A Hell Gate FRPG ötvözi a Lucifer hétköznapi, nyomozós, misztikus karakterdrámáját a Constantine okkult atmoszférájával, rendhagyó esszenciát biztosítva a játékosnak
“A félelem vadász. Akkor csap le ránk, amikor nincs fegyverünk ellene, és amikor a legkevésbé számítunk rá“
Kinézet
Fiatal srác címen vagyok megbélyegezve, külsőm alapján alig tölthettem 20-as éveim közepét, 176 cm magassággal bírok, szálkás, izmos testfelépítéssel. Barna tincsekből álló koronám az esőerdőkben töltött idők óta sokkalta jobb karbantartásban részesítem, ahogy szakállamat is. Mélybarna íriszemmel szinte az adott személy lelkébe látok, ha tekintetünk kapcsolódik. Ruhatáram darabjai az elegáns viselettől a hétköznapi farmer-póló kombinációig mind megtalálhatóak, viszont igyekszem legalább alkarközépig érő felső ruházatot magamra erőltetni, hiszen fárasztó lenne magyarázkodni a testemet fedő megannyi azték rituális tetoválás miatt. Ezen festmények kézfejemtől egész a kulcscsontig áramlanak végig rajtam. A tetoválásoknak köszönhetően nem kell fikarcnyit sem csorgatnom akaraterőmből az emberi formám fenntartását követően. Kiegészítőim mindössze egy bal karomon hordott karórával és a jobb kezem hüvelyk- és mutatóujján tetszelgő gyűrűkkel teljesek.
Jellem
Ami leginkább ismeretes velem kapcsolatosan, az az erőm iránti büszkeség. Nem telik el nap anélkül, hogy felkacagnék olykor, gondolva a megannyi lélekre, kiket egyetlen ütésemmel elpusztítottam. A büszkeség gyakran torkollott kekeckedésbe, versengésbe Mesterem iránt, melynek olykor megittam a levét. Mivel az erőn kívül nem kimondottan érdekelt semmi, így igen ignoráns voltam környezetemre, de a beilleszkedésemet követően megváltozott a helyzet. Első dolgaim között volt a Darwin-díj mestereinek, az embereknek megismerése. Ha csak rágondolok, hogy megannyi eszetlenséget láttam már, jobban megterheli hasfalam, mint egy izzasztó edzés. Többnyire ridegen és közömbös viselkedéssel bírok e lények irányába. Remek is lenne, ha csak ennyivel zárhatnám ezt, de mióta csak itt élek egyetlen hozzám hasonlóval se találkoztam, így hát valótlannak tűnt az eset, amikor az ellenkezőjét véltem felfedezni egy aukció nyomán. Akkor szűnt meg talán a magány érzete végre valahára.
Képesség
Különleges képességem, hogy képes vagyok a saját testtömegem módosítására, legyen súlyom akár egy szélben szálló falevél, esetleg egy mozdíthatatlan épületkomplexum. Súlyom manipulálásakor külsőmön változás nem esik, pusztán mozgásomon. Minél könnyebb vagyok, annál gyorsabb viszont gyengébb. Maximális 50 t súlyom esetén pokoli lassú vagyok, viszont nehezen sebezhető és...higgy szavamnak, az ütéseim erejét még tesztből sem jó ötlet kipróbálni. Ezen kívül a Mesterem, Tezcatlipoca okán képes vagyok démoni külsőm mellett felölteni bestiális alakomat, mely leginkább egy humanoid jaguárra emlékeztet.
Hallgasd a történetem
A 14-15. század tájékán Ixtahuacan településen értékes nyersanyagokért folyt a bányászat, hogy minél hatalmasabb templomot tudjanak építeni az ősi azték istenek tiszteletére. A templom óriási magaslatokba nyúlt, de még nem volt teljesen készen, hiszen szükség volt áldozati oltárra. A bányászó rabszolgák időközben ráleltek a föld mélyén egy éj fekete obszidián tömbre, amely gyönyörűen formára volt csiszolva, körben az oldalán ősi írásjelek, amiket még a leghatalmasabb papok se tudtak értelmezni. A mérete körülbelül egy átlagos ember széltével és hosszával egyezett meg, így a papok döntése alapján és a rabszolgák félelmeit korbácshangokkal csitítva a templom oltáraként helyezték használatba. Évek teltek el és rendre az áldozatok bemutatásánál az isteneknek szánt ajándék mintha elpárolgott volna, az oltár magába szívta mind egy cseppig az esszenciát. Az utolsó áldozat bemutatása hordozta magával az azték birodalom bukását, mikor is az oltár repedezni kezdett, s végül teljesen ketté nem tört. Valami kiszabadult. Kardokkal, lándzsákkal, íjakkal próbálták védeni életüket, de a kiszabadult démon túlontúl gyors és erős volt, a fegyverek törtek rajta, nyilak lepattogtak. A spanyol "hódítás" egyszerű bevonulás volt, hiszen helyi lakosok már nem állták útjukat, csupán tengernyi test, mint egybefüggő takaró. A conquistadorok által alkalmazott bennszülöttek rendre pánikrohamot kaptak és folyton folyvást egyetlen szót ismételgettek. A fordítások alapján "A mező tigrise" nevet adták annak a teremtménynek, ami nevéhez hűen gyeptakaróvá változtatta a térséget azték harcosok testével. A démon elvonult az esőerdők védelmébe és alkalomadtán, hogy kielégítse a vadászat iránti örömét, elragadott pár lakost. A civilizáció fejlődött, az emberek sokasodtak, az erdők pedig kezdtek kifakulni, ritkulni. A démonról szóló mesék jelen vannak a helyiek között, a megmaradt erdőkbe nem is merik lábukat tenni, viszont félelmük ezen területen alaptalan. Az erdők üresek, a démon már köztünk jár. Fejlődik, alkalmazkodik, igyekszik beilleszkedni, de a vadászat még mindig hívja őt. Jelenleg a számára viszonylagos kihívást jelentők, bűnözők, fegyveresek a célpontok, így egyfajta fejvadászként csapott fel hobbi szinten, bár a jelöltek rendre nyomtalanul eltűnnek, ám egy fejvadászon pedig ki merné számon kérni ezt. Szeretne fényt deríteni bebörtönzésének okaira és mikéntjére, ezért mélyen beleásta magát az azték okkult világába. Jelenleg Los Angeles szívében, hivatalosan okkult tárgyak gyűjtőjeként van számon tartva. Rá is harapott azonnal egy kecsegtető aukcióra, mikor is a rendőrség emberei elözönlötték a termet, elválasztva őt egy számára esszenciális kegytárgytól. Érezte, hogy a tömegben nem csupán préda van jelen, hanem olyan lények is, amelyek hozzá hasonlatosak és ettől borsódzott a háta. Talán ezek a teremtmények tudnak valami információval szolgálni, vagy akadályként lesznek jelen, a múltját övező rejtély megoldása közepette?
Üdvözöllek a Bukott Angyalok városában, kedves Tlalocelot! Vegyük csak sorjában a nagyon választékos, igényesen kidolgozott lapodat. Meglepett, hogy az "emberi" külsődet, az álcádat nagy alapossággal leírtad, de a démoni formádról sejtelmesen hallgatsz. Talán nem véletlenül, és ez így van jól. Had tartogasson meglepetéseket egy ősi istenségnek vélt démon valós, zord és rettenthetetlen alakja s nem csak az! Bár, megfordult a fejemben, hogy Nergallal - akit pedig a sumérok imádtak a holtak birodalmának isteneként, "nem is tudom miért" - egy tetoválóművészhez járhattok...nem semmi olyan mágikus jeleket alkotni, ami a ti hatalmas termeteteket képes bele zsúfolni egy emberi testbe úgy, hogy az kényelmes és tartós legyen. Szavamra, zseniális! Látod, látod, a halandók még sem tőlem valók, és nem is mind pokolvirágok. Ha a városomban jársz, lesz alkalmad erről megbizonyosodni! Megannyi különleges ember, boszorkány és varázsló járja LA utcáit, akikkel különleges eszme és kegytárgycseréket folytathatsz. Indulj hát utadon, foglalózz, és tedd meg az első lépéseket, hogy kiderítsd, ki(k) és miért zárt be abba az obszidiántömbbe!
Kezdőlap
A 14-15. század tájékán Ixtahuacan településen értékes nyersanyagokért folyt a bányászat, hogy minél hatalmasabb templomot tudjanak építeni az ősi azték istenek tiszteletére. A templom óriási magaslatokba nyúlt, de még nem volt teljesen készen, hiszen szükség volt áldozati oltárra. A bányászó rabszolgák időközben ráleltek a föld mélyén egy éj fekete obszidián tömbre, amely gyönyörűen formára volt csiszolva, körben az oldalán ősi írásjelek, amiket még a leghatalmasabb papok se tudtak értelmezni. A mérete körülbelül egy átlagos ember széltével és hosszával egyezett meg, így a papok döntése alapján és a rabszolgák félelmeit korbácshangokkal csitítva a templom oltáraként helyezték használatba. Évek teltek el és rendre az áldozatok bemutatásánál az isteneknek szánt ajándék mintha elpárolgott volna, az oltár magába szívta mind egy cseppig az esszenciát. Az utolsó áldozat bemutatása hordozta magával az azték birodalom bukását, mikor is az oltár repedezni kezdett, s végül teljesen ketté nem tört. Valami kiszabadult. Kardokkal, lándzsákkal, íjakkal próbálták védeni életüket, de a kiszabadult démon túlontúl gyors és erős volt, a fegyverek törtek rajta, nyilak lepattogtak. A spanyol "hódítás" egyszerű bevonulás volt, hiszen helyi lakosok már nem állták útjukat, csupán tengernyi test, mint egybefüggő takaró. A conquistadorok által alkalmazott bennszülöttek rendre pánikrohamot kaptak és folyton folyvást egyetlen szót ismételgettek. A fordítások alapján "A mező tigrise" nevet adták annak a teremtménynek, ami nevéhez hűen gyeptakaróvá változtatta a térséget azték harcosok testével. A démon elvonult az esőerdők védelmébe és alkalomadtán, hogy kielégítse a vadászat iránti örömét, elragadott pár lakost. A civilizáció fejlődött, az emberek sokasodtak, az erdők pedig kezdtek kifakulni, ritkulni. A démonról szóló mesék jelen vannak a helyiek között, a megmaradt erdőkbe nem is merik lábukat tenni, viszont félelmük ezen területen alaptalan. Az erdők üresek, a démon már köztünk jár. Fejlődik, alkalmazkodik, igyekszik beilleszkedni, de a vadászat még mindig hívja őt. Jelenleg a számára viszonylagos kihívást jelentők, bűnözők, fegyveresek a célpontok, így egyfajta fejvadászként csapott fel hobbi szinten, bár a jelöltek rendre nyomtalanul eltűnnek, ám egy fejvadászon pedig ki merné számon kérni ezt. Szeretne fényt deríteni bebörtönzésének okaira és mikéntjére, ezért mélyen beleásta magát az azték okkult világába. Jelenleg Los Angeles szívében, hivatalosan okkult tárgyak gyűjtőjeként van számon tartva. Rá is harapott azonnal egy kecsegtető aukcióra, mikor is a rendőrség emberei elözönlötték a termet, elválasztva őt egy számára esszenciális kegytárgytól. Érezte, hogy a tömegben nem csupán préda van jelen, hanem olyan lények is, amelyek hozzá hasonlatosak és ettől borsódzott a háta. Talán ezek a teremtmények tudnak valami információval szolgálni, vagy akadályként lesznek jelen, a múltját övező rejtély megoldása közepette? 
