy éves korától napjainkig, az apai nagyapjánál nevelkedett Németországban, a két fiatalabb testvérével együtt. Egyébként összesen három tesója van, van egy idősebb féltestvére is, egy nővére. Ő maga azért tér most vissza ide, hogy itt járjon egyetemre. Irodalom szakos tanárnak készül. Fénykorukban a szülei is tanárok voltak, az édesapja történelmet tanított középiskolásoknak, az édesanyja pedig okkult tudományokat kutatott és azokról tanított egy egyetemen. Manapság pedig... hát, az édesapja azóta egy elmegyógyintézetben van, mióta anno rátámadt Liamre, a fiú azóta nem is látta. Az édesanyját pedig akkor látta utoljára, amikor az asszonyt legyűrte a depresszió, és felrakta gyerekeit egy Németországba tartó repülőre, aztán lelépett a színről. Azóta Liamnek fogalma sincs, hol él, vagy hogyan él, tulajdonképpen azt sem tudja, él-e még egyáltalán, inkább csak remélni tudja, hogy igen.
Hozzátenném még, hogy Liam nem vallásos, nem hisz semmilyen természetfelettiben, semmi misztikus, varázslatos, földöntúli dologban, és előbb gondolja őrültnek, azokat, akik ilyenekben hisznek, mint hogy elfogadja az effélék létezésének esélyét. Na jó, az alapszintű, általános vallások híveit egyszerűen csak kerüli, illetve, ha úgy van, tartózkodik a véleménynyilvánítástól ezek terén, mert senkit nem szeretne amúgy megbántani az alapvető hite miatt, de ha valaki már odáig megy, hogy angyalok, démonok, varázslat, különleges képességek, akkor már nemigen leplezi, hogy amiről a másik fél beszél, az szerinte bolondság, és egy kitalált mesevilág része, semmi több. Ez a véleménye masszívan a szülei okán született meg benne. És talán nem is nagyon róható fel neki, hogy számára mindezek a dolgok az őrültség határait súrolják, hisz mind a két szülőjét az efféle dolgok miatt vesztette el, bizonyos értelemben.
Mikor Liam még kicsi volt, az édesapja elméje megbomlott, s őrületében azt képzelte a férfi, hogy előbb őt magát, majd a fiát szállta meg "valami gonosz lény", emiatt a hite miatt próbált aztán a kisfiával végezni, ami szerencsére nem sikerült neki. Liamet és az apját sem szállta meg semmi, csupán az apa fejében létezett ez a "dolog", de a férfinak ezt nem lehetett megmagyarázni. Liam édesanyja eleve hitt az efféle különleges dolgokban, így eleinte próbált is hinni a férfi szavában, és segíteni rajta, ám minden hiába, hiszen a probléma nem ilyen természetű volt... az asszonynak végül bele kellett törődnie, hogy a probléma a férje fejében van. De ez túl sok volt neki lelkileg, összeroppant tőle. Liam éppen ezért masszívan elhatárolja magát az efféle hitvilágoktól, vagyis hát, amennyire csak tudja, és ha egy nap valódi bizonyítékba futna, hogy ilyesmi igenis létezik, nos... valószínűleg inkább gondolná magát is elmebetegnek, sem mint hogy elkönyvelje a látott/tapasztalt dolgokat igazinak.
Liam egyébként egy különleges karakter... abból a szempontból is, hogy eredetileg nem ő volt karakter. A dolog úgy nézett ki egykor, tizenpár évvel ez előtt, hogy Liam édesanyja volt a karim. És ami Liam múltjában történt, az valóban mind megesett a családjával, majdnem pont ugyanúgy, ahogy az ő sztorijában szerepel. Jó sok zűrös dolog volt, ami azt illeti. Akkoriban a srác még kisgyerek volt, ennek megfelelően, nem megalkotott kari volt, csak amolyan plusz szereplő, anyuék mellett. Anyu újraalkotásán már sokszor gondolkodtam, de mindig úgy voltam vele, hogy nem mertem rizikózni, az ő életéből nem szívesen töröltem volna semmit, sok meló volt benne, és a partnere kapcsán is meglehetősen válogatós lettem volna, még jobban, mint a többieknél szoktam lenni... így aztán jött az ötlet, hogy ennyi év után már egy lépcsőfokkal feljebb is lehetne lépni. Más karakternél is volt már ilyenre példa, hogy később a gyermekét teremtettem újra az alapkari helyett, s a múltat a gyermek múltjaként használtam fel. Hát, gondoltam, teszek egy újabb kísérletet erre, az ő esetükben is, így lett most Liam.
Liam arcának Moritz Hau-t képzeltem el, és nem, nem vita tárgya. Ahogy a mellé álmodott lányka pofija sem vitatéma, akinek a neve Julie Tuzet. A karaktert tekintve nincsenek súlyos megkötések, sem arról, miként vagy hol ismerkednek meg, sem a lány nevéről, származásáról, fajáról, történetéről. Nagyjából annyi a megkötés nála, hogy ki legyen az arca, és hogy mindenképpen egy cserfes, kedves, aranyos lányt szeretnék a srác mellé.
Liam az érettségi után a nyarat Párizsban töltötte pár barátjával, találkozhatnak ott is, de akár ülhetnek egymás mellett a repülőn is, útban Amerika felé, vagy összeveszhetnek péntek délután egy taxin is, miután pont akkor eredt el az eső, mikor mindketten a kocsihoz léptek, de ha a lány bajba kerül, vagy hülyeséget tett, Liam szívesen meg is menti akár, vagy lehet szomszéd, lakótárs, iskolatárs, stewardess, pincérnő, átlagember az utcán, de akár egy bankrabló gyökér alak cuki és kedves kishúga is, szóval... nyugodtan lehet bátran tippelgetni, ötletelni, nyitott vagyok.

Társkereső, 3. rész!

Fontos tudni, hogy itt már a lányok az enyémek, s az itt felsoroltak is már megalkotott karik voltak, de már elég régen, és az ő köreikben a karilapok is csak rövidke szösszenetek voltak anno, szóval egyáltalán nem törik bele a lelkem, ha a végére full más lesz a hölgyek sztorija, mint eredetileg volt. Illetve, eredetileg nem volt melléjük célzott személy keresve, akad aki megrendelésre készült, de alapvetően minden a felmerülő ötleteken és javaslatokon múlik. Ha az egyik lány szimpatikus, és van ötlet partnerre, rokonra, ellenségre, akármire mellé, akkor meg lehet dumcsizni a dolgot. Illetve, nem feltétlen csak fiúpartner képzelhető el, a lánykák bevállalósabbak, lazábbak ilyen téren. Faji megkötések ugyancsak nincsenek.

Jesabel Gracie Dawson

Jesabel... barátoknak csak Jess... Honoluluban született és nőtt fel, ott lett rendőr, ott ment férjhez, ott ment tönkre a házassága, ott indította el a válópert, majd onnét fogta menekülőre, mert már nem bírta tovább a férje közelében.
Árvaházban nőtt fel, a szüleit sosem ismerte, és nem is tud róluk semmit. Szegényes környezetben nevelkedett, és élete nagy részében fogalma sem volt róla, mihez kezdhetne magával. Nem érezte magát sem túl okosnak, sem túl tehetségesnek semmiben. Azért állt rendőrnek, mikor kikerült az árvaházból, mert ez tűnt a legkönnyebb megoldásnak, hogy ne kelljen az utcán tengődnie.
A férje, Robert, szintén a rendőrségnél dolgozik, de idősebb és befolyásosabb, mint Jess. A kapcsolatuk kezdetén és az első időkben még rendes, tisztes úriembernek tűnt. Olyan férfinak, aki kitartóan udvarolt, meghódította Jess szívét, és minden csodálatosnak tűnt, mikor megesküdtek. Aztán egy nap megütötte a nőt. De rögtön bocsánatot is kért. Úgy tűnt, tényleg sajnálja. Azt mondta, elvesztette a fejét, mert ő feldühítette, de nem fordul elő többet. Ám ez persze nem volt igaz... Újra és újra megtörtént, különböző helyzetekben, különböző kisebb-nagyobb okokból, és minél többször történt, meg minél nagyobbat ütött a férfi, Jess annál inkább érezte, nem lehet mindig az ő hibája, ami történt... de szerette a párját, és egy ideig próbálta magában felmenteni őt a tetteivel kapcsolatban. Aztán persze ő is eljutott odáig, mikor már félt, ha Robert csak a hangját megemelte. És érezte, hogy ez így nincs jól...
Persze próbált segítséget kérni, de... a férje jómódú volt, befolyásos családból való, és a rendőrség egy magas rangú alkalmazottja... köztiszteletnek örvendett, sosem volt rá egyetlen szakmai panasz sem, senki nem hitte el, hogy valaha is bántaná a feleségét. A Jess testén fel-felbukkanó zúzódások könnyedén magyarázhatóak voltak a munkájával, illetve, apróbb balesetekkel, amik otthon érték, mondjuk, mert ügyetlen volt, és megbotlott, elesett, stb. Egy alkalommal, mikor határozottan megpróbált feljelentést tenni, inkább rásütötték, hogy biztosan szeretőt tart, amiatt akarja ellehetetleníteni a férjét, és talál ki ilyen dolgokat, hogy megszerezze a férfi vagyonát, ha őt sikerülne lecsukatnia. Ekkor költözött el otthonról. Próbálta titkolni, hol él, de nem sikerült, később próbált mozgásban maradni, de hiába minden, bárhová is ment, Robert megtalálta, és... minden alkalommal alaposan értésére adta, mennyire rosszul teszi, ha kiteregeti a magánéletüket, utána meg bújócskázik.
Eleinte nem akart elköltözni. Mármint... távolabb. El a szigetről. Az volt az otthona, nem akarta hagyni, hogy elvegyék tőle, de mikor egy alkalommal Robert az éjszaka közepén lepte meg, a sötét utcán, hazafelé tartva a munkából, amikor nem volt előle menekvés, s minden igyekezete ellenére, a férje azt tett vele, amit csak akart... eldöntötte, hogy elég volt. Ha az otthonát kell adnia érte, hogy megszabaduljon, akkor megteszi, inkább elmegy messzire! Felmondott hát, összeszedte a holmiját, és felült a legelső repülőre, amit elért, mikor kiért a reptérre. Először San Franciscóban kötött ki, onnan busszal ment Wichitába, onnan Washingtonba. Majdnem egy évig élt ott, és kisebb munkákból tartotta fent magát, miután az a kevéske megtakarítása, ami eredetileg volt, mind elment az utazásra. És pénzre volt szüksége, főleg, mert nem sokkal a "szökése" után rájött, hogy gyereket vár.
Eleinte minden sarkon, minden árnyékban látni vélte Robertet, de ahogy teltek a hetek, a hónapok, lassan megnyugodott... Eleinte rettegett a saját helyzetétől is, de a gyereke helyzetétől még jobban, így az abortusz, meg az örökbeadás között vacillált... mert ahányszor arra gondolt, mi történne, ha az apa tudomást szerezne a kicsiről, elfogta az érzés, hogy inkább leveti magát egy toronyház tetejéről, mint hogy a születése után a gyereke a férfihoz kerüljön.
De az abortuszra nem volt képes. Úgy vélte, ő is kibírta az árvaházat, és errefelé több is az esélye a gyereknek örökbefogadó szülőkre, szóval lehet klassz élete még... de... végül, a kicsi születésének napján egyszerűen képtelen volt rá, hogy odaadja a kislányt. Őrült, ostoba, érzelmektől elvakult döntésnek látta, mégis úgy kapaszkodott a babába, mintha erővel akarnák elvenni tőle. Nem tudott lemondani róla. Így hát megtartotta.
Körül-belül három hónapig minden rendben is ment, három csodás hónap volt az, szinte úszott a boldogságban... viszont, amikor egy nap szó szerint meg mert volna esküdni rá, hogy a férje szállt ki a taxiból, ami megállt az épület előtt, aminek az ötödik emeletén ő lakást bérelt... nem bírt magának parancsolni, muszáj volt menekülőre fognia. Amit csak össze bírt kapkodni három perc alatt, azt mind bedobálta a táskájába, fogta a pénzét, az irataikat, és meglógott a tűzlépcsőn át, karjai között a babájával.
Jess megoldást keres a problémájára... rendes életet akar élni, normális munkát akar, barátokat, rendes hétköznapokat, biztonságot a kislányának, nem félelmet és menekülést. Bármire képes volna, és talán bárkivel szövetkezne... hogy a problémától, amit a férje jelent, megszabadulhasson.
Alapvetően rendes csaj, de már rendőrként is tudta, hogy olykor félre kell nézni, meg néha-néha megesik, hogy kissé bepiszkolódik az ember keze ezzel-azzal, ha boldogulni akar az életben.
Az arca Christian Serratos, és nem mondanám, hogy konkrét tervek vannak a jövőjét illetően. Igazándiból sosem voltak, mindig olyan "ami jön, az jön" típusú volt a helyzete, legtöbbször az életébe besétáló emberek alakították tovább a történetét. Nem volt mellé konkrét pasi (vagy csaj) sem álmodva, és az sem volt eldöntve, hogy a férje ráakad-e még, követi-e a végsőkig, és hogy abból mi sülne ki, ha újra megtalálná a csajszit. Futólag felmerült bennem, hogy Jess talán szívesen visszamenne zsarunak, de ez sem vésődött kőbe. Viszont, ha támad valami jó ötlet, ha valaki szívesen bandázna vele, alkotna neki párt, vagy akár jó barátot, vagy barátot extrákkal, vagy egy kollégát, vagy akár valakit, aki segítséget nyújtana neki, bármilyen módon, vagy bármi efféle... akkor lehet nyugodtan jelentkezni. Jess jófej, vagány, nagyon jókat lehet vele bulizni is akár. És amúgy a kislánya is nagyon cuki, csak mondom.

Constance Atina Watson

Connie... annyira azért nem rendes lány. Vagyis, rendes, meg minden, csak van néhány "picit zavaró" tényező a személyét tekintve. A legfontosabb talán rögtön az lehet, hogy gyerekkora óta van neki egy enyhének nehezen nevezhető piromán beütése... szóval mondhatni, hogy azért úgy nagyjából naponta legalább egyszer felgyújt valamit, de inkább többször. A jó hír, hogy a szülei mocsok gazdagok, szóval ha ez a dolog épp a te házad volt, akkor minden károdat állni fogják szó nélkül.
De nem, amúgy Connie tényleg jófej, házakat ritkán gyújt fel, kivéve, ha az épp a szülei egyik háza. Igaz, elkényeztetett és beképzelt, nagyszájú, és mániákus, de amúgy megvan benne a gazdag lányok cuki hercegnős beütése is itt-ott, tehát amúgy meg kell zabálni, mert max. három mondatból az ujja köré csavar. Na jó, persze az is igaz, hogy kiváló színésznő, szóval remekül elő is tudja adni az ártatlan, megtört, cuki lányt, akkor is, amikor amúgy épp nem cuki.
Ő alapvetően amolyan "vándor életmódot" él, nem mondható, hogy van egy konkrét "otthona", mivel fix. helyen hamar elunja magát. Épp ezért sokat utazgat, szórakozik, bulizik, iszik, gyújtogat, és jól érzi magát. Valószínűleg senkit nem fog meglepetésként érni, hogy munkaszerű tevékenységnek még a közelében sem járt soha, és hogy behatóan ismeri már a rendőrség és a tűzoltóság munkakörének minden csínját-bínját. Jó sokszor letartóztatták már, ha minden ügyét sorra vennénk, feltehetőleg hosszabb lenne a lista, mint a Nílus. Viszont a fogdánál mélyebbre még nem süllyedt, a szülei pénze eddig még minden alkalommal kihúzta őt a csávából... na persze, az sem volt mindegy, hogy személyi sérülést idegeneknek csak ritkán okozott, és halálesetről még sosem volt szó. Na jó, az unokatestvérét már párszor megégette... bár nem teljesen szándékosan, de a srác picit bele van zúgva a lányba, így sosem haragudott különösebben az ügyekért.
Connie lázadó és piromán hajlamain nem szeretnék változtatni, de egyébiránt győzködhető vagyok a figurában. Eredetileg az arca Bonnie Wright volt, főleg a szép vörös haja miatt, de most már másfelé is kacsingatok. Fix döntés még nincsen, lényegében egy a biztos, hogy vörös haja lesz. Jelenleg Angelina Michelle felé hajlok, aki mesterien tud, hol ártatlan angyalkának tűnni, hol pedig vadító démonnak, de ez sincsen kőbe vésve. Javaslatokat elfogadok ez esetben is. 
Amúgy, Connie bevállalós lány, szóval nincsenek megkötések rá, hogy kit várnék mellé, csak úgy valakit... lehet párkapcsolat, férfi is, nő is, vagy lehet egy ellenség, lehet valaki bosszúálló is, akár, akinek ártott, vagy valami, lehet egy versenytárs, legjobb barát, jöhet akár a szerelmes unokatesó is, de szólok előre, annak is vagány srácot kérnék, cukit, de vagányat. Vagy jöhet egy rendőr, aki mindenképp le akarja csukatni, vagy egy terápiás szakember, aki segíteni akarna rajta, bár ő nem érzi betegnek magát, egyébként. De lehet szinte bármi, Connie és én is szeretjük a jó ötleteket, a kalandot, a mókát, és rossznak lenni...