Nephilim System

Azt hinné az ember, ha valakinek tizenkét barátja van a fejében, akkor közel sem lehet ennyire magányos. Hiszen olyan sokan vagyunk összezárva, biztosan tök jó az egész, mint egy folyamatos pizsamaparti, igaz? Hát nagyon nem. Mert ennél magányosabbak együtt nem is nagyon lehetnénk.

A külső világban nincs egy darab barátunk sem. Még a saját anyánk sem tudja, hogy nem egy csak egy fia van, hanem vannak még egy páran ott. Igaz, vigyázunk egymásra, amennyire csak lehet, de ez rengeteg munka eredménye, hogy egyáltalán itt tartunk és nem sokkal rosszabb a helyzet.
Évek könyörgése kellett, hogy Bernadette végre ne bulizza szó szerint végig a teljes hétvégét, és hogy Kai ne feküdjön össze mindenkivel, aki csak egy kicsit szépen nézett rá. Blue létezése pedig egyenesen egy aranylövésnyi depresszió minden alkalommal, amikor beljebb jön a város szélétől. Még Emilia sem tudja minden alkalommal megfékezni. És akkor még a traumáról szó sem esett.

Én magam nem emlékszem rá, igyekeznek megkímélni tőle, hogy legalább kifelé egy relatíve normális életet tudjak élni, ami már önmagában így is nehéz. De azért tudok éppen eleget, hogy nekem is ugyanolyan rossz legyen, mint Blue-nak és a kicsiknek. Talán nem emlékszem a házra és az omlásra, de nagyon is emlékszem, hogyan hagyott teljesen figyelmen kívül a sokszor katatón állapotban lévő anyánk. Nem tehetett róla, hogy ő is gyászolt. Nem tehetett róla, hogy nem volt ereje létezni sem. De nekem is szükségem lett volna segítségre. Nem is tudom, mi történt volna velem, ha akkor nincs velem Soohyun. Nem biztos, hogy nélküle most itt lennék.



Nem megy ez nekem... Valaki... Valaki segítsen... Nem megy, nem vagyok erős... Nem...

Egy kis leírás rólunk, segítség, ha valaha velünk kereszteződne az utad:


A kicsik:

• Kwan Suk [Vanszu]: Egy kisfiú, a legidősebb, abban a tekintetben, hogy ő létezik a legrégebb óta Minjoon mellett. Megragadt abban az időben, amikor a baleset történt. Nagyjából hat éves, hordozza a traumát és a hozzá tartozó emlékeket az összedőlt épületről. Nagyon tapadós és klausztrofóbiás tud lenni. A legtöbb időt az óvodában tölti Emiliával, aki egy anya vagy nővérfigura neki. Szelektíven néma.
  
  
• Flora: A következő egy őzikeszemű kislány, tíz éves, szőke copfokkal. Imádja a hintát, az ugrókötelet és rajzolni. Ő tiszta ártatlanság, nem hordoz semmilyen trauma emléket. Iskolába jár a belső világban, de az óvodában él. Nem szereti a testet és kint lenni, ezért nem túl sűrűn találkozni vele. Mindenki védi, amennyire csak lehet.
  
  
• Fox: A harmadik is egy kisfiú, szintén nem hordoz traumát. Ő a játékosság és gyermeki szabadság megtestesítője a rendszerben, az egyetlen "munkája", hogy kalandozzon és gondtalan legyen. Kicsit csintalan tud lenni, néha ártatlan tréfákat játszik a többiekkel, de ennyi. Imádja a rossz szóvicceket és szép köveket gyűjteni.
  
  
• Min Ji [Mindzsi]: A negyedik egy lány, trauma hordozó. Ő emlékszik legtisztábban a baleset utáni elhanyagoltságra, amikor az anyjuk nem foglalkozott velük. Nyolc éves. Néha nehéz vele lenni az akaratossága miatt, de nagyon sok szeretet van a szívében, csak nehezen fejezi ki.