Vincent Scrooge

Mit mondhatnék magamról? Magasságom kirí, hollófekete, göndör fürtjeim kihangsúlyozzák égkék szemeimet. Megjelenésem modoros, tekintélyt parancsoló, kivéve, amikor éppen lazulni vágyom, de olyankor is képtelen vagyok vicces, virágmíntás, bohókás-mintás ruhákba bújni. Az ember adjon magára, ruhában, viselkedésben is. Ja, az utóbbi már egy másik fejezet.

Szerintem erről másokat kéne kérdezned, egészen biztos mást kapnál válaszul, mint amit én mondhatok el magamról. Szeretek kavarni, a zavarosban halászni, de ebből nem mutatni semmit. Látszólag szabálykövető vagyok... ja, nem. Látszólag sem, csak tényleg úgy tűnik. Muszáj, különben hogyan lehetnék majd polgármester. Az összes eddigi bundázott, majd pont én leszek az angyal jókisfiú.
Szeretem az embereket tesztelni, tűrőképességüket a határon túlra húzni, tolni. Nincs szükségem középszerű emberekre. Azok unalmasak, a felszínes fecsegéseik pedig egyenesen dühítenek. Ó, dehogy lennék dühös! Epébe, citromba mártom szavaim, s úgy adom ki. Néha az ecet is megteszi.
Utálok veszíteni, noha nem vagyok egy versengős típus, a klasszikus értelemben. Hogy mi a klasszikus értelem? Szerintem. Lesni a másikat, hol tart. Nem-nem, én elöl megyek, a magam útján, és ember legyen a talpán, aki követni tud. Nem hagyom, ez az én utam.
De,  ha már itt tartunk, azért tudok kedves is lenni. Van szívem, csak alaposan bebugyolálom, mert azon keresztül lehet igazán gyenge az ember.
Élvezem azt is, hogy tudok varázsolni, sokkal védettebbnek tartom magam ezzel, még akkor is, ha tartja az a mondás, ha te látod őket, ők is téged. Szerintem ők mindig, az emberek meg vakok.

A színjátszás ide tartozik?

Felettébb unatkoztam, s unalmamban úgy döntöttem, alaposan megizzasztom a jelentkezőt. Túlságosan is jó volt a lapja, és az ilyen általában gyanúra ad okot. Engem viszont eléggé szórakoztatott már előre az a gondolat, hogy meg fogom izzasztani, aztán meg jól kidobom a jelentkezőt. Kényes vagyok, gyorsan is hullanak mellőlem a titkárnők gyöngyei. Ó, jaj, nem azért, mert ne lennének jók a szereposztó díványon! Inkább szerették beleütni csini pofikájukat olyan dolgokba, amikbe nem kéne.
Félóra múlva azonban magamban már komoran tekintek a tabletemre. Fene a mindent tudását, még ez is megy neki! Nem tudom fülöncsípni hazugságon! Valami mégsem stimmel, és elkezdte az oldalamat fúrni a kíváncsiság. Egy ilyen kvalitással rendelkező ide akar jönni, holott máshol sokkal inkább fogadnák tárt karokkal, mi több, egyenesen verekednének érte?

Nagyot sóhajtva, nem mondom ki, hogy azonnal felvéve. Tényleg nincs jobb jelöltem, de akarom még azt a várakozás jegét hízlalni, amit a jelentkézésvel indított el. Lavina is tetszene, engem ugyan nem fog alátemetni, de ha elcsúszik rajta... á, sokkal inkább izgat az, miért ide jött, és nem egy neki jobban megfelelő helyre.
Még nézek utána egy ideig, de kezem már nyúl a rezgő mobilom után. Felkapom a tabletet, s meg sem állok a jelenlegi titkárnőm asztaláig, ahová ledobom a tabletet, s már a felvett hívás közben dobom át neki az anyagot. Rövidre fogom a hívást, a szokásos érdektelen baromság, tele művigyorral, a mindenhonnan is folyó zenével és pezsgővel.
- Annácska - a nő már akkor tiszta ideg lett, amikor csak a lépteimet meghallotta, pedig vele nem is vesztem össze. Még. Szerintem utálja, ha becézik. - Legyen kedves Miss ... - tudom a nevét, de had legyen csak jelentéktelen. - Redenfield-et három nap múlva, egészen pontosan este öt órakkor felhívni, hogy másnap jelenjen meg reggel... - gondolkodom, tűnődő arccal. - hétkor, a magácska helyén.
Ó, látom ám a kérdést a szemeiben: És én?
- Stevenhez osztom be. Olyan jól megértették egymást - mert akármilyen is vagyok, azokat az embereket rakom össze, akik tudnak együtt dolgozni, működni. Annácska, példának okáért, velem? A részvényeim azóta esnek, mióta betette a tipi-topi cipőcskéjét az iroda küszöbén belülre.
Nocsak, megkönnyebbülést látok a szemeiben?
- Ennyire nyíltan nem kell utálnia - hangot adok a láthatónak? Naná! - Vagyis, tegye - legyintek, nekem aztán mindegy.