Once upon a time

El se tudom mondani, hogy mennyire kellemes nyaram volt. Először is kezdhetjük azzal az előnyös szituációval, hogy sikerült meglógni a Pokolból. Másodszor a halandók azzal a szó fordulattal éltek, hogy pokoli meleg van, pedig Angliában általában nem szokott pokoli meleg lenni, egyszerű az időjárása. Legalábbis én úgy látom, hogy amikor köd van, akkor nem esik, amikor meg esik, nincs köd. Ennyire egyszerű az egész. Én magam nem hiába voltam azzal a ragadvány névvel illetve, hogy a Szunnyadó, hiszen miután kilógtam a Pokolból, különösebb nehézség nélkül álcáztam magamat Ferrarinak és először hagytam, hogy pár fickó meglovasítson ... vagyis ... tulajdonképpen ők hitték azt, hogy meglovasítanak, hiszen kié is volnék igazából? Az emberek törvényei szerint persze bűnt követnek el, hiszen lopnak. Hát nem frankó? Igazából semmit sem kell tennem, csak szép nyugodtan kivárni, amíg sorozatos bűncselekményekbe fulladnak. Zseni vagyok. Ezt nem értik meg az olyan, nagyszabású, nagy arcú fickók, mint Nergál, meg, hogy is hívják azt a pojácát? Mindegy is! Egy szó mint száz, eluntam magamat. Hiszitek vagy sem, még egy démon is eltudja unni a sorozatos lélek hajkurászást. Egy szó, mint száz végül itt lyukadtam ki, egy pláza kiállító helyén, mint elnyerhető autó. Őszintén sajnálom, aki nem akar megnyerni magának. De térjünk vissza a lényeghez, szóval én éppen lustálkodtam, mert hát mégis mit tehetnék? Dolgozom eleget, higgyétek el, szóval jót tesz a nyaralás.

Szóval ásíthattam is volna a semmittevéstől, amikor felbukkant egy kisebb csoport egyetemista lány. Egyből felpörgött a motor, ha értitek, mert a Pokolban ilyen csemege nem akad, minden kénköves szikladarab alatt. Mondhatni efféle szépség nem terem, oly zord vidéken. Egyből ki is néztek magukhoz, az első már jött is és velem akart pózolni. Mindig is imádtam az egyszerű embereket, nem akarnak sokat, csak jól mutatni, egy olyan pompás verdával mint én. Aztán beütött a bőség zavara, a társa azonnal replikázott, hogy ő is velem szeretne pózolni. Gyertek hölgyek, szedjetek szét, a tiétek vagyok! Kérnem sem kellett s ujjaival végig simított rajtam. Ohh, milyen finom, puha érintése volt! Ha lenne hátam, most biztos bizsergett volna és kellemesen megborzongtam volna.

Kérlelnem sem kell és beül. Ohh, kis madár, ha tudnád, hogy milyen közel kerültél hozzám, na még egy kicsit és elviszlek kocsikázni. Elviszlek egy körre a városban. Várjunk csak!
- Ez most költői kérdés volt vagy tényleg érzed, hogy ... ohh, szóval tudod, hogy egy érző lény vagyok és nem közönséges tárgy?! - oké, oké, ha úgy vesszük saját magam buktattam le. De igazán rég volt, hogy olyas valakivel találkoztam volna, aki érzékeli, hogy nem egyszerű tárgy vagyok.
- Wow, te se lehetsz kedvesem, közönséges halandó. Egy ekkora helyen, ennyi érző lénytől körülvéve, kiszúrni, hogy valami nem stimmel velem! Fogadd elismerésem! Szólíts Axnak vagy Szunnyadónak. Kérdésedre válaszolva, egy igen öreg lélek vagyok, aki a Te világodban, tárgy formájában manifesztálódik. Imádom, amikor a fiatal lelkek, ilyen lelkesedéssel rajonganak körbe. Szóval nem kell félned! Csak imádj, szeress, rajongj irántam, tartsd fenn az ismerőseidnek a látszatot, hogy minden rendben! - közlöm vele telepatikusan, hiszen a suttogásából én arra következtetek, hogy nincs teljesen a helyzet magaslatán azzal kapcsolatban, hogy miképpen kezelje jelenlétem.

Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem élvezem ezt a fajta figyelmet, amit most hirtelenjében kapok. S hazudnék, ha nem próbálnám a bűvkörömbe csábítani, hogy rajongjon értem. Elvégre a birtoklási vágy, előbb utóbb mindenkiben felébred. Persze ahhoz továbbra is unott vagyok, hogy mindenféle borzalmakba rángassam szegényt és megkínozzam, hiszen rengeteg lehetőségem van a Pokolban lelkeket gyötörni. Csak figyelemere vágyok és ki is fogom harcolni magamnak, ami jár.
- Tehetek érted valamit?