Demons Are a Girl's Best Friend - Maze & Behemoth

Mazikeen & Behemoth @

Még csak reggel tíz óra körül jár, de az én füleim már a piás üvegek közül kandikálnak ki. Nagyjából ennyi látszik belőlem - egy pár fekete macska-forma fül a fejem tetején ágaskodva -, ahogy besunnyogtam a Lux pultja mögé. Még túl korán van, nincs itt senki. Nem vagyunk nyitva. A Főnök húzza a lóbőrt, a halandó alkalmazottak este érkeznek, Maze meg...hát, fogalmam sincs, biztos ő is csinál valamit. Most éppenséggel azzal vagyok elfoglalva, hogy védtelenül hagyták a bárpultot...az ilyesmit kiszagolom! "Rossz cica!", mondja olykor a Főnök, ha véletlenül kiiszom a bárszekrényt vagy letépem egy ember fejét, akinek nem kellett volna. De hát megesik, na, nem tehetek róla. Hajt a démon vérem. Szóval éppen ennél fogva, most Mazikeen helyén serénykedve válogatok a nyalánkságok közül. Nézegetem ezt az üveget, nézegetem amazt. Vodka? Nem, most valami másra vágyom. De azért a Vodkás üveget is meghúzom. Rajta van az a kis cucc, a hogyishívják, az a fém-izé, szívóka...vagyis nem tudom hogy hívják, de olyan vékony kis cső, amivel menőn lehet önteni a vendégek poharába a piát. Párszor láttam, ahogy Maze és a többi pultos csinálja. A halandók persze nem szúrtak ki a sötétben,a pultosok mellett. Na, szerintem cumi és kész, szóval becuppantom! Aztán a másik üveggel is ugyan így teszek, el se olvasom mi van rá írva, mert nem is igen érdekel. Tetszik a cumis vége, szóval lehajtok egy keveset abból is. Ahogy nagy izgatottan sertepertélek, megpillantok egy magasabb polcon egy szép, színes üveget! Ciánkék lötty van benne! Hú! Felcsillannak szemeim, melyek pokolbéli tűzzel égnek, vékony pupillám rá mered s elhatározom, nekem az kell! Finomnak néz ki...olyan nyalánkságnak! Így hát fogom magam és elkezdek felmászni a pultra. Ettől a manővertől egy ember bizonyára elájulna, de nincsenek itt emberek jelenleg - szabadon garázdálkodhatok. Sikerül fel evickélnem és aztán fel is állok a vékonyka peremen. A boldogságtól jár a farkam és túrok az üvegek között, míg meg nem kaparintom a kék csodát. Amint a kezembe akad, nagy hevesen le is csüccsenek, ott helyben, az üvegek között. Vidáman lóbálom a lábam és nem zavartatva magam kezdem el inni az üvegből az itókát. Aztán még is valamiért úgy döntök - ne tessék magyarázatot keresni rá, csak fogadják el és kész - , előveszek egy kristálypoharat, ami éppen a kezembe akad, és abba töltök a cuccból. Nézegetem milyen szép a színe. Mondom én, hogy visszatért a Főnök esztétikai érzéke, mikor engem alkotott, a legfiatalabb démont. Csak pár száz éve rontom a levegőt, a Főnök már épp elég rusnyaságot teremtett, én pofásra sikeredtem és nem sajnálta a művészi érzéket sem. Bele markolok a koktélcseresznyékbe és bele potyogtatom mind a poharamba. Szép színesek, pirosak meg olyan kékek, mint az italom. És édesek! Nagy élvezettel, ínyenc módjára nyammogom őket, meg-meg áztatva a löttyben, majd kortyolok. Valójában nem is rosszalkodom. Ártatlanul vedelek.

Mazikeen & Behemoth @

Ücsörgök a súlyos üvegek között, egyik lábamat játékosan lóbálva. Iszákosan, merengve. Nos, igen, én még úgymond gyereknek számítok a démonok között, hiszen többségük évezredek óta végzi a dolgát, én meg...pár évszázada hempergek a Főnök ölében, aki vakarássza a fülem tövét meg a nyakamat. Mit sem érek a legtöbb pokolfajzat szemében, hiszen ennyit látnak belőlem: házikedvencet. Az első démonok, a pokolkutyák sem tűnhetnek hasznosabbnak, de ők legalább az öngyilkosokat tépik naphosszat a pokolban, John Constantine-ra kiéhezve. Igen, róla is tudok, nagyon is. Legurítom a kék löttyöt a pohárból és újra töltök. Bennem is megfogalmazódott már, hogy a Főnök csak azért teremtett, mert magányos volt és a földi macskák pár éven belül feldobják a talpukat. Az az idő pedig, az örökkévalóságot megélő lények körében egy csettintés. Ráadásul a Főnök szentimentális, hiába tagadná. Emlékszem, mikor létem hajnalán William-el bandáztunk, ő megírta a Rómeó és Júliát és adott egy díszpéldányt a Főnöknek abból a förtelemből. Aki meg egész éjjel sírt, miközben és miután kiolvasta! Sajnos egyoldalú monológban "konzultálta" meg velem a cselekményt, azt a szemetet. Akkor úgy gondoltam, el teszem láb alól Shakespeare uraságot, mert ez így csak nem mehet! Mondjuk egy kis méreg...ha már azt suttogta a Főnöknek, hogy megmérgezné magát érte, senki se jött volna rá, hogy én vagyok! Ezt  az agresszív, védelmező magatartást bizonyára Maze-től szedtem össze az idők során. Mert bár rám erőltette teremtőm ezt a cuki külsőt, még is csak démon vagyok. A kínzás a lételemem. Na meg a tivornya. Ismét kortyolok és rágcsálom a cseresznyét. Persze, egyszerre teher is a Főnök kompániájának részese lenni, de szórakoztató is. Elnézőbb, ha rosszalkodom és különleges feladatokkal bíz meg. Valamilyen furcsa oknál - eh, a fránya érzelgőssége! - fogva a közel múltban - vagy talán már nem is oly közeli, egy éve, kettő? - megbízott egy bizonyos emberpalánta felvigyázásával vagy mifenével. Szerelmének tárgya, az embernő, Chloe Decker utódáról van szó. Ezen járatom csinos kis fejemet, mikor Mazikeen belép. Nem kapom fel a fejem, tovább iszogatok.
- Úgy bizony, szükségem volt egy kis lazulásra. Naphosszat egy embergyerekre vigyázni fárasztó.
Közlöm csevegési hangnemben és lenyelem az utolsó falat koktélcseresznyét is, amit a pohárból halásztam ki. Utána végig nyalom a tőle cukormázassá vált karmaim, groteszk módon. Persze, arról mélyen hallgatok, hogy a szóban forgó leányzóba sikerült bele zúgnom. Még sosem történt velem hasonló sem. Ijesztő. Bizarr. Nem szoktam én közelebb kerülni senkihez, legfeljebb a bárpulthoz vagy egy szelet csokitortához. És az ösztöneim azt súgják, hallgassak erről, mint a sír. Főleg a Főnök előtt, még a végén találja letekerni a fejemet a helyéről. A szó szoros értelében. Azt pedig nem szeretném.
-  Meglátom mennyi lesz elég ahhoz, hogy feldolgozzam az emberi alak felvételével járó traumákat.
Legördül még egy pohár színes lötty a torkomon nagy nyeldeklés kíséretében.
- Nem is tudom, ti, lilimek, hogy bírjátok ezt. Nem mintha lenne választásotok. Én sose akartam emberi külsőt ölteni, nem érdekelt. Pofás vagyok, főleg a többi rusnya démon között. De a beszivárgáshoz szükségét éreztem. Lehet, egyszerűbb dolgom lett volna ha közönséges fekete macskaként álcázom magam Trixie előtt.
Sóhajtok egyet és most a másik lábam kezd el járni, miközben az üvegekkel babrálok.

Mazikeen & Behemoth @

Alkoholba és nyalánkságba fojtom bánatom, nem mintha annyira szomorú lennék, inkább csak megvisel az egész emberesdi. Még ha már egészen bele is jöttem, otthonosan mozgok a halandók között, senkinek még csak meg sem fordul a fejében, hogy én ne volnék igazi kisfiú. Mármint, emberfiú. Még nekem se, olykor. Mintha kettős identitásom lenne vagy mi a szösz. "Nico", aki csak egy szerep volt, én lettem. Valójában sosem volt akkora különbség kettőnk között. Én egyszerűen csak szeretek felnőttesebb dolgokat is, mint például a pia meg a pöfékelés. És az operát, azt is. Ezek iránt, úgy vettem észre, az emberpalánták nem igen érdeklődnek. A többi stimmel. Meg is vonom a vállam, csak úgy, magamnak. És még társaságot is kapok. Hogy ennek, most örülök vagy sem, azt nem tom. Egy kicsi is-is. Maze persze hozza a formáját, miért is ne tenné. Azért az egyik fülemet megmozgatom, jelezve nemtetszésemet a beszólására. Ahogy beszáll mellém, a pult mögé, szenvtelenül nyújtom a poharam, hogy tessék nekem is önteni, de nem kérek vagy köszönök semmit.
- Ha-ha, nagyon vicces.
Ennyit vetek oda neki és ha feltöltötte a poharam, akkor koccintok az üvegével, majd meghúzom. Ha nem, akkor meg nyaggatom, hogy adjon má' - csak, hogy tudja, komolyan büntetik errefelé ha rosszul bánnak egy házi kedvenccel. Fel is borzolom a szőröm a további piszkálódására.
- Nem vagyok macska! Sem semmiféle emlős állat, aminek meleg van nyáron! Démon vagyok! A Pokolban úgy is melegebb volt...szóval nem, nincs melegem. Ahogy nem is nyalakodással mosakszom, hanem fürdőkádban!
Mérgelődök durcásan fújtatva, nyivákolva válaszom. Na, jó, olykor tényleg melegem van, de az ember már feltalálta a klímát és a ventilátort. Szóval nem is korrigálom magam, hogy esetleg belém köthessen. A lenge öltözékeket említve viszont hirtelen elhallgatok. Magam elé bámulok megszeppenve, sikerült ugyanis zavarba hoznia. Eszembe jut a nyári szellő, ami fellibbentette Trixie szoknyáját. Jégkrémek voltak a bugyijára rajzolva, azóta se fejtettem meg, miért. Mi köze a jégkrémnek az emberi alsókhoz? Nem szeretem a ruhákat, csak a csokornyakkendőt és esetleg a frakk kabátot. Mivel bundás fenevad vagyok, alapvetően nem is szorulok egyéb ruházkodásra. De az emberek pucérak, szőrtelenek, így csak nem mászkálhatnak...szóval kénytelen vagyok alkalmazkodni. Bármennyire is kényelmetlen az alsó ruházat. Észre sem veszem, mennyire bele feledkezek a gondolataimba.