A Hell Gate FRPG ötvözi a Lucifer hétköznapi, nyomozós, misztikus karakterdrámáját a Constantine okkult atmoszférájával, rendhagyó esszenciát biztosítva a játékosnak
 
KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Teremtés Történet

Discord Server
Infobox
Legutóbbi témák
Lucifer Morningstar
2024-03-26, 17:54
Ethan Burns
2024-03-12, 21:47
Lucinda Loft
2024-02-28, 15:57
Lucifer Morningstar
2024-02-22, 20:14
Isobel Parker Green
2024-02-21, 23:57
Alexander Morningstar
2024-01-23, 20:46
Arlene Young
2024-01-15, 20:04
Bastien L. Saint-Clair
2023-12-14, 18:14
Vendég
2023-11-23, 14:08
Top posting users this month
Ethan Burns
Mark Liddell Vote_lcapMark Liddell Voting_barMark Liddell Vote_rcap 
Lucifer Morningstar
Mark Liddell Vote_lcapMark Liddell Voting_barMark Liddell Vote_rcap 
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (31 fő) 2021-09-22, 02:40-kor volt itt.

Megosztás
 

 Mark Liddell

Go down 
SzerzőÜzenet
Mark Liddell


Mark Liddell

Hozzászólások száma :
10
Becenév :
Mark
Join date :
2018. Aug. 21.
Foglalkozás :
Színész, hegedűművész

Mark Liddell Empty
TémanyitásTárgy: Mark Liddell   Mark Liddell Empty2018-10-31, 00:44

Mark Liddell







Név:
Mark
Kor:
27
Látszólagos kor:
27
Faj:
ember
Rang:
Egy ark szíve választottja  Szeret
Play by:
Mark Ryder
Foglalkozás:
hegedűművész, színész
Szárnyszín:
-


„Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam.”
Kinézet

Termetes fiatalember volnék, 185 cm magas, szálkás, jó kondícióban levő. Furcsa is lenne ha katona szülők fiaként sörhasat növesztettem volna, úgy hiszem, szíjat is hasítottak volna a hátamból, haha! Égkék szemeim éles kontrasztban állnak egészen sötétbarna, dús, hullámos fürtjeim és erős, sötét szakállammal, melyek az arcomat keretezik. Apró, finom ajkaim szinte elvesznek az arcszőrzetben. Mit is mondhatnék még? Megjelenésem átlagos, a kényelmes öltözködést helyezem előtérbe, bár az elegáns ruházatot sem vetem meg, ha a kötelesség olyan helyre szólít, ahol ezt megkövetelik. De ami igazán öltöztet, az a meleg mosolyom.
Jellem

Igazi művészlélek vagyok. Nyitott, elfogadó, szentimentális. Oly sok a rossz, a háború a világban, én ezzel szemben igyekszem az élet napos oldalát szemléli és hirdetni. A szabadságot, a szerelmet és a tiszta esztétikát. Hogy ezek alapján bolond vagyok-e vagy netán egyszerűen hazugnak tűnök vagy éppen egy szentnek, azt mindenkinek a saját osztályrésze eldönteni.
Képesség

Zenei virtuóz volnék, a hegedű nagyjából hozzá nőzz a kezemhez. A darbokat visszafelé és bal kézzel is el tudom játszani, ez "képességnek" számít? Haha! Hát...a család révén nem vagyok utolsó a közelharc különböző formáiban sem és a fegyverek sem idegenek tőlem, sajnos. Megszoksz vagy megszöksz, ahogy mondani szokás. De talán az örökös derűm és hatalmas képzelőerőm az igazi képességeim ebben a szürke, elhidegült században.
Hallgasd a történetem

Amibe bele születtem, azt nem igazán nevezném az "amerikai álomnak". Habár, némi kreativitással annak egyfajta torz tükörképeként el lehetne képzelni. Mint mikor a kis Alice át pillant - ezt követően pedig át is jut - Tükörországba Lewis Carroll híres szatírájában. A Tükörszoba első ránézésre ugyan olyannak látszik, mint a sajátjuk, de Alíz hamar rájön, ez csak egy leképeződése annak, amilyennek lennie kéne. A szüleim nem rossz emberek, ne tessék ezt képzelni. Ők egyszerűen...mások. Megvan a maguk filozófiája, amiben hisznek és ami szerint élnek. Úgy vélik, az ő igazságuk az abszolút igazság, így megkérdőjelezhetetlen, hogy az, amit tettek vagy tesznek, helyes-e. Hiszen csak az lehet. Értik. Sok ember él a Földön és megannyinak vannak bizonyos megrögzött dolgai, elvei. Főleg az amerikaiaknak, hát igen. Még ha tegyük fel ír felmenőkkel rendekeznek is, mint jómagam. Nagyanyám még boldogan kapálgatott írhonban, a szüleim pedig már vad amerikaiakká avanzsálódtak a seregben. Hol máshol? Haha! A jobb élet reményében mentek a Amerikába és mit ad Isten, ugyan annak a rögeszmének lettek az áldozatai, és mindketten a fegyveres erőknél kötöttek ki. A rögeszme pedig természetesen nem más, mint, hogy az USA a legcsodálatosabb, legtökéletesebb ország a világon, az amerikaiak a legjobb és felsőbbrendűbb népség és az összes többi halandó csak "hulladék", alacsonyabb rendű, kezdve a homoszexuálisokkal és a színes bőrűekkel. Mérgező, cukormázas téveszme, amit és amihez hasonlóakat túl sokan vallanak. Anyám persze szentül hisz ebben, hogy ő most lett csak igazi "ember", hogy teljes jogú "amerikai" lett (persze, itt nem az indián őslakosságra gondolunk, akik ténylegesen "amerikaiaknak" mondhatnák magukat) az apám oldalán. És hogy hogyan ismerkedtek meg? Hát úgy, hogy jóanyám volt apám kiképzőtisztje a hadseregben. Szerelem első látásra...vagyis első verésre. Anyám, szépen fogalmazva, szarrá verte és alázta apámat, aki addig elég sokra volt a fizikai képességeivel. Az első pofon, amit úgymond az élettő kapott, az egy ír parasztlányból lett kiképzőtől jött. Borzalmasan szép történet, szerintem is. Szóval, ezzel a húzásával Julie - kissé nehezen jön az "anya" szó a nyelvemre - arra sarkallta Thomast, hogy a maximumot hozza ki magából és ezzel magas katonai rangot vívjon ki. És persze a kemény, de szépséges európai nő szerelmét. Így lett ebből a különös találkozásból házasság, de nem fehérre festett kerítés és kertes ház. Valójában egy, az USA hadászatának fenntartott lakótelepen éltünk, ami nem sokban tért el, szerény véleményem szerint, a bázistól. A szüleimnek pedig ez tökéletesen megfelelt. Mi több, imponált. Az sem okozott gondot, hogy megérkeztünk az ikernővéremmel, Alice-el, hiszen az ő felfogásuk szerint majd "megfelelő" nevelésben részesülhetünk és tisztességes amerikai hazafiakká válhatunk. Igen, próbálták ezt belénk verni, a szó szoros értelmében, bár Julie inkább "kiképzésnek" hívta, mintsem családon belüli erőszaknak. Nem is igen szólíthattuk "mamának" sem bármi hasonlónak, szigorúan a keresztnevén kellett szólítanunk, így egy idő után a "papát" is elhagytuk és megmaradt a Thomas. Még véletlenül sem Tom. Esetleg "uram". Igen, ennyire. És mit tehet egy fejlődő élet, egy gyermek ilyen nyomás alatt? A körülmények nem hagynak sok választást, tulajdonképpen csak kettő van: A, Alkalmazkodás B, Menekülés, bármibe. Én és a nővérem ezt a két stratégiát képviseltük, tudattalan. Míg ő, az elsőszülött az erős katona lett, addig én, hiába volnék én a fiú, a fantáziavilágba menekültem...a művészetekbe. Az irodalomba és a zenébe. Mindabba, ami szebbé és emberarcúbbá varázsolhatta a mindennapokat. Míg a nővérem egyre keményebben edzett, addig én a határaimat feszegettem - csak annyi időt töltöttem a "katonásdival", amennyit feltétlen szükséges volt. Ez így is több volt a kelleténél, jóval. A szabadidőmben pedig, amíg Alice edzett és csak edzett Julieval és Thomassal, addig én a szobámban a könyveket bújtam. Mesekönyveket, majd fantasy irodalmat. Álmodva, ábrándozva csodálatos világokról, ahol a jó mindig győz és ahol mágikus hatalom, tündérek és démonok honolnak. Egyszer, egészen véletlenül bele botlottam a tv-ben Az ördög hegedűse c. filmbe, lehettem úgy...talán 4-5 éves. A film teljesen lenyűgözött, a zenész hányatott, még is lélegzetelállító sorsa,története. Az ifjú hegedűművész élete, Paganini-é, aki sosem felelhetett meg apja elvárásainak, még is, kora egyik leghíresebb személyévé vált és a történelem egyik legjobb, legkülönlegesebb hegedűsévé. Akkor eldöntöttem, én is játszani szeretnék. Olyan hangokat kicsalni a hangszerből, amelyeket Niccolo is kicsalt, aki annyira páratlanul játszott, hogy a kortársai azt mondták róla, az Ördöggel paktált le ezért a tehetségért. Egy másik véletlen volt az, ami sikeresen elindított pályámon. A lakótelepen sétáltam egy kora tavaszi napon, mikor a szüleim bevetésen voltak. És akkor meghallottam. Valaki hegedült! Nem álltam meg, a hangot követve szaladtam és a forrásnál felszaladtam a verandára, ahol egy ősöreg kinézetű bácsika játszott. Az egyik százados apukája, aki zenetanár volt. Furcsa fordítottja ez az én helyzetemnek. Onnantól kezdve sokat beszélgettem az öreggel, átjártam hozzá beszélgetni és ő tanítani kezdett. Azt mondta igazi tehetség vagyok és hogy nem itt, a hangárok között lenne a helyem, hanem koncerttermekben. Mikor aztán kamaszodni kezdtem, Juliék ismét bekeményítettek, katonai középiskolába akartak küldeni. Én viszont konzervatóriumba akartam menni. Nagy nézeteltérés volt közöttünk, mivel semmi pénzért nem akartak hallani a zeneiskoláról. Így nem hagytak más választást: megszöktem. Mielőtt elhagytam a telepet, még utoljára elmentem a tatához, aki búcsúul nekem adta féltve őrzött kincsét, egy eredeti Stradivarius-t. Túlzás volna azt mondani, azóta sem hallottam a családom felől, de nem igazán keressük egymást. Úgy látszik, ez a radikális lépés részemről ráébresztette őket szándékaim komolyságára és hogy semmi értelme hadakozniuk velem. Ünnepnapokon váltunk képeslapot, mintha még mindig a múlt században élnénk, a nővéremben pedig csodálhatják művük tökéletességét, az "ideálisan nevelt állampolgárt". Ó, szegény Alice...egy véres, kegyetlen Csodaországban veszett el és nem is ismerem más életet. Kaptam egy levelet pár hete Julietól. A nővérem az iraki szolgálat során eltűnt. A holttestét ugyan nem találták meg, de halottnak nyilvánították. Lemondtam a soron következő koncertemet és elmentem a temetésére. Amerikai zászló díszelgett a  drága Kennedy koporsóján és díszlövéseket adta le a tiszteletére, ahogy az a katonai temetéseken lenni szokott. A bácsika is elment már, de a hegedű, a sok mindent látott, régi mestermű fenn maradt és az én belső világom dallamát játssza, míg nem üt az én órám is. Pár napja érkeztem Los Angeles-be, az angyalok városába egy koncertre. Éppen, hogy csak eltemettem az ikrem, de az élet nem állhat meg. A zenével pedig kifejezhetem minden bánatom, az elvesztésének fájdalmát, még ha oly távoli is volt a két világ, amit képviseltünk. Éppen próbáról igyekeztem a szállodába, késő este, mikor kellemes dallamra lettem figyelmes. Balett szólt, ahogy elhaladtam a városi színház tekintélyt parancsoló épülete előtt. A művészbejáró ajtaja nyitva volt és a Cukortündérek tánca csengett az éjszakában. Csajkovszkij mesés muzsikája arra ösztönzött, hogy benézzek azon az ajtón...és amint így tettem, megpillantottam a tündért - nem, inkább angyalt -, aki az édes dallamra piruettezett. Ismét egy sorsdöntő véletlen, mintha ilyenekből állna az életem. A lány, aki a színpadon tipegett a legszebb nő, akit valaha láttam. Szebb bármelyik szobornál vagy festménynél. Egy Michelangelo szent vagy Boticelli angyalka sem veheti fel bájával a versenyt, bár még talán azok az alakok állnak legközelebb őhozzá a maguk vörös, loknis fürtjeivel. Besétáltam hát, engedve a gyengéd kényszernek és megszólítottam Őt. Nem tudtam és nem is kérdeztem a nevét. Angyal volt ő, aki a szívemen uralkodni kezdett. Leírhatatlan hölgyemény. És ő, ki tudja, ő mit látott meg bennem? Nem is tudom hogyan történt, mesébe illő volt, akár az egész életem, túl szürreális ahhoz, hogy valóság legyen, pedig az. Egymásra néztünk, én rá és ő énrám. Fiatal, hamvas arca, még szinte gyermeki...még is, már láttam benne a nőt és ő, bár szemmel láthatóan jóval idősebb lehettem nála, szájon csókolt. Pontosabban, a pillanat hevében egyszerre éreztünk késztetést, hogy ajkaink egymásba forrjanak. És nem csak azok. Ott, a színház recsegő, még is oly idillinek ható, színpadi deszkáján, a kosztüm sok-sok rétegnyi szoknyája és selyme között, ő az enyém lett és én az övé. Sosem volt még előtte ilyen szeretetteljes együttlétben részem. És a fiatal és ártatlan istennő ott feküdt a karjaim között, míg élénk karmazsinját fel nem itta a jelmez finom, hófehér csipkéje. Elszenderedett, még álmában is túlságosan tökéletesen festett. És én kimentem a színház elé, hogy szívjak egy kis friss levegőt, hogy nézzem a ragyogó teliholdat és a csillagokat. Hogy elmélkedtem-e, mi is történt és mi fog történni ezek után? Nem igazán. A művészek elméje, lelke, szíve nem így működik. A racionalitás jeges hullámait elhárítjuk és a megérzéseinkre, vágyainkra hallgatunk. És legfőképpen, megéljük a pillanatot. Én is éppen így tettem, abban a percben is. Átadtam magam az éjszaka hangulatának, a fennkölt életérzésnek, mi éles kontrasztban volt az elmúlt hetek sötét gyászával. A szépséges balerina gyógyír volt megtépázott lelkemnek s talán a világ összes bajára. A csillagokat bámultam. Az élénken ragyogó esthajnalcsillagot, nem vettem észre, hogy egy autó közeleg sebesen, hiszen a pillanat varázsa alatt álltam. A részeg, kábítószerrel tele pumpált sofőr pedig talpig nyomta a gázpedált, mikor a testemnek csapódott a kocsi. Most már nem látom a csillagokat, csak a feketeséget. Valójában egy LA-i kórházban fekszem, gépekre kötve, élet és halál között lebegve. És az én angyalarcú vörösbegyemről álmodok.
Hell gate
Vissza az elejére Go down
Auriel

Admin
Auriel

Hozzászólások száma :
61
Becenév :
Ari, Auri
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Los Angeles
Foglalkozás :
Anyaság, tánc, angyalkodás.

Mark Liddell Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mark Liddell   Mark Liddell Empty2019-05-18, 13:38



Elfogadva!


Mark...

Még a nevedet sem tudom, de a karjaim közt tartom gyermekedet...
Még a nevedet sem tudom, de feláldoztam érted, s tőled született fiamért mindenem... mindenem, amim csak volt...
A neved nem... de azt tudom, hogy abban a pillanatban, amiként megláttalak, megszólítottál, s ahogy egymáshoz értünk első pillanatban... a szívem a te szíved ritmusára kezdett el verni... és habár lelkem nincs, teljes lényemet kitöltötte az érzés, mely hozzád vonzott, oly' erővel, hogy minden másról megfeledkeztem abban a pillanatban, abban a hosszú, varázslatokkal teli pillanatban...
Nem tudom a nevedet, s nem tudom ki vagy... azt sem tudom, miért tűntél el mellőlem... nem tudom milyen ember vagy, nem tudom mi volt a célod mellettem, azzal, amit tettünk, vagy volt-e egyáltalán vele bármi célod, vagy csak megtörtént veled is, mint velem...?
Nem tudok rólad, csupán annyit... hogy az első ember voltál, aki megmentett, aki törődött velem, amikor elvesztem, amikor nem tudtam, mitévő legyek, kerestem, s te rám találtál, és... kis időre utat mutattál nekem.
Majd elárultál.
Vagyis... nem tetted, de én erről nem tudok, és nagyon bánt... még mindig fáj...  mert a szívem ennyi idő, és ennyi megpróbáltatás után is a te szíved ritmusára ver...
Ha tudnám, hol vagy, s mi történt veled... mi mindenen mentél keresztül most, és azelőtt is, hogy találkoztunk... szívem újra és újra nagyot dobbanna érted, s lelkem üresen tátongó helye bizonyosan megtelne bűnbánattal, amiért jogtalanul vádoltalak elhagyásunkkal... mert bár elhagytál, de a tett nem téged minősít... nem vétettél ellenem, pedig oly bőszen hittem... Egyetlen bűnöd van csupán, de azon ketten együtt osztozunk... fiúnk létezésén, ami azonban olyan bűn, melyet ki nem javítanék, akkor sem, ha volna rá módom.
Elvesztél, drága ember... a sötétség tart fogva... kövesd hangom a fény felé, s ha meglátod arcom, jöjj vissza hozzám... ismerd meg fiad, és engem... kiknek szíve érted dobban!



Mark Liddell 5679974
Vissza az elejére Go down
 
Mark Liddell
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lucius M. Liddell
» ♣ Mark Csodaországban ♦
» Mark-mentőakció - Lucifer és Auriel
» Egy szép kis család - Auriel és Mark

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Hell Gate :: Karakterek Birodalma :: Karakterlapok :: Emberek-
Ugrás: