First day with my Boss - Lyra & Vincent

Frissen pattanok ki az ágyból, ma valahogy nem azzal indul a reggelem, hogy a párnába fordult fejjel addig csapkodom az éjjeli szekrényt, míg le nem verem az ébresztőt. Az óceánpart morajára vágyom, egy kis kocogással egybekötve. Gyorsan át is vedlek, és azon nosztalgikus gondolataimat félredobom, hogy nem olyan régen még a reggeli earl grey illata lengte be a házat, ahogy a feleségem elkészítette nekem és magának is a teát.
Hiányzik.
Vaaaalahol a tizenharmadik szörfös után a karórámra nézek, ahogy kocogok. Pont hét óra van, igen! Ajánlom, hogy bent legyen. Pár perc múlva úgyis érkezik az értesítő, megnyertem-e a fogadást, avagy gazdagabb lett a másik pár dolcsival.
Csalárd módon kilencre járok be, mint mindenki más. Vagyis tízre, vagy éppen délután egyre, ahogy éppen hangulatom tartja. Bagoly típus vagyok, akkor dolgozik az agyam, s ehhez igazítottam a mindennapjaimat is. Hogy mások mennyire akarnak ehhez igazodni, cseppet sem érdekel. Aki nem velem van, az biztos nincs mellettem sem.

A liftbe belépő, aki amúgy kísértetiesen hasonlít rám, és éppen e miatt vettem fel, csak a szemei zöldek és a haja szőkébb, először meglepve köszön vissza.
- Magának is. Ó - ugrik be neki, mert bizony a fogadás az futótűzként terjed! Kivel is van éppen szemben. - Ön az új titkárnő. Sok szerencsét. Magára f...
A kezébe nyomott kávéspohárra mered.
- Köszi? - aztán leesik neki. - Nem Vincent vagyok. A nevem Robert. Humor Viliként vett fel, mert nagyon hasonlítok rá - nyújtja vissza a kávét, mosolyogva.
- A többiek fogadást kötöttek ám magára, hogy egy napot sem fog nála kibírni - nyílik a liftajtó. - Kitartást! - kacsint rá mosollyal, s azzal háttal lép ki a liftből, és egy intésre emeli fel a kezét, mielőtt a liftajtó mögött eltűnne.

A gyors zuhany után a szokásos pirítós-vajas dzsemes reggelihez a megszokott earl greyt iszom. Biztos valami angol sznob lehetett az egyik ősöm, mert a tea mindenhogyan jöhet. Most például csak mézzel.

Az érkező bejárónőnek már csak a kormány mögül intek, miután magamat is bedobtam a járműbe, az aktatáskával egyetemben. Rühellem az aktatáskát, de nagyszerűen lehet vele helyet foglalni a liftben például.
Tenyérrel tekerem a kormányt, így esik jól, s a portás már az előtt felnyitja nekem a parkoló sorompóját az alagsori parkolóban, hogy bármit is felmutatnék. Egy intést azért kap, köszit nem, ez a munkája.
Beállok a saját helyemre, ami jóval nagyobb, mint másoké, mert megtehetem, s meg is engedem magamnak.
A liftben egyedül vagyok, egészen az irodámig, amit nagyon méltányolok, ez azt jelenti, hogy az emberek dolgoznak. Bár rabszolgahajcsár nem vagyok, elég csak elviselniük fenséges jellememet.
Közben azért lestem ám a mobilomat. Kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt két órában hogyan találta fel meg az új titkárnő, főleg, hogy a saját irodám ajtaja zárva van, a kulcs meg nálam, így csak a saját részében tud tevékenykedni. Ó, és hát az arcára is!
- Na végre, itt van! - tempós léptekkel lépek az asztalához, aztán el is haladok mellette, hogy kinyissam az ajtómat.
- Jegyzetfüzet, toll - rá sem pillantok, s azt is remélem, a volt titkárnő azonnal ugrott neki, mikor megérkezett az utódja, hogy mindent átadjon neki. S a két óra édeskevés, hogy mindent elmondjon neki, még ha nem is tudom, miket dolgozik, itt nem csak a körmeiket reszelgetik.
Kabát a szekrényben landol, felakasztva vállfára, aktatásk a helyére.
- Szóval, halljuk... - ülök le az asztalhoz. - mik a jelentések? - nem érdekelnek az eladási számok, azok mindig változnak, nekem a legújabb szuper írók szuper művei érdekelnek, ügyetlen jelentkezők, akikben azért ott van, hogy nem csak kokszot fogunk termelni velük, hanem nagyszerű gyémánttá fognak csiszolódni a mentoraik kezében.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~ :sunny: ~

- Oké - azzal visszavonva magához a kávét, éppen beleinna, de megáll a keze. - Ugye, nem tettél bele hashajtót? Altatót? Bármi mást? - s már kortyol is bele, majd egy mmm után válaszol, fejét ingatva. - Nem eléggé - s egy mosollyal útjára is engedi a leendő új áldozatot.
Érzékelem a változást, hogyne érzékelném, de majd úgyis megtudja, ki az úr a háznál. Megállok az íróasztala előtt, s felveszem a kagylót, benyomom a karbantartók számát.
- Steven! A titkárnői irodát rendezzék vissza. Öt percet kapnak - csak leejtem a kagylót, és már viharzok is tovább, a saját irodám felé, s az ajtó előtt mondom, mit is akarok, hátha éppen a fülén ül.
Leülök, s egy mozdulattal előre hajolok, és kiveszem a mobilt a kezéből, leállítom a felvételt, ledobom az asztalra a készüléket, s csak utána szólalok meg.
- Nem azért fizetem, hogy véleményt mondjon, hanem beszámoljon - állítom meg, ahogy véleményt akar mondani, az igazán tipikus, nőies, "gyanítom én". Hol érdekel, mit gyanít?
- Nem az ön feladata, hogy megítélje, mi gyenge, és mi nem. Maga kiosztja a feladatokat, amiket én adok, nem gondolkodik önállóan, nem az a feladata. A teám behozatala viszont igen - nézek asztalomra, ahol LENNIE KELL egy tálcán csésze teának, ízesítve, ahogy szeretem. De nincs.
Csak intek, dobja le az asztalra, akár a mobiljára is megteheti, ha közben nem vette el, akkor alá fog kerülni. Én ki nem bányászom.
- Akart is valamit mondani, vagy csak a gyomrát hűti a névvel? - a női talányokat hagyjuk már az ajtón kívül, kérem, azok amúgy is annyit érnek, hogy csak odáig tudjanak létezni...
- Egykor munkaebédem lesz Mr. Henderson-nal, velem tart, és szorgalmasan jegyzetel, de ezt úgyis tudja, ha nem, akkor rapportra kérem Miss elődjét. Háromkor megbeszélésem lesz - ami golfütő himbálását jelenti, de nekem tökéletesen megfelel.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~ :sunny: ~