Lilith & Damien
Belül teljesen szétunott arccal ülök a gyűlésen. Nem éppen olyan hangulatom van, ami a békét és boldogságot támogatja. Vérre, csatákra, halálra szomjazom, és ez a városalapítás nem éppen fogja betölteni a vágyaim. Egy mondatra kapom fel figyelmem, egyik szemöldököm felvonva kezdek fülelni, hogy aztán elégedett mosolyba torzuljon a szám. No, lám, mégsem leszek vérontás nélkül.
A gyűlés utáni közös lakomán többször keringek Romulus körül, kinek, ha nem is jobb keze vagyok, az túl... fogalmazzunk úgy, kényelmes pozíció lenne számomra, s nem a csatatéren lennék, hanem szőlő csipegetés közben nézegetném a műsort. Az most uncsi, másra vágyom.
- Tényleg? - Kezének mozdulata lassabbá válik, ahogy meghallja tanácsadója, jobb keze szavait. Addigra már csepegtettem annyit belé, hogy úgy higgye, az ő ötlete.
- De azzal nem leszünk másabbak, ha egyszerűen lerohanjuk őket, s elvisszük őket – kis híján elég láthatóan bosszús és elégedetlen képet vágok, amit a folytatásra inkább csak lejjebb révedő tekintettel rejtem szemeim forgatását.
- Mi lenne, ha rendeznénk egy nap ünnepséget, s meghívnánk a környező település belieket? - Boldogan tapsikolnék, ha nem éppen a sötétebbik énem lenne ereje teljében, aki már torkig van a finom ruházatokkal, kenetteljes szavakkal.
- Önként nem fogják odaadni lányaikat – jegyzem meg.
- De remek ötlet, hogy elhívjuk őket! Elég jól körbezárt a város, nehéz kijutni – Romulus rám veti a szemeit, láthatóan elgondolkodik. Akarok egy kis bulit, nehogy elvedd!
Az étkezésről elégedett mosollyal távozom. Lesz itt duhajkodás, és nem jókedvünkben!
Az ünnepség híre hamar szárnyra kelt, s özönlöttek az emberek a városba, boldog tudatlansággal. Gyönyörűszép hajadon leánykák is megjelentek, de csak keveset láttam belőlük, ahogy a kijelölt helyemen várakoztam, lóháton.
Az idő kellemes, de legfőképpen nekik. A páncélzat nem feltétlenül hűt ebben az időben, s ez pajtinak sem tetszett, így halk paskolással nyugtatom meg. Nem kéne, hogy felverje a port, átragassza a többire az idegességet, aztán meg jól lebukunk.
Figyelem a jelet, kell az összhangban lévő támadás, hogy minél nagyobb meglepetés legyen. Koreográfia, amit csak akkor élvezek, ha nyerésre állok benne. És egyben halálosan unalmas is. Nem ilyet akartam, ahol parancsba adták, nem ölhetünk meg senkit, ellenben annyi lányt vegyünk, amennyit tudunk. ÉN vért akarok. A történelem meg arra emlékszik, amire akar.
Figyelem a jel leadását, s összhangban indulunk meg a többiekkel. Vért akarok, halálhörgést, de legjobban a félelem ízét és illatát.
Kezdőlap
