Tom Swift

Egy átlagos testalkatúnak tűnő férfiú, ám
a látszat néha csal: főképpen, ha róla van szó.
Egy középmagasságnak örvend a maga 175 cm-vel és 75kg-os testsúlyával.Az eredeti hajszíne mondható lehetne mogyoróbarnának, de a munkája révén mindig változó, függően attól, hogy milyen szerepbe kell belebújnia.
Öltözködésben diktálja a divatot, nem pedig követi. Függ attól, hogy éppen milyen az úri kedve, szeszélye.
Az arcán általában hagyni szokott pár napos borostát, de sosem engedi nagyon megnőni, ez is a "kisfiús" sármjának egy fontos része, és mint olyan, szeret figyelni a részletekre.

Alapvetően magának való, szeret elmerülni és mélyülni a saját kis gondolataiban és világában;ami eléggé nehezen hihető, hiszen a munkája révén rettenetesen nyitottnak kell lennie a többség felé.
Szeret a mókamester és a sármőr között lengedezni, de ha kell, nem retten vissza más szerepek kipróbálásától sem.

A véletlenek manipulatív mágusa. Amiről csak hiszed és gondolod, hogy elméletben lehetséges és van rá akár 0,000000001%, én megoldom, hogy ez 100% legyen. Csak a kezem figyeld, mert csalok.

"Már idejét sem tudja senki, hogy mikor történt, hogy valaki ennyire ritka képességgel született volna, mint Te."
Szokta volt mondani öreg mentorom, aki szerint a világ állandó egyensúlyának fenntartásához nem csak a rend, hanem a káosz is szükségeltetik. Ennek pedig egyik speciális eleme a "véletlen", ami, hogyha valaki mégis az uralma alá képes hajtani, már nem is annyira nevezhető annak.
Tudom, tudom...az erővel élni és nem visszaélni kell.
Számtalanszor hallottam már eme sorokat és igen, erősen ismerősen csengenek a fülemben mindig, amikor csak el-elgondolkodok egyszer-egyszer, hogy mi lenne, ha...
Tudom, még nagyon sok mindent kell tanulnom és a született tehetség nem elég ahhoz, hogy minden a terveim szerint alakuljon. Még akkor sem, ha erre az esélyek miatt még annál is nagyobb az esélyem, mint alapesetben.
Persze,a véletlenek lévén sok mindent el lehetne érni, de mint olyan, mindennek van ára is.
Ha nem megfelelően vagy túlzottan a saját céljaimra használnám az erőm, akkor mindenféle paradoxonok jöhetnének létre, amik alapjaiban nem csupán megrengetnék, de akár szét is szakíthatnák a világot.
Azt pedig ugye, senki sem akarná. Én meg főleg nem. Még túl fiatal vagyok a halálra, oly sok mindent nem láttam és tapasztaltam még, amit szeretnék.
Hiszem, hogy az Én időm is el fog jönni, szépen, sorban, amikor annak itt lesz az ideje.