A Hell Gate FRPG ötvözi a Lucifer hétköznapi, nyomozós, misztikus karakterdrámáját a Constantine okkult atmoszférájával, rendhagyó esszenciát biztosítva a játékosnak
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Latest topics
by Lucifer Morningstar
Yesterday at 1:07 pm

by Lucifer Morningstar
Yesterday at 12:25 pm

by Lucifer Morningstar
Yesterday at 11:29 am

by Lucifer Morningstar
Csüt. Nov. 15, 2018 11:03 pm

by Lucifer Morningstar
Csüt. Nov. 15, 2018 5:50 pm

by Ella Lopez
Csüt. Nov. 15, 2018 9:52 am

by Tom Serafin
Szer. Nov. 14, 2018 7:31 pm

by John Constantine
Szer. Nov. 14, 2018 5:29 pm

by John Constantine
Szer. Nov. 14, 2018 5:16 pm

Top posting users this month
Lucinda Loft
 
Lucifer Morningstar
 
John Constantine
 
Tom Serafin
 
Admin
 
Ella Lopez
 
Lily Lewis
 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (9 fő) Kedd Okt. 23, 2018 9:02 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Hell Gate: A kezdetek ~ Lucifer és Chloe (aktív játék)

Go down 
SzerzőÜzenet
Lucifer Morningstar
Admin
avatar

Hozzászólások száma :
42
Join date :
2018. Aug. 14.
Tartózkodási hely :
Lux

TémanyitásTárgy: Hell Gate: A kezdetek ~ Lucifer és Chloe (aktív játék)   Szer. Szept. 19, 2018 7:31 pm

Mi történt az után, hogy Chloe Decker szembesült azzal, hogy Lucifer maga a Sátán? Hát így kezdődik el világunk története...mert minden történet egy előző folytatása.


Mercy, mercy
Chains all wrapped around me, around me
Try to break free from the darker part of me
Mercy, mercy, please
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucifer Morningstar
Admin
avatar

Hozzászólások száma :
42
Join date :
2018. Aug. 14.
Tartózkodási hely :
Lux

TémanyitásTárgy: Re: Hell Gate: A kezdetek ~ Lucifer és Chloe (aktív játék)   Kedd Szept. 25, 2018 1:14 pm



Let There Be Light ©️
A bosszú íze édesebb a legfinomabb nektárnál, legdrágább méznél vagy szajhánál is.  Ahogy a férfi, akit szívből gyűlölök, a fényesre sikált fekete kígyóbőr cipőim orra előtt fekszik. Kivéreztetve. Ragacsos, bűnös vérének mocskában fetrengve s ragadva. Mellkasában Maze démonpengéjével. Ó, nincs ennél mámorítóbb érzés! Az immáron percről-percre hűvösebb, nagydarab test mellett guggolok, kiszélesedik vigyorom. A túlságosan tökéletes fogsorom, mind rá vicsorog önelégülten a hullájára.  A söpredékre. A mocsokra. A bűnösre. A Kárhozottra! Annak ellenére is, amit az imént émelyítő kacagása közben a szememre vetett…az arcomba köpve a negédes szavakat, miszerint jómagam sem tudom levedleni valós énemet: a Szörnyeteget, melyben a Feketeség lüktet s mi sosem lépheti át a Mennyeknek szent Kapuját.
A bolond! Képes volt elhinni, hogy egy maga fajta végezhet egy arkangyallal, magával a Poklok Urával. Nevetséges! Az első perctől gyanús volt nekem. Az ember azt hihetné, azért ez az önfeledt vigadalom, mellyel halottaiban gyalázom, mert végezni akart velem. Vagy, mert bűnös. Netán mert egyszerűen velejéig romlott vagyok. De nem erről van szó, koránt sem. Bár tény, ezen vétkei mind hozzá járulnak a siker s győzelem ízéhez. Még sem ezek miatt akartam első sorban meggyilkolni, és ha időm engedte volna, addig kínozni, amíg el nem ájul a fájdalomtól. Nem…sokkal nagyobb volt az ő gaztette. Mert Pierce önös érdekeitől hajtva, hogy engem tőrbe csaljon…ahhoz Őt bántotta. Az egyetlent, aki számomra mindennél fontosabb, még önmagamnál is. Chloe. Hadnagyként basáskodott felette, semmibe vette személyét és kiváló nyomozói képességeit. Ott alázta, ahol tudta. De ez nem volt elég. Mikor kiszagolta, mint keselyű a dögöt, hogy a nyomozó a gyengém, stratégiát váltott. Magához édesgette, kihasználta, hogy aztán eldobja magától. S hogy mindezzel rajtam üssön sebet. Hülye voltam és távolságot akartam tartani tőle mindkettőnk érdekében. Szinte én löktem a karjaiba, amikor úgy gondoltam, jobb, ha elmarom magam mellől…hiszen nem azt érdemli, hogy a sátán mátkája legyen! Ilyet senki sem érdemel, de főleg nem ő. Nem kárhoztathatom erre, még ha Chloe nem is érti a tetteimet, a viselkedésemet. Így is kevésbé sérülhet, mintha egy örökkévalóságig kéne az Alvilág Úrnőjének lennie, a Pokol kínzó birodalmában, mely elkárhozott lelkek sikolyaitól hangos…démonok között…egy olyan tiszta lélek, mint az én nyomozóm, nem ezt érdemli. Nem tehetek vele ilyet. Ő a legméltóbb arra ezen a Földön, hogy Atyámmal és testvéreimmel - az én drága kishúgommal, Auriellel karöltve - a Mennyekben lehessen, ahol örökké tartó boldogság és béke honol. Nem lehet az én Persephoném. Apró mosoly kúszik arcomra, ahogy Hádész mitológiai, szerelmi története eszembe jut s közben szemrebbenés nélkül húzom ki a meggörbült angyaltoll-alakú pengét a férfi mellkasából. A teste finoman megemelkedik, nehézsúlyúság ide vagy oda. Majd egy cuppanással lecsusszan a tőr érdes féméről. Sötét vére kövér, gyöngy-szerű cseppekben pottyan ingére, ami itatósként szívja magába az elhunyt kibuggyanó vérét. Megtörlöm a zakóm ujjában, majd elteszem annak belső zsebébe, ott jó helyen lesz s visszakerül méltó tulajdonosához. Ekkor hallom meg a jól ismert hangot. Ekkor érzem meg az ismerős parfüm illatát. Mint egy hurrikán, terem újra itt. A műterem romjai között, üvegcserepek, szétlőtt szobrok és márvány kopár sivatagában. És én lassan felegyenesedek guggolásomból. Rossz előérzet kerülget, de lenyomom a torkomon, tudomást sem véve róla. Legalább is ezt hitetve el magammal. Felé fordulok, ahogy hívogató szirén-hangján szólít. Egy nagyot sóhajtok, mikor szembe kerülök vele. Mosolyt csal arcomra. Hiszen csak egy a fontos: ő jól van és én megbüntettem azt, aki őt bántani merészelte. De derűm csak hamar leolvad arcomról, ahogy az elkerekedő, hatalmas baba-kék szemekbe meredek.

- Nyomozónő?
Kérdezem tőle kissé zavartan. Érzem, kezeim zsibbadni kezdenek és gyengeség járja át térdeimet. Tudja. Mert lát. Színről színre. Most és mindörökké. Maga a Sátán áll előtte teljes valójában. A hófehér ingen, mit viselek, hat golyó ütötte nyom éktelenkedik – a hadnagy ugyanis az egész tárat belém eresztette a szolgálati fegyveréből, mit Chloe is úgy ismer. Csakhogy nem számolt azzal, hogy ha a nyomozó tisztes távolságban van, akkor ezek a játékszerek, amiket a földiek fegyverekként magasztalnak, mit sem érnek ellenem, így az egyszerű fémlövedékek lepattantak rólam, szanaszét röppenve a műtárgyak között, beléjük s a falakba csapódva. Pusztán egyik felkarom vérzik, ahol sikerült Maze pengéjével megvágnia a nyomorultnak. De nem is érzem a pillanat súlya alatt. Egyik kezem tétován az arcomhoz kezdem emelni, de végül élettelenül zuhan a testem mellé. Nem kell megérintenem, hogy tudjam, miért néz így rám. Az arc, ami túl rég óta kísért a tükörben, most már őt is kísérteni fogja, míg világ a világ. Sötétvörös bőröm, mi olyan, mintha erősen megégtem volna. Sebhelyes. Ébenfekete, dús angyalhajamnak nyoma sincs, ahogy mélyfekete íriszeimnek sem.
Minden bíbor.
Minden.



"Reckless behavior
Is Looking at a man
Like he was a savior

Blind leading blind
Everything looks darker
When you close your eyes
When you close your eyes

What were we thinking?
Back at the beginning
The beginning of the end

The rise and the fall
Descending into madness
The writings on the wall

Starting a fire
Cause all you really wanted
Was just to watch the world burn
So watch it burn"
Music


Mercy, mercy
Chains all wrapped around me, around me
Try to break free from the darker part of me
Mercy, mercy, please
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Chloe Decker

avatar

Hozzászólások száma :
1
Join date :
2018. Sep. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Hell Gate: A kezdetek ~ Lucifer és Chloe (aktív játék)   Kedd Okt. 09, 2018 8:00 pm



The Beginning of the End
Ez a rohadék Pierce rám lőtt! A golyó a mellkasomnak csapódik, minden csontom beleremeg az ütésbe. A talaj eltűnik a lábam alol.
Fájdalmas szúrás hasít szemeimbe mikor megpróbálom kinyitni őket. Mi ez a vakító fény? Áu! Hunyorogva igyekszek körbe nézni hol lehetek és Lucifer?
- LUCIFER! – Hangom elvész és nem érkezik rá válasz csak a visszhang. A vakító napfényen kívül mást nem látok. Várjunk…NAPFÉNY? Pislogok és dörzsölgetem a szemem közben már ugrok is fel és a fegyveremért nyúlok. Szédelegve állok meg szétvetett lábakkal nehogy elessek megint. Mi a franc ez?! A szél erősen fúj a nap perzsel… egy helikopter leszálló? Hogy… hogy az ördögbe kerültem ide és HOL VAN LUCIFER?! Óvatosan kilépkedek a szélére és lenézek a toronyház tetejéről. Hogyan menekültünk meg? Hogy kerültem egy helikopter leszállóra? Nem tudom hogyan! Vagy talán mégis… „Talán csak kikerültem a legnagyobb igazságot ebben az egész…” Lövések dörrenek! Mennem kell, muszáj!! Ha visszament egyedül igazságot osztani nagy bajban lehet, meg kell találnom! Vissza kell mennem mielőtt valami őrültséget csinál! A mellkasomhoz kapok. A felsőmön ott a golyó ütötte seb…a szemét! Ha egy centivel feljebb talál el halott lennék, de így csak a golyóálló mellénytbe csapódott a golyó én meg elájulhattam. De hol a fenében van Lucifer, miért kezd mindig magánakcióba? Ha megtalálom - adja Ég, hogy ne legyen semmi baja! – esküszöm odaláncolom egy székhez és őrizetbe veszem és börtönbe zárom, biztosan nem eresztem ki a kezeim közül! Elég abból, hogy mindig életveszélybe sodorja magát!
Szívem a torkomban dobol, csend van, túl nagy csend. A tetőről levezető lépcsőn szinte futok lefelé. Azt sem tudom, hol vagyok csak megyek magam elé emelt fegyverrel. Szétlövöm a rohadékot! Ó de még mennyire szét lövöm! Csak kerüljön a szemem elé és esküszöm olyan börtönbe zárom ahol megeszik vacsorára! Gyűrű?! Esküvő? Képes lettem volna hozzá menni ő meg lelőtt! Ezt sosem fogom neki megbocsájtani!
Kettesével szedem a fokokat, a lélegzetem ki-kihagy. Hol vagy már! Fülelek hátha hallok valami lövést, vagy kiabálást, de semmi! Hol vagy?!
- LUCIFER HOL A FRANCBA VAGY MÁR?! – mintha várnám a válaszát! Ó bárcsak megszólalna itt és most a hátam mögött, ahogy szokott! Hozd rám a frászt! Csak tudnám, hogy jól vagy e! És mi van, ha Pierce már rég megölte, vagy az a sok tapló, akik mind… hogyan kerültem ki onnan? Hogyhogy még egyben vagyok? És Lucifer?! Azonnal meg kell találnom! Tuti felpofozom, ha valami őrültséget tett! Várjunk, ez a szint ismerős! Ez az ajtó! A műterem! Add, hogy itt legyenek! Néma csend… nem tetszik ez nekem.
- Lucifer, mond hogy élsz! – motyogom magam elé ahogy óvatosan kinyitom az ajtót és besurranok rajta. A fegyvert görcsösen tartom magam előtt készen arra, hogy bárkit lelőjek, aki szembe jön. Lőpor szag, törött szobrok, vér mindenütt. Egy halott ember szegi utamat. Törött nyak, bezúzott koponya három lőtt seb. Mi történt itt? Még egy… ezek Pierce emberei! Ó ne! Lucifer! Futni kezdek de megtorpanok mikor nyílt terepre érek. A gigantikus márványlépcső, ahol Piercet láttam utoljára. Innen lőtt a rohadék! És a terem kellős közepén, a törött szobrok gyűrűjében a véres márványpadlón ott fekszik. Megáll a szívem.
- Lucifer! – Pierce halott, és Lucifer ott guggol felette a törmeléktenger közepén. Megölte őt. Lucifer végzett vele. És ő nem sérült?! Kérlek, ne legyen semmi baja!
- Lucifer! – csak ennyit tudok ismét kinyögni. Valami felfoghatatlan érzés szorítja össze elmém és szívem. Megkönnyebbültem, hogy él, ugyanakkor az igazat akarom… és szorítja valami elmémet, Mintha valami egy óriási kalapáccsal verné le a gátat agyamból. Lassan, fokról fokra közeledek felé. Félek? Rettegek! És ahogy felegyenesedik és lassan felém fordítja…pokoli arcát. Érzem, hogy arcomból kifut az összes vér. Lehetetlen… Lucifer….
- Minden igaz! – képtelenség, nem lehet, hogy… de egy valóságos démon áll előttem. Egy ördögi arc. Maga az ÖRDÖG!
- Minden igaz… - döbbenten, földbegyökerezett lábbal bámulok vöröslő szemeibe. Arcán a sebhelyek fájdalmasan tolják képembe az igazságot. Ő sosem hazudik! Igazat mondott.
Árvízként zúdul elmémre az összes emlék, minden, amit tett, amiket agyam elnyomott, amit a fájdalomra fogtam. Az IGAZSÁG! Képtelen vagyok levenni róla szemeimet, vagy megmoccani. Érzem ahogy a fegyver lassan kicsúszik ujjaim közül. Meg kell támaszkodnom. A hideg márványra huppanok nem szakadva el a bíbor szempártól. Rettegés, düh, elfojtott érzelmek feszítenek szét odabent, és nem vágynék másra jobban most, mint arra, hogy a karjaiba borulva leljem, hogy saját szememmel győződjek meg arról jólvan, nem esett baja. De képtelen vagyok rá. Tagjaimat megfagyasztotta az igazság. Megmentett, nem hagyhatom cserben!
- Lucifer…én…te… - kiszakad belőlem. Minden fájdalom minden félelem, féltés egyszerre robban elő és zokogásba török ki. – Mond, hogy jól vagy! – kiabálom hüppögve nem látva semmit a könnyektől. – Én úgy aggódtam! Meg…meghalhattál volna!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucifer Morningstar
Admin
avatar

Hozzászólások száma :
42
Join date :
2018. Aug. 14.
Tartózkodási hely :
Lux

TémanyitásTárgy: Re: Hell Gate: A kezdetek ~ Lucifer és Chloe (aktív játék)   Szer. Okt. 31, 2018 1:27 am



Let There Be Light ©️

„It starts with
One thing I don't know why
It doesn’t even matter how hard you try
Keep that in mind
All I know
Time is a valuable thing
Watch it fly by as the pendulum swings
Watch it count down to the end of the day
The clock ticks life away
It’s so unreal
Didn’t look out below
Watch the time go right out the window
Trying to hold on but didn’t even know
I wasted it all just to watch you go
I kept everything inside and even though I tried, it all fell apart
What it meant to me will eventually be a memory of a time when...”

Bevégeztem hát a bosszúmat Káin ellen. Megkönnyebbülök, hirtelen súlytalannak érzem magam, akár egy tollpihe. A pillanat magába zár s én nem hallom Chloém hívó szavát, amit még a lépcsőházban hallat, fájdalmasan. Számomra jelenleg ez a szín létezik csupán, melyet mintha maga a nagy Edgar Allan Poe komponált volna meg s fejemben fel is csendül egyik verse, A győztes féreg:

„Imitt egy gála éj
A vég-évek magányaiban!
Angyalnép, könnyben ázva, mély
Fátyol közt, szárnyasan
Szinházban ül, drámát akar,
Reményt és rémeket,
Mig szférák zengnek, büszke kar,
Szeszélyes éneket.

Ezer isten-formáju báb
Súg-búg a szinpadon,
S ling-leng idébb-odább,
Jő, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!

Óh bolond dráma! nem feled
Örökre aki lát!
Hogy űzi folyton a tömeg,
S nem éri, fantomát,
És körben űzi, s visszatér,
Nem éri sohase;
Bűn, őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!

De ím, egy csúszó rémalak,
Mint vérpiros gomoly,
Előgyürűz a szinfalak
Magányaiból.
Jön! - jön! - és a bábok soka
A Csúszók étke lesz.
Sír a szeráf: férgek foga
Emberek vérével veres.

A lámpa - a lámpa mind kihal!
S lehull a remegő
Formákra, zúgva, mint vihar,
A függöny, a szemfedő.
Az angyalnép sápadva föláll
S szól, míg fátylával időz:
"Ez az »Ember« című dráma volt,
S a Győztes Féreg a hős." „


Én vagyok ez a vörös féreg, a Győztes, mely véget vetett az Első Gyilkos kis színjátékának, tapsolhat az angyalnép és aki még akar. Bevégeztetett, immáron megpihenhetek. Megnyugodhat megtépázott bennsőm. De korai még az öröm. Túl korai. Virág illatú édes mámor száll felém. Egy pillanatra behunyom a szemem és enyhén szegem fel csupán fejem, hogy mélyen magamba szívhassam a jól ismert illatot. Háttal guggolok neki s tudom, fel kell állnom. Szembe kell néznem vele. Egyszerre önti el testemet a melegség, a vágyakozás és a jeges felismerés. Paradoxon. Én még is felkelek és megteszem, amit meg kell tennem. Szembesítem a lénnyel, ami vagyok. A rémmel, aki túl régóta szereti, miről ő mit sem sejt. Abba a tévhitbe ringatva magát, hogy mindez hazugság és csak három éve ismerjük egymást. Arcának viszont látása mosolyt csal ördögi arcomra. Nem tudok nem örülni annak, hogy újra láthatom. Hogy szemmel láthatóan jól van. Legalább is fizikailag…Az arcom pedig, ami elborzasztja, rendíthetetlenül néz vele szembe. Szemfehérje helyett feketeség, fekete írisz helyett vörösség. Tar, durván sebhelyes ez az arc, mély barázdákkal vájva a tűzpiros húsba-bőrbe, és tudom jól, borzasztóbb látványt nyújthat, mint bármi más ezen a világon. Még is, a mosolyom, ajkam íve, tekintetem, arcom vonásai…ha elég ideig nézi, ahogy elnézem, le sem tudja venni a tekintetét erről a förtelmes ábrázatról…akkor képes lehet rá, hogy meglássa, felismerje ezeket az apró vonásokat. Melyek ismerősek. Hiszen ez ugyan az az arc, amit már jól ismer, csak éppen egy kissé másként. Ez az ördögi arc tükrözi a belső szenvedést, az összes gyötrődést és aszalódást.


„I tried so hard
And got so far
But in the end
It doesn't even matter
I had to fall
To lose it all
But in the end
It doesn't even matter”

Felocsúdó tanúságtételét szolid mosolyommal tűröm. A megdöbbenést, a hátrálást. Tőr szívembe, mely sokkal jobban fáj, mint amennyire az démonpenge döfése valaha is gyötörhetne. De megértem őt, hiszen most szembesül azzal, hogy a férfi, akihez oly közel került maga a Sátán. Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy ennek ténye mindent szögesen megváltoztasson. Hiszen ki lenne képes, nem hogy szeretni, de egyáltalán maga mellett megtűrni egy ilyen szörnyeteget, mint én?! A bestia arcába nézni…már az felér az elemi borzalommal. Nem mozdulok, egy ideig nem. Állok vele szemben, a szitává lőtt ingben, vérző karral, ahol vállamon megvágott Maze pengéjével ellenfelem. Vékony ujjai lassan engedik el a pisztoly markolatát, mintha egy lassított filmet szemlélnék. Szinte egy időben a szolgálati fegyver fémes koppanásával a nyomozónő a hűvös márványra zuttyan, ahogy megadják magukat lábai. Meg kell, hogy induljak felé. Belső indíttatás hajt karjaiba. Fél tőlem…iszonyodik…undorodik ettől az arctól, amit az előző nap még bátran csókolt, bizonygatva, hogy számára én nem vagyok az ördög. S ő maga is elhitte ezt a vallomást. Próbáltam neki elmondani…el is mondtam s ő csókjával felelt. Még mindig érzem puha, telt ajkainak érintését a sajátjaimon. De mostanra minden megváltozott. Látja hát, valójában miféle vagyok, egy torz teremtmény. Nem a csinos, angyal-arcú férfi, akihez talán egykoron vonzódott. Már szinte előtte állok, rendkívül lassan közelítve meg, hogy ne ijesszem meg még jobban-már ha ez lehetséges-, akár dúvad az őzsutát. És ekkor ő végre megszólal az első sokk után, ahogy felnéz rám. Könnyei patakzani kezdenek, mint Lewis Carroll Alice-ének, Csodaországban. A Könnyek Tavát sírva ki, mint a szőke kislány a mesében, aki a valóságban nem is szőke volt, hanem barna. De a kép, mely felvillan elmémben, tova is röppen a kis Alice-ről és az íróról, aki talán jobban szerette a kelleténél, talán nem. Az én bíbor szemeim előtt az én Chloém van csupán, csak ő létezik. Az univerzum hangjai, a világ zajai és Los Angeles tombolása szemernyit sem érdekel ebben a percben. Ó, Chloe! Ha tudnád…már nem először látlak ilyen végtelenül s védtelenül könnyezni. Ó, Chloe…és ha tudnád milyen gyönyörű vagy, ahogy ártatlan, hamvas arcodról patakokban folynak sós könnyeid, még ragyogóbbá téve égkék íriszeidet. Ez a könnybe lábadt tekintet már akkor is a szívembe égett. És a szavak, melyek feltörnek tiszta lelkéből, szívszaggatóak. Hirtelen még a lélegzetem is eláll. Fél térdre ereszkedem, és erősen magamhoz ölelem reszkető testét. Csak tartom őt, karjaimba zárva. Hacsak el nem taszít magától, ölelem én így, míg ez a világ a fejünk fölött a darabjaira nem hullik. Meg kéne szólalnom, de képtelen vagyok rá. Keményen feszülő izmaim a karjaiban percről percre ernyednek el. S én minden erőmet megpróbálom össze szedni, hogy álcámat újra magamra ölthessem. Már sikerült megfigyelnem ugyanis, hogy a kedélyállapotom túlságosan befolyásolja a mágikus képességeim. Addig is, finoman simogatom a hátát, mi remeg a zokogástól. Ő pedig szerencsére így csak a fekete zakókabát hátát láthatja s tapinthatja.
- Jól vagyok, kutya bajom...
Suttogom neki gombóccal a torkomban, mintha az ádámcsutkám ökölnyi méretűre duzzad volna és minden egyes nyelésnél meg kéne küzdenem a legyűrésével. Az első sikeresen kinyögött mondatot követően egyszeribe lesz minden könnyebb. Óvatosan távolodom el tőle, hogy újra szemeinek tükrébe nézhessek. De immáron már a jól ismert arc néz vele szembe. A borostás, szenvtelenül jóképű és pokolian fekete szemű és hollófekete hajú férfi, aki valójában egy arkangyal. S maga az ördög, persze.



Ott térdelek előtte, karjait nem eresztem.  Végül a földre huppanok én is és magamhoz vonom, ölembe s karjaimba a vastag por és törmelékek végtelenjében. Óvóan, mellkasomhoz szorítva őt, egyik karommal átkarolva, a másikkal pedig a halántékát simítva a fegyver lyuggatta inghez.
- Nincs semmi baj, Chloe…már vége van. Vége van.
Próbálom megnyugtatni, hallgatva keserves zokogását és átérezve gyötrelmeit. Sok ez egy halandó léleknek, egy ennyire tiszta szívnek. Ez volt az, amitől mindig is meg akartam kímélni. Ezért váltottam soha sem konkrétabb tettekre a személyem igazolását.

„Things aren’t the way they were before
You wouldn’t even recognize me anymore
Not that you knew me back then
But it all comes back to me
In the end
I've put my trust in you
Pushed as far as I can go
For all this
There’s only one thing you should know:
I've put my trust in you”
Music


Mercy, mercy
Chains all wrapped around me, around me
Try to break free from the darker part of me
Mercy, mercy, please
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Hell Gate: A kezdetek ~ Lucifer és Chloe (aktív játék)   

Vissza az elejére Go down
 
Hell Gate: A kezdetek ~ Lucifer és Chloe (aktív játék)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lucifer ~készülőben~
» Kezdetek Erdeje
» Genevieve Δ witch from hell
» Chloe Winslet - újra írt verzió
» Chloe&Timur - Timur kollégimi szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Hell Gate :: Világok harcai :: Föld :: Los Angeles-
Ugrás: