Grigorij Raszputyin

Haja színe sötét barna, 170 cm magas, súlya 70 kilogramm, szálkás testalkatú izmosnak mondható. Szeme színe hófehér és elég kellemetlenül érzi magát, ha valaki belenéz ( kivétel lehetősége fenntartva ) ezért állandóan napszemüveget visel. Öltözéke átlagos akár bármely átlag állampolgáré. Általában farmer nadrágot és zöldes színű inget szokott viselni. Bal karján egy órát visel, amiről érintéssel le tudja olvasni az időt. Mikor mosolyog, megcsillanhatnak a hófehér fogai. Bizonyos emberek jóképűnek is tarthatnák feltéve, ha ez a zsánerük (ezzel az arccal akár mozifilmben is szerepelhetne).

Mindennél jobban szereti az ő drága egyetlen hugicáját habár nincs közöttük vérségi kötelék. Mondhatni együtt nőttek föl így úgy tekint, magára mintha tényleg bátyja lenne. Mindig igyekszik higgadt és udvarias maradni, csak akkor emeli fel a hangját, ha muszáj, vagy ha nagyon dühös. Úgy véli, ha valaki segítségre szorul és meg is érdemli azt, akkor az segíteni kell. Valahol mélyen egy középkori lovag vagy egy mostani hős veszett meg benne. Kedveli az állatokat, a gyerekeket, a nőket és utálja, ha az erősebb terrorizálja a gyengébbet. Kedveli, ha a rosszat eléri a méltó büntetés. Olyan, mint egy elefánt sosem felejt, és mindig törleszti a tartozását. Lényegében olyan, mint bármely átlagos ember, nincs igazán oda a nagy költekezésért, de beismeri, ami jár, az jár. A kollégium vezetését nem tekinti munkának az csupán egyfajta hobbi számára. Van benne egy hangyányi irányítási vágy, vagyis szereti, ha ő szabhatja meg a szabályokat. Csak egy maroknyi ember látta mit rejteget a napszemüvege mögött és nem túl gyakran mutogatja. Az a meggyőződése egy jó barát többet ér a világ összes kincsénél. Ugyanis egy jó barát mindig segít, és adott szituációban kihúzhat a lekvárból. Ha valamit a fejébe vett pajszerrel sem lehet onnan kiverni. Nem érdekli, mit gondolnak, róla mások mégis sok mindent eltitkol a külvilág elől többek között, hogy ki is ő valójában. Nem rontotta meg ez az anyagias világ, de ha szükséges képes mélyen a zsebébe nyúlni. Csak egy kisebb kör tudja róla, hogy vak és még kisebb, hogy milyen gazdag a többség számára egy hétköznapi ember befolyásos ismerősökkel.

Képes megszabadítani a bűnöktől így a paradicsom tárt karokkal várja. Persze ez nem olyan egyszerű mint amilyennek hangzik és csak annak segít akinek akar. Luciferrel ellentétben aki (szinte)bárkit képes elbájolni, ő nem mehet oda akárkihez és nem is akar. Ezért nevezik úgy, hogy a Bűnfaló.

Szeme hófehér és ürességet áraszt magából amiben nincs semmi Szinte magába szippantja az embert. Elég kellemetlenül érzi magát az ember, de egyebet nem csinál. Szemét senki sem képes meggyógyítani még egy angyal sem, senki.

Meleg volt, ami nem is csoda hisz mindent ellepett a gőz, ami nem is volt olyan kellemetlen. Igaz a ruhám beszívta a nedvességet és a napszemüvegemről is apró vízcseppek csöpögtek, mindez nem zavart. Én a csempézett falnak dőltem, közvetlenül a mosdó kagyló mellett miközben kezeimet összekulcsoltam. Nem szóltam egy árva szót sem, csak hallgattam amint egy angyalka zuhanyozik, alig néhány lépésnyire tőlem. Pont olyan volt, mint abban a mesében ahol hét kicsi bányász szerepelt, egy kivétellel. Az eredeti történetben a lánynak rövid haja volt, míg Dianának derékig érő, de mind a ketten meseszépek voltak. Megvárhattam volna odakint is, de így sokkal jobban szerettem, ha esetleg valamelyikünknek lett volna kérdése a másikhoz így jobban lehet hallani. Akkor viszont mind a ketten el voltunk merülve a gondolatainkban, legalábbis én. Próbáltam kitalálni mit is kéne, kezdenem az életemmel ugyanis nem lehet állandóan csak lébecolni. Egyszer mindenkinek el kell magát határozni valami mellett, sajnos nekem ez évek óta nem sikerült. Iskolába nem jártam, munkám nem volt csak tengődtem egyik napról a másikra. Persze ez így nem teljesen volt igaz voltak apróbb hobbiaim, de valami komolyabbra lett volna szükség. Végül aztán a lány nem bírta tovább ezt a csöndet és megszólalt azon a tündéri hangján.
- Ha végeztem a tusolással, akkor eljössz velem ebédelni? Tudod abba a kis bisztróba ott a sarkon.
- Nekem nyolc, feltéve, ha te fizetsz.
- Mindig is egy smucig disznó voltál és az is maradsz. – bosszankodott Diana.
- Tudom, de te így szeretsz engem.
- Az a te szerencséd, jáj! – váratlanul fölkiáltott, amitől egy csöppet még én is megijedtem.
- Mi a baj?
- Semmi csak véletlenül leejtettem a szappant.
- Vigyáz nehogy eless, mert a végén ölbe kell kicipeljelek.
- Kac kac, nagyon vicces vagy Grisa.
A következő pillanatban fájdalom hasított a koponyámba majd valami koppant mellettem a padlón.
- Mit vágtál hozzám, csak nem a wc pumpát? – kérdeztem megjátszott felháborodással.
- Nem, csak a hátmosót.
- Jaa. – igyekeztem úgy tenni mintha megnyugodtam volna és csendesebben beszéltem. – Az már más. De tudod, hogy ez vért kíván?
- Ne merészeld! – kiáltotta.
- De merem. – ezzel oldalra nyúltam és kinyitottam a csapot.
Szerencséjére, amiért olyan nagyon szerettem, a meleg vizet engedtem ki így rá hideg ömlött, kerek egy-két pillanatig.
- Ez most mire volt jó?
- Szemet szemért, fogat fogért.
- De tudod, hogy ez sokba fog neked kerülni? – kérdezte.
- Igen már megszoktam. Megint be akarsz menni a cukrászdába.
- Igen és mindenből kérek, ami az első oldalon van.
- Ha így folytatod, el fogsz hízni.
- Igazad van. Vehetnél nekem új ruhákat is mivel szerinted kövér vagyok.
- Én és az a nagy szám. – majd fújtam egy nagyot.
Ez természetesen nem igazi vita volt, hasonló civakodás gyakran megesett köztünk, végén mindig nagy öleléssel zárult.

- Emlékszel arra a klubra ahol a múltkor voltunk?
- Melyikre is gondolsz?
- Nagyon jól tudod. Ez az egyetlen ahova sikerült végre elcipelnelek.
- Ahol nagy volt a zsivaj, borzalmas a zene és pocsék az ital?
- Igen?
- Na, arra nem emlékszem.
- Azt beszélik, hogy a tulaj elég nagy szoknyabolond, ráadásul egy szemét alak.
- Nem szabad mindent elhinned, amit pusmognak. Ráadásul ismered már mi a véleményem az ilyesmiről.
- Igen. – mondta unottan a lány majd egyszerre kezdtük el a szlogenemet. – Ha nem akar sem kirabolni, sem megenni vagy bármilyen módon ártani, lehet akár maga az ördög is nekem semmi bajom nincs vele.
És ez száz százalékig igaz volt, bár sose láttam a tulajt, de ehhez vajnyi kevés esély volt. Azóta eltelt pár év és egyszer sem néztünk el oda, jobban szerettem a visszafogottabb és főleg csöndesebb helyeket.

Váratlanul kinyílt az ajtó és egy nagyhangú lány lépett be.
- De nehéz napom volt ma, jól fog esni egy kis zuhany. – majd hirtelen elhallgatott és egy hatalmasat sikított.
- Nem kell megijedned Daisy, ez csak Grigorij.
- Á szóval csak ő. – tisztán hallatszott rajta, hogy egy hatalmas súly esett le a válláról.
Majd visszajött ledobálta a fürdő közepére a ruháit és beállt a másik kabinba, hogy élvezhesse a forró víz áldásait.
- Mitől riadtál meg te szőke ciklon?
- Igen, olyannak gondolsz, aki akárkit beenged a fürdőbe? Ráadásul a szoba zárva van, így csak az jöhet a fürdőbe, akinek kulcsa van.
- Igazatok van, csak egy kicsit elméláztam. Mond Grig, nem csatlakozol hozzánk?
- Tudod jól Daisy, ő nem olyan.
- Csak vicceltem. Pedig szívesen lemosnám azt erős bicepszét meg a – nem tudta befejezni, mert a fején landolt egy törölköző.
- Most, hogy itt vagytok egymásnak én ki is mentem. – kis habozás után hozzá tettem. – Ne aggódj, csak a szobában leszek.
Ezzel, bal kezemmel finoman megérintettem a csempét és az ujjammal végig húztam egy láthatatlan csíkot, míg ki nem értem. Hófehérkémnek bizonyos időközönként rémálmai voltak és csak akkor érezte magát biztonságban, ha a közelében voltam.


Ez a kollégiumi szóba rendkívül jól lett berendezve volt benne minden, majdnem akkora volt, mint egy kisebb lakás. Bizonyos helyeken nem tartozott minden szobához fürdő, de ezen a helyen bizony nem spóroltak egy fillért sem, mindent a diákokért. Én persze csak amolyan látogató voltam, de amúgy akár be is költözhettem volna olyan gyakran megfordultam, főleg a fürdőben. Kicsit később csöngött a telefon, felvettem és megtudtam jött egy csomag. Beszóltam a lányoknak, hogy lemegyek a portára átvenni majd elindultam, de előtte rendesen bezártam magam mögött az ajtót. A liftből két fiatal srác lépett ki, akik arról pusmogtak meg kéne lesni egy csajt, aki épp fürdik a 39-esben.
- Uraim egy szóra. – szólítottam meg őket udvariasan mire megfordultak.
- Nem ajánlom, hogy rossz dolgokon törjétek a fejeteket.
- Aztán miért nem?
- Itt vannak bizonyos erkölcsi szabályok.
- És aztán? – kérdezte az egyik minden bizonnyal fenyegető célzattal.
- Ide a lányok azért jönnek, hogy kipihenhessék magukat. – igyekeztem határozottan a szemükbe nézni bár talán ezt némiképp nehezítette a napszemüveg.
Miközben beszéltem egyszer sem emeltem fel a hangomat igyekeztem kedves lenni ugyanis a fenyegetőzéssel semmit sem lehet elérni. Egy darabig álldogáltunk majd vettem egy mély levegőt.
- Azt hiszem nem sikerült megérteniük mire is céloztam.
- És azt te azt megérted, hogy a fejedet.... –itt megakadt, mert idő közben levettem a szemüveget.
Még a lélegzetük is elakadt a látványtól, régebben ez gyakran megesett pont ezért hordtam napszemüveget. A kemény legényeknek nem maradt mondani valója, mert nagy ívben kikerültek engem, én pedig visszavettem a szemüveget és folytattam az utamat.

/A következő kis beszélgetésnek nem voltam tanúja./
- Te láttad ezt?
- Igen.
- Mégis mi fene volt?
- Fogalmam sincs, de mintha egy feneketlen mély gödörbe bámultam volna.
- Én is. Vagy inkább egy hófehér terembe, aminek se eleje se vége.
- Tisztára libabőrös lett tőle a hátam.
- Olyan üres volt és hideg.
- Bizony ám. – mindketten megfordultak és egy felsőbb éves srác állt mögöttük.
-Nem sokan látják azt, amit ti.
- Na éés mimimi lálátunk? Csak egy torz szülött. – hatásosabb lett volna, ha közben nem dadog.
-mikor idekerültetek megkaptátok a házi rendet, de ezzel a húzással, jól kibabráltatok magatokkal.
- Miért, mit tud tenni?
- Például úgy kidobat titeket, hogy a lábatok se éri a földet. Ha nem tudnátok ő itt a nagyfőnök.


Bizonyára megfordult a fejetekben, hogyan lehetséges ez az egész. Most megpróbálom elmagyarázni, de jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el. Körülbelül 10 éves lehettem mikor a szüleim elhunytak autó balesetben. Én túléltem bár nem tudom, hogy ezt nevezhetném-e szerencsének. Lényeg a lényeg a cég részvényeinek a nagy része az én birtokomba kerültek, egész pontosan tizennyolc éves koromban. Addig a napig apám titkára vett magához, akinek volt már egy nálam hat évvel fiatalabb lánya. Mivel se érzékem se kedvem nem volt az üzlethez ezért továbbra is az ügyvédek kezében hagytam az irányítást. Úgy véltem, ha eddig nem vitték csődbe a vállalkozást, akkor ezek után sem fogják. Persze havonta kaptam egy bizonyos összeget, hogy legyen miből élnem. Félre értés ne essék nem egy kacsalábon forgó kastélyban laktam, tengeralattjáróvá változó limuzinnal. Pont olyan hétköznapi ember voltam, mint ti, vagyis valami hasonló. Jártam iskolába, otthon megettem a főzeléket, és mindig én raktam rendet magam után nem pedig valami lakáj. Hála a nevelő szüleimnek nem lettem elkényeztetett hisztis liba, vagyis inkább, ami a liba férfi megfelelője. A kishúgom volt az én szemem fénye és képes lettem volna bárkinek kikaparni a szemét, aki csak ferdén nézett rá, bár az én helyzetemben ez problémás lett volna. Miután kikerültem a suliból kerestem a helyemet a világba, de valami oknál fogva nem találtam. Bizonyos emberek az én helyembe vagy egy örült vállalkozásba fogtak volna, vagy valami extrém sportba. Vállalkozni sosem szerettem az extrém sportot meg nem nekem találták ki. Legtöbbször csak kint ültem egy padon hallgattam, ahogyan a galambok turbékolnak vagy esetleg az én kincsemet hintáztattam. Egyszer aztán rám mosolygott a szerencse, mert a fülembe jutott, hogy az egyik öreg kollégiumot le akarják bontani. Ekkor fény mi fény egy egész nap gyulladt fel az agyamban és megejtettem pár telefonhívást és kértem néhány szívességet. Először furcsának találták a kérésemet, de miután elmagyaráztam a tervemet hajlandóak voltak segíteni. Ráadásul éppen ők javasolták anno, hogy kezdjek valamit magammal, mert nem lehet egész nap lábat lógatni.

Magát az épületet én nem láttam, de azt mesélték, hogy elég siralmas állapotban volt. A falról vakolat és vezeték darabok lógtak ki, a padlón versenyt futottak a patkányok és mindent vastagon lepet a mocsok. Sok munka és nem kevés pénz árán sikerült a helyet elég tűrhetővé varázsolni, mindegyik szobához tartozott egy kisebb nappali, egy konyha és egy fürdő. Természetesen ezek nem voltak egyformák volt egy-kettő illetve három személyes is. Az én hugicám a női szárnyban lakott és a két személyesben, mert Daisyvel éldegélt ott együtt. Leginkább egyetemisták szoktak nálunk megfordulni hosszabb rövidebb időre. Bizonyára érdekel benneteket mennyi pénzt csikartam ki az úgymond lakóimból, de ha nem akkor is elmondom. Egész pontosan dollárba átszámítva és felfelé kerekítve nulla dollár nulla cent. Nem fogattam el tőlük egy árva centet sem, de voltak bizonyos feltételeim. Először is be kell nyújtani egy önéletrajzot és minden stiklijükről, ballépésükről tudni akartam és persze mindennek utána is jártunk. Persze az a két idióta kakukktojás volt, de szerencsére nagyon ritkán kerül homokszem a gépezetbe. Mindig úgy véltem, akinek szüksége van segítségre és meg is érdemli, az kapja is meg. Az akkori helyzetben elég sok mindennel meg kellett küzdenie a fiatalságnak úgy véltem ez a minimum amivel támogatom őket. Ráadásul, ha végeztek az egyetemen ezek után nagy esély volt, hogy a mi cégünknél kérésnek majd állást, vagy ha mégsem akkor jönnek nekünk egy szívességgel. Tudom, hogy egyes helyeken vannak az ösztöndíj programok, viszont akkor nem uralkodhattam volna, mint egy kis király. Én mondtam meg milyen színű legyen a csempe, a padlószőnyeg, kiket engedhetnek be és kiket rúghatnak ki. Olyan érzés volt mintha egy szálloda igazgatója lennék csak itt a vendég egy fillért sem fizetett a lakhatásért. Habár Daisy elég kacér volt azért egy rendes lány és tisztában volt vele sosem fogadnék el semmiféle ellenszolgáltatást. Másrészről viszont igényt tartottam az agyára, amit nem egyszer említettem neki, ha valaha elvégzi az egyetemet a cég tárt karokkal várja. Az a lány képes volt úgy csűrni, csavarni a szavakat, hogy a végén mindenki egyetért az ördög nem gonosz csak a körülmények áldozata és mindenki sajnálná érte.

Szerencsére a külvilág csak annyit tudott, hogy meggyőztem néhány pénzes embert a kollégium megmentéséről és cserébe nekem adták ama szerepet, hogy irányítsam és felügyeljem. Mivel a pénz csábításának sikerült ellen állnom, nem volt nehéz fenntartanom eme álcát. A jutalékom nagy részét eljótékonykodtam, bár itt is volt egy kis csavar. Jól megnéztem magamnak kinek is adok, és ha nem tartottam szimpatikusnak nem kapott egy kanyit sem. Tudom nem szép dolog, de viszont én sem voltam tökéletes és talán ennyi gonoszság még belefér.

Pár nappal a fürdős incidens után a környéken lófráltam és csak loptam az időt. Valaki eltolt mellettem valamit bizonyára egy babakocsit majd halottam egy koppanást, lehajoltam és kiderült az nem más, mint egy cumis üveg.
- Elnézést kérek ezt nem ön vesztette el? – kérdeztem.
- Hogy mit? Ja igen, tényleg, észre se vettem, nagyon szépen köszönöm.
- Nem tesz semmit. Mennyi idős a picike?
- Fél éves.
- A gyerekek úgy nőnek, mint a gomba.
- Talán magának is van?
- Nem, nekem nincs. De emlékszem milyen volt kicsiként a húgom. Na, de nem akarom feltartani minden jót.
- Minden jót és még egyszer köszönöm.
Ez a nap is jól indult legalábbis én így gondoltam, annak a nőnek nagyon kedves hangja volt. Sajnos nem sokáig örömködhettem ugyanis pár sarokkal arrébb akkorát zuhantam, hogy azt öröm volt nézni. Kissé lehorzsoltam a könyökömet, de nagyobb bajom nem lett. Elég furcsa volt, hogy ott négykézláb csukott szemmel tapogattam a járdán majd megszólalt egy vékony fiatal hang.
- Te mit csinálsz ott?
- Keresem a napszemüvegemet?
- Akkor miért nem nyitod ki a szemed?
- Nem tehetem, amúgy se mennék sokra, sajnos nem látok.
- Majd én segítek. – ezzel a kezembe nyomta a napszemüveget ráadásul, még segített is felállni. – De te miért nem használsz botot?
- Egy valóságos kis angyal vagy, fogadd hálás köszönetemet. A botra visszatérve olyan megalázónak érzem, tudod mikor mindenki olyan sajnálkozó arccal néz mintha beteg lennél. Ráadásul jól ismerem ezt a környéket akár becsukott szemmel is bejárnám. Vagyis azt hittem, pár napja még nem volt itt ez a valami. – a földre kihelyezett hirdető táblára gondoltam.
- Nagyon szívesen.
- Meghálálhatom valamivel?
- Nem fontos és anya mindig azt mondta ne fogadjak el semmit idegenektől.
- És igaza van. Akkor had mutatkozzak be. Grigorij vagyok. Te szólíts csak Grisának.
- Az én nevem Trixie.
- Nos Trixie, már nem vagyunk idegenek. Nem feledem mit tettél értem, és ha a sors úgy hozza, ígérem, meghálálom. De most mennem kell.
- Biztos nem lesz semmi baj? –úgy tűnt enyhén aggódott értem.
- Egész biztos. Remélhetőleg máshova nem raktak ki akadályokat. –ezzel távoztam a helyszínről.


Eddig a pontig bizonyára úgy vélitek végre sínbe ért az életem, igaz zötyögősen indul, de végre boldog lehetek. Aki így gondolja, annak részben igazat kell adnom másrészről viszont, téved. Ugyanis én egy olyan terhet hordozok a hátamon melyet talán senki más a földkerekségen. Mások talán áldásnak esetleg kiváltságnak gondolnák, de nagyon jól meg lettem volna eme megtiszteltetés nélkül is. Nem, nem a szememre gondolok bár azzal is szenvedtem eleget. Mikor az a baleset történt egyszerűen csak kifehéredett nekem pedig leoltották a lámpákat. Nem sokra rá telt meg ürességgel, amit persze nem tudott megmagyarázni a tudós világ, sem azt mitől vakultam meg. Egy idő után elegem lett a sok vizsgálatból, faggatózásból, hogy egyesek általam akartak híressé válni. Nehézkesen, de elfogattam azt a szerepet, amit a sors szánt nekem, szerencsére voltak, akik támogattak, mint például az én húgocskám, Daisy meg még néhányan.

Amiről én beszélni akartam arról egy darabig nem is volt tudomásom, míg egy viharos este fel nem hívtak telefonon hat évvel ezelőtt. A telefon azt írta ki, hogy ismeretlen szám bár ezt csak később tudtam meg, mert én ugyebár nem láthattam. Egy mély enyhén reszelős hangú férfi hívott fel, aki meglehetősen udvarias stílusban beszélt.
- Jó estét kívánok.
- Jó estét miben segíthetek?
- Azt hiszem éppen ellenkezőleg, én segítek önnek.
- Köszönöm, de nem akarok több orvost látni. – erre az idegen kuncogni kezdett.
- Nem arra gondoltam, hanem a másikra.
- Nem értem miről beszél, és azt hiszem be is fejeztük ezt a beszélgetést. – ám mielőtt letettem volna az idegen folytatta.
- Nem találja helyét a világban, valami azt súgja, hogy meg kell tennie valamit, de fogalma sincs, hogy mit. Segíteni szeretne, másokon azonban úgy véli, amit tesz az még mindig kevés.
- Ez ostobaság.
- Nem az és ezt maga is tudja. Én tudok egyes mást magár pontosabban az elődeiről. Őket is hasonló kételyek gyötörték, de számukra volt segítség, míg magának nincs. Azonban mielőtt bővebb felvilágosítást tartanék, jobb lenne személyesen találkozni. Ígérem, semmi bántódása nem esik.
- Hol találkozzunk?
- A nappalijában fél perc múlva. – ezzel bontotta a vonalat.

Először fel sem fogtam mit is mondott majd rájöttem ez az idegen talán bent van a lakásomban.  Ettől némiképp megijedtem és nem értettem, hogy nem vettem észre. Az is megfordult a fejemben ez csupán egy ostoba tréfa, de furdalta oldalamat a kíváncsiság. Kimentem és először nem halottam semmit majd váratlanul megszólalt egy hang az ablak felől.
- Kérem üljön le és helyezze magát kényelembe. El fog tartani egy darabig, míg mindent megmagyarázok. – úgy tettem, ahogy tanácsoltam, de kezemet a zsebembe csúsztattam, hogy bármikor hívhassam a rendőrséget.
- Nem áll szándékomban, önben kárt okozni éppen ellenkezőleg. Hogy megkönnyítsük a társalgást szólítson nyugodtan Mr M-nek. Gondolom, tudsz valamit a kereszténységről menny és pokol, ki hova kerül. Néhány száz évvel ezelőtt olyan emberek járták a világot kiknek különleges kiváltságuk volt. Képesek voltak elintézni, hogy egyes emberek a menybe kerüljenek. Régi időben ezt könnyebb volt elhitetni, mert akkor minden vakon hitt és azt gondolta egy felsőbb hatalom vezérli tetteinket. Ők dönthették el, hogy kinek segítenek bejutni a paradicsomba bár ez nem olyan egyszerű. Vannak olyanok kik egyszer nagyot hibáztak, de az óta jó útra tértek mások pedig semmit nem tettek, mégis pokolra ítéltettek. Például az a nő, akit molesztált az apja és nem látott más megoldást, mint véget vetni az életének. A mentősök megmentették, de csak idő kérdése mire megkapja az úgymond méltón megérdemelt büntetést. Ők segíthettek rajta, de ez nem olyan egyszerű és áldozatokkal jár.
- Sosem halottam ennél nagyobb marhaságot.
- Természetesen nem halott mivel ez az egyik legjobban őrzött titok és nem túl gyakori. Megesik, hogy átugrik 1-2 generációt vagy esetleg többet.
- És azt akarja, hogy ezt elhiggyem.
- Azt hisz amit csak akar ez nem az én dolgom. Csak közöltem, amit tudni kell, a többi a maga dolga. De van egy ajánlatom. Van, a közelben egy kórház menjen el oda és mindent érteni fog. Ha odaért, telefonon fogom magával felvenni a kapcsolatot. – ezzel síri csönd támadt és már csak én voltam a lakásban.
Magam sem tudom miért, de úgy döntöttem elmegyek a megadott helye, előtte azonban magamhoz vettem némi pénzt. Nem volt nehéz kiválogatnom a bankjegyet ugyanis minden címletet egyedi módon hajtogattam. Pénztárcámba a megfelelő helyre csúsztattam tízeseket, húszasokat és pár száz dollárost a kabátom rejtett zsebébe. Mikor odaértem megcsörrent a mobilom, nem meglepő M volt az. Megmondta, hogy melyik emeletre mennyek és melyik szobába és ott olyat tapasztaltam, amit soha azelőtt. Felvettem egy új nevet, ami egyben régi is volt tekintve, hogy az elődeim is ezt viselték. Természetesen nem kiabáltam ki mindenkinek mivel is foglalkozok akár az eszelős bolondok. Az is a tudomásomra lett hozva, hogy bizonyos illetők nem örülnének a jelenlétemnek ezért munkásságomat titokban folytattam. Célpontokat magamtól elég nehezen találtam volna, mert ki hinne egy idegennek, aki azt ígéri, megmenti a pokoltól. Ráadásul azt sem tehettem meg, hogy minden ajtón bekopogok mondván segíteni jöttem, ámbátor erre nem is volt szükség. Bizonyos időközönként kaptam üzenetek hol telefonon, hol levélben, de volt, hogy galambpostaként érkezett. Tartalmazta azon személyek nevét, akik talán igénybe vehették a szolgálataimat. Közben kissé utána kutakodtam ennek a vallás dolognak és sok hihetetlen dologra derítettem fényt. Mondjuk nem lepődhettem meg, mert magam is hihetetlen dolgokat hajtottam végre. A titkos énemhez szükség volt egy titkos névre is, aminek értelmét csak az érti, akinek értenie kell. Így lettem a Bűnfaló.

/Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a segítségért. Van, aki ihletet adott, más tanácsot adott vagy választ kérdéseimre. Volt, aki pusztán azzal, hogy létrehozott egy karaktert, fényt gyújtott az agyamban. Köszönöm, Auriel, Lucinda, Costya, Lucifer, Trixie, Autumn, Lilith. És szeretném kérni a vezetőséget, hogy karakterem titkos identitása és tevékenysége mások előtt is legyen titok még azok előtt is, akik mindentudók. Sok ilyen egyén mászkál ebben a világban, és ha tudnak is róla legalább ne mindet. /